Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-16 / 166. szám

Még kétezer ember dolgozik a töltéseken A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGA APJft XX. EVF. 166. SZ. Ara 60 fillér 1965. JÜL. 16. PÉNTEK Tovább javul a helyzet Világ proletprjcií, egyesúlJeteYI Egyre vigasztalóbb jelentése­ket kapunk az Alsó-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságtól. A teg­napi tájékoztatás szerint a hely­zet tovább javult, a Duna foko­zatosan apad, ami lényegesen megkönnyíti a védekezési mun­kát. Az évszázad legkitartóbb és eddig legmagasabb vízállá­sával sikeresen birkóztak meg a védelem munkásai, akik már lassan visszatérnek a termelő munkába. Jelenleg, a korábbi több mint hétezer em­ber helyett már mindössze alig kétezer ember dolgozik a töl­téseken. Munkájuk leginkább a figyelőszolgálat, de ezen kí­vül ők szedik fel a homokzsá­kokat, ürítik és szárítják azo­kat. Tegnap írtunk arról, hogy a jelek szerint lehetőség lesz a harmad-, illetve a másodfokú védelmi készültség megszünte­tésére. Erre valószínűleg holnap kerül sor. Ezzel szinte teljes mértékben megszűnik a veszély — legalábbis az árvíz vonatko­zásában. A belvízvédekezés tovább folytatódik. A fakadó és a belvizek ugyanis — mint már korábban tettünk erről említést — jelentős te­rületeket öntöttek el, illetve bo­rítanak. Ennek a víznek a le- szivattyúzása, átemelése a fo­lyóba, s ezáltal a területek fel­szabadítása is komoly munkát, felkészültséget igényel. Az erő­feszítése ellenére a víz alatt levő terület még mindig több, mint 13 ezer hold. Ebből 300 hold a vetés, közel 4 ezer hold a szántó, a többi pedig rét, legelő és egyéb mű­velési ághoz tartozó földterület. Előkészületek történtek a korábban nagy iramban és nagy számban levert pátrialemezek felszedésére is. Ezt a munkát majd egy külön erre a célra alakított egység fogja elvégezni. A felhúzással egyidőben tisz­títják és elszállítják a lemeze­ket. Egyébként a jelenlegi mun­kára vonatkozóan néhány adat: az első és a második védelmi vonalon (Bajától lefelé, illetve fölfelé) eddig több mint 25 ezer homokzsákot ürítettek ki, mos­tak és szárítottak. Az előrejelzések szerint a folyó tovább apad. Ma Bajánál 740, Mohácsnál pedig 775 centi- méteres vízállásra lehet számí­tani. G. S. Jó termést várnak Három kévekötő mellett a Kecskeméti’ Gépállomás arató­cséplő gépe is segít a kecske­méti Aranykalász Tsz-ben az árpa veretésében. Az egy hete zajló aratás eddig a várakozáson felül jó terméshozammal kecsegtet. Bakró János, a gépállomás kombájnosa elégedett gépének munkájával. A legutóbbi két napon minden nagyobb üzemzavar nélkül csaknem 180 mázsa termést takarítottak be. A közös gaz­daságban már az utolsó holdak árpakalászai hajtják fejüket a motolla alá. Az állami gazdaságok segítik a tsz-eket a betakarításban Megyei siker a kombájnosok versenyében A MEDOSZ megyei bizottsá­gának legutóbbi ülésén a be­takarítási munkák helyzetével, az ezekhez kapcsolódó munkás­ellátással, valamint a baleset- védelem alakulásával foglal­koztak. Beszámoltak a kombájnosok országos versenyéről, amelynek I első helyén jelenleg Sereg Lajos, a Bajai Állami Gaz­daság kombájnvezetője áll. A betakarítási módokról szólva megállapították, hogy állami gazdaságainkban az elmúlt év­hez képest nagyobb területen került sor a kétmenetes ara­tásra, egyszersmind ennek a Általános támadás bontakozik ki B Saigon közelében a szabdságharcosok gH Súlyos amerikai veszteségek Bien Hoa-ban Ü Év végéig még százezer katona? SAIGON. (MTI) A távirati jelentések a dél­vietnami felszabadftási harco­sok egyre jobban kibontakozó általános támadásáról adnak hírt. Kedden és szerdán a kulcsfontosságú Da Nang-i ame­rikai légitámaszpont körül hul­lámzottak mindkét féltől nagy áldozatokat követelő ádáz har­cok, csütörtökön pedig a sza­badságharcosok Saigontól 35 mérföldnyire északra indítottak akciót. A Reuter tudósítójának jelentése szerint a Vietcong egyik zászlóalj- erősségű alakulata rajta­ütött egy amerikai tisztek vezetése alatt álló dél-viet­nami egységen. A hírügynökségek nem közöl­tek adatokat a kormánycsapa­tok veszteségeiről. Ez összefügg azzal, hogy a dél-vietnami— amerikai hadvezetőség Ismét korlátozta a sajtó hírközlési lehetőségeit. Az AFP jelentése szerint Louis Breault amerikai szóvivő Sai­gonban csütörtökön felszólította a tudósítókat, hogy ne adjanak olyan jellegű tájékoztatást lap­jaiknak, amelyet „a Vietcong, vagy a hanoi kormány saját céljaira felhasználhat”. A dél-vietnami szabadsághar­cosok hírügynökségének most kiadott jelentése szerint a népi fegyveres erők Bien Hoa tarto­mányban súlyos károkat okoz­tak az amerikaiaknak és saigo- ni kiszolgálóiknak. A hazafiak az amerikaiak mozgási lehető­ségeinek korlátozása céljából felrobbantottak 12 hidat és sok helyen teljesen megbénították a forgalmat az 1-es és a 20-as számú műúton, valamint a Sai­gontól északkeletre fekvő vas­útvonalakon. Johnson elnök szerdán este ismét értésre adta, hogy a vietnami háború egyre súlyosabb terheket ró az amerikai népre — sötét napok várnak ránk, s az amerikai népnek fel kell ké­szülnie arra, hogy eleget tegyen a kormány felhívásainak — mondotta az elnök a Fehér Házban. Kijelentette, hogy „mindennemű bírálat ellenére folytatja az eddigi vietnami po­litikát”. A vezérkari főnökök egyesí­tett bizottsága Washingtonban ajánlást terjesztett elő arra vo­natkozóan, hogy a Dél-Viet- namban szolgálatot teljesítő amerikai fegyveres erők létszá­mát az év végéig emeljék fel 179 000-re. Jelenleg 75 000 ame­rikai katona tartózkodik Viet­namban. Az AP jelentése sze­rint a bizottság javaslatáról a kormány vezetői azután dönte­nek, hogy McNamara hadügy­miniszter most kezdődő egyhe­tes dél-vietnami látogatása so­rán felmérte a kialakult hely­zete^ megszervezése is alaposabb volt az eddiginél. Számoltak kézi aratással is, a kombájnosok jó munkájának köszönhető azon­ban, hogy az állami gazdasá­gokban erre alig került sor. Nagyüzemi gazdaságaink jó együttműködését bizonyítja —, hogy az állami gazdaságok gé­pei — így a bajai, a bácsalmá­si és a városföldi körzetben — a különböző kalászos elvereté- sének szüneteiben a szomszédos tsz-ek árpatábláinak a letaka- rításában segédkeztek. Szakszerűbbé vált a gazda­ságokban a kazlazás, ami nem kis mértékben annak tulajdonít­ható, hogy a kazlak gazdaságos, minél tökéletesebb felrakása, kialakítása szerepel a prémium­feltételek közt is. Hasznos, a Városföldi Álla­mi Gazdaságban alkalma­zott eljárás, amelynek során a megdőlt ga­bonából kézi kaszával vágott két rendet egymásra forgatták, majd kombájnnal szedték fel. Szóba került az ülésen, hogy az állami gazdaságokban a ter­més betakarításánál segédkező egy híján száz kombájn veze­tőinek, s a gépek kiszolgáló sze­mélyzetének az ellátásáról, ét­keztetéséről lelkiismeretesen, jól gondoskodnak. Végezetül arról hangzott el beszámoló, hogy az állami gaz­daságok baleseti statisztikája az elmúlt év első féléhez képest előnyösebben alakult. Szám sze­rint az idén héttel kevesebb baleset for­dult elő az első félévben, a kiesett munkanapok száma pedig 614-gyel csökkent. i. % Á munka öröme Igencsak rosszul ítéli meg a KISZ építőtáborok lakóit, aki azt hiszi, hogy ezek a fiúk és lányok valamiféle hősi áldozat- vállalásnak tekintik a vakáció­ból kiszakított két munkás he­tet. Az meg egyenesen képte­lenség, amit az egyik szülő mondott, amikor a fia közölte, hogy építőtáborba jelentkezett; Helyes, jól jön majd az egyete­mi felvételnél, úgyse vagy vala­mi kiváló tanuló. * Hogy derék dolog, amit tesz­nek, azt persze tudják a fiata­lok. De nem érzik magukat fel­magasztosulva általa, s még ke­vésbé „helyezkedésből” jelent­keznek. Már tavaly is itt voltam — mondta egy pesti lány az egyik megyénkbeli állami gazdaság­ban. — Remekül éreztük ma­gunkat. Nem, nemcsak délutáni a szabad időben, hanem dél­előtt, a munkán is, amikor gyü­mölcsöt szedtünk. Szép munka volt. Versenyeztünk a többi bri­gáddal, s milyen öröm voltt amelyik nap elsők voltunk... Lebarnultam, megerősödtem, jobban éreztem magam, mintha rokonoknál nyaralnék!.., * Azt mondják, a fiatalok nem szeretik a nagy szavakat. Pedig ebben a kedves szóözönben is ott van elbújtatva a leglényege~ sebb: Szép munka volt! Ez a rövidke mondat bizonyítja, hogy a lányok szívesen dolgoztak, szerették amit csináltak, a mun~ ka nem teher volt számukra, örömet leltek benne! Pedig alighanem alaposan kifárasztot­ta őket, s nem is olyanféle munka volt, amire a középisko­lában meg az egyetemen készül­nek. * A KISZ építőtáborok első­rendű feladata, hogy ilyen em­lékeket szerezzenek a fiatalok a munkáról. Amivel persze nem akarjuk kisebbíteni a táborok hasznos voltát, annak a segít­ségnek a jelentőségét, amit az állami gazdaságoknak vagy az építőiparnak nyújtanak. A KISZ-fiatalok a táborokban ke­ményen dolgoznak és sokat végeznek. Hiszen a munka örö­me — éppen a jól végzett munkából fakad. M. 1»

Next

/
Oldalképek
Tartalom