Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-25 / 71. szám
2. oldal 1966. március 25, péntek Johnson tézisei Választási közöny Angliában Minisztertanács és nyilatkozat Ciprusról AT AMERIKAI elnök 20 oldalas, de Gaullenak küldött válaszlevelét nem Párizsban, hanem Bonniban tette közzé az AP jól értesült körökre ÍSvatkozva. Kommentáló! megjegyzik, hogy újat nem tartalmaz. lényegében megerősíti Johnson szerdán mondott beszédének NATO-ra vonatkozó elveit. Megmutatkozik, hogy a NATO vonatkozásában az amerikai és a francia elnök felfogása között áthághatatlan szakadék van. Johnson elválaszthatatlannak tartja az Atlanti Szövetség katonai és politikai szervezetét. Míg de Gaulle hangoztatja, hogy ma más a nemzetközi helyzet, nem indokolja ilyen nyugati katonai szövetség fenntartását eredeti formájában. Johnson azt mondja, hogy a NATO révén alakulhatott ki a jelenlegi stabilitás, és gyengülése zűrzavarhoz vezetne, „felbátorítaná azokat, akik a Nyugat megosztottságában reménykednek”. Síkra száll az integrációért, és mint írja: „Megrökönyödést kelt bennem az a vélemény, hogy a szövetséges katonai erők jelenléte francia földön, sérti Franciaország szuverenitását.” Johnson céloz arra, hogy Franciaország kiválását nem tartja véglegesnek. Francia megfigyelők rámutatnak, hogy Amerika mindig sajátos módon értelmezte a szuverenitást. Ugyanakkor az amerikai elnök nem tett konkrét javaslatot a franciaországi amerikai támaszpontok ügyében, a kezdeményezést Párizstól várja. Itteni kormánykörökhöz közelálló körök biztosra veszik, hogy de Gaulle nem áll meg félúton. A NATO-val kapcsolatos helyzet tisztázását sürgetik: a március 28-án sorra kerülő NATO-ta- nácsülés, és a francia nemzetgyűlés áprilisi külpolitikai vitája. EDWARD HEATH, az angol konzervatívok vezére legutóbbi választási gyűlésén legnagyobb sikert ezzel a kijelentésével aratta: „Cselekednünk kell, hogy megszabadítsuk Nagy-Britan- niát az amerikai hatalomtól és az amerikai pénztől való egészségtelen függőségtől, amelyre a jelenlegi kormány ítélt bennünket.” Jellemzőnek tartják ezt az angol választók hangulatára. A korteshadjárat vonása, hogy a politikusok egymást vádolják hazudozással és a nép megtévesztésével. A közvéleménykutatók és a sajtókommentárok egyaránt úgy találják, hogy általános a közöny a vitatott politikai problémák iránt. A küzdelem voltaképpen a két pártvezér között zajlik, s inkább a tory-kormány iránti bizalmatlanság, mint a munkáspárt iránti lelkesedés billenti Wilsonék javára a mérleget. A Daily Mirror, a néphangulat szócsöve sürgeti a vezető politikusokat a rideg tényekkel való szembenézésre. IGEIN KENI’ES helyzetbe hozta a görög kormányt az újabb ciprusi konfliktus, amelynek Lényege, hogy Makariosz ciprusi elnök saját kormányának igényli a ciprusi görög haderők feletti rendelkezési jogot, amit viszont Grivasz tábornok gyakorol. A görög kormány szerda este minisztertanácsot tartott a kérdésről, és utána Sztefanopulosz miniszterelnök nyilatkozott újságíróknak. Elvetette a ciprusi kérdés miatt fenyegető válság lehetőségét és kompromisszumos megoldásról szólt. A görög egységes baloldal, az EDA viszont felszólította az ország összes politikai pártjait, hogy ítéljék el a reakció Ciprus ellen irányuló összeesküvését. A nyilatkozat támogatja a ciprusi kormány követelését: adják kezébe az ellenőrzést a fegyveres erők, és a sziget bel- és külpolitikája felett EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Tragikus népszokások Egy eredeti japán felvételt mutatunk be olvasóinknak. Egy egész család gyászolja az apát, az amerikai nukleáris bőm,bók áldozatát, aki a Fukuriu Maru halászhajó fedélzetén, Bikini sziget körzetében lelté halálát az atomesőben. Japánban erőteljes népi mozgatom tiltakozik minden nukleáris fegyver ellen. E mozgalom hívei, tragikus hangulatú „népszokás’’-ként, minden év márciusában zarándokolnak ki a temetőkbe kedveseik sírjához, vagy hamv-vedréhez. Tömjénfüst lebeg, a komor gyász fenséges csendjében és illatoznak az emlékezés tarka virágai, s bár nyugodtnak látszanak az ^rook — a szívek mélyén izzik a jogos harag. Elemi erejű, országos tiltakozás ez az atomhalál szörnyűségei ellen! Kádár János és Kállai Gyula fogadta az áj csehszlovák nagykövetet Da Hang életét megbénítja 28 C7ÍPáÍ!f Támadnak a doiajjü a feiS2abaditó er8k Titkos katonaszállírás A dél-vietnami szabadságharcosok két zászlóálja csütörtökre virradó éjjel támadást intézett a dél-vietnami kormányhadse- rég 5. hodosztályának egy páncélosegysége ellen, amely Saigontól 25 kilométernyire északra, Phu Cuong tartományi székhely közelében táborozott. A szabadságharcosoknak sikerült behatolni a tábor védelmi körzetén belül, s az ellenfelek között heves harcok folytak egy órán át. A harcokba beavatkozott a tüzérség és a légierő is. A felszabadító erőknek egy másik támadása a kormánycsapatok egy megerősített állása ellen irányult a kambodzsai határ közelében, Saigontól körülbelül 240 kilométernyire északkeletre. A VNA egy csütörtöki jelentése szerint Észak-Vietnam felett a néphadsereg és a helyi védelmi erők szerdán négy amerikai repülőgépet lőttek le. Ezekkel együtt összesen 931-re növekedett az ÉszakVietnam felett lelőtt amerikai gépek száma — teszi hozzá a vietnami hír- ügynökség. Da Nangban már második napja tart a város életét megbénító általános sztrájk. Az üzletek és a hivatalok továbbra is zárva vannak, a közlekedés leállt és szünetel a munka a kereskedelmi kikötőben is. Diákok csoportjai csütörtök reggel körbejártak a városban, útakadályokat emeltek és megállították az autóbuszokat, amelyek be akartak jutni a városba^ A rendőrség közbelépés nélkül szemlélte tevékenységüket. A Da Nang-i hatalmas amerikai légitámaszponton is akadályozta a munkát, hogy a vietnami alkalmazottak nem jelentek meg munkahelyükön, A jelenleg Saigonban tartózkodó nyugatnémet bizottság, amelynek vezetője dr. Schmid t- Horix, volt SS-vezető, a nyugatnémet kormány további háborús segély-ajánlatait terjesztette Ky miniszterelnök kormánya elé. A dél-vietnami hírügynökség beszámolóiból kiderül, hogy Bonn képviselői kijelentették, hajlandók további felszerelést szállítani hadi fontosságú ipari üzemek és javítóműhelyek számára, ezenkívül három hajót a délvietnami flottának. Nyugatnémet részről azonnal cáfolták a háborús segély ki- terjesztésének terveit, a nyugatnémet nagykövetség ösztönzésére pedig a Ky-kormány utasította a dél-vietnami hír- ügynökséget, hogy a jövőben tartózkodjék ilyen „elsietett” tájékoztatások kiadásától. Hivatalos közlés alapján írja az AP, hogy Dávisvillebő! a múlt héten titokban egy egész műszaki zászlóaljat szállítottak lökhajtásos szállítórepülögépe- ken Dél-Vietnamba. Egy ilyen zászlóalj létszáma általában hatszáz fő. A katonák elszállításáról a hadügyrfldnisztérium rendelkezésére nem volt. szabad korábban hírt adni.Nézeteltérések jegyében BONN. (MTI) „Az átmenet kongresszusa” — általában így kommentálja a nyugatnémet sajtó a CDU most lezajlott háromnapos kongresz- ■szusát, amelyen Adenauer utódaként Erhard kancellárt választották meg a párt új elnökévé. A CDU-n belül mutatkozó külpolitikai bizonytalanságnak és nézeteltéréseknek a kongresz- szuson való fellobbanásához nagymértékben hozzájárult Adenauer, aki megnyitó referátumában nyíltan szembefordult az Erhard-kormány százszázalékosan Washingtonra támaszkodó külpolitikai vonalával, s a Franciaországgal való szoros együttműködés szükségességét hangoztatta. Roscsin váltotta fel Carapkint GENF (MTI) A tizennyolchatalmi leszerelési bizottság csütörtöki ülésén — mint az ADN tudósítója jelenti — a részvevők melegen búcsúztatták Szemjon Carapkin eddigi társelnököt, a Szovjetunió sok éven át volt képviselőjét, aki a nap folyamán már haza is utazott Moszkvába, hogy elfoglalja új beosztását. Fischer amerikai megbízott üdvözölte Alekszej Roscsint, a bizottság új szovjet társelnökét és reményét fejezte ki, hogy közreműködésével egyengethetik a kölcsönös megértés útját. Csütörtökön este Moszkvába érkezett Lord Chalfont, a leszerelési kérdésekkel foglalkozó angol külügyi államminiszter. Mint ismeretes, az AP-hírügy- nölcség szerdán azt a tendenciózus hírt röppentette fel (singa- pore-i keltezésű jelentésében), hogy Sukarno elnök lemond vagy külföldre távozik. Szerdán este viszont bebizonyosodott e hír valótlansága. Sukarno elnök megjelent a pakisztáni nagykövetség fogadásán és itt rögtönzött angol nyelvű beszédében cáfolta meg ezeket a feltételezéseket. Tagadta a betegségéről szóló híreket és tagadta, hogy „a Fülöp-szigeteken politikai menedékjogot kért". Erről a diplomáciai fogadásról a djakartai rádió is részletes beszámolót között. Sukarno hosszú idő óta először jelent meg a nyilvánosság előtt és váratlan megjelenését az AP úgy értékeli, hogy az elnök kifejezte vágyát: meg akarja tartani pozícióját. A katonai vezetők ugyanakkor fenn akarják tartani a legalitás látszatát, tehát azt a benyomást keltik, hogy Sukarnot nem fosztották meg minden hatalmától. Az elnök nyomatékosan hangoztatta: „Még mindig Indonézia elnöke, a fegyveres erők főKádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, valamint Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke bemutatkozó láparancsnoka és az indonéz forradalom vezetője vagyok.” A nyugati hírügynökségek indonéz híreinek megbízhatatlanságáról tanúskodik az is, hogy már napok óta többször is jelentették a Kínai Népköztársaság nagykövetének hazautazását. Mint a Reuter legújabb hírében közli, a djakartai kínai nagykövet jelen volt a pakisztáni ünnepi fogadáson, sőt néhány szót is váltott Sukarno elnökkel. ÜJ-DELHI. (MTI) Indira Gandhi indiai miniszterelnök csütörtökön este — magyar idő szerint 16 órakor — elutazott Űj-Delhiből, hogy hivatalos látogatást tegyen Franciaországban, majd az Egyesült Államokban. Párizsból az indiai miniszterelnök vasárnap repül tovább az Egyesült Államokba, ahol hétfőn találkozik Johnson elnökkel és más vezető amerikai politikusokkal. A Reuter szerint az indiai—pakisztáni kapcsolatok kérdése fontos részét togatáson fogadta Jozef Puci- kot, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. (MTI) jogi szakértőjét. A puccsista- katonai vezetők - a hatalomátvétel után. tartóztatták -le Binget, aki angol királyi tanácsos, alsóházi képviselő és helyettes munkáspárti parlamenti vitavezető volt. mielőtt Ghánába utazott. Nkru- mah elnökj először első főügyésznek pevezte ki, majd jogi tanácsadóként vette maga mellé. Pilóta nélküli gépet lőttek le Az Új Kina hírügynökség jelentése szerint, a kínai népi felszabadító hadsereg légvédelmi alakulatai lelőttek egv pilóta nélküli amerikai katonai felderítő gépet, amely nagy magasságban délnyugat felől hatolt be a Kínai Népköztársaság légi terébq. Vasutassztrájk Franciaországban Franciaországban pénteken hajnalban 85 000 vonatvezető és kísérő lép sztrájkba. A „gördülő személyzet” szombat délig vasúti körzetenként felváltva 8—8 órára' szünteti be a munkát. Két héten belül ez a harmadik vasutassztrájk Fran- ciaországbap. képezi majd a washingtoni tárgyalásoknak. A vietnami kérdéssel kapcsolatban a Reuter Űj-Delhi-i tudósítója valószínűnek tartja, India elutasítja azt az amerikai kérést, hogy egészségügyi egységet küldjön Dél- Vietnamba. Az AFPj értesülése szerint Gandhi asszony; az Indiának juttatott amerikai segítség növelését fogja kérni, ugyanakkor azonban nem hajlandó Változtatni a kapmíri és a vietnami kérdésben j elfoglalt álláspontján. Leszerelési megbeszélések si**™«, elnöke vagyok Kiutasították Ghánából Binget A ghanai hírügynökség legfrissebb jelentése szerint kiutasították az országból Geoffrey Bin get, Nkrumah elnök egykori Le Ouan Peringben Az AFP-hírügynökség értesülése szerint Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára kedden Pekin gbe érkezett. Az AP szerint Chalfont négynapos moszkvai tartózkodása alatt leszerelési kérdésekről fog megbeszéléseket folytatni. Gandhi asszony hivatalos látogatása