Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-07 / 133. szám

Sportolj velünk! Színpompás sportünnepély a Széktói Stadionban Hétezer néző Négyezer szereplő Nagyszerű műsor A hosszú hónapok lázas ké­szülődése szombaton az utolsó felvonásához érkezett. Az. el­múlt hetekben egymást követ­ték megyeszerte a nagyszerűen sikerült OSN-ünnepségek. Ba­ja, Kiskőrös, Kalocsa sportked­velői tanúsíthatták, milyen szép is a sportoló fiatalság demonst­ratív megmozdulása. Ezen a napon a megyeszékhely sporto­lói voltak soron. A múltheti „elmosott” ünnep után ezen a szombaton végre az időjárás is a kegyeibe fo­gadta a kecskemétieket. A ve­rőfényes szép időben mintegy hétezer néző szorongott a Szék­tói Stadion naptól védettebb oldalán. Három óra után né­hány perccel — mintegy va­rázsütésre — megelevenedett a zöld gyepszőnyeg. Sportolók özönlöttek el a pályát. Az egyik sarokban a tornászok gyakorol­tak, a másikban a kézilabdá­zók, cselgáncsozók, kosárlabdá­zók, labdarúgók mutatták be meserács tomábemutatója arat­ta, majd egymás után peregtek a szebbnél szebb számok. Még utólag sem könnyű eldönteni, melyik volt a legjobb. Az álta­lános iskolások zenés-táncos, megyei szervező bizottságon kí­vül elismerés illeti Szemerei Andorné, Tóth Ibolya, Farkas Ferencné, Adamik Ferencné, Dunszt Ferenc, Buday László testnevelőket és Varga László A fél egyházi honvédek látványos fegyveres sportbemutatója. A címképen: a sportolók színes tömegének felvonulása. századost, a félegyházi honvé­dek sporttisztjét. „Sportolj velünk*” — hirdet­te a transzparens szombaton délután és a megyei sportün­nepség nagyszerű propagandája volt a sportnak és demonstratív megmozdulása megyénk test- nevelési és sportéletének. Szabó Zoltán Biztos magyar győzelem Magyarország—Svájc 3:1 (2:0) Népstadion, 35 000 néző, ve­zette: Campanati (olasz). Magyarország: Szentmihályi — Káposzta, Mészöly. Sóvári, Mathesz, Sipos, Bene. Albert, Farkas, Rákosi, Fenyvesi dr. Svájc: Prosperi — Führer, Schneiter, Leingruber. Stierli, Baeni, Dürr, Allemann, Kuhn. Quentin, Hertig. A válogatott mérkőzésnek az adott különös jelentőséget, hogy az egy hónap múlva kezdődő londoni labdarúgó VB tizenha­tos döntőjének mind a két csa­pat résztvevője. Tehát a mér­kőzés kimenetele szempontjából az is érdekes volt milyen for­mában várja a két csapat a VB kezdetét. A találkozó énekesen ala­kult. Jobbára a magyar csapat irányította a játékot, s a ven­dégcsapat általában védekezés­re szorult. Gyors ellentámadá­sokkal kísérleteztek csupán, amelyeket biztosan hárított az újra csatársorba állt Sipossal az élen a magyar védelem. A magyar támadósor nehezen tudott megbirkózni a nagysze­rűen záró svájci védelemmel. Már úgy látszott, gól nélkül telik el az első negyvenöt perc, amikor a 43. percben egy ' parázs magyar támadás végén Farkas a háló1' - bombázott. 1:0. A kezdés útin ismét a ma­gyar csapat támadott és Bene tört a svájci kapura. Kicselezte az egész védel­met és a hálóba lőtt. 2:0. Szünet után a magyar csapat nem változtatott, összeállításán, viszont a svájciak friss erőket dobtak harcba. A játéknak eb­ben a szakaszában — az első félidőhöz hasonlóan — ismét a magyarok támadtak többet. Nem váratott sokáig magára az újabb magyar gól. amelyben a főszerepet ismét Bene vállalta. Mathesz nagyszerű átadását juttatta a svájci kapuba, 3d). Ezzel azután a magyar csa­pat be is fejezte a góllövést, bár helyzet a j későbbiek során is volt. Jól gördültek a táma­dások. csak éppen a befejezés­be csúsztak hibák. Mindössze egy érvénytelen magyar, és egy érvényes svájci gól (Kuhn lőt­te) volt az esemény a mérkő­zés végéig. így tehát a VB előtti utolsó hazai válogatott mérkőzés biz­tos és megérdemelt 3:1 arányú magyar győzelemmel végződött. Hatalmas küzdelem, megérdemelt győzelem Kecskeméti Dózsa Budapesti Előre 2:0 (0:0) Mint egy igazi repülőgép. Magasban az MHS egyik modellje. tudásukat. Szinte a sport min­den ága képviseltette magát ebben a í'övid percig tartó öt­letes nyitóképben, majd amikor a pálya közepén a fiúk és lá­nyok kezében tartott betűkből kialakult a „Sportolj velünk!” felírás, a főkapunál megjelenő vörös zászlót tartó ötven spor­tolóval az élen. megindult a több mint négyezer résztvevő ünnepélyes felvonulása. A himnuszok elhangzása után dr. Glied Károly, az MSZMP megyei bizottsága titkárának szavai nyitották meg az ün­nepséget, s mindjárt utána kez­detét vette a bemutatók és tö- meggyakorlatok hosszú sora. Az első tapsot az óvodások PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő' dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Város! Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: •26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar P06ta. Előfiz-thető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint " Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon; 11-US hófehér ruhás, színes léggöm- bös gyakorlata után azt mond­tuk — kár volt,az elejére ten­ni, mert ezt már nehéz lesz túlszárnyalni —, de később ezt a véleményünket többször is meg kellett változtatni, hiszen ugyanilyen látványos volt a középiskolás lányok modem gimnasztikái gyakorlata, az ál­talános iskolák felső tagozaté­nak kéziszer gyakorlata, vagy az ipari tanulók botgyakorlata is. A tomabemutatók közül a Katona József Gimnázium és a Piarista Gimnázium tanulói­nak közös akrobatikus torna- és szekrényugró bemutatója és a Félegyházi Honvéd asztalug­ró' csapata aratta a legnagyobb sikert, de sok tapsot kapott a budapesti vendégek, a Gázmű­vek és a szovjet alakulatok tornászainak gúlabemutatói is. Az ünnepség egyik fénypontja lett a Kiskunfélegyházi Hon­véd-sportolók és a szovjet ala­kulatok fegyveres sportbemuta­tója. Mindkettő egyedülálló volt a maga nemében és méltán ér­demelte ki a közönség viharos tetszésnyilvánitását. Az MHS repülőmodellezői egészítették ki a műsort. Az ünnepély színes volt, lát­ványos és n\»igodtan mondhat­juk, megérte azt a fáradtságot, amit a szervezők ráfordítottak. A nagysikerű bemutatók ter­vezéséért és betanításáért a Kecskemét, 3500 néző, vezette: Kaposi. K. Dózsa: Gór — Vincze, Pei­ler, Lantos, Kéri, Morvái, Sző- czey, Kasza, Takács. Serényi, Rozgonyi. Edző: Titkos Pál. Bp. Előre: Szilágyi — Berecz- ki, Reif,. Egervári, Csider, Mar­ton, Burányi, Zsoldos, Matus, Széles, Kamrás. Edző: Anda László. A mérkőzés tűző napsütésben kezdődött. Az Előre indította el a labdát, de a következő pilla­natban már a Dózsa-játékosok lendültek támadásba az Előre kapuja ellen. Mindkét együttes jól megszervezte védelmét és bizony már az első percekben látható volt, hogy a csatároknak nagyon nehéz helyzetük lesz, ha gólt akarnak elérni. Említésre méltó esemény nélkül teltek a percek, inkább a Dózsa-játéko­sok lábán vándorolt a labda, de a tömörülő védelemmel nem boldogultak a csatárok. A 16. percben Serényi késlekedett a lövéssel és szerelték, majd a következő percben Rozgonyitól kapott az összekötő egy labdát, de teljesen tiszta helyzetben sem tudta kapura rúgni. A 28, percben ismét hibázott a Dózsa- csatársor. Kasza pompás beadást tá­lalt a kapu előterébe, a ka- ■ pus csak kiütni tudott, a kecskeméti csatárok azon­ban nem voltak szemfüle­sek, így kimaradt ez a helyzet is. A félidő végéig lila-fehér fö­lényt láthattunk, de gól nem esett. Viszont a 40. percben Ta­kács összecsapott az egyik vé­dővel és megsérült. A félidőt jelző sípszóig már nem is tért vissza. Szünet után Takács sínbe tett kézzel jött vissza. A játék vál­tozatlan hevességgel folytató­dott. Az első negyedórában a vendégek voltak a többet kez­deményezők, fölényt harcoltak ki, de lövéseiket nem kísérte szerencse. A 17. perctől kezdve ismét a kecskemétiek irányítot­ták a játékot. Ekkor nem sok hiányzott, hogy Morvái megsze­rezze a vezetögólt, de az utolsó pillanatban rosszul találta el a labdát. Két perccel később Se­rényi adott jó labdát a középre- húzódott Kaszának, aki azonban gyengén ívelt kapura. Ez is nagy helyzet volt. Támadott a Dózsa, érett a gól. Teljesen beszorult az Előre. A 27. percben megszületett a jól megérdemelt vezetés. Egy hátul­ról kapott labdával Kasza meg­indult a kapu felé, kicselezte a szerelni akaró hátvédet, majd kapura lőtt. A lövés nem volt túlságo­san erős, de Csideren irányt változtatott és a há­lóban kötött ki. 1:0. A gól mindenképpen Kasza ér­deme! A 36. percben újra gólnak tapsolt a közönség. Takács szög­letet harcolt ki. Fhből Lantos fe,iéröl Seré- • ihez került a labda, s a c atár bombája védhetetle- nül szállt a hálóba. 2:0. A Al. percben az őrizetlenül hagyott Takács, tört a kapu elé, a lövés pillanatában azonban hátulról felvágták. Tiszta 11-es. le a játékvezető nem adta meg. Megérdemelt, taps köszöntötte a pályáról levonuló Dózsát. Ez­úttal nem ment különösebben jól a csapatnap, de ami a leg­fontosabb, végig nagy lelkese­déssel és győzniakarással ját­szott minden játékos, s ez hozta meg a gyümölcsét. Az igen jó Előrét teljesen megérdemelten győzték le. A Védelem nagyszerű teljesítményt nyújtott, a fede­zetteket is harcosságukért lehet dicsérni. A csatároknak csak az utolsó félórában ment igazán jól a játék. Az Előre legjobbjai Szi­lágyi, Egervári és Burányi vol­tak. Kaposi játékvezető — NB I-es kerettag lévén — meglepően sok hibával vezette a sportszerű mérkőzést. M. I. NB II. KELETI CSOPORT 1. Szóin. MÁV 14 9 3 2 30:10 21 2. Bp. Spartacus 14 8 3 3 18:14 19 3. Bp. Előre 14 8 2 4 20:13 18 4. Kecskemét 14 6 5 3 23:11 17 5. Pénzügyőr 14 6 4 4 24:16 16 6. Nagybátony 14 7 2 5 14:11 16 7. SZVSE 14 8 — 6 23:21 16 8. KIS TEXT 14 5 4 5 2®:16 14 9. Debrecen 14 5 4 5 19:18 14 10. Békéscsaba 14 5 4 5 17:20 14 11. Jászberény 14 6 1 7 19:23 13 12. S. Kohász 14 5 3 6 12:16 13 13. Szóin. MTE 14 5 3 6 15:23 13 14. Cegléd 14 5 2 7 30:25 12 15. Borsodi B. 11 4 3 7 14:17 11 16. Gyula 14 4 3 7 15:19 11 17. Miskolci B. 14 2 3 9 11:29 7 18. F. Vasas 14 2 3 9 13:35 7 A forduló eredményei: Békéscsa­bai Előre—Szolnoki MTE 1:1, KIS- TEXT—Szolnoki, MAy 1:1, Pénzügy­őr-Gyulai MEDOSZ 2:2. Szegedi VSE-—Jászberényi Lehel 4:1. Nagy- oátonyi Bányász—Borsodi Bányálj- j l :0, Ceglédi V9E—Miskolci Bányász :9:0, MGM Debrecen—Bp. Spartacus >3:0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom