Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-27 / 49. szám
\ 1966. február 27, vasárnap 5. oldal Mihez Van joguk Tanú Ferencéknek? neki cserére, de a Rákóczi úti akkor még új bérházban levő háromszoba összkomfort „primitív épületben” volt a számára, a másik ■„bogaras” volt, egy sem felelt meg nekik... — Ezt. .. ezt nézze meg kérem... — szól közbe most Tanúné és remegő kézzel átnyújt egy iratot. A városi tanács határozatát arról, miszerint Tanú Feren- céket a belvíz miatt lakhatatlanná vált pincéből — ideiglenes elhelyezésként a MÁV Szentesi Építési Főnökség Fűzfás közi épületének 12-es számú helyiségébe telepítik ki azonnali hátállyal. — Fent a lakás lezárva, lakatlan, és én a sajátomból szükséglakásba költözzem... — pattan ki az idegfeszültség Tanú Ferencnéből. Mint jeleztem, a történet bonyolult, kusza. Tanűék és Üryék között nem egy bírósági per is lezajlott, illetve van folyamatban. Ennek részleteibe nem bonyolódunk, mert függetleníthetők a jelenlegi nyomasztó tényéktől Annyit azonban mégis: a járásbíróság két helyiséget ítélt meg a tulajdonképpeni lakásból Tanú Feren- cék részére. Űry Lászlóék fellebbezése nyomán a döntést a megyei bíróság akként módosította, hogy Tanúókat egyetlen szoba illeti meg. A városi tanács vb illetékesei igyekeztek tartani az ígéretüket. Mielőtt a Fűzfás-közi szükséglakás megjelöléséről szóló határozat megszületett, megpróbálták érvényesíteni legalább a megyei bíróság döntését. Az Üryék által ' bérelt háromszobás lakásból egyet kívántak igénybe venni a vízben lakó tulajdonos számára. Táviratilag szólították fel a Pesten tartózkodó bérlőt: térjen haza, hogy a szükséges intézkedést a jelenlétében ejthessék meg. S Pestről — miközben a belvíz sújtotta családokat, a hatósági intézkedést is megelőzve, számosán emberségből, segítő szándékból befogadják, a károsultak megsegítésére társadalmi kezdeményezések bontakoznak ki —. Üryék a tanács vb táviratára táviratban válaszoltak: motorbaleset miatt megjelenni nem tudunk. .. Igen, a kiterjedt Üry család egyetlen tagja sem tudott eljönni. Mert akár a Sztahanov utcai 5. szárny ház lezsaluzott ablakainak — nekik sem számít az, hogy saját házának vízzel telt pincéjében kínlódik a mellesleg tüdőbeteg Tanú-család? Peroy Irén mel láthatóan megviselt idegzetű asszony pedig sírva, remegve távozott. A nehéz helyzetbe került család sorsának figyelemmel kísérése ösztönzött a Sztahanov utca 5. számú ház pincéjében élő Tanú Ferencék meglátogatására, a helyszín megtekintésére. A magasföldszinti, tulajdonképpeni lakás utcai ablakain a csukott zsalu álmatagon, közömbösen bámul az utcára. Nyitva még alig látták az ablakokat a környékbeliek, hiszen a bérlő, idős üry László és neje csak ritkán tartózkodnak a jogos igényeiket jócskán meghaladó, háromszoba, előszobás bérleményben. Rendszeresen huzamosabb időre távoznak Pestre, gyermekeikhez. Mint legutóbb is, február 15-én. Odalenn a pincében pedig óvatosságra int a házigazda felesége, Tanú Ferencné; miközben a bútorostul, mindenestül a térdig vízben úszó „lakásba” kalauzol: — Jaj, nagyon vigyázzon! Ki ne csússzon a lába alól a tégla! Látom a több tégla magasságba emelt fekhelyeket, szekrényt, hallom a víz bugyboré- kolását, érzem a fojtogató csa- tomaszagot. Érzékelem a valóságot, tudom, hogy öttagú család lakik itt (azaz, hogy pillanatnyilag négy, mert az unokát elhelyezték), s mégsem akarom elhinni. S aztán, a szuterén legbelső és viszonylag vízmentes zugában, a hónapok óta fekvő beteg Tanú Ferenc és felesége társaságában, rapszodikus sorrendben kezd kibontakozni előttem a Tanú család sorsa. — Míg meg nem rokkantam, huszonegy évig egyhuzamban dolgoztam a kecskeméti villanytelepen. Mint turbinakezelő és szerszámlakatos. Sok gőzt, gázt, szennyezett levegőt elnyeltem életemben. Egyetlen vágyam volt: szabad levegő! Egy kis családi ház, kicsike kerttel. Elértem és ez lett belőle... — tör ki zokogásba a deres hajú, szinte áttetsző bőrű beteg munkásember. — Két évig árulták 1955-ben ezt a házat, míg végre nekünk elsütötte üry László úr, mert ő volt az ingatlanközvetítő. „Maguknak van főbérleti lakásuk, az jó cserealap, mi pedig megfelelő lakás ellenében átadjuk a háromszobás bérleményünket” — mondta és hivatkozott az úti becsületére. Tizenhat tekéét kínáltunk fcei A történet, amelynek fo- j nalát a városi tanács vb tit- I kárságán „kaptam el”, meglehetősen bonyolult. Annyira ! azonban mégsem, hogy az ága- bogaitól lemeztelenített tények ne beszélnének önmagukért, hogy ismeretük birtokában ne ágaskodjék az ember igazságérzete. Egy idegroncs asszony kopogtatott a tanácsnál kétség- beesetten, segítséget kérőn. Mint az utóbbi napokban, hetekben oly sokan — a belvíz miatt. A ; saját tulajdonukat képező családi ház pincéjét — amelyben ! laknak — csaknem térdig elöntötte a víz. A magasföldszinti háromszobás, s egy szobának is alkalmas üveges előszoba bérlője pedig — alighanem a pincei állapot láttán — "február 15-én lezárta a laikást és a Budapesten élő gyermekeihez távozott. — Menjen csak haza nyugodtan, asszonyom, majd intézkedünk. .. — hangzott az illetékes ígérete a tanácsnál. A szemvagy azok árát 30 napon belül megadni, vagy megtéríteni. Tekintve. hogy a családi elszámolásokért én vagyok a felelős, kénytelen volnék a hátralékos tartozások behajtása végett a szükséges intézkedéseket megtenni/ Budapest, 1965. április 22. Dr. Kelemen Imre.” A „legutóbbi” ítélet azonban régen hatályát vesztette. Nem szükséges királyi jogtanácsosnak lenni ahhoz, hogy tisztában legyünk a Polgári Törvénykönyv ide vonatkozó rendelkezéseivel. Arról nem beszélünk most, hogy az 1947-es telekkönyvi bejegyzés — egy ma is érvényben levő 1929-ből származó jogszabály szerint — semmis. Maradjunk csak ott, hogy a volt királyi jogtanácsos úr követelése már régen elévült és semmilyen formában nem érvényesíthető. Imre úr mindezt bizonyára tudja. Ennek ellenére mégis fenyegeti, „felszólítja” volt bérlőjét, hogy fizessen. Azt is hangsúlyoznunk kell. hogy nemcsak jogi elévülésről van itt szó, de politikairól is. De maradjunk a törvényeknél. Van elég erőnk ahhoz, hogy ezeket betartassuk mindenkivel, még ha méltósá- gos úr volt is az Illető. Ennek biztos tudatában nyugodtak lehetnek Zátrok Jánosék, mert nines az a méltóságos úr, aki a házat tőlük elperelhetné. Gál Sándor ismerte a törvényeket. Közöttük azt is, amely kimondja, hogy csak pénzösszegben meghatározva lehet a telekkönyvbe bejegyzést eszközölni, ö viszont tételesen felsorolta a zsírt, a búzát stb., mert még 1947-ben is azon a véleményen volt, hogy „... .nem fog sokáig tartani a műveletlen proletárok pünkösdi királysága”. Ügy gondolta, hogy ha a forint meg is bukik, a búza és a zsír mindig értéket jelent. Hiába történt azonban a telekkönyvi bejegyzés, Zátrokék nem tudtak fizetni. Imre úr hallgatott is egy darabig, de az elmúlt évben újabb felszólítást küldött Kunszentmiklósra és a Zátrok család azóta is állandó kétségek között él. A követelés elévült 1965. áprilisában érkezett a levél Zátrok János idős tsz-tag címére Budapestről. Zátrok bácsi föltette a szemüveget, kibontotta a borítékot és olvasni kezdte a sorokat, amelyben az ex méltóságos úr a „legutóbbi”, vagyis az 1947-ben lefolytatott eljárásra hivatkozik: „A legutóbbi dunavecsel járásbírósági ítélteiben megegyezéssel megállapított haszonbér tartozása még csak részben nyert teljesítést. Felkérem, szíveskedjék még a hátralevő terményeket. Budapest, 1945. december V0. Dr. Kelemen Imre.” A jogtalan bejegyzés Zátrokék a felszólítás ellenére sem tudtak fizetni. A nagy családnak éppenhogy meg volt a mindennapi betevő falatja, hiszen alig fél évvel voltunk túl a háború befejezésén. Mégis mikor a jelzett időben Imre úr Kunszentmiklósra utazott, 12 kiló zsírt vittek neki, amit ő fanyalogva fogadott és perrel fenyegetőzött. A tárgyalást meg is indította, s annak során „egyezségre” bírta rá a helyzetnek teljesen kiszolgáltatott Zátrok Jánost. , — Nem tudtunk mit tenni. Apám elment a tárgyalásra, mert fizetni képtelenek voltunk, viszont azt sem akartuk, hogy ez a kis házunk rámenjen.. Gondoltuk. majd lesz valahogy, talán méltányosak lesznek hozzánk. Így írta alá apám az egyezséget. De mert ezután sem volt miből törleszteni a tartozást, azt dr. Kelemen kérésére 1947-ben mint terhet a házra táblázták — mondja Zátrok bácsi lánya. Hogyan jött létre az egyezség. miképpen lehetett a méltóságos úr követelését bejegyezni a telekkönyvbe? Csakis kijátszással. mert nyilvánvaló, hogy a volt királyi jogtanácsos jól |Óformán senki sincs a ** nagyüzemi gazdálkodással valamelyest is kapcsolatban állók között, aki ne ismerné ősz hajjal koronázott homlokát, örökvidám tekintetét, fáradhatatlan egyéniségét. Nicsovics György több soron is beírta nevét Bács-Kiskun megye mező- gazdaságának történetébe, s e névvel — fia révén — remélhetőleg még sokáig találkozhatunk. Ö maga azonban — csaknem háromnegyed évszázad terhével a vállán — ez év közepétől nyugdíjassá válik. — Csak kényszerűségből — mondja, kissé kesernyésen. — Soha életemben nem tudtam, mi a betegség. Az első „csengetés” a nyáron hangzott el. Jártam a vecsei határt, s egyszer csak, amint a Dunán átpillan- tok, imbolyogni kezdtek a dunaújvárosi kémények... Nosza, lóhalálában orvoshoz. „Azonnal abbahagyni a munkát” — ez volt a szakvélemény, s az egyik gyógymód: betegállományban, negyedévig. Még csak ez hiányzik — gondoltam. Két hét alatt összeszedtem magam, s újból munkába álltam. Ez a legjobb orvosság! Ráismerek: szüntelen tevékenység, mozgékonyság jellemezte mindig. S a munkavágy, ez az éltető, ifjító hajtóerő a földhöz, a gazdálkodáshoz űzté. A mezőgazdasági akadémia elvégzése, majd több éves szakmai gyakorlat után érdeklődése a juhtenyésztés felé fordul. Igaz,, hogy amikor 1955-ben a Bács- Kiskun megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztályán áll munkába, egy ideig a halászati felügyelő tisztét látja el. De mint a juhászat egyik legnevesebb hazai apostolát rövidesen a képességeinek, hajlamainak leginkább megfelelő helyre irányítják: a szalkszentmártoni kostelep vezetője lesz. — Háromszáz hold gazdasági terület és 600 „lerongyolódott”, gyenge kos, néhány rossz, elavult istállóban: ebből állt a telep, amikor átvettem. Takarmányból még 24 órára elégséges készletünk sem volt. Már az utánakövetkező évben Herke professzor és dr. Bartossik Lajos közreműködésével legelőkísérletet valósítottunk meg a nagyállási üzemegységben. A kezdeti hat holdon a műtrágya kiszórására még kézzel került sor. Abban az időben szokatlanul nagy adagokat alkalmaztunk: ősszel egy mázsa szuperfoszfát, tavasszal 3 mázsa pétisó jutott holdanként. A csatornázáshoz — ma már elárulhatom — fakitermelésből szereztük meg a szükséges anyagi fedezetet. Április vcgptől május végéig öntöztünk. A három év alatt másfélszáz holdra gyarapodott legelő egyike lett az országban a legkiválóbbaknak. Erről a sziki mézpázsitról, amely megelőzően mintegy két és félmázsát termett, az említett módszerrel tízszer ennyi, s a legjobb lucernaszénával egyenértékű takarmányt kaszáltak a gépek. így a kostelep teljes szükségletét sikerült fedezni. J^iCSOViCS G3’örgy méltán büszke rá, hogy néhány esztendő leforgása alatt a szakszerű takarmányozás, tartás, a céltudatos kosszelektálás, továbbá a groznij, sztavropoli, aszká- niai és kaukázusi fajtájú apaállatok beállítása révén 80 dekagrammal emelkedett a megyében a gyapjúhozam átlaga. S arra is, hogy amikor — 9 és fél évi ottlét után — harmadéve megvált a szalkszentmártoni állami juhutód-ellenőrző állomástól, kétezer holdnyi területet, három és fél ezer kost és 50 vagon szénát „hagyományozott” utódjára, és az évek során tető alá hozott korszerű hodályokat, takarmányozókat, magtárakat. Ezek a tények, szembeállítva azzal, amivel kezdenie kellett, mindennél többet mondanak. — Már akkor is fenyegetett a nyugdíjaztatás „veszélye”. Szerencsére itt volt a kunszentmik- lósi Hunyadi Tsz, amelyben ugyancsak volt mit rendbe tenni. Ennek a szövetkezeti gazdaságnak lettem 1964-ben a főagronó- musa. jzét esztendeig működése során „kigazdálkodtak” háromnegyed milliós mérleghiányt, föld járadékot fizettek, s az egykori öt forint munkaegység az elmúlt év végére értékben csaknem meghatszorozódott. Ma már 700 ezer forintos tartalékalapot mondhatnak a magukénak. Gyuri bácsi a többi között meghonosította a len termesztését, bevezette a vegyszeres gyomirtást, mely utóbbinak köszönhetően a dömsödi határrész 30 holdján csövesben 50 mázsás átlagterméssel fizetett a kukorica. Példásan helytállt általános ag- ronómusként is, de a szíve azért örök „szerelme”, a juhászat felé húzza vissza. Jogosan aggasztja a juhászutánpótlás helyzete, hiszen a fiatalok közül egyre kevesebben érdeklődnek e nehéz, minden időt lekötő, de szép és jól jövedelmező szakma iránt. A termelőszövetkezet — amelyben néhány hónapig még dolgozik — az idei egyesülés után csaknem kétszer akkora területen gazdálkodik. A megszaporodott feladatok, no meg az a bizonyos „csengetés” is arra késztetik az idős főagronómust, hogy helyét most már a fiataloknak adja át. — Nehéz lesz az elválás — mondja, s a pillantása elkalandozik az általa oly sokszor végigrótt, s annyira megszeretett kunsági tájon. — Májusig már minden egyes határjárás búcsúzás lesz: a fáktól, a zsendülő vetéstől, a bárányoktól.., Világéletemben szabadban járó, pusztai ember voltam. A síkságot felcserélni a főváros házrengetegével ... Bár volna ott is egy olyan gazdaság, amelyben hasznomat vennék, s én is kedvem tölthetném! Hidd el, vállalnám az elfoglaltságot, nem is annyira a fizetésért, csupán a munka öröméért. Májustól kezdve már nélküle zajlik az élet a tsz-ben. Nemcsak Gyuri bácsinak hiányzik azonban a föld, amelyhez életének jó része hozzánőtt. Közvetlen munkatársai is nélkülözni fogják gazdag tapasztalatait, hasznos tanácsait, közvetlen, kedélyes emberi lényét Valamennyien pedig, akik ismerjük és becsüljük őt, kívánunk jó egészséget és számos békés esztendőt a jól megérdemelt pihenésben; Jóba Tibor BÚCSÚ A KUNSÁGTÓL
