Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-24 / 198. szám
1 öStf*f 198S, attgwsztus 24, kedd Mi lesz az utánpótlással? „Bádogszerpentinek" között A bedolgozók ©O százaléka ötvenévesnél idősebb A vásárló, aki gyönyörködve kezébe veszi a Kalocsai Háziipari Szövetkezetben készült hímzett térítőt, nem is sejti, hogy mennyi munka ölt testet a színpompás virágokban. Bizonyára szép számmal akadnak olyanok is, akik úgy vélik, hogy egy ilyen térítőt elkészíteni inkább szórakozás, mint munka. Elképzelik, amint a vidám menyecskék, lányok a ház előtti kispadon összeülnek és mire sorra veszik, kinek lesz eljegyzése szüret után, már kész is egy terítő. Külön haszon, hogy ezért még fizetnek is. A népművészeti szakma ismerői jói tudják, hogy nem így van. De legjobban tudja az az 1250 bedolgozó, akinek munkájára a szövetkezet egész tevékenysége épül. Szigorú mró A kora délelőtti órákban egymás után érkeznek a szövetkezet központjába a bedolgozók. Átadják az utóbbi napokban készített darabokat és ha elfogyott — egyúttal anyagot is igenyelnek. A meó — a munka sajátos jellegéből adódóan — rendkívül szigorú. Csak két osztályzatot ismernek a minőségellenőrök: a kiválót és a használhatatlant. Érthető ez, hiszen ki venne meg egy javítgatott népművészeti tárgyat. A tüzetes vizsgálathoz természetesen idő kell és a bedolgozó asszonyok a sarokba húzódva, beszélgetéssel csapják agyon a várakozás hosszú perceit. Közéjük telepszem én is. Otthoni körülményeikről és a keresetükről érdeklődöm. Vargacz Sándorné elmondja, hogy kilenc éve dolgozik a szövetkezetnek. Általában nyolctíz órát öltöget naponta, havi keresete nyolc-kilencszáz forint között ingadozik. Arra a kérdésre, hogy elégedett-e a fizetséggel így válaszol: — Lehetne bizony több is. Nagyon meg kell dolgozni a pénzért. Sokszor szinte káprázik a szemem, amikor leteszem a tűt. De ha nem adna munkát a szövetkezet, nem tudnék mihez kezdeni. Egyik fiam hosszú ideje fekvő beteg, mellette kell maradnom. Nagyjából hasonlóan keres Székely Istvánné is. De ő egykét órával mindennap többet dolgozik, mint barátnője. Talán azért, mert kisebb gyakorlattal rendelkezik — mindössze három éve bedolgozó. Havi 620 az átlag Szatyrából két, úgynevezett „gyertyás” térítőt vesz elő: — Látja ez például elég rosszul fizető munka. Tegnap kora reggel kezdtem a hímzést és késő este volt, amikorra elkészültem. Negyven forintot kapok a kettőért. Barkó Imréné és Répási Andrásné kételkedő arccal hallgatja az előző két asszony beszámolóját. Egy alkalmas pillanatban közbe is vágnak: — Mi sem dolgozunk lassan és ötszáz- hatszáz forintnál még sohasem kerestünk többet. Aki felmegy kilencszázig, annak bizonyára segítsége is van otthon. A bedolgozók első félévi átlagos keresete 620 forint volt. A 900—1000 forintos átlagokat csak a legkiválóbb, nagy gyakorlattal rendelkező asszonyok érik el napi 8—10 órás munkával, vagy azok, akiknek segít az idős édesanya, nagyobbacska lány a varrásban. Ma még nem okoz gondot A szinte egész napot igénybe vevő munkáért bizony nem sok ez a fizetség. Éppen ezért általában idősebb, nehéz munkára már nemigen alkalmas asszonyok és azok vállalják, akiket a sok gyerek, vagy beteg hozzátartozó az otthonhoz köt. A bedolgozók 60 százaléka ötven évesnél idősebb. De szép számmal találunk közöttük 70—80 éves dédnagymamákat is. — Nem tartanak attól, hogy elfogy az utánpótlás? — kérdezem végül Orbán Gyulánétól, a szövetkezet elnökétől. — Eddig nem okozott gondot a bedolgozók létszámának állandó növelése. De ez annak köszönhető elsősorban, hogy a koruknál, vagy családi körülményeiknél fogva csökkent munkaképességű nőket csak mi tudjuk nagyobb számban foglalkoztatni Kalocsán — válaszolja. A szövetkezet mostani, előnyös helyzete azonban nem tart örökké. A város iparának fejlődésével, a napközi óvodák, iskolák férőhelyeinek szaporodásával egyenes arányban csökken azoknak a nőknek a száma, akik rászorultak az otthon végezhető munkára. Idén 20 millió forint értékű népművészeti tárgyat készítenek a háziipari szövetkezet asszonyai és ebből 16 millió forint értékű exportra megy. A külföldi vevők köre egyébként még tovább bővíthető. A népgazdaság számára igen fontos tehát, hogy e devizát hozó és népművészetünket is jól reprezentáló munka utánpótlása folyamatosan nevelődjön. Ennek érdekében elsősorban a jelenlegi teljesítménybéreket kellene felülvizsgálni. De azon is érdemes gondolkozni, hogyan oldhatná meg az utánpótlás nevelését a HTSZ intézményesen. Békés Dezső tjabb hazai olajmezuk A Dunántúli Kőolajfúrási Üzem dolgozói az év eleje óta 31 kutat fúrtak, s az eddig befejezett vizsgálatok szerint két i kút olajtermelésre, 11 pedig gáztermelésre alkalmas. Az idei kutatómunka eredmé- j nyeként néhány földgáz-, illetve kőolajlelőhelyre bukkantak és i sok földtani, szerkezeti adatot gyűjtöttek, amelyek alapul szolgálnak az egyes területek további kutatásához. A Kisalföldön Mihályi és Répcelak környékén befejeződött a 30 évvel ezelőtt megkezdett széndioxid- gáz-kutatás, illetve féltárás, a lelőhelyet lehatárolták. 1962 óta intenzív munkával nagy meny- nyiségű széndioxidgázt tártak fel, amely a répcelaki szénsavgyárnak több évtizedre elegendő alapanyagot ad. Jelentős eredményként értékelik a zalai olajkutatók a tótszentmártoni és a beleznai új olaj lelőhelyeket. A Dráva völgyében is kutatnak olaj és földgáz után. A magyar olajkutatás történetében fontos esemény a mély, illetve a nagy mélységű olajkutak fúrásának megkezdése a zalai olajmezőkön. í A szöszösbükköny és a rozs magját csigatriőrrel választja szét a I közös gazdaság központjában Budai András, a bajai Vörös Fény I Tsz gazdája. Másodmagával naponta 30 mázsa szemet ereget le - a „bádogszerpentineken”. (Pásztor Zoltán felvétele.) Többet adtak mint ígértek A dunavecsei járás termelő- szövetkezetei tegnap eleget tettek az állam iránti gabonaértékesítési kötelezettségüknek, sőt tetézték is azt. A szerződésben vállalt 1160-nal szemben 1271 vagon gabonát adtak át az állami felvásárlónak, s úgy fest, hogy még további mennyiségre is kötnek pótszerződést. A példás eredmény a jó termésnek köszönhető, őszi árpából — járási átlagban — 13— 14, búzából pedig 12—13 mázsát takarítottak be egy-egy holdról. Nem egy közös gazdaságban — mint például a har- tai, a dunavecsei tsz-ekben. a solti Kossuth és a szabadszállási Lenin Tsz-ben — 100—200 holdas táblákon 27—28 mázsás átlaggal fizetett a Bezosztája búza. LELKIISMERETESEN, SZENVEDÉLLYEL Kettőjük együttes életkora sem teszi ki a félszáz évet. Mégis, Petró Ede és felesége felelős beosztást tölt be a bugaci Béke Tsz-ben. S a fiatal korukban dicséretes módon megszerzett tudásukat egyre teljesebbé, tartalmasabbá teszi a naponként gyarapodó nagyüzemi tapasztalat. Tavaly decemberben szereztek általános mezőgazdasági mérnöki képesítést a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Az utolsó másfél évben már azzal is tisztában voltak: hol lesz az új munkahelyük. Petró Ede a termelőszövetkezettől, Éva, a felesége — akkor még csak menyasszonya — a Városföldi Állami Gazdaságtól kapott ösztöndíjat tanulmányai folytatására. Már a befejező vizsgát megelőző félév is szakmai gyakorlattal telt el. Évának feladták a leckét: válasszon az állami gazdaság baromfitelepe és laboratóriuma között. Egy percig sem habozva döntött — az előbbi mellett. — Igen hasznos tapasztalatokat szereztem a telepen — sorolja a csillogószemű fiatalasszony. — Szerettem ezt a beosztást, mégis jólesett, amikor idén májusban kikért a tsz üzemgazdásznak. így most egy munkahelyen dolgozunk Edével — pillant nyúlánk, lobogó szőkehajú férjére. — Az üzemszervezés és a munkatan szerepelt már az egyetemi tananyagban is. De más a lecke és más a gyakorlat. Itt végre belecsöppentem a „mély vízbe”. Hogy a hasonlatnál maradjunk, Éva kezdő „úszó” létére is jól megállja a helyét. Jóformán neki kellett kialakítania a munka menetét, rendszerét, hiszen az üzemgazdász „státusa” mindeddig betöltetlen volt. Amint mondja, sok minden „belefér” ebbe a munkakörbe: a tervek elkészítése, azok végrehajtásának állandó figyelemmel kísérése, a statisztikai jelentések összeállítása. Röviden: a tsz gazdálkodásának vizsgálata és értékelése. — Mindegyik üzemág tevékenységéről átfogó képet kell kapnom. Nem elég ismernem a tényszámot: ennyi és ennyi kilogramm sertéshúst adtunk a népgazdaságnak, — azt is ki kell mutatnom, hogyan és milyen költséggel. Csak az első év nehéz. A következőben a rendelkezésemre álló összehasonlító adatok már lényegesen megkönnyítik a munká" mat. ( És hogy a „családfőt” is bemutassuk: Ede, aki agronómus-gyakornokként végzi feladatát, már az első percben szenvedélyes lelkesedéssel vetette magát a munka sűrűjébe. — Tizennégy éves korom óta összefonódik életem a mezőgazdasággal. Nem kényszerűségből választottam ezt a szakmát, mint annyian, hanem, mert az életemet el sem tudom másként képzelni. Az egyetemen elsajátítottam az általános tudnivalókat, most pedig gazdálkodni tanulok. Jó alkalmam nyílik itt betekinteni valamennyi üzemág „kulisszatitkaiba”. Tavaly, amikor első ízben — gyakorlatra — ide kerültem, a start rögtön az aratás volt. Azután következett a barack, a juhászat, a burgonya, a kukorica .. . Jelenlegi legfőbb feladatom a talajelőkészítés, illetve a vetés munkáinak megszervezése. — A sokféle jellegű üzemág közt bizonyára van egy kedvenc is — vetjük közbe. — Pontosan így van — mondja. — Nekem a kisállattenyésztés a „hobbym”, különösen a juhászat. Az ezzel való beható foglalkozásra Bugac környékén, ezen az évszázadok óta extenzív pásztorvidéken, bőven nyílik alkalmam. Amint kedvenc üzemágára terelődik a szó, kibomlanak ennek a szerény, de sokakat megszégyenítő szakmai felkészültségről tanúskodó fiatalembernek a rejtett értékei. Szinte csak félmondatokat ejt róla, hogy már diákkorában is behatóan érdeklődött a juhbe- tegségek, főként az úgynevezett endopa- raziták, a belső élősködők, így a májmé. tely, vagy a tüdőféreg kártételei iránt. Azóta ilyen és hasonló témákról számos szakcikke látott napvilágot az Állattani Közlönyben. — A szakirodalommal való aktív és passzív foglalkozást, vagyis a cikkírást és olvasást nem lehet abbahagyni — jelenti ki, a hangjában valami szép benső hévvel. — Ellenkező esetben „elül” az ember, egy helyben topog, elsekélyese- dik. Az ifjú házasok mindegyike egyébként a fővárosból indult, s vállalta a mezőgazdaságban reá váró tennivalókat. Ha belegondolunk, hányán törekszenek még faluról Pestre, s hangoztatják a talmi, és szerencsére egyre inkább elkopó frázist, „vidékre pedig nem me? gyek!”, — akkor el kell ismernünk, hogy dicséretes hivatástudat, a szakma rendíthetetlen szeretete kellett ahhoz, hogy az életbe induló két fiatal a Nagykörút helyett Bugacot szemelje ki „életterének”. Bár ebből a szempontból az ő évfolyamuk példamutatónak is nevezhető: a 30 pestiből csak kettő vállalt Otthon állást, ők is családi okokból. A kezdet egyébként nem a legszerencsésebb volt. Az esküvőjüket — Ede villamosbalesete miatt — a tervezett karácsonyról márciusra kellett halaszta- niok. Azóta azonban minden jóra fordult; a tsz-től szép, összkomfortos szolgálati lakást is kaptak. — Havonta egyszer, közös elhatározás alapján „lumpolunk” egyet — csippent, a szemével Ede. De aztán nem győzik magyarázni, mit értenek ők ezen: egy- egy találkozást Pesten a jóbarát évfolyamtársakkal, egy-egy látogatást, „megmutatni, hogy élnek” ... Bizony, kijár ez nekik. Az agronómus-gyakor- nok igencsak hajnalban már talpon van s legtöbbször késő éjszaka húzza magára a takarót. Amikor „távlati” terveik, elképzeléseik felől érdeklődünk, szívből jövően tör fel válaszuk: A. jövőnk Bugac. Az első perctől kezdve otthon érezzük itt magunka L Sokasodnak a jóbarátok, és a mindennapi munka, annak kézzel fogható gyümölcsei is ide kötnek bennüket a „pusztához”, amely egyébként már régóta nem puszta. Itt akarunk megöregedni —. s egymásra néznek, húszegynéhány esztendejük bizakodó, lelkes, győzni tudó mosolyával Jóba Tibor
