Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-22 / 171. szám
Határ menti sporttalálkozók Komoly nemzetközi sportesemények rangjára emelkedtek azok a baráti találkozók, melyeket megyénk fiataljai a köz- vedén szomszédainkkal — a szabadkai, zombori sportolókkal — vívtak és vívnák a napokban. Nemrég a szabadkai röplabdázók jártak Baján, a hét végén pedig a Szpartak Szubotica férfi és női kosárlabdázói és a Zvezda Szuböti- ea labdarúgói látogattak el megyénkbe. Ezzel még nem szakad meg a sor, mert a hét végére várjuk a zombori ökölvívókat. Kecskeméten és Baján is nagy sikert arattak a Szuboti- ca fiatal kosárlabdázói. Az NB I-es Petőfinek bizony minden tudását össze kellett szednie, hogy ne maradjon alul saját pályáján is az NB II-s jugoszláv csapattal szemben. Az eredmény és a játék így is azt bizonyítja, hogy déli szomszédaink ebben a sportágban — legalább is á férfiak vonalán — előbb tartanak. Nagyon „jól jött” a kecskemétieknek a vendégjátékosként pályára lépő Simon János segítsége. A magyar kosárlabdasport egyik „nagy öregje” — aki mint a kecskeméti kosarasok régi barátja gyakran látogat városunkba — ezúttal a Petőfi kék mezét is magára húzta és'egyik fő részese volt a szép győzelemnek. Nem volt nemzetközi sportj esemény, de feltétlenül meg j kell emlékeznünk a magyar | ökölvívó válogatott vendégszerepléséről. A jó sporteseménynek Kecskeméten is van közönsége. Bizonyítók erre, hogy ezen a találkozón a Petőfi szabadtéri pálya is kicsinek bizonyult. Kajdi, Gúla és a többiek, az ökölvívás magas iskoláját mutatták be, és ha nem is ment komoly pontozásra a találkozó, [ azért a végén mindenki megelégedetten távozott. Az első percekben Simon 8-as számmal még csak a cserepadról figyelte a kecskeméti fiúk játékát. F .... - . Kedves jelenet volt a Petőfi —Szparíak Szubotica mérkőzésen. Egy kisfiú tévedt a pályára és a mindig mosolygó jugoszláv játékos ölbe kapva vitte le. Si flam f ill ________ Va ion sikerül-e? Üjabban az aktív játékra való törekvés felvetette a rossznak minősített cseljátékok átértékelését is. TJj utakat keresnek a cseljátékok hívei, hogy ismét játszhatóvá tegyenek egyes változatokat. Az ellentábor sem tétlenkedik, és a kutatások a sakkelméletet gazdagítják. BLUMEN FELD CSEL Malich—Roisman Berlin, 1965. 1. d4, H16 2. c4, e6 3. HÍ3, Cd 4. d5, b5!? 5. e4!?, He4: 6. de:, fe: 7. Fd3, Hf6 8. Hg5 (Fenyeget 9. Fh7: Az elméleti folytatás 8. —, Ve7 9. eb:, d5 10. 0—0, g6 11. Bel, Fg7 mint egy 1922- es Rubinstein—Tartakower játszmában történt.) 8. —, Vc7 9. 0—0 (Most hiba lenne 9. Fh7:, mert 9. —, Bh7: 10. Hh7:, Ve5f után sötét tisztet nyer.) 9. —, Fd6 10. f4 (Ismét hiba lett volna 10. Fh7:, mert 10. —, Fh2:f 11. Khl, Fí4! nyer. Helyette erős lett volna 10. Hc3, mert nem megy 10. —, Fh2:f 11. Khl és egyidejűleg fenyeget Hb5: és í4) 10. —, 0—0 11. Hc3! (Most is nagyon erős.) 11. —, be: 12. Fh7:f, Hh7: 13. Hh7:, Kh7: 14. Hb5, Vc6 15. Hd6:, Vd5 (15. —, Fa6-ra 16. Vc2f és 17. Bdl világosnak előnyös.) 16. Fe3!, Fa6 (16. —, Ha6-ra 17. Vc2f, Vd3 18. Vd3:, cd: 19. 19. Badl, Hb4 20. Fc5:J nyer.) 17. Bf2, Vdl:f 18. Bdl:, Hc6 19. Fc5:, Bfb8 20. He4, Fc8 (20. —, d5-re 21. Hgöf gyalogot nyer.) 21. Fd6, Bb5 22. Hc3, Bb7 23. a3 (Hb4—d3 ellen.) 23. —, Hd8 24. He4, Hf7 25. Bd4! Bb6 26. Hg5f, Hg5: 27. fg:, Fb7 (Nem volt már kielégítő 27. —, c3 sem, mert 28. be:, Bblf 29. Bfl:f 30. Kfl:, Fb7 31. h4, Bc8 32. h5, Bc3: 33. g6f előnyt biztosít világosnak.) 28. g6f!, Kg6: 29. Ff8!, c3 (Az utolsó reménysége sötétnek ez a csapda. 30. bc:-re Bblf után világos tisztet vesztene.) 30. Bg4f, Kh5 (30. —, Kh7-re 31. Bg7:f, Kh8 32. Bd7:, eb: 33. Fg7f, Kg8 34. Fb2: gyorsan nyer.) 31. Bg7:, Bf8: (31. —cb;- re 32. g4f, Kh6 33. Bf6 matt, vagy 32. —, Kh4 33. Fe7t, Kh3 34. Bh7:t, Kg4: 35. Bh4 szintén matt.) 32. Bf8:, Kh6 33. Bg3, Kll7 34. Bf4, sötét feladta. STAUNTON CSEL Lilienthal—Gufeld Baku, 1964. 1. dl, Í5 2. c4, fe: 3. Hc3, Hf6 4. Fg5, c6 5. f3, d5!? (A megnyitásel- mélet tudósai nem tartják teljes- értékű lépésnek. Igaz, nemcsak ezt a lépést vetik el, hanem az egész 4. —, c6 lépéssel kezdődő rendszert.) 6. fe:, de: 7. Vd2 (Az eddigi tapasztalatok alapján pontosabb 7. Fc4, mert így ellenőrizni tudja a fontos a2—g8 átlót, és nyomást tud kifejteni a d5 pontra.) 7. —, Hbd7 8. Hge2, h6 9. Ff6:, Hf6: 10. Hg3, Vb« 11. 0—0—0, Fe6 12. Ha4, Vc7 13. Hc5, Ff7 14. Hge4:, 0—0—0 15. Fd3, c5 (Hiba lett volna 15. —, Bd4:, 16. Hf6:, gf: 17. Ff5f nyer.) 16. Hf6:, gf: 17. Ff5f, Kb8 18. Vb4, Ka8 19. Vc3, Fd6I 20. He6, Fc6: 21. Fe6:, ed: 22. Bd4:, Fe5 23. Bd8:t, (Ez az állás csak látszólag egyszerű. Valójában világos részére kritikus.) 24. Vh3 (Fb2:t, Kb2: és Veőt fenyegetés ellen.) 24. —, Vb6 25. c3 (Jobb volt 25. Fb3. Pl. 25. —, Vd4 26. c3 Vd2f 27. Kbl, Ve2 23. Vf3 vagy 26. —, Vf2 27. Vf3, Vd2| 28. Kbl Bdl-el kapcsolatban.) 25. —, Ff4f 26. Kbl, Bd2 27. Fb3, Vf2 28. Vc8f, Fb8 29. Bdl, Bb2:f 30. Kel, Be2 31. Bd7, Veit. Világos feladta, mert a mattot nem lehet védeni Sakkhírek A Kecskeméti Vörös Meteor júliusi villámversenyén 16 Induló volt. Megérdemelten Balázs Imre szerezte meg az első helyet. Meglepetés Dósai 4. helyzése. Végeredmény: Balázs 14, 2. Gyarmati 13, 3. Czár 13, 4. Dósai 11. 5. Körösi II. 10. 6. Törteli 8,5, 7. Miklós 6,5, 8. Mester 6, 9. T. Nagy 6, 10. Mészáros 5,5. Az összetett versenyben Gyarmati megerősítette vezető helyét. Dósai az 5. helyre jött fel,. Az élcsoport állása: 1. Gyarmati 148, 2. Czár 139, 3. Körösi II. 122, 4. Mészáros 99. Czár János HOGYAN TIPPELJÜNK | A totó 29. hetében — a 13 távlatosoktól eltekintve — kis összegű nyeremények adódtak. Az ok: nem volt különösebb meglepetés és nem kevesebb mint tíz mérkőzés végződött egyessel. Hat darab 13 talá- j latos szelvényt találtak, közülük öt az első pótmérközést is eltalálta. Az előbbi nyereménye: 55 372 Ft, { az utóbbi öté 79 982 Ft. A 295 db 12 találatos szelvényre 750 forintot fizetnek. A 3657 db 11 találatos szelvényre 60 Ft jut, míg a 43 194 db | tíztalálatos szelvény mindegyikére 7,70 Ft jár. E heti tippjeink: 1. Komló—MTK X, 2 2. Csepel—Pécs h X 3. Szállítók—Egyetértés 1 4. III. kér—Jászberény 1 I 5. Bp. Spartacus—Budafok 1, X i 6. Nyíregyháza—Eger 1, X j 7. Borsodi B.—Miskolci B. 1 8. Nagybátony—Szóin. MÁV X 9. pénzügyőr—Esztergom 1 | 10. V. Izzó—Bp. Előre X, 1 j 11. Várpalota—Láng 1 ! 12. Ikarus—Autóbusz 1> X 13. Szóin. MTE—Kecskemét X, 2, 1 | Pótmérkőzések: X, 1, 1. I Kecskeméti teniszezők sikere A Debrecenben megrendezett országos vidéki ifjúsági és serdülő egyéni bajnokságon nagy kecskeméti siker született. A serdülő fiú párosban Bardóczki Tibor és Udvardi Gyula, a Kecskeméti MÁV fiatal versenyzői országos bajnokságot nyertek. Minden számban hatalmas mezőnyök gyűltek ösz- sze, s ez még külön is emeli sikerük értékét. Bardóczki Tibor a serdülő egyesben a harmadik helyen végzett, bár képességei alapján a verseny győztese lehetett volna. A döntőbe jutásért vívott mérkőzésén balszerencsével vesztett a szombathelyi Csetényive! szemben. Harmadik helye így is minden dicséretet megérdemel. Kecskemétiek előretörése a serdülő úszóbajnokságon A kiskunhalasi uszodában, nem a legjobb körülmények között rendezték meg a megye idei serdülő úszóbajnokságát. A hűvös idő és a hideg víz nem használt az eredményeknek, de még így is két megyei felnőtt és ifjúsági csúcs dőlt meg. A bajnokság „hőse” kétségtelenül a fél- egyházi Farkas János volt, aki valamennyi fiúszámban első helyen végzett. Egymaga nyolc egyéni és egy váltószámban nyert bajnokságot. A fiúversenyben tehát majdnem teljes volt a félegyházi úszók sikere, A leányszámokban a kecskemétiek vitték el a legtöbb első helyet, bár három bajnokság a bajaiaknak is jutott. A pontversenyt — csak kis különbséggel —• a kiegyensúlyozottabb csapattal rendelkező kecskemétiek nyerték, mert mindkét nemben ott voltak az élen. míg a félegyháziak a lányoknál csak kevés pontot szereztek. A serdülő bajnoksággal párhuzamosan gyermek és újonc kísérőszámokat is rendeztek. A fiúknál minden számban a halasi Lorencz György végzett az első helyen. Az 50 m-es gyermek leány mellúszásban először indult versenyen a megye legfiatalabb úszója a 6 éves Horen ez Rózsa és "h m-es jó időt ért el. A megyei serdülő úszóba.inok- ság eredményei: Leányok: 100 m gyors: 1. Mácsai A. (Kecskemét) 1:16,8, 2. Halász (K) 1:23,5, 3. Szemző (B) 1:33,8, 200 m gyors: 1. Mácsai A. (K) 2:59, (megyei felnőtt és ifjúsági csúcs) 2. Halász (K) 3:29, 6, 3. Patyi (F) 3:37,5. 400 m gyors: 1. Mácsai A. (K) 6:29,5. 2. Halász (K) 6:57.2, 3. Szemző (B) 7:31,2. 100 m mell: 1. Szemző (R) 1:38, 2. Bados (B) 1:38.7, 3. Mácsai A. (Ki 1:40.7. 200 m mell: 1. Szemző (B) 3:31.4, 2. Rados (B) 3:31.5. 3. Mácsai A. (K) 3:41,1. 100 m hát: 1. Mácsai A. (K) 1:34,8, 2. Zsivánovics (H) 1:44,3, 3. Beré- nyi (K) 1:48,7. 100 m pillangó: 1. Szemző (B) 1:48, 2. Halász (K) 1:49,1, 3. Mácsai A. (K) 1:51,3, 200 m vegyesúszás: 1. Mácsai A. (K) 3:20,5, (megyei felnőtt és ifjúsági csúcs), 2. Halász (K) 3:33,8, 3. Szemző (B) Halász Anna a Kecskeméti Vízmű Sportkör fiatal úszója ugyan nem nyert egyéni bajnokságot, de öt ezüstéremmel tért haza és tagja volt mindkét első helyezett váltónak. Róla már min! kitűnő tornászról is irtunk. Mcr nem döntötte el, hogy melyi’ sportágat választja, de egyelőre ez nem is szükséges, mert a j kettő jól kiegészíti egymást. 3:38,8. 4X50 m gyorsváltó: 1. Kecskemét (Berényi, Bosznai, Halász; Mácsai) 2:52,2, 2. Félegyháza 2:55,6, 3. Halas 3:14,2. 4X50 m vegyesváltó: 1. Kecskemét (Berényi, Bosznai, Halász, Mácsai) 3:04,2, 2. Félegyháza 3:05,7, 3. Halas 3:40. Fiúk: 100 m gyors: 1. Farkas (F) 1:14,2, 2. Alács (F) 1:15,2, 3. Sohajda J. (K) 1:18,6. 200 m gyors: 1. Farkas (F) 2:48,2, 2. Alács (F) 2:54,5, 3. Sohajda J. (K) 2:56,5. 400 m gyors: 1. Farkas (F) 6:29,7, 2. Sohajda J. (K) 6:38,1. 3. Alács (F) 6:44. 100 m mell: 1. Farkas (F) 1:25,3, 2. Sohajda F. (K) 1:26,7, 3. Derne (B) 1:33,4. (A 11 éves Rozgonyi G. 1:40,5-ös eredménnyel 4. lett.) 200 m mell: 1. Farkas (F) 3:14,8, 2. Sohajda F. (K) 3:17, 3. Deme (B) 3:34,9. 100 m hát: 1. Farkas (F) 1:26,8, 2. Fenyves (B) 1:30, 3. Sohajda F. (K) 1:37,2. 100 m pillangó: 1. Farkas (F) 1:24,5, 2. Sohajda J. (K) 1:36, 3. Alács (F) 1:41,8. 200 m vegyesúszás: 1 Farkas (F) 3:08.2, 2. Alács <F) 3:15,1, 3. Sohajda (K) 3:21,6. 4X50 m gyorsváltó: 1. Félegyháza (Nádasdi, Petrezselyem Farkas, Alács.) 2:28,6, 2. Baja 2:30,3, 3. Kecskemét 2:30,4. 4X50 m vegyesváltó: 1. Baja (Fenyves, Péterfi, Deme, Hász) 2:47,2, 2. Félegyháza 2:49,6, 3. Kecskemét 2:49,9. Kiegészítő számok: 50 m gyermek fiú gyors: 1. Lorencz (H) 38.4, 2. Lencse (B) 45, 3. Végh (K) 47, 50 m gyermek fiú mell: l. Lorencz (H) 50,8. 2. Lencse (B) 53,8, 3. Végh (K) 61. 50 m gyermek fiú pillangó: 1 Lorencz (H) 50,5, 2. Lencse (B) 56,9. 50 m, újonc fiú gyors: 1. Molnár (F) 36, 2. Csáki (H) 36,1. 50 m újonc fiú mell: 1. Rozgonyi (K) 45.5, 2. Raáb (H) 47,9. 50 m újonc fiú hát: 1. Pék (B) 49,3. 50 m újonc lány mellúszás: 1. Bosznai (KJ 51,