Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-12 / 293. szám

Szóljanak a bajaiak

Beszélgetés Major Máté professzorra

£;:A bajai Művelődési Ház Dózsa-termében a ..Szóljanak a bajaiak” című előadássorozat keretében dr. Major Máté Kossuth-díjas akadémikus tartott előadást Építészetünk problémái címmel.” — Hogyan fogadta professzor elvtárs szülővárosa meghívás® az előadássorozaton való rész. vételre?

— Az ötlet nagyon tetszett. A forma újszerűségéről írt a Népszava is. Eddig is jártam az országot, előadásokat minden jelentős városban tartottam — , Kecskeméten is — de Baján . még sohasem. Nagyon vártam : a meghívást, és szívesen vállaltam a megtiszteltetést.

— Kajk András a Népszavában az előadássorozatról ,,Bajai próféták” című cikkében írja,' hogy lehet híres valaki az országban és a világban”, — de most Baján keU „híresnek” lennie. Hat nap múlva ... dr. Major Máté professzor úr „vizsgázik”. Mi a véleménye ezzel kapcsolatban a szülővárosában tartott előadásról?

— Izgatott és elérzékenyült voltam. Különösen akkor, amikor megláttam a zsúfolt termet, az ismerősöket, rokonokat, a volt osztály- és iskolatársakat, a helyi vezetőket és az érdeklődő ismeretlenek várakozó tekintetét. Legszívesebben bajai élményeimről beszéltem volna, de tudtam, hogy komolyabbat várnak tőlem. Az elgondolt bevezetőt is hamarosan félbeszakítva a témára — a Le Corbu- sierről tartott előadásra — kellett áttérnem, hogy a „vizsga” sikerüljön.

— Milyenek kapcsolatai a vá- ross&l?

— Baján születtem 1904-be-n. Elemi és középiskolába — a III. Béla Gimnáziumba — is itt jártam. 1922-ben. érettségiztem. Feleségem, Fenyő Erzsébet építészmérnök is bajai. Baján csak néhány rokonom él, apám 1925- ben, anyám 1952-ben, egyik bátyám 1956-ban Baján halt meg. Jómagam négy évtizede budapesti lakos vagyok. Amíg szüleim éltek, gyakrabban hazajártam. Nemrég volt 40 éves érettségi találkozónk Baján, és már készülök a 45 .-re. A volt osztály- és iskolatársak közül most is sokan felkerestek itt-tartózkodásom idején. Pesten néha főzzük a halászlevet és szívesen gondolunk a bajai ízekre. Jártam a városban a tanácselnök meghívására Erdei Ferenc társaságában a Béke tér rendezési tervének megbeszélése ügyében. Töbhször csónakáztunk szárnyas motorossal a Dunán a vízügyi igazgatóval és a tanács- titkárral. Legutóbb Sőtér István professzort hívtam a városba. Jellemző — és erre büszke vagyok —, hogy milyen hamar megszereti az idegen is ezt a várost. Sőtér István jelenleg Amerikában tartózkodik és az onnét küldött üdvözlő lapján a nyári bajai kirándulásunkra emlékezik.

Major elvtárs munkásságát elég széles körben ismerik, mégis szeretném, ha röviden vázolná az újságolvasók számára pályáját.

— Építészmérnöki oklevelem birtokában előbb magántervezői, később magánvállalkozói irodában dolgoztam, önállósággal is kísérleteztem, de megfelelő összeköttetések hiányában, sem Kánt tervező, sem

sána. Már elhelyezésük is gond a lakásban. Különösen büszke vagyok a két világháború között megjelent progresszív folyóiratokból álló gyűjteményemre. Érdekel a művészet minden műfaja. Rendszeres olvasó vagyok, ehhez egyéni szisztémám van. Minden este legalább 10— 12-ig olvasok. Előbb képeskönyv-jellegű kiadványokat nézegetek, azután a folyóiratokat tanulmányozom. Végül az elalvás előtti időszakban szépirodalmat olvasok.

— Annáik idején a Magyar Építőművészeiben professor elvtárs cikket írt Baja műemlékeiről. Ezt közlésre átvette lapunk is. Ebben a cikkben több olyan megállapítást tesz, hogy mi befolyásolja kedvezőtlenül a városképet. A cikkben Irt tanácsainak egy részét városunk végrehajtotta. Így pl. megszüntette a ezökőkutat és a gyógyszertáron is fennmaradtak a Pacsirta című film forgatása alkalmával paplrma- séből „helyreigazított” elemek, várva a visszaállítást eredeti

Egy népművelő naplójából

j\fem maradt más hátra, ^ * mint a jelentést megírni. Előadás N. majorban, huszonhét hallgató számára általános esztétikai kérdésekről, elsősorban irodalmi példákkal illusztrálva ...

s

J

ó egy órával korábban érkezem. Az irodában nem tudnak mit kezdeni velem. Hellyel kínálnak, és mentegetőznek az esetleges gyér érdeklődés miatt.

— Tudja, itt főként állatgondozók laknak. Tehenészek. Az esti fejes után fáradtak már. Még a televízió előtt is inkább a gyerekek szoktak ülni.

Kimegyek az utcára. Egy a&z- szony megnéz háza ajtajából, köszöntőm. Visszabólint és bemegy. Gumicsizmás férfi halad a latyakos úton. Apró gyerek fut eléje. Felemeli és szó nélkül hallgatja, mi minden történt, mióta elment hazulról. Megszólítom, mert kínos így 'gyedül kerülgetni a tócsát, házai, embereket. Ahogy bemutatkozunk, akaratlanul is összehasonlítom a kezünket. Az övé széles, rövid, vaskos ujjakkal. És nyirkos a tenyere. Az enyém? Azt szokták rá mondani: „hegedűre termett".

Hallott az előadásomról. Azt is, hogy irodalomról lesz szó, vagy könyvekről.

— Nehéz volt a mei nap? —

mint kivitelező egzisztálni nem tudtam. Ezért 1936-ban az Országos Társadalombiztosító Intézethez mentem állásba, ahol a műszaki osztályon — utoljára mint főmérnök — működtem 19454g.

Ez időben tervpályázatokon vettem részt, díjakat is nyertem, de csupán négy magánmegbízást sikerült kapnom: egy kisebb és három nagyobb többlakásos épületet Budapesten, melyek közül kettőt nemcsak a bel-, hanem a külföldi szakirodalom is publikált. Építészeti felfogásom és említett épületeim alapján 1943-ban a CIAM (Congres Internatdonaux d’ Architecture Moderne) magyar szekciójának tagja lettem, s maradtam feloszlásáig. Erre az időre esik szakirodalmi — építészetelméleti — munkásságom kezdete is. A Tér és Forma című folyóirat átszervezésekor 1942-ben tagja lettem a lap szerkesztő bizottságának.

Major Máté professzor 1931-beo kerül kapcsolatba a munkásmozgalommal. A szocialista Képzőművészek Csoportjának titkára, a XI. kerületi Szociáldemokrata Pártszer. vezet elnöke volt. Az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának 1933-tól tagja. A Maszaki Egyetemen 1948 óta ad elő, tanszékvezető egyetemi tanárrá — az építészettörténet és elmélet témakörében — 1949-ben nevezték ki.

A Magyar Tudományos Akadémia 1960-ban rendes tagjává választja. Tagja számos hazai és külföldi tudományos bizottságnak és művészeti szövetségnek.

— A legújabb megtiszteltetés két napja ért — mondja — és ezt Baján közölhetem először a nyilvánossággal: hogy a Tudományok és Művészetek Szerb Akadémiája külföldi tagjává választott.

— Sokirányú szakmai és itt fel nem sorolt társadalmi elfog, laltságai miatt jut-e ideje tervezésre és jelenleg milyen szakirodalmi tevékenységet fejt ki? — kérdeztük.

— Tervezni jelenleg nincs

időm. Utoljára terveim szerint (társtervező részvételével) négy soklakásos bányászlakóház

épült Tatabányán. A szakirodalmi tevékenységet illetően elmondhatom, hogy eddig csaknem háromszáz cikkem, tanulmányom jelent meg különböző szakinai, társadalmi és irodalmi lapokban, külföldön is. Az Építészetitörténet címmel írt háromkötetes magyar és német nyelven megjelent szakkönyvem átdolgozott, bővített második kiadásán munkálkodom. Még ez év karácsonyán jelenik meg P. L. Nervi című kismonográfiám.

A Filmtudományi Intézettől i megbízást kaptam „Filmtudo- . mány és művészet” címmel , könyv írására. Véleményem szerint az építészet nem választ- . ható el a többi művészetektől,

. ezért Is szívesen kezdek a könyv , írásába.

í — Ügy tudjuk, professzor elvtára m pécsi filmfesztiválon I tagja volt a társadalmi zsüriJ nek. Mi a véleménye a magyar

filmekről?

* — Véleményem szerint a

" magyar film reneszánszát éli. “ Nagyon figyelemre méltóak a Balázs Béla Stúdió produkciói. — Társadalmi és szakmai elfoglaltságai mennyire teszik lehetővé a tájékozódását?

— Jövedelmemnél aránytalanul nagyobb mértékben, havonta 700—800 forintot fordítok könyvek és folyóiratok vásárlóslílusába. Milyen tanácsot ad. hat befejezésül városunk fejlesztésére vonatkozólag?

— Elsősorban a fürdőváros! koncepció kibontakoztatását látom legfőbb célnak. Már volt bajai mérnök-osztálytársamtól érdeklődtem az ipartelepítés perspektívájáról, amelyben véleményem szerint nagyobb szerepet játszhatna a hajójavító és hajóépítő üzem fejlesztése. A lehetőségek kihasználása mindkét említett területen a legnagyobb jelentőségű a városban. Kulturális téren jó lenne és ez idegenforgalmi szempontból is hasznos — felújítani a régi maszkajárásokat. Sajnos, a tanácsháza (volt Grass alkovich- palota) kupoláit átépítették, ami stílustörést jelent és a Béke téri földalatti WC elhelyezése sem odavaló megoldás.

Befejezésül azt mondhatom, hogy mindig szívesen segítettem és segítek a városnak problémái megoldásában és remélem mielőbb találkozom a kedves bajai közönséggel is — fejezte be nyilatkozatát dr. Major Máté.

Bánáti Tibor

Tudom, hogy bárgyú kérdés. Mondhatná rá: mi közé hozzá?

— Mint a többi — válaszolja és nevet. Erőltetettem De hát én azért jöttem, hogy beszéljek neki a szépről, a művészetről, könyvekről.

— Szokott olvasni? — folytatom ugyanolyan bárgyún.

— Ritkán. ínlcább újságot.

A gyerek megunja már az

álldogálást.

ti ehív a lakásba. Erős tej- szag csap meg. Nem baj. Meg kell szokni.

— Nehéz ám itt összeszedni az embereket: Sokat dolgozik asszony is, férfi is.

Bólogatok. Legszívesebben megmondanám neki, hogy igazán nem számít, ha nem érdekli az előadás. Feküdjön le nyugodtan, úgyis hajnalban kel, én pedig sohasem csináltam ilyesmiből hiúsági kérdést.

— Mennék, de eltarthat másfél óráig is. Akkor annyival később fekszik le az ember. Ha elmegy, már figyelni is akar. Minek üljön ott, ha nem figyel? Igaz?

Pillanatnyi hallgatás után böki ki:

— Miről szól pontosan az előadás? Úgy értem, hogy írókról, vagy kikről?

Megnyugtatom, írókról. Jókairól, Móriczról. Hátha nagyobb érdeklődés csillan meg szemében.

— Tavaly egy hétre levett a lábamról valami betegség. Nátha, köhögés. Akkor három könyvet is elolvastam. Az asszony hozta a szomszédoktól. Ami nekünk van, már régebbről ismerem.

Olyasfélét gagyogok, hogy a könyv munka után felüdít, szórakoztat. Hosszasan nézi az arcom.

— Igen, azt mondják. Ha el nem alszik közben az ember. Erős munka ez, nagyon kell az alvás.

Amikor kilépek az ajtón, utánam szól:

— Benézek, ha addig megjön az asszony.

/§ kultúrteremben a televízió mellett állva kezdem a... már nem merem előadásnak nevezni. Az asztalra kiraktam fél tucat könyvet, cédulák lógnak ki belőlük. Az idézetekhez. Huszonheten ülnek előttem. Kezem még a hátam mögött rejtőzik. Néhány perc múlva biztosan hevesen hado- nászok, de most még fegyelmezem magam. Minden mondatom hatását figyelem az arcokon. Hogy értik-e. Eljött az ismerősöm is. Könyökére támasztja a fejét. Nincs elegendő lelkierőm az előre elképzelt szöveghez. „Kicsi idő jut itt az alvásra.”

A lehető legrosszabbat választom. Mesélni kezdek könyvekről. Elmondom a tartalmukat. És hogy ki, milyen ember volt az írójuk. Tudománytalan. De figyelnek.

Aztán befejezem. Tudom, senki sem fog kérdezősködni, időt se hagyok rá. Az ismerős fejőgulyás megvár az ajtóban.

— Megmondaná még egyszer annak a könyvnek a címét? Amelyikről először beszélt.

Megmondom.

— Jó könyv, ugye? Ha netán valami betegség ér, elolvasom.

Milyen képet vághatok? Mindenesetre nagyot nevet, úgy teszi hozzá:

— Lehet, hogy előbb. Majd apránként. Jó éjszakát!

f öhet a jelentés. Nem is értem, miért vagyok elégedett, és mégis nyugtalanabb, mint máskor.

Maros László

Németh László: r

íróvá avatnak

ii

11 uszonnégy éves voltam, s még nem láttam eleven írót, egyetlen sor írásom sem jelent meg, s elszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy valamelyik szerkesztő ajtaján bekopogjak. Akkoriban sok szép frázist hallottunk kisemmizett magyar tehetségekről, s noha még kísérletet sem tettem a feltűnésre, én is félrenyomott talentumnak éreztem magam, akinek írói karrierje a halála után kezdődik, csakhogy más félrenyomott tehetségekkel ellentétben én egész jól éreztem magam ebben a szerepben.

Egyetemi éveimet boldog el- vadultságban éltem át. Ami az orvosi tudományban érdekelt, hamar kiszippantottam, s ha rámjött a verselő düh, hónapokig nem látott az egyetem, őszszél a budai hegyekben csatangoltam, melegedő februári dél- előttökön a vásárcsarnok alól néztem, hogy szeplősödik szemben a Gellért-hegyen a hó. Közben a királydrámától az irányregényig minden műfajt bebarangoltam; kurta katonabekecsem zsebéből hosszú szótárfüzet állt ki, elhagyott ferencvárosi utcákon meg-megállva, egy- egy gázláng világánál ebbe jegyeztem be az elkészült versszakokat.

lobból a fél vad állapotból az elém esett orvosi diploma vert fel. El sem tudtam képzelni, hogy állom meg a helyemet egy tülekedő gyakorlati pályán, mikor a legközvetlenebb környezetemet is ködön át láttam, mint egy ellebbenőben levő álomvilágot. Hosszú távoliét után akkor találkoztam első gyermekkori szerelmemmel, akinek sértő életrevalóságát azzal büntették meg az istenek, hogy hajdani ismeretségünket el ne feledhesse. Persze, minél hamarább össze akartunk kelni, s nekem királydrámák helyett most már valamelyik orvosi iparra kellett vetnem magam, ha el akartam kerülni a fenyegető vidéki körorvosságot.

A vidám mátkaság és az egzisztenciális szorongás esztendeje volt ez, s én csaknem teljesen abbahagytam az írást, néha-néha hullattam el egy-egy félbemaradt verset. Menyasz- szonyom gyakorlati érzékét azonban fúrta az én irodalmi tevékenységem, s kamatoztatni szerette volna ezt a rengeteg írásba ölt időt. Ő vette észre, hogy a Nyugat novéllapályáza- tot hirdet, s nem nyugodott, amíg elő nem kotortuk egy régi elbeszélésemet, melyben nagyanyám halálát írtam le, s paraszt rokonaim híres perpatvarát. Ez a novella, melynek mi a Horváthné meghal címet adtuk, véletlenül egész jó mun- kácska volt, de lehetett volna csapnivaló is, hiszen egy Dózsa Györgyről szóló jambusdráma. s egy érzelgős verses regény közt. keletkezett; azok közé a művek közé tartozott, melyekben egy írójuktól független bölcsesség szinte az író ellenére bontja ki a remeket. Legépeltük, beküld- tük, s a következő hetek izgalmai közben csaknem teljesen megfeledkeztünk róla.

C zülednk nem nagyon gyá- ^ molították házasságunk ügyét, s mi elhatároztuk, hogy titokban fogunk megesküdni. Budán egy hónapos szobát vettünk ki; amíg jobbra fordul a sorsunk, gondoltam, diáktanítás-