Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-24 / 198. szám

i. ©Maf 1365. augusztus Ti, keät? Amerikai kilátások Riadókésziiltség Athénben IVasszer—Fejsza 1-1 árnyalások AZ UTÖBBI napok vietnami jelentései alap­ján megfigyelhető, hogy az amerikai hadviselés fokozza a VDK ellen irányuló bombatámadásó- kat. Washingtoni tudósítók már a megfelelő el­nevezést is megtalálták az új irányvonalra: ka­tonai erővel történő politikai zsarolás. Katonai vezetők ki is jelentették, hogy a bombázásokat most azért rendelték el, hogy Hanoi jobban megérezze a háború súlyát. Ami azt mutatja, hogy az Egyesült Államok továbbra is ki akarja erőszakolni a katonai győzelmet. A győzelmi dé­libáb azonban nem hagyja megfogni magát. Pe­dig a Pentagon szeretné, ha Amerika egész népe éppoly mámorba esne, mint a katonai' politika megalkotói — vagyis, ha a közvélemény teljesen elfogadná a háború tényét, meghajolna Johnson érvei előtt, s áldását adná a bevonuló katonák­ra, helyben hagyná a fokozottabb behívások tervét. Az amerikaiaknak azonban mind kevés­bé tetszik, hogy az elnök és a hadügyminiszter évekig tartó véres háborút helyezett kilátásba, s hogy a távoli Vietnamban egyre több ameri­kai pusztul el. A gondosan titkolt partizánoffen- zívák ereje: tömegbázisa, és a hazafias lelkese­dés, amit Washington nem tud legyőzni, annál kevésbé, minél inkább „erősít”. Az amerikai közvélemény elé egyébként most koholt veszte­séglistát is beterjesztettek —, hogy újabb indo­kot teremtsenek a katonai létszám növeléséhez. EGYRE NYILVÁNVALÓBBA válik, hogy a görög király, az új Cirimokosz-kormánnyal sze­retné kikapartatni a gesztenyét: — meghiúsíta­ni a parlamenti választásokat, a demokratikus népi megmozdulások elfojtását. Számolnak a né­pi tiltakozással, s provokátorok révén szeretnék ezt ürügyül felhasznál­ni a rendkívüli állapot bevezetésére, amelynek következtében a katona­ság venné át a szót, s fegyverrel teremtenének „rendet”. A legfrissebb AP-jelentés szerint az athéni rendőrség riadókészültségben vár, hogy parancsra keményen és gyorsan lesújtson a Pa­pandreu! éltető tüntetőkre. Az eskü szegő Ciri- mokosz úgy látszik ehhez is engedelmes eszköz kíván lenni. Cirimokosz görög miniszterelnök, egy nappal a kormányára nézve sorsdöntő par­lamenti vita megkezdése előtt, hétfőn megbeszé­lést folytatott Szteliosz Alamanisz közbiztonsági miniszterrel, aki a tanácskozás befejeztével a következő rövid közleményt hozta nyilvános­ságra: ,,Az utcai tüntetéseket azonnali hatállyal betiltom. Minden próbálkozást a rendelet elő­írásainak megszegésére a kellő eszközökké! ve­rünk vissza.” A JEMENI KÉRDÉS megoldására Nasszer, az EAK elnöke megkezdte tárgyalásait Fejszal, szaúd-arábiai királlyal. A tárgyalások élénk fi­gyelmet keltettek az arab világban. A szudáni miniszterelnök üzenetet intézett a királyhoz, en­nek szövegét azonban nem hozták nyilvánosság­ra. A Szudáni Egyesült Nemzeti Arcvonal elnö­ke is táviratot intézett Pej szálhoz, és Nasszer- hez felszólítva őket, hogy tegyenek meg min­dent a jemeni polgárháború felszámolása érde­kében. Táviratában javaslatokat is fogalmazott meg a kérdés rendezésére, amelyek a többi kö­zött átmeneti kormányt javasolnak az ország élére, amíg a rend helyreállna, s eszerint Je­ment „modern muzulmán állammá” nyilváníta­nák, és népszavazással döntenének államformá­járól. EGY NAP A KÜLPOLI Ti KÁBÁM Gyilkosság Los Angelesben Brown lelkész hirtelen meghalt Ismét a Ku-Klux-Klan A Massachusetts állambeli Springfieldben mintegy ezer polgárjogi tüntető vonult fel a városháza épülete elé. Itt gyű­lést tartottak, tiltakozásul a rendőrségnek a legutóbbi néger letartóztatása alkalmával tanú­sított brutális magatartása miatt. A tüntetés és a gyűlés minden incidens nélkül zajlott le. Ám Los Angelesben újabb gyilkosság történt. Vasárnap egy autóbusz-megállónál lelőtték Henderson 26 éves fiatal né­gert. Brown néger lelkész, akit a múlt héten tartóztattak le Dal­lasban, a börtönkórházban hir­telen meghalt. A börtönbe ér­kezéskor rosszullétről panasz­kodott, s kivizsgálás céljából kórházba vitték. Vasárnap he­ves fájdalmak fogták el és el­vesztette eszméletét. Miután be­tegségét megállapítani nem tudták, a hatóságok elrendelték a boncolást. Alabama állam igazságügymi­nisztere, Flowers, vasárnap es­te azt a véleményét fejezte ki, hogy a Hayneville-ben pénteken meggyilkolt Jonathan Daniels diák és Morrisoe halálosan meg­sebesített lelkész ellen elköve­Körülbelül így hangzik Wil­son angol miniszterelnök leg­újabb apróhirdetése, amely nagyon is konkrét célt akar. Az angol kormány — mint azt már hírül adtuk — par­lamenti viták idején is nagy bajban van. Kevés szótöbbség­gel rendelkezik, amit az is okoz, hogy többnyire idős és beteges képviselői gyakran kényszerülnek távolmaradni az alsóháztól. Gyengeségüket csak fokozza, hogy a parla­menti viták kimerítőek, haj­nalba nyúlnak gyakran, illik rájuk a marathoni jelző. A hirdetés most különösen idő­szerű, ugyanis, vasárnap el­vesztette egy képviselőjét a Munkáspárt, meghalt az idős és beteges Norman Dodds. Ez­zel az őszi parlamenti ülések idején =* ha gyorsan be nem tett merényletben részes a Ku- Klux-Klan. A gyilkosság gya­nújával letartóztatott Thomas Coleman, aki beismerte bűnös­ségét, maga is tagja ennek a fajgyűlölő szervezetnek. Az AFP egyik tudósításában meg­jegyzi, hogy ,noha Coleman be­vallotta bűnét, 12 500 dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték. (AP, Reuter, AFP) Bukarestben hétfőn délelőtt impozáns katonai díszszemle és felvonulás köszöntötte az au­gusztus 23-i nemzeti ünnepet, Románia felszabadulásának 21. évfordulóját. A gazdagon deko­rált Repülősök terén emelt fő­tribünről Nicolae Ceausescu, Chivu Stoica, Ion Gheorghe Maurer, valamint a román párt töltik helyét — egy főre csök­ken a Munkáspárt többsége a törvényhozás házában. Egyet­len újabb baleset, vagy csak tartózkodás — esetleg a viet­nami ügyben — és semmivé foszlana az angol parlament történetének legparányibb kor­mánytöbbsége. így hát teljesen érthető, ha Wilson fiatal, egészséges „erő­ket” keres, s arra is készül, hogy leváltja egy-két Dodds- hoz hasonló képviselőjét. Csak aztán nehogy balul süljön el a dolog, s Wilsont szótöbbség­gel saját képviselői szavazzák le ősszel a parlamentben. Hisz a „fv.tal erők” úgy tudjuk, nem nagyon rokonszenveznek a miniszterelnök washingtoni hódolatával,.. a K. Tanácskozás a Szonda—3 eredményeiről MOSZKVA. (MTI) A Szovjet Tudományos Aka­démia székházában hétfőn dél­előtt szovjet és külföldi újság­írók jelenlétében ismertették a Szonda—3. szovjet bolygóközi automatikus űrállomás útjának eredményeit. A sajtóértekezleten Msztyisz- lav Keídis, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia elnöke tartott beszámolót. és állam többi vezetője üdvö­zölte a felvonulókat, s a tér körül felállított emelvényekről több ezer meghívott vendég nézte végig az ünnepi eseményt. A fő tribün fölé az ország új címerét, a Román Szocialista Köztársaság címerét függesztet­ték ki. Míg a fő tribünnel szem­ben Marx, Engels és Lenin ha­talmas méretű képe alatt ez a felírás állt: „Éljen a kommu­nista és munkáspártok, a szo­cialista országok egysége.” A háromnegyed órás katonai díszszemle után az úttörők nyi­tották meg a főváros dolgozói­nak színpompás felvonulását. Csaknem négy órán át vonultak át a téren a bukarestiek me­netoszlopai. A bukaresti dolgozók ünnepi demonstrációja a déli órákig tartott és a sportolók hagyo­mányos felvonulása után az In- ternacionálé hangjaival ért vé­get. Tízezer diák tüntetett Szöulban és több vidéki vá­rosban mintegy tízezer egyete­mista tüntetett a dél-koreai— japán barátsági szerződés ellen. A rendőrség könnyfakasztó gáz­bombákkal verte szét a tünte­tőket; ötven diákot letartóztat­tak, többen, közöttük néhány rendőr msgsebésüjt^XV.PJÖ. * ha—•i* * . _. .-’■A. i Fiatal férfiakat veszek! Négyórás szín pompás felvonulás az új címer előtt Katonai díszszemle Bukarestben ’ A Watts-aiiyetiei minden csendes? A Los Angeles-i „felkelés” — a hivatalos jelentések szerint — véget ért. Igaz ugyan, hogy azóta ismét megöltek ugyanott egy néger tüntetőt. És az is igaz, hogy a letartóztatott sok száz „láza­dó” sorsáról semmi hír. És az is igaz, hogy a tragikus esemény alapvető okai sem tűntek el. Mindez eléggé megmagyarázza azt a tényt, hogy a világsajtó nem tért napirendre a történtek felett. Feltűnő volt, hogy a máskülönben olyan fürge és buzgó kapi­talista kép ügynökségek ezúttal szűkösen bántak fényképezőgé­peikkel. Az igazán drámai erejű és az USA reakciósai ellen doku­mentumként szolgáló felvételekből csak módjával adtak k^jzre néhányat. A tények azonban tények és ezeket nehéz elkenni. Long Beach-ben (Kalifornia). Edmund Brown. Kalifornia állam kormányzója, a „néger felkelés” leverése céljából mozgósította a nemzeti gárdát. A képen: A nemzeti garda egyik osztaga elzárja a város főutcáját. A Los Angeles-i néger negyedben egy héten át elkeseredett harc dúlt a rendőrök, a karhatalom és a végletekig elkeseredett nége­rek között. A képen: egy rendőr áll őrt egy sérült autó mellett, előtte foglyul ejtett sebesült, megbilincselt néger tüntető, j A rendőrök fegyverek után kutatva megmotoznak egy faihoz állított néger csoportot. A „néger gettóban” a rendőrség hallatlan brutalitással lépett fel. Válogatás nélkül letartóztattak mindenkit, aki az útjukba került. A képen: a rendőrség egy megbilincselt néger nőt és férfit kihallgatásra hurcol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom