Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-08 / 159. szám
& »Ida* 1963. július 8, csütört&k A siker reális lehetőségei Sovány eredmények Kié lesz cs Kezes Piac? EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN U THANT ENSZ-fő- titkár tegnap sajtóértekezletet tar.vtt Géniben. ahol részt vett az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának ülésszakán. Itt ismét hitet tett a vietnami probléma elég sovány eredményeiről, s haladéktalanul tár_____________________ gyalni kezd az Egyesült Államok kormányával, valamint az Amerika-közi Fejlesztési Bankkal, Dominika pénzügyi megsegélyezésének programját kívánja megbeszélni. Móra majd csak a „maga idejében” nyilatkozik erőfeszítéseiről, melyeket az új dominikai kormány megalakítása körül kifejtett. Most csak annyit mondott, hogy a bizottság kitűnő munkát végzett. AZ EURÓPAI Gazdasági Közösség eddigi történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át. A francia szakértők megtagadták a Közös Piac állandó munkabizottságaiban való részvételt, és kedden reggel Franciaország visszarendelte állandó képviselőjét az EGK bizottságából. Bejelentették, hogy Franciaország más európai szervezeteket is bojkottál, az Euratomot, valamint a szén- és acélközösséget. Megfigyelők egyetértenek abban, hogy emögött politikai ellentétek rejlenek. A brüsszeli konferencián a de Gaulle-i „hazák Európája”-elv ütközött meg az európai politikai integráció tervével. A hatok politikai összefogásának legfőbb védelmezője az NSZK, az integráció uralkodó helyzetét biztosítaná Franciaország rovására. Az NSZK igen nagy gazdasági potenciállal rendelkezik, de Francia- országnak is fűződnek érdekei a Közös Piachoz. Elsősorban az egységes mezőgazdasági politika tekintetében. Ezért, állapítja meg a New York Herald Tribune vezércikke — lehetséges, hogy Franciaország később engedményekre kényszerül. Washington szerint korai lenne megjósolni, meddig megy el Franciaország a Közös Piac kérdéseiben. Hivatalosan nem kommentálják a francia döntést. 92 ország 1272 küldötte a béke-világkongresszuson A magyar küldöttség mu érkezik Helsinkibe HELSINKI (MTI) A finn fővárosban ülnek ösz- sze július 10-én a béke-világkongresszus küldöttei, hogy a békéről, a nemzeti függetlenségről és a leszerelésről tanácskozzanak. Kedden este ült öásze utoljára a béke-világkőngresszus előkészítő bizottságának végrehajtó szervezete. A helsinki béke-világkongresszuson eddig 92 ország 1272 küdöttének részvételét jelentették be. A finn békeharcosok várják a világ megannyi tájáról érkező küldötteket. Fotró szeretettel várják a testvéri magyar nép csütörtökön érkező; küldöttségét. uckass iciiuezese menen, a roiHKar mar Két esztendeje tesz erőfeszítéseket a vietnami kérdés rendezésére, de mindeddig eredménytelenül. Á főtitkár meggyőződése, hogy minél tovább folynak az események az eddigi mederben, annál nehezebb lesz a probléma békés rendezése. „Ami tavaly még lehetséges volt, nem realizálható 1965-ben” — mondotta. Kifejtette azt is, hogy a siker reális lehetősége nélkül nem szándékozik magára vállalni a közvetítő szerepét. A megoldás feltétele a főtitkár szerint, hogy az érdekelt felek szüntessenek meg minden katonai akciót, és kezdjenek tárgyalásokat. A tények viszont azt mutatják, hogy az amerikaiak csupán szóban készek tárgyalásokat kezdeményezni, és nap mint nap folytatják a beavatkozó bombázásokat a VDK területén, katonai megbeszélések sorozata játszódik le a Fehér Házban. Most az ausztráliai—amerikai tárgyalások folynak. a közös katonai akció Vietnamban „gyakori konzultációra készteti a két ország vezetőit” — jelentik a hírügynökségek. Pedig, mint a Pravda szemleírója mondja: „Itt az ideje, hogy az amerikai politika irányítói megértsék, minél messzebb mennek a veszélyes vietnami kaland kiterjesztésének útján, annál inkább elkerülhetetlen az agresszorok teljes veresége”. JÓSÉ MÓRA, az AÄSZ főtitkára kedd este visszaérkezett a Dominikai Köztársaságból. Kíséretében volt katonai tanácsadója, Móra beszámol Santo Domingó-i közvetítési akcióinak Bumedien vállalja Algéria kötelezettségeit Ben Bella idegosztályon? A börtönőr sem porkoláb Három vereség 43 perc alatt Tory rajtaütés aa alsóházban LONDON. (MTI) A kormány az alsóházban szerdára virradó éjszaka az adótörvényjavaslat negyedik olvasása során (jelentési stádium) 43 percen belül három vereséget szenvedett. A ház 14, illetve 13 és ismét 13 főnyi szótöbbséggel elfogadott egy, a kormány által ellenzett lényeges tory módosító javaslatot, amely nagy adó- kedvezményeket ad bizonyos beruházásoknak a tőkenyereségadó alól. Ügy tudják, hogy a kormány ma dönt a további lépésekről. Termálvíz helyett olaj tört fel Tápén Szeged magasabb házairól jól látható a várossal határos Tápé község új nevezetessége, az olaj, amely több mint 30 méter magasságba tör fet, egy termálkút- nak tervezett forrósból. A kutat az ottani Tiszatáj Termelőszövetkezet fúratta 500 holdas konyhakertészete számára, ahonnan 90 fokos víz feltörésére számítottak. Termálvíz helyett azonban a várakozók legnagyobb meglepetésére, fekete olaj tört fel, nagy nyomással és robajjal. Elszakította a víz fogadására tervezett elzárószerkezeteket, s — a szakértők becslése szerint — percenként mintegy 3000 liter jó minőségű olaj lövell a magasba. Az olaj pillanatok alatt elóraszBonn magatartása aláássa a jugoszláv kapcsolatok fejlődését BELGRAD (MTI) Csalódást és elkeseredést válKüztársaság elnökhelyettese rádió- és televízióbeszédében sajtotta a kút környékét, majd gyorsan megtalálta az utat az úgynevezett tápéi érhez, amely a Tisza szabályozásakor keletkezett. Most ezen a 16 holdas területen lassan fekete olajtó alakul ki. A levegőből esőként zuhogó, s a föld felszínén is ömlő olajáradat elöntéssel fenyegeti a tsz majorját, ahol a kombájnszínek, gépszínek mellett az istállókban mintegy 2000 sertés, sok száz ló és szarvasmarha került veszélybe. Az állatok egy részét a falu gazdáinál helyezték biztonságba, más részüknek, a szarvasmarháknak, a közeli pusztán készítenek szükségszállást. Az olajfeltörés nemcsak a községbelieket, hanem az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Ul- lésről és Szolnokról odaérkezett szakértőit is meglepte. A megfelelő felszerelésekkel hamarosan megérkezett olajbányászokkal együtt megkísérlik az olaj útjának elzárását. (MTI) ALGÍR (MTI) Bumedien ezredes, az algériai forradalmi tanács elnöke kedden este az ország függetlenné válásának harmadik évfordulója alkalmából fogadta a diplomáciai testület tagjait. Bumedien megismételte a tanács korábban mér több ízben kifejtett politikai álláspontját, s külön kiemelte Algéria „szocialista hivatását”, az új vezetőknek „igazi szocializmus” megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. —' Hazánk minden állammal baráti kapcsolatot kíván teremteni a szuverenitás külcsönös tiszteletbe^ tartásának és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvének alapján, politikai és társadalmi berendezkedésre való tekintet nélkül. Hangoztatta, hogy Algéria teljesíti az ENSZ-szel szemben fennálló kötelezettségeit, hű marad az Arab Ligához és tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányát. Az új algériai vezetőség egyik legfontosabb célját az ország társadalmi és gazdasági elmaradottságának felszámolásában jelölte meg. A világsajtó hasábjain egyre újabb és újabb találgatások jelennek meg Ben Bella sorsáról. Legutóbb a U. S. Weekly News azt írta, hogy a volt elnököt sivatagi börtönéből átszállították egy algíri kórház idegosztályára. A lap szerint az átszállításra nem Ben Bella betegsége adott okot, hanem az új kormánynak az az aggodalma, hogy a börtön parancsnoka esetleg — Ben Bella iránti í'okonszenyből — szabadon bocsátja foglyát. Hírek sorokban NEW YORK. Kodály Zoltán felesége társaságában szerdán reggel hajóval New Yorkba érkezett. A nagy magyar zeneszerző amerikai zenei szervek meghívására részt vesz egy műveiből rendezett fesztiválon és találkozik az amerikai zenei élet képviselőivel. Kodály Zoltánt a New York-i kikötőben Radványi János követ, a washingtoni magyar követség ideiglenes ügyvivője és az amerikai zeneművészet neves képviselői fogadták. (MTI) BUDAPEST. N. Taraszov, a Szovjetunió könnyűipari állami bizottsága elnöke, a Szovjetunió minisztere szakértők kíséretében szerdán hazánkba érkezett. A szovjet miniszter és kísérete tíz napot tölt hazánkban, megismerkedik a magyar könnyűipar irányításával és néhány üzem munkájával. (MTI) ANKARA A Yeni Gazette című lap bejelenti, hogy Koszigin szovjet miniszterelnök az október 10-i török választások után Törökországba látogat. (AFP) PEKING Csou En-laj miniszterelnök és Csen Ji külügyminiszter szerda délután az EAK-ban tett baráti látogatás után visszatért Pe- kingbe. (Űj Kína) tott ki Belgrádban az a magatartás, amelyet a hivatalos Bonn tanúsít a müncheni jugoszláv konzul ellen végrehajtott támadás óta. Jugoszlávia a merényletet követően erélyes hangú jegyzékben követelte Bonntól, hogy vonja le az eset tanulságát és végre tegyen hatékony lépéseket a Nyugat-Né- metországban működő fasiszta szervezetek tevékenységének megfékezésére. Alekszandar Rankovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi nálkozását fejezte ki amiatt, hogy a hivatalos Bonn megértő magatartást tanúsít az usztasa- csetnik szervezetek iránt, sőt anyagilag is támogatja azokat az erőket, amelyek fő tevékenysége abból áll, hogy merényleteket követnek el Jugoszlávia hivatalos képviselői ellen. Az NSZK-nak ez a magatartása — hangoztatta — aláássa azt az alapot, amelyen Nyugat-Német- ország és Jugoszlávia kapcsolatai fejlődhetnének. Saragat—Erhard tanácskozás négyszemközt BONN (MTI) Saragat olasz köztársasági elnök szerdán délelőtt megbeszélést folytatott Erhard kancellárral. A megbeszélés előbb négyszemközt folyt, majd bevonták a külügyminisztereket is. A szerdai tárgyalások előtt Bonnban az a hír terjedt el, bogy kétoldalú olasz—nyugatnémet kezdeményezés van készülőben a közös piaci válság ügyében. Később azonban von Hase államtitkár megcáfolta ezt a hírt. Egyik kormány sem kezdeményez lépést, hanem a mostani válságból a „hatoknak” együttesen kell megtalálniok a kivezető utat és elsősorban a Közös Piac brüsszeli végrehajtó bizottságának a feladata, hogy javaslatokat terjesszen elő. Art Buchwald: Keringés Párizs körül Johnson elnöknek az a döntése, hogy Edward White és James McDivitt űrhajósokat Párizsba küldi, nagy meglepetést okozott az Országos Űrhajózási Hivatal houstoni főhadiszállásán. Noha mindketten megkerülték már a földgolyót, és egyikük sétát is tett az űrben, mindenki bizonytalankodott, hogyan bírják ki majd a szórakoztató intézményekben eltöltött mozgalmas párizsi éjszaka megpróbáltatásait. Az űrhajózás felelős orvosszafiér- tői aggodalmuknak adtak hangot. Egyikük így nyilatkozott: „Nem volt tervbe véve, hogy amerikai űrhajósok * szállnak le Párizsban 1967 előtt. Ügy véljük, még igen sokat kell tapasztalnunk, mielőtt kockára tennénk a két ember életét. Már az Egyesült Államokban, más űrhajósok által tett körutazások is mutatták, mennyire veszélytől! e férfiak élete, miután visszatértek a földre.” Washingtonban az a közhiedelem, hogy áz elnök azért döntött így, mert az oroszok Tyitov és Gagarin űrhajósokat elküldték Párizsba, s így megelőztek bennünket a Föld- utazásban. Ältt&k®? az elnök kiadta rendelkezését, a houstoni főhadiszállás akcióba lépett. Riasztották valameny- nyi párizsi megfigyelőállomást, helikopteres mentőosztagot küldtek az orly-i repülőtérre, s a Wasp repülőgép-anyahajó lehorgonyzott Le Havre-ban. Noha McDivitt és White már országszerte különböző tiszti klubokban folytatott edzést erre az utazásra, egyikük sem tudta, mivel találhatja szemben magát Párizsban. Mialatt beöltöztek az Androtvs repülőtámaszponton, vidáman tréfálkoztak egymással, s egyikük sem árult el szikrányit sem a lelkét eltöltő aggodalomból. A kilövés tökéletes volt, s hamarosan jelentették Gus Grissom űrhajósparancsnoknak, hogy minden oké! „Közeledünk a célhoz” — mondta White — „és balra 2 fokos szögben már látjuk az Eiffel-tor- nyot.” Grissom engedélyt adott, hogy három napig keringjenek a párizsi bárok körül. Később enyhe ijedelem támadt, amikor az űrhajósok közlekedési dugóba kerültek a Diadalív mellett, és a megfigyelőállomások elvesztették őket szem elől. De az ellenrakéták bevetésével sikerült visszatéríteni pályájukra. Néhány órával ezután következett az utazás legizgalmasabb része. Az űrhajósokat utasították, hogy találkozzanak a Lido-bárban. Wliite- nak sétát kellett tennie a színpadon, mialatt McDivitt színes filmet készített róla. A nemzet minden szavukat figyelemmel kísérhette. — Milyen odakint? — érdeklődött Gri&som. — Óriási — felelte White. — Egészen csodálatos itt fönt. Ilyesmit még sohasem láttál. * — Szemtelen vagy — mondta McDivitt —, elhomályosítod a szélvédő üvegemet. — Félek, hogy elveszítem az önuralmamat — felelte White. — Ügy látom, a vérnyomásod is emelkedik — szólt Grissom aggódva. • — Túlontúl sok a látnivaló — magyarázta White —, azt kívánom, oár minden amerikai honfitársam itt lehetne velem. — Jobb lenne, ha most már visz- szatérnél — figyelmeztette McDivitt. — Túlságosan élvezem a dolgot. Grissom rászólt. — White! Ez parancs! És White vonakodva lejött a színpadról. És azt mondta: — Ez volt életem legszebb 20 perae. Amikor biztonságban kiléptek az éjszakai mulatóból, Johnson elnök telefonhívást intézett az űrhajósokhoz. — A nemzet büszke mindkettőjükre — mondta. — Mit szólnak a gondolathoz, hogy visszatértük után meglátogassanak engem a ranch-on? — Nagyon örülnénk, uram. — Remek. Nos, akkor a filmfelvételeket is hozzák magukkal! Fordította; Zilahi Jiuut