Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-16 / 218. szám

t 9íőaj 1965. szeptember 16. csütörtök A méltó megoldás A szolidaritás légköre Casablancában HIRTELEN utazott el U Thant ENSZ-főtitkár Rawalpindiből, s ugyan­ilyen váratlanul, a jel­zett idő előtt hagyta el az Indiai fővárost is. Ami önmagában is utal arra, hogy a békemisz- szió kevés eredménnyel kecsegtet. A főtitkár el. utazása előtt egyébként is olyan értelmű nyilat­kozatot adott, amely ezt a feltételezést alátá­masztja. A tűzszüneti felhívásra kapott válasz érdemi részét a Biztonsági Tanács elé terjeszti. Ajub Khan, pakisztáni elnök szerdán sajtóérte­kezletén kijelentette, hogy a kasmíri kérdés mél. tó megoldását a népszavazás hozhatná meg. Csak ez akadályozhatja meg az ellenségeskedé­sek kiújulását. Máskülönben Pakisztán kész az élet—halál harcra — mondotta. India viszont — megfigyelők szerint — nem egyezik bele a nép­szavazásba — nyilván, mert ez érdekeivel ellen­tétes eredményekhez vezethetne. Már pedig a harc, folyjék bár, életre halálra — nem viheti előbbre a kérdés rendezését, csak a nemzetközi helyzet kiéleződéséhez vezethet. BÁR, A CASABLANCÁI tárgyalások zárt aj­tók mögött folynak, a politikai érdeklődés hóm. lokterében áll, az amiről itt döntés születhet. A hatalmas arab világ egységét több bonyolult kérdés osztja meg, s ezek a testvérállamok el­lenségeskedéséhez vezettek, gyengítették ezeknek az országoknak haladó törekvéseit. A légkör egészséges, mint a hírügynökségek jelentik, s bár a kiadott kommünikék általánosságban beszél­nek a szolidaritási tárgya­lásokról — pozitív han­gulatot kelt a már foganatosított intézkedés a sajtó és rádió úgynevezett „hullámhossz hábo- rújá”-nak megszüntetéséről. Az arab hírközlés ezután nem támadja a testvérországokat — az egy Tunézia kivételével, amely az arab államok többségével szemben álló álláspontot képvisel. Burgibáék továbbra is folytatják az éles táma­dásokat az EAK ellen. A megvalósuló arab egy­ségnek Tunézia azonban nem árthat. A Casa­blancái értekezlet iránt a közvélemény olyan igényt támasztott, hogy adjanak ki békefelhí­vást a szemben álló. harcoló Indiához és Pa­kisztánhoz. LASSAN, de rendeződik a dominikai helyzet. A csatározások színhelyén Caamano, az alkot­mányos erők vezetője már Godoy el nőkkel foly­tatott tárgyalásokat a főváros közbiztonságának fenntartásáról. Az alkotmányos erők — egy Caamano-nyilatkozat szerint — elhagyják állá­saikat, fegyvereik leadása a hét végére befeje­ződik. Wessin, a volt túlbuzgó Amerika-barát tábornok —, akit Godoy Miamiba nevezett ki főkonzulnak — elégedetlen posztjával, a félre- állítással. Ezen úgy próbál segíteni, hogy most az amerikaiakat támadó levelet juttatott el Go- doyhoz. Mint hírlik nem fogadja el új pozícióját. Caamano Godoy nál EGY HAP A KÜLPOLITIKÁBAN Franciaország nélkül Ma közös piaci tanácskozás Aggódnak Ben Belláért Neves francia művészek, ér­telmiségiek egy csoportja köz­leményben fordul a világ köz­véleményéhez és arra szólít fel, történjenek lépések az algériai kormánynál Ben Bella volt el­nök érdekében. A közlemény szerzői aggodalmukat nyilvánít­ják Ben Bella sorsa miatt. ATHÉN (MTI) Az AP tudósítója írja, hogy a görög politikai válság megoldá­sára irányuló erőfeszítések to­vábbra is folytatódnak. A koa­líciós kormány összehozásán fáradozó politikusok azonban nehézségekbe ütköznek. Kons­tantin király, aki hajlandó len­NEW YORK (MTI) Néhány nappal az ENSZ-köz- gyűlés 20. ülésszakának meg­nyitása előtt még nincs meg­egyezés a nyugati tömb tagál­lamai között abban a kérdés­ben. hogy kit jelöljenek a köz­gyűlés elnökének- A tegnapi Franciaország nem képvisel­teti magát a Közös Piac csü­törtökön Brüsszelben megnyíló tanácskozásán, amelyen a tag­államok állandó képviselői vesznek részt. A francia kor­mány továbbra is kitart vára­kozó álláspontján mindaddig, amíg a társországok nem mu­ne Sztefanopuloszt megbízni a kormány megalakításával, egy­előre vár, hogy kialakuljon a parlamenti többség, amely je­löltjét támogatná. Sztefanopu- losz kedden egész nap zárt aj­tók mögött „puhította” a képvi­selőket, hogy Papandreu ellen foglaljanak állást. eredménytelen megbeszélésen elsősorban Fanfani olasz kül­ügyminiszter és Énekeli finn diplomata neve szerepelt a vár­ható jelöltek között. A szocia­lista országok többsége Kocsa Popovics volt jugoszláv külügy­miniszter jelöltségét támogatja, tatnak hajlandóságot arra, hogy elfogadják de Gaullenak szep­tember 9-i sajtóértekezletén ki­fejtett feltételeit: a mezőgazda- sági Közös Piac pénzügyi rend­szerének életbeléptetését és a francia nemzeti szuverenitást sértő integrációs törekvések feladását. Michel Debré volt miniszter- elnök a Nationban megjelent cikkében rámutat: „Franciaor­szág csak úgy érheti el célját, ha az egész Közös Piac meg­szüntetésével fenyegetőzik. A félelem az észhez térés kezde­tét jelenti.” Sialkot romjai A UPI hírügynökség szeptem­ber 14-én kapta azt a képet, amely Sialkot város bazárne­gyedét ábrázolja egy bomba­támadás után. Amint ez isme­retes, a pakisztáni és indiai lé­gierők sorozatosan bombázzák ellenfelük városait és katonai támaszpontjait. Ezek a táma­dások, mint a kölcsönös rombo­lás eszközei, egyik félnek sem válnak javára. Az egész világ békeszerető emberisége a gyors fegyverszüneti egyezményt sür­geti. Képünkön: rémei takarítás Sialkotban. (Rádiótelefoto — MTI Kül­földi Képszolgálat.) Nehézség: a többség hiánya Színfalak mögötti alkudozások KI lesz az ENSZ-közgyűlés elnöke? Könyvtár helyett háború A lehető legleplezetleneb- bül mutatja be igazi arcát az imperialista tábor leghatal­masabb országa: az Ameri­kai Egyesült Államok. Mint Párizsból jelentik, bezárták ottani kulturális központjuk egyik legfontosabb intézmé­nyét, a Quartier Latin-ban levő Franklin Benjamin Könyvtárat. Miért? A vietna. mi háború megnövekedőit ki­adásai nagy terheket ró az államkasszára. Mit tehetne mást a hivatalos Amerika? Csökkenti a kulturális propa­gandára szánt összegeket. A háború presztízs-kérdés, vi­szont a Franklin Benjamin Könyvtár a jelek szerint nem az. Az intézkedés egyébként beletartozik egy nagyobb költ­ségcsökkentő kampányba, te­hát nem az egyetlen kulturá­lis intézmény a párizsi, amely a kalandorpolitika miatt be­zárja kapuit. Könyvtár he­lyett háború — ez csak egyet_ len tény. Jellegénél fogva azonban nyomós érv az ame­rikai politika ellen. (b. k.) Hazautazott a csehszlovák párt- és állami küldöttség MOSZKVA (TASZSZ) Szerdán a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság párt- és ál­lami küldöttsége Antonin No- I votny vezetésével hazautazott Prágába. 1 A vendégeket a vnukovói re­pülőtérre kikisérte Brezsnye v, Koszigin, Mikojan és több más szovjet vezető. A búcsúzás alkalmával Brezs- nyev és Novotny beszédet mon­dott. (MTI) Világkereskedelmi értekezlet lesz 1967-ben GENF (MTI) Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési tanácsa kedd éjszaka is ülést tartott, hogy a napiren­den szereplő kérdéseket megvi­tassa. Az igyekezet nem vezetett sok eredményre. Megállapodás hiányában későbbre halasztot­ták egész sor rendkívül fontos határozat, így a Kelet—Nyugat közötti kereskedelem vagy pél­dául a vámkedvezmények kér­désének megvitatását. A tanács az éjszakai ülésen úgy döntött, hogy a második vi­lágkereskedelmi értekezletet 1967 első felében hívják egybe. Egyhangúlag elfogadta a tanács a munkakalendáriumot, és a múlt évben tartott első konfe­rencia ajánlásainak végrehajtá­sára vonatkozó javaslatot. Eredménytelen az átfésülő akció Az amerikaiak érzékeny veszteségeket okoztak egymásnak Nemzetközi értekezlet az USA vietnami politikája ellen I Kedden délelőtt több ezer ( amerikai, ausztráliai és dél­vietnami katona nagyszabású „átfésülő és felmorzsoló” had­műveletet kezdett a Saigontól mintegy 30 kilométernyire fek­vő Ben Cat környékén. Az ak­ciót helikopterek és ejtőernyő­sök bevonásával folytatják. Egy amerikai katonai szóvivő sze­rint a második napja tartó át- fésülés egyelőre semmilyen eredménnyel sem járt. A par­tizánok „feltételezett állásai”, mint már annyiszor, ez alka­lommal is üresek voltak. A mű­veletbe, 1964 óta első ízben vetettek be mintegy ezer dél­vietnami ejtőernyőst. A tisztogató akciónak egyet­len „eredménye” az volt, hogy a benne részt vevő 173. ameri­kai légidandár két egysége egy­másra nyitott tüzet. Az ameri­kai csapatok érzékeny vesztesé­geket okoztak egymásnak. Mint az AFP jelenti, a Mi­chigan állambeli Ann Harbour- ban nemzetközi értekezlet kez­dődött a vietnami probléma megvitatására. A kedden meg­nyílt tanácskozáson amerikai és külföldi tudósok, írók, vallási vezetők és egyéb közéleti sze­mélyiségek vesznek részt. A szeptember 18-ig tartó ér­tekezlet célja konkrét módsze­rek kialakítása az Egyesült Ál­lamok jelenlegi vietnami politi­kájának megváltoztatására. Veszett, kóbor kutyák veszólyeztetik a lakosságot Louisianában I milliárd dollár kárt okozott a Betsy New Orleansból érkezett je­lentések szerint eddig teljesen eredménytelen maradt minden erőfeszítés a múlt héten tom­bolt Betsy hurrikán idején a Mississippi folyón 600 tonna fo­lyékony klórrakománnyal el­süllyedt bárka felkutatására- A rádióadók szünet nélkül tá­jékoztatják a lakosságot a ku­tatómunka állásáról és felhív­ják a védekezésre azokkal az újabb veszélyekkel szemben, amelyek ebben a térségben szörnyű pusztítást végzett Betsy hurrikán késői következménye­ként most jelentkeznek. így például közölték a lakossággal, hogy a város környékén sok kó­borlásra kényszerült éhező ku­tya megveszett a felkutatott kutyákat elpusztítják. A hatóságok bejelentették. | hogy a hurrikán mintegy nyolc­van ismeretlen halálos áldoza­tát helyezték el a halottasház­ban. Louisiana állam kormányzója | a hurrikán sújtotta területeken tett szemleútját követően ked- den kijelentette, hogy körűibe- j lül egymilliárd dollárt kell for- j dítani az ítéletidő okozta ká- I Tok helyreállítására. (MID <

Next

/
Oldalképek
Tartalom