Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
Balázsi Agnes: Néhány szippantás. JUSSON ESZEDBE Kés feszül a meztelen húsra keményen — szinte hallom a bőr reccsenését, a dzsungel mélye ez, a földön konok fű sikolt — perzseli a vér, mely szétfut s halkan csörgedez... Állati gyönyör, az ölni tudás torz vigyorba fúl — nem emberarc már — hiéna, sakál, vérszomjas raga. dozó, s akit ölnek, testvére talán, ellenség mégis — gyűlölt partizán. Fent, nagy hasas bögölyként; helikopter rezgeti szárnyát, csápjai kattogó gépfegyverek, s rajta a jel: US ARMY — napalm villan, s bambuszkunyhók fölött lassan égő testek orrfacsaró szaga száll át, * Forró reggelid csendben szürcsölöd, bosszant a kenyér barna héja — hisz a rózsaszínt szereted, s a meleg is bágyaszt — a kinti levegő..; Óh, nem kívánom, hogy te is elszántan fuss a halálnak s hazádat óvó vak veszélybe — de friss süteményt harapva olykor jusson eszedbe a késsel hasított emberi bőr borzalmas reccsenése. F. Tóth Pál smdbaiMc - emuiul Petőfi Sándor emlékezetére 1849. július 31-én — 116 esztendeje — tűnt el a segesvári csatatéren a legnagyobb magyar költők egyike: Petőfi Sándor, Mosolyra derítő apró történetekkel emlékezünk a poétáról kortársak feljegyzései alapján . . . POZSONY UTCÁIN Petőfi Sándort még Pápáról ismerte Kolmár József tanár, akivel együtt diákoskodott. Kolmár később Pozsonyba került, ahol mint félig végzett pápai diák az Országggyűlési Tudósításoknál nyert alkalmazást olyképpen, hogy egy sűrűn teleírt Ívért huszonöt váltógarast kapott. Egy nap találkozott Petőfivel, aki nagy nélkülözések közepette barangolt Pozsony utcáin. Kolmár biztatására Petőfi is beállt az Országgyűlési Tudósításokhoz naplóírónak és Kolmárral együtt körmölgettek reggeltől napestig. A két szegény exdiák egy szobában lakott és megosztották egymás közt a nyomorúságot. A ház előtt egy magas nyárfa állt, melyet nagyon megszeretett Petőfi, s költői hévvel merengett el rajta. Ez a hév átragadt Kol- márra is, aki verset akart róla írni. Azonban csak a következő két sorig vitte: Dunaparton magas nyárfa, Magában áll, mint egy árva .. Kolmár a verset abbahagyta. Másnap meglátta Petőfi a félbehagyott verset: — Minek itt csúfságnak — mondta Kolmárnak —, legalább hadd legyen egy strófa. És a két sor alá ezt írta: Égbe mered szép sudara, Rászáll az Isten madara! A STATISZTA Petőfi Sándor elrejtőzött szülei elől, hogy Pest városában statisztálhassák. A Rónai álnevet vette fel és itt élt a Duna partján. Amikor egykori iskolatársai találkoztak vele többször is, és Sárkány Sámuel amikor Petrovicsnak szólította, az ifjú költő-szinész hidegen végigmérte: — Csalódik az úr, én nem vagyok Petrovics. Sárkány elnevette magát és így méltatlankodott: — Ugyan, ne tréfálj Sándor. Megismerlek a fogadról. Ilyen kiálló szemfoga csak Petrovicsnak van! A poéta tréfára fogta a dolgot: — A szemfog ugyanaz, de én nem vagyok többié Petrovics, hanem Rónai. Apámmal keményen meghasonlottunk és — kitagadtuk egymást! A CSODÁLATOS MEMÓRIA Emődy Dániel sárospataki tanár megfigyelő- és emlékezőtehetsége bámulatos volt. 1847-ben történt, hogy egyszeri hallásra megtanulta s nyomban el is mondta Petőfi Kutyakaparó című hosszú versét, amely akkor még egészen friss termése volt a költő múzsájának. Nyomtatásban még meg sem jelent — úgy mondta el a költő bizalmas baráti körben valahol. Emődy végighallgatta. Mikor Petőfi befejezte, odaszólt: — Ismerem ezt a verset. Ha jól emlékszem, Császár, vagy Sulyánszky volt a mestere! S visszamondta az egész költeményt fejből, szóhiba nélkül, mindössze annyi különbséggel, hogy Petőfi eredeti szövegezésében a második versszak második sora így hangzott: ... Nyújtja magát végig ... ami Emődy előadásában így alakult: ... Nyújtózkodik végig .. Mindenki el volt ragadtatva. Petőfi nyomban észrevette a második versszak második sorának kiigazítását: — Egyszer botlott a nyelvem germanizmusra — mondotta —, s te, lám, rávezettél, hogyan kellett volna mondanom helyes magyarsággal. Elfogadom a módosítást! HALÁLSEJTELMEK KÓZÓTT Petőfi Sándort halálsejtelmek kínozták. Barátai faggatták kedvetlenségének okát, mire a költő ezzel a kéréssel fordult hozzájuk: — Ha meghalok, ti terítsetek ki. A sokat gyalogolt, de el nem fáradt, kitartó lábaimat egyenesre állítsátok, mint katonakoromban. Kezemet a szívemen imára kulcsoljátok, hogy ha már egyebet nem tehetek, a másvilágon is a szabadságért imádkozzam. Életemben mindig a korlátlan szabadság volt az ideálom, de síromat korláttal vegyétek körül, hogy se ellenség, se jó barát rá ne taposhasson .. . KOLOZSVÁROTT. ■, Petőfi Sándor Pestre vitte ifjú hitvesét és közben Kolozsvárt is útbaejtette. Elutazása előtti napon a színházban el akarta szavalni Erdélyben című költeményét és ezt Feleki igazgató a színlapon közzé is tette. A poéta nem akarta verse címét megmondani. Feleki azonban figyelmeztette, hogy csak a cenzor engedélyével szavalhat, aki bizonyára követelni fogja a költemény előzetes bemutatását. Úgy is történt. A cenzor, egy kegyesrendi pap, megüzente Felekinek, hogy csak előzetes cenzúra mellett engedheti meg a költemény elszavalását. Ekkor Petőfi is elment a cenzorhoz Felekivel, de neki sem akarta a verset megmutatni, mire az a szavalatot egyszerűen betiltotta. A költő erélyes szavakkal kelt ki a cenzor önkénye ellen, indulatos szóváltásba kerekedtek, melynek végén Petőfi azzal vált el tőle, hogy mégis elszavalja versét. Feleki igyekezett erről lebeszélni, s a költő látszólag bele is nyugodott. De amikor este az első felvonás végén a függöny lehullt, váratlanul kilépett Petőfi az előfüggöny elé, s nagy tapsvihar közepette bocsánatot kért a közönségtől, hogy nem szavalhat. — Mert — mondotta a jelenlévő cenzorra mutatva —, ez az úr nem engedi meg; de eljön még neki is a napja! A cenzor gúnyos megjegyzések közepette vonult ki a színházból ... A JÓ SZÍVŰ KÓLTÖ Petőfi Sándor, ha módjában volt, szívesen segített szegényebb írótársain, de nagyon mérgelődött, ha valaki pénzt kért tőle kölcsön. — Úgyis tudom, hogy nem adod meg — mondotta a költő ilyenkor ingerülten. — Kérd inkább úgy, de ne kölcsön! Ha azután valamelyik adósa megtartotta szavát és visszafizette a kölcsön összeget, mosolyogva jegyezte meg: — Mennyire javul a világ! Már nemcsak a tartozásukat fizetik meg az emberek, hanem az ajándékokat is ... NYÍLTTÉRI FELHÍVÁS Kossuth Hírlap-ja 1848. július 9-i számában olvasható a következő nyílttéri felhívás: A nemzetgyűlési követekhez! Nagy Károly, ki a kiskunsági követséget elrabolta tőlem, a Pesti Hírlap 99. számában egy cikket lopott be ellenem. E cikk egészen őhozzá méltó, s én öt érte énhozzám méltólag vontam kérdőre s kívántam elégtételt. A milly szemtelen hetvenkedés- sel írta Nagy Károly a cikket, olly példátlan gyávasággal, mellynek párját nem férfiak, de vén banyák életrajzában is hiába keresünk. Figyelmeztetem és kérem a nemzetgyűlési követeket, hogy e megbélyegzett emberrel senki közülök egy sorban ne üljön, nem az én irántami szívesség, vagy barátságnál, hanem azon tiszteletnél fogva, mellyel e testület magának tartozik. Petőfi Sándor Megírom ezt a hétfőt is... Pedig nem történt más, csak nem esett eső, és délután vártál rám Hihető, hogy így volt ez, hosszú idő után. . .? Halomnji papírok, és cigarettafüst között — mert kollégáid nagy dohányosok ... — Csak ennyi volt Átöltözött egy emlék, utcai ruhába, s csak a beleskelő fák ringatózó lombja látta, hogy örültem neked, s így indultunk el — hétfő délután s poros úton, s arcukon talán mások is észrevették e furcsa-kedves-régvárt örömet. .. Antaliy István SPIRITUÁLÉ Karcsú szelek úsztak a folyón madárhangok voltak a csillagok karcsú szelek jártak a bokrok közt fordult a fény de aztán itthagyott habok mosták el léptemet kavics-fájdalom gyötörte lábam álmodni sem tudtam nélküled álmodni sem tudtam e világban part-sikoly meredek szikla liánokra kúszik a szív dobol a szív tam-tam dobol a szív meg se rezzen virágod szirma Űzhetnek árnyak dobverései arcodból kiszakadni nem tudok én űzhetnek égő ostoraikkal szörny-éjjelek át a hágók tetején fekhelyed a fülapulásban ha egy percre is megkeresem keresem arcod hogy végre lássam hogy fut el az idő hogy fut szemeden énekszó hull a habokra dárdaként átdöf a hang lendül a hang tam-tam dördül a hang belelobban az alkonyokba Térdig levélben gázolj az erdőn akkor is enyém öled sugara térdig s azon túl mossanak esők lépteid nélkül nem találok haza letörli hajad szívemről a port mint a vadak pihenünk fák odván méhek dongnak köröttünk míg a lomb nyugvása mint az idő hajol rám több vagy a halálnál asszony és örökebb mint az ég éjszavú ég tam-tam fényszagú ég gyönyöröm fuldoklása asszony Hatvani Dániel SZERETTE-E A BORT? Petőfi Sándor számtalan bordalt írt, hiteles kortársi emlékiratok szerint azonban nem szerette sem a bort, sem más szeszesitalt. A költő minden este a pesti Urak-utcája és a Zsibá- msok-utcája sarkán A SZÉP TEJESLÁNYHOZ cégérezett Depscherféle TEJELDÉBEN vacsorázott, mégpedig: ordát, puj- nát, Írót, savót, túrót vagy aludttejet. — Sándor, Sándor — mondotta egyszer a Pilvax kávéházban Lauka Gusztáv —, te a Dep- schernél aludttejjel, ordával és savóval tömöd tele magadat, itt a kávéházban megiszol egy feketekávét és bordalt ontasz magadból, mint valami tüzhá- nyóhegy.., Révész Tibor
