Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-06 / 132. szám
Az egész város összefogott Kiskunhalason a felsővárosi óvoda utcai frontján impozáns épület körvonalai bontakoznak ki, az építkezésen dolgozó kőművesek szorgalmas munkája nyomán. A környék lakossága naponta figyeli, mint halad az építkezés — s ez az érdeklődés nem indokolatlan. A városban általános gond a szülők számára a gyermekek óvodai elhelyezése, de ebben a városrészben a leghatványozottabb. Ezért is határozta el a városi tanács éppen a felsővárosi óvoda bővítését. A tanácsülés határozata után megmozdult az egész város, de különösen a felsővárosi lakosság és az üzemek. A jó ügy érdekében való összefogásnak különösen szép példáját adták a téglagyár dolgozói, akik vállalták, hogy az építkezéshez szükséges 35 ezer téglát társadalmi munkában készítik el. E vállalásuknak időben és becsülettel eleget is tettek. A mintegy félmillió forintból épülő új óvodai szárny előreláthatólag ez év augusztus 20-án kerül átadásra, s amellett, hogy enyhíti a jelenlegi óvodaépület zsúfoltságát, újabb — eddig helyhiány miatt eltanácsolt — 25—30 óvodás korú kisgyermek lel itt második otthonra. Tsz-vezetők klubja Megalakult a tsz-vezetők klubja a dunavecsei járásban, a Hazafias Népfront járási bizottságának támogatásával. Százhatvan tagja van összesen, tsz- elnökök, agronómusok, főkönyvelők, és állatorvosok. A szombaton megtartott alakuló ülésen sor került a 8 tagú vezetőség megválasztására. A klub elnökéül dr. Toponári Ferenc járási 'főállatorvost választották meg, majd megvitatták Hermann Fü- löp, az Állampusztai Célgazdaság főagronómusánafc A dunai öntéstalajon a lucernatelepítés problémája című doktori disz- szertációját. A klubnak két — közgazda- sági és agronómiái — részlege van. A szakemberek előreláthatólag havonta egyszer tartanak kötetlen megbeszélést az időszerű tudományos és gyakorlati kérdésekről. „Hódít a zászló, amelyet viszünk!” Szalmatetős kis tanya kitárt ablakában piros virág. Szinte jelképnek érzi az ember, amint megpillantja. Pedig nem azt jelzi, hogy fiatal lány van a háznál, aki így is üdeséget varázsol maga köré. Nem, mert a tanya gazdája, s egyetlen lakója idős asszony. De aki ismeri Horváth Lajosné Tinnyei K. Maris nénit, az jól tudja: a napfényt, világosságot fogadó kitárt ablak, s a piros virág kissé az ő életének, eszméjének szimbóluma. Törékeny, hajlott termetével itt ül velem szemben a parányi nyári konyhában és szabadkozik, mert piszkos a keze. Éppen a tűzrevalóját rakosgat ta rendbe, amikor a kiskapun bezörgettem. Aztán eres-ráncos, agyondolgozott kezeit az ölében pihentetve mesélni kezd. — Bizony, kedveském, a het- venkettedik évemet töltöttem be május 16-án. Nyugodt életű embernek sem kis idő. Hát még, ha belegondolok, hogy mennyi mindent megéltem!... Mégis azt mondom: megérte! Olyan helyzetben ma ugyanúgy kezdeném, nem tudnék másképpen élni .. . Hallgatom szavait, s egy hős lelkű forradalmár-asszony élete pereg le előttem. A szalmatetős tanya hajdani gazdája: Tinnyei Kerekes István már akkor is mohó vágy- gyal tört a napfény, a világosság felé, amikor 1893-ban a kislánya megszületett. A napi megélhetésért hadakozó egyszerű, írástudatlan földmunkás volt, de fogékony a szépre, jóra, a szocialista eszmére. Hiszen nyolcadmagával — Fazekas Gáborral, Kazai Józseffel, a Váczi testvérekkel, Józseffel és Pállal, Mig G. Károllyal, Faddi Pállal és Kovács Sándorral — már 1889-ben megalapították Kiskunhalas első szocialista szervezetét, a helyi földműves szocialista csoportot. Első tanítómesterük Nyisztor György, a nagy hatású szocialista agitátor, a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa, Bokányi Dezső, a magyar munkásmozgalom vezéregyénisége, a kitűnő szónok, a Tanácsköztársaság munkaügyi népbiztosa és Esztergályos János, a munkásmozgalom ugyancsak kiemelkedő alakja volt. Meghatódottság, melegség csendül ki Maris néni szavaiból, amint sorolja: — Édesapám harcos ateista volt. Például hallani sem akart arról, hogy engem megkereszteljenek. Az ő elbeszéléséből tudom, hogy abban az időben gyakori vendégek volt a Somogyi—Bacsó utcában ma is meglevő kis párthelyiségnek Bokányi Dezső, aki azt mondta jóapámnak: „Jól van, barátom, én vállalom a keresztapaságot!” Aztán, ahogy hallottam, engem letakartak piros lepedővel, és Bokányi Dezső azt mondta: „Legyen a kislánynak Mária a neve.” így lett hát a nagy mester az én keresztapám... A munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeinek gyújtó hatása a Kiskunhalasi Földműves Szocialista Csoportban is termékeny talajra talált. S ez a hatás és a környezete határozta meg a hajdani kislány, Mariska, életének formálódását is. ötéves korában már versekre tanítják az egyletben, s ő az asztalra emelve szaval. A munkásság jövőjéről — ahogyan azt a költőink legjobbjai megálmodták. Piros pántlikával a hajában, minden május elsején ott van a halasi Natkai szigeten. Üjra és újra szaval és közben figyel, hallgatja a felnőtteket. Aztán 1906. május 1-én már a dalárda tagjaival együtt zengi egyre tudatosabban, mind több meggyőződéssel: „Nincsen messze már a diadal! Zsarnok, önkény, szolgaság kihal. Szebb jövőért áhítoz szívünk, Hódít a zászló, amelyet viszünk!” Megtört fényű szemének most a könny fátyla kölcsönöz különös ragyogást. Zsebkendőért nyúl. Aztán szinte elnézést kérve mondja: — Ha rólam cikket ír, amit most mondok, azt ne említse. Mert nem szemrehányásként mondom... A hetvenkettedik május elsejét értem meg az idén. Hogyan is lett volna otthon maradásom ilyen ünnepen?! Bementem a városba, hogy a felvonulást, az emberek örömét lássam. És amikor megpillantottam azt a sok vörös zászlót, úgy éreztem, oda kell futnom, átölelni mind, mind... Mert én sokat szenvedtem ezekért... Elszorul a torkom, amint hallgatom és nézem. Szinte Gorkij nagyszerű hősét, az Anyát látom magam előtt, amint zászlóölelésre tárt karokkal felemelkedik székéről Maris néni. Újra •éli, amit mond. S ismét ül a helyén és zsebkendővel állja útját a szeme sarkából előtolakodó könnyének. Mégis elmondom, aminek elhallgatására kérlelt. Az történt ugyanis, hogy Maris néni a városba gyaloglástól és a májusi seregszemle szívet emelő látványától elfáradva, oda támaszkodott a vörös drapériával bevont díszemelvényhez, ahonnan egy férfi ridegen eltanácsolta. Hiába kérte, hogy „Ne küldjön el innen, fiam, hiszen engem ez a piros annyira idehúz, az érzés köt ide...” Jött egy másik férfi is. Az kedves volt, széket kerített és leültette. De akkor már nem a felvonulást, az emberi arcok ragyogását figyelte Maris néni. Megbántottságá- ban eszébe jutott egész élete. Az, hogy hiába volt az iskolában kitűnő tanuló, mégis csak hat osztályt végezhetett. Mert nem konfirmált, nem tanulhatott tovább. Pedig az elvtársik támogatták volna. Aztán az ismerkedés a szocialista irodalommal, közte Bebel: Nő és a szocializmus című művével, melyből sokat merített a nőmozgalmi munkájához. Mert a Kiskunhalasi Nőmunkások Szövetségének elnöke, Szakács Istvánná Váczi Etelka mellett ő volt a szövetség alelnöke. S felvillant az édesapja alakja, amint a hóna alatt viszi a földmunkások legelső piros zászlaját, hogy az 1919-es május elsején újra kitűzzék a Natkai- sziget legmagasabb fájára. És sorra a többi emlék. A Tanácsköztársaság nehéz, de feledhetetlen napjai. S aztán a terror keserves időszaka. A Tanácsköztársaság leverése után a pribékek feldúlták a kis tanyát. Az akkor 26 esztendős Horváth Lajosné egész kis könyvtárra való könyveit elkobozzák, máglyát gyújtanak belőlük a város piacterén. A férje 1914 óta a fronton, illetve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a Vörös Hadseúogy „folklór”. Kedveskedni akartak ők is tájékozottságukkal, ezért megemlítették, hogy a kanadai rádióban sokszor hallanak egy szép magyar népdalt. Mivel a szövegét nem tudták, egyikük dúdolni kezdte a „Szomorú vasárnap száz fehér virággal” dallamát. Erre aztán villámsebesen kaptuk szánkhoz a teáscsészét, bár az már üresen állt előttünk. ¥> eszélgettünk, a nemzetközi szabályoknak megfelelően mulattattuk a hölgyeket. Egyszerre érdekes fordulatot vett a csevegés. — Maga miért kommunista? — kérdezte a beszédesebb lány a házigazdát. A könyvtáros tudniillik elmesélte, hogy a harmincas években pár évet dolgozott Tuniszban mint fényképészsegéd. Már akkor belépett a pártba. Franciául érdeklődött a hölgy, de csak olaszra kellett visszafordítani a beszédet, hogy érthetően lehessen válaszolni a kategorikus kérdésre. Barátunk szemléletesen beszélt a hárommillió koldus Magyarországáról, az Esz- terházyakról, Zichyekről, a feudális nagybirtokról, a népnyúzó gyárosokról. Szólt a fasizmusról is, mire a közvetlenebb diáklány megjegyezte, hogy a második világháború alatt még kislány volt, de emlékszik rá, hogy ott, Kanadában őt is félrelökték egyszer: „Kotródj, te zsidó!” ¥7 Ívtársunk a tények seregét sorolta fel, mit változott nálunk a világ negyvenöt óta. — Ä, ez propaganda! — szólt nagy komolyan a másik, hallgatag lány. — Ugyanúgy propaganda, mint ahogy Egyiptomban minden propaganda. Mi tudjuk, hogy önöknél nincsen szabadság. Nem mernek beszélni, mert mindenkire rendőr figyel. Kezdtünk mi is elkomolyodni. Ennek fele sem tréfa. Nagyon is tervszerű a két lány puhatolózása. Hát, ha kihívtatok bennünket, tessék! — Ha az propaganda, hogy nálunk nincs munkanélküli, akkor örülünk neki — kezdtük mosolyogva, nem kis éllel. A zenetanár a kislánya fényképét mutatta, áld tandíjmentes, hárfaművésznék készül a Zeneművészetin és alig fizet valamit a kollégiumért. Az orvos csak úgy géppuskázott az orvosi ellátottságra vonatkozó adatok regimentjével. Bizonyította, menynyi hatalmas, gazdag országot lepipáltunk ezen a téren. — Nálunk nem úgy értelmezzük a szabadságot, hogy szabad például a négereket szurokba mártva elégetni, mint ott, a híres Újvilágban — mondta másikunk. — Mi nem gyilkoljuk a népeket, mint a kapitalista hatalmak Kongót, nem szervezünk intervenciót olyan kis országok ellen, mint Kuba, nem pusztítjuk más, szorgalmas népek hazáját, mint az USA Vietnamot... "■folytattuk a barátságos vitát, amely *■ során sok előítélettől szabadítottuk meg a lányokat. Szemmel láthatóan ők is örültek, és készségesen egyetértettek velünk abban, hogy háború nélkül kell tisztázni az égető nemzetközi kérdéseket. Vidám volt a hangulat. Tréfásan feltettük a kérdést. — Ügy tapasztalták, hogy nem mertünk beszélni bármilyen kényes problémáról? Nevetve bizonygatták, hogy kellemesen érezték magukat és ezt nem is gondolták volna azok után, amiket odahaza hallottak rólunk. Mindennek ellenére aggódó képpel lestek végig a folyóparti sétányon, mikor a zenetanár kíséretében visszandultak a szállodába. Jó tizenegy után járt, és bevallották, hogy a „Polizei”-t figyelik. Hiába is mondjuk, otthon óvták őket... Megnyugtattuk a hitelenkedőket. Nagy kacagás közben integettünk egymásnak, míg el nem tűntek a hársfák alatt. A zenetanárt visszavártuk. — Képzeljétek, mi történt! — toppant be nevetve, és egy szuszra számolt be. — Közeledtünk a szállodához és mit ad isten? Az úttest közepén- már várt ránk egy fehér ruhás rendőr. Az élénkebb kislány reszketve kapaszkodott a karomba, a másik meg őbelé. Ügy kellett őket oda- vonszolni, nem akart a lábuk engedelmeskedni. A rendőr egyenesen nekem tette fel fel a kérdést. — Melyik közülük az Anna? Mutattam. Kérdeztem, mit kíván tőlük. — Kérem, mondja meg a hölgyeknek, elnézésüket kérjük. Most tudtam meg, hogy övéké ez az autó — mutatott a hotel egyik beszögellésébe tolt piros kiskocsira. — Azonnal intézkedem, hogy a szálloda garázsában kapjon helyet az autó. Igaz, itt nagy az idegenforgalom, de az övéké sem maradhat az utcán szégyenszemre... 17 lőadtam a lányoknak, miről van szó. Szinte hebegve mondtak köszönetét és nem győzték igazgatni hosszú fekete hajukat, mikor a jó képű rendőr fessen, mosolyogva tisztelgett nekik. Tóth István regben, Bugyonij lovasainál szolgál. Itthon pedig letartóztatják édesapját, édesanyját, s őt magát. Ekkor kezdődik az igazi kálvária. Kecskeméti börtön, gyűjtőfogház, Vác, Mária- nosztra, Zalaegerszeg, Hajmáskér és a befejező borzalmas állomás: Kalocsa. Pedig a „bűnük” csak annyi volt, hogy emberségesebb életet kívántak minden dolgozónak. 1919 szeptembere. A kecskeméti börtönből egy éjjelen a monostori erdőbe szállítják a politikai foglyokat, köztük Kerekes Máriát. Tizenkét társukat a szemük láttára ölik meg, s még mozognak, amikor a velük ásatott gödörbe a hóhérok rájuk húzzák a földet... Kalocsa. Melynek börtönében az egyes cella foglya volt, s ahol a gyűlöletes pribék, Héj- jas Iván tenkezüleg tépte ki bőröstül-húsostul Horváth Lajosné egyik hajfonatát. Mert nem volt hajlandó alázatosan jelenteni a börtön „magas rangú” vendégének, hogy a zárka létszáma egy... — Látja, kedveském, ilyen maradt — veszi le a kendőjét, s féloldalt fordítja a fejét Maris néni. — Ezen a helyen azóta sem nő meg a hajam. — S miközben a kendőt visszaköti, a zsebkendőt szorongató kezével legyint: — Régen elmúlt. . . Valamikor áldozatokat kívánt a szocialista eszme. Mártírokat. Én pedig túléltem a megpróbáltatást, itt vagyok. Csak ott, az emelvény mellett jutott eszembe mindez. Hiába, a magamfajta öregasz- szony már kicsit érzékeny ... — süti le szégyenlősen a fejét. Pillanatnyi csend támad. Gondolatait rendezgeti Maris néni, aztán így folytatja: — Csak azt szeretném megérni még, hogy a Somogyi—Bacsó utcai kis ház falára egy emléktábla kerüljön, megörökítve a nyolc alapító szocialista földmunkás nevét. Mert Halason ők voltak az elsők, akik a napi 16 órás munka után éjjelenként ott gyűltek össze, ott álmodtak arról a jövőről, amit a mai nemzedék él. Boldog lennék, ha nem menne feledésbe a nevük. Az épület pedig lehetne műemlék, hiszen a szövetség tagjai a fatányérba összeadogatott krajcárokból törlesztgették háromhavonként a vételárat. .. Elfogódottan búcsúzom Maris nénitől. S ő homlokon csókol. Még egyszer visszatekintek a I szalmatetős kis tanyára, integetek az egyik kezével a kiskapu I oszlopához támaszkodó, törékeny termetű idős asszonynak, s mintha hallanám a gondolatait: — Csak előre, kedveseim! Nektek már van jogotok, s annak birtokában mennyivel köny- nyebb a kötelesség!... Perny Irén Megnyílt a Dóm téri információs pavilon A Szegedi Idegenforgalmi Hivatal szerdán megnyitotta Dóm téri információs pavilonját. Itt több nyelven kiadott szegedi képes prospektusok között válogathatnak az érdeklődők. Megvásárolhatják a szabadtéri játékok egyes előadásaira szóló belépőjegyeket, s a szórakozással, az elszállásolással kapcsolatos kérdésekre is részletes válaszokat kapnak.
