Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-01 / 231. szám
t, oí«a| 1965. október í, péntek i N A P T A R J 1965. október 1, péntek. Névnap: Malvin. Napkelte: i 3 óra 42 perc. 1 Napnyugta: I 17 óra 24 perc. I — Géppel osztályozzák a dughagy- mát a vaskúti Kossuth Tsz-ben. ahol már befejezték az ötholdas táblán a vetőmag szedését. Átlagosan 80 mázsa termett holdanként. A termést válogatás után a MÉK-nek adják át téli tárolásra, s értékesítésre. — Az ország egyetlen mészho- mokitéglagyára Kiskunhalason működik. Az olcsó téglafajtából az idén — a terveik szerint — 13 millió 500 darabot állítanak elő az üzemben. Hűségjutalom a tsz-ben Ez év tavaszán a dunavecsei Virágzó Tsz közgyűlése egyhangú határozatban mondta ki, hogy á tíz éve folyamatos munkaviszonyban álló gazdák részére hűségjutalmat folyósítanak. Nemrégiben 19 szövetkezeti gazdának már át is adták az egyenként 500 forint értékű jutalmat, amelyet a jövőben a tíz éve egyfolytában a termelőszövetkezetben dolgozók részére rendszeresen kifizetnek. — Karambol történt Kecskeméten a Kupa utca és Szal- vaá Mihály körút találkozásánál. Táncos Szabó János személygépkocsijával a körútra akart kanyarodni és összeütközött a főútvonalról érkező Szabó József motorkerékpárossal, aki nem tudott megállni, csupán fékezni. A motoros fiatalember az ütközés következtében az úttestre zuhant és súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kórházba szállították. — ORTVTAT Gyula, akadémikus, a TIT elnöke, a lengyel ismeretterjesztő társulat elnökségének meghívására csütörtökön tíznapos lengyelországi tartózkodásra Varsóba utazott. Or- iutay Gyula a lengyel testvérszervezet működését tanulmányozza. — Kiskunmajsán készül a Lepke cigarettapapír-könyvecske és a Béke cigarettahüvely. A Rács-Kiskun megyei Nyomda községi telepén műszakonként százezer Lepke és 110—120 ezer Béke cigarettahüvely készül. Ezenkívül több mást, élelmiszer- cikkekhez dobozokat és papír játékokat is készítenek itt. 1850 éve, 115-ben született a lidiai eredetű Pausa niás görög ütiíró, az utazási kézikönyvek műfajának megalapítója. Rengeteget utazott. Beljárta Hellaszt (Görögországot), Itáliát, Szíriát, Szárdíniát, Kisázsiát, Afrika egyes részeit, s lehetőleg saját tapasztalatai alapján írt. Utazás Hellaszban című munkája tíz könyvében leírta Görögország minden olyan nevezetes tartományát, városát, helyét, * amelyek az utazókat érdekelhették. Azokat a helyeket, ahol utazók általában keveset jártak, meLlőzte. Munkáit főként a művelődni akaró utazók számára írta. Ismertetéseiben nagy helyet kaptak a műemlékek, szobrok, festmények, épületek leírásai. Adatainak nagy részét, a régészeti ásatások hitelesnek tanúsítják. Útikönyvei földrajzi, régészeti, vallás- és műtörténet!, néprajzi, mitológiai szempontokból az ókori Görögországgal foglalkozó tudományok forrásanyagának páratlanul becses kincsesbányái. — Télikáposztát telepítenek a bajai Micsurin Tsz-ben. Mintegy 100 holdon palántálják az úgynevezett mohácsi káposztát. amely kint telel és májusban kerül a piacra. Világraszóló találmány — FÄY ANDRÁSRÓL nevezik el a kiskunhalasi KISZ-lakótelepet. ö volt az első takarékpénztár megalapítója. s a takarékmozgalom atyjaként tartják számon. Atomfizikusok kongresszusa Több mint 30 ország atomfizikusai gyűltek össze Oxfordban nemzetközi értekezletre, amelyen elsősorban egy újonnan megépítendő, igen nagy energiájú, óriási proton- gyorsító felállítását vitatják meg. A gyorsítót Európában szándékoznak megépíteni, Anglia felajánlott erre a célra egy ingatlant Norfolkban. A konferencián részt vevő 530 atomfizikus között több Nobel-díja* is van. William Scott angol mérnök olyan eljárást talált fel, amellyel meg lehet duplázni az autók teljesítményét, azonos üzemanyag-fogyasztás mellett. A találmány lényege, hogy nincs többé szükség porlasztóra. Működésének lényege: a benzintartályt úgy alakítják át, hogy levegőt szívjon be, s ez a levegő benzingőzt nyomjon át egy másik tartályba. Ebből a tartályból a benzingőz közvetlenül a motorba kerül. — Százhúsz,ez er forintos költséggel új telephelyet épít a Kecskeméti Szolgáltató, Javító és Vegyesipari Vállalat. amely túlnyomórészt a lakosság szolgálatára rendezkedett be. s 31 szakmában vállal munkákat. — Kezdődik a mustszezon. A solt- vadkerti pince megkezdte a szőlőátvételt. Tegnap estig 500 hektó, főként ezerjó és oportó szőlőt vettek át a termelőktől mustkészítés nyersanyagaként. Petőfi Népe baráti kör Rémen Szerdán délután alakult meg Rémen a Petőfi Népe baráti köre. Vezetőjéül Juhász János általános iskolai tanárt választották meg. — KIRÁNDULNAK a diákok. Naponta 90 iskolást visz kirándulni e napfényes őszi napokban az IBUSZ kecskeméti fiókja. A technikumok, gimnáziumok • növendékei az ország hegyvidékeit keresik fel, ellátogatnak Miskolcra, Sopronba. Pécsre és a Zempléni hegyvidék kirándulópontjaira. — Nyolcmillió forint értékű áruval többet vásároltak fel idén a megyében baromfiból, tojásból, hízott sertésből és vágómarhából, mint a tavalyi év hasonló időszakában. — CSOPORTVEZETŐ volt, mégis elemelte munkatársa orkánkabátra szánt 700 forintját Cseh Katalin, a Bajai Állami Gazdaság fiatal, 19 éves dolgozója. Ezért a bíróság 3 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A pénz nagyobb részét a nyomozók megtalálták, s azt visszaadták Kovács Mária sértettnek. Ember a gépemberben Amerikai tudósok nemrég emberre hasonlító óriási robotgépet szerkesztettek. A robot jár, mozgatja a kezét, különféle tevékenységet végez. Fél kézzel könyedén felemel egy sok tonnás szikladarabot, gyökerestül kicsavar e*'y fát, felemel és áthelyez egy vasúti kocsit Ez az első olyan gépember, amelyet blo- árammal Irányítanak. A robot engedelmesen elvégzi, amit a belsejében ülő ember gondolatban végrehajt. Várható időjárás péntek estig: felhő- átvonulások, elsősorban a Dunántúlon néhány helyen esővel. Időnként élénk délnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között Yezetőségválasztás a csávolyi ktsz-ben A Csávolyi Vegyes és Építő Kisipari Termelő Szövetkezet a napokban választotta újjá a ktsz vezetőségét ellenőrző, valamint szövetkezeti bizottságát. A közgyűlésen a Bács-Kiskun megyei KISZÖV-öt Fodor Mária elnökhelyettes képviselte Garamvölgyi Márton ktsz-elnök számolt be az előző választás óta eltelt négy év eredményeiről. Rámutatott, hogy míg 1962- ben a ktsz-ben az egy főre eső termelési érték 71 ezer. addig 1964-ben 78 ezer forint volt. A ktsz-tagok átlagos havi keresete 1220-ról 1718 forintra emelkedett. A szövetkezet az elmúlt négy év alatt mintegy félmillió forint értékű beruházást hajtott végre. A választás során a vezetőségben és az ellenőrző bizottságban csupán kisebb személyi változások történtek. Amint az várható volt. a szövetkezet elnökévé ismét Garamvölgyi Mártont választották. Az ellenőrző bizottság új elnöke Mándity Mihály, a szövetkezeti bizottság titkára Kovács II. Sándor lett. F. Gy. ŐSZ VAN. Ilyenkor, szüret előtt különösen szép a szőlősgyümölcsös csengődi határ. Igaz, az idén jiem büszkélkedhetnek bő termessel a gazdák, de a szüret még így is ünnepszámba megy. — Ez évben nem lesz különösebb probléma a tárolótérrel — tájékoztat Hazai Miklós, az Állami Pincegazdaság Csengődi Pincészetének vezetője. A szőlőknek és gyümölcsösöknek sajnos, nem kedvezett az időjárás. A múlt évben például Csengőd területén több. mint 33 ezer hektoliter mustnak felelt meg a termés, most pedig csupán 21—22 ezer hektoliterre számíthatunk. A TOVÁBBIAKBAN arra hívta fel a figyelmet: a termelők számára sokkal előnyösebb, ha a szőlőt színenként és fajtánként szüretelik, mert így magasabb áron értékesíthetik. — Talán a múlt évi tapasztalatok figyelmeztetnek erre? Milyen volt az átadásra felajánlott borok minősége? — érdeklődöm. — E vonatkozásban sajnos, nem a legjobbakat mondhatom. A termelők közül még igen sokan szakszerűtlenül kezelik boraikat, ami a minőségben .,üt vissza”. Bizony, .több gazda szállítmányát nem tudtuk átvenni, mert „hibás” ízű, vagy barnatörött volt. Pincészetünk pedig csakis kifogástalan, egészséges i borokat Vehet át. SZERETNÉNK, ha valameny- nyi bortermelő megértené, hogy a must hordóba szűrésével még nem szabadult meg minden gondtól. — A környéken nagy kiterjedésű új szőlőtelepítések dísz- lenek. Termőrefordulásuk idejére lesz-e elegendő tárolóhelye a pincének? — MEGOLDÁSRA váró fel- [ adat, de nem tévesztettük szem ; elöl. Jelenleg 16 ezer hektoliteres tárolóhely épül, melyet jövőre vehetünk birtokba. Terveinkben szerepel még egy 25 ezer hektoliteres tárolótér megépítése és a meglevő 25 ezres szőlőfeldolgozó 50 ezer hektoliteresre való bővítése — fejezte be tájékoztatóját a pincészet vezetője. Moravcsik Árpád Jumper szövet, habszivacs-kabát, női kiscsizma A ruházati szakma őszi-téli felkészüléséről Még tart az őszi vásár, de a ruházati boltokban már felkészültek a téli hónapok forgalmára. Az idén ezt a munkát a készletrendezés lényegesen megkönnyítette a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatnál is. A vállalat kecskeméti kirendeltségének vezetője, Nóti László elmondotta: — A készletrendezés, az árleszállítások, így az őszi vásár is, lehetőséget nyújtott az árukészlet mielőbbi gyors „felfrissítésére”, az árválaszték és ösz- szetétel javítására. A kirendeltségünkhöz tartozó húsz kecskeméti és kiskunfélegyházi ruházati boltban az őszi-téli felkészülés keretében eddig 4 millió forint értékű árut szereztünk be. — Igen jónak tekinthető az ellátás a 247 forintos Jumper és a 111 forintos Alberg női szövetekből, a kész és méteres ágyneműből is. Javult a kötöttáru, a női és gyerek svájci áruk meny- nyisége és választéka. Lesz elegendő nadrág, pulóver, a gyerekeknek tréningruha és női, férfi, gyermek-habselyem, továbbá mintás, kockás és puplin férfiing, munkásing, valamint crombi télikabát is. — Várható-e űj. eddig ismeretlen cikkek árusítása a következő hetekben, hónapokban? — Igen. A férfiak részére habszivacs kabátot ajánlunk, továbbá az olcsó szivacsbéléseket. A Finomkontfekciógyár termékei közül a műszálas anyagból készült. modem fazonú női ruhák szintén növelik a választékot, akárcsak az új, szolidabb színű mintás és kockás férfiingek, s az éléníkebb színű női szövetek. — A cipőellátásban — folytatta Nóta László — némi javulás várható. Tavaly például sokszor hiánycikk volt a női körömcipő, az idén a múlt évi mennyiségnek kétszeresét árusítjuk. De több lesz a női téli kiscsizma, a hó- és sárcipő, a gyerek és férfi száras cipő is. — Hogyan alakul az idén a hiányclfkklista? — Sajnos, műszálas gyermek- tréningruhából, szintetikus anyagú nói pulóverből, kvhkaHátból, férfi fehérneműből, NEVA és nylon férfiingből a szükségesnél kevesebbet kapunk. Bőrkabátból. bőrlemberdzsekből, női, i gyermek és férfi bundakabátokból. férfi félcipőből ugyancsak [ több kellene. A felettes szer- j veink tájékozatatása szerint az ipar nyersanyag- és kapacitás- hiánya az oka annak, hogy ezekből előreláthatólag nem tudunk minden igényt kielégíteni. Végezetül ezeket mondotta Nóti László: — A Bács-Kiskun megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat i ez évi forgalmi terve 400 millió forint. A negyedik negyedévre ebből több mint 100 millió forint esik, s ennek megfelelően a kecskeméti kirendeltség boltjaiban is igen jelentősek a feladataink. A jelenlegi készletei!, és a további áruutánpótlás révén azonban megvannak a feltételek ahhoz, hogy teljesítsük forgalmi tervünket. B. Gy Október: múzeumf hónap | Gazdag program: megyeszerle kiállítások, előadások Minden év októberében rendezik meg országszerte a múzeumi hónapot. Évről évre gazdagabb programmal készülnek fel erre az időre a múzeumok. Olyan rendezvényekkel lépnek a közönség elé. amelyek a múzeumoknak a népművelésben betöltött szerepét állítják előtérbe. A ma megnyíló múzeumi hónap alatt Bács-Kiskun megyében is gazdag programot bonyolítanak le. Tizenkét kiállítás és tizennyolc előadás megrendezésére kerül sor október folyamán a megye múzeumaiban. A megyeszékhelyen október 15-én nyílik meg a szakszervezet és a Katona József Múzeum közös rendezésében a megyei ■újítókiállítás. Harmadikén, vasárnap Baián Éber Sándor-em- lékkiállítás. ugyanaznap Kiskunfélegyházán halasi csipkekiállítás, 7-én Kalocsán A kihaló iparágak címmel nyílik kiállítás Október 17-én Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumban gyermekrajz-kiállitást nyitnak meg, 16—17-én pedig Tiszakécs- kén könyvtörténeti kiállítást láthat a közönség. A hónap utolsó napján. 31-én a dunave- csel művelődési otthonban Kalaposmesterségek, továbbá Vadászat és méhészet címmel rendeznek kiállítást A kiállításokkal egyidőben — amelyeknek egy része vándorkiállítás lesz — mindenütt rendeznek előadásokat. Ezeknek témája a legtöbb esetben a tárlatokhoz kapcsolódik, de lesz azoktól függetlenül is több ismeretterjesztő és helytörténeti előadás a múzeumokban. Devizabíincselekményeji, üzérkedés Devizabűncselekmények elkövetői. üzérkedők fölött ítélkezett Szombathelyen a pesti Központi Kerületi Bíróság. Ganczer Rezső szombathelyi fényképész külföldiektől húsz fényképezőgépet vásárolt, s értük mintegy húszezer forintot fizetett ki. Hasonlóképpen járt el Kölkedi Lászlóné fényképész is: kilenc készüléket vett meg 15 000 forintért. Sípos Mihály látszerész-kisiparos külföldi fizetőeszközöket vásárolt osztrák labdarúgóktól, s — Ganczerhoz hasonlóan — aranytárgyak adás-vételével is foglalkozott. A bíróság Ganczer Rezsőt egv évi és két hónapi szabadság- vesztésre. Sípos Mihályt egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre, Kölkedi Lászlónét tíz hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügy más vádlottad rövidebb tartalmú felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság, s elrendelte a lefoglalt értékek elkobzását és több mint 30 000 forint elkobzást pótló egyenér- ték megfizetésére kötelezte az elítélteket. (MTI) Szüret előtt