Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-29 / 100. szám
A cím nem puszta hangulat- keltés. Valóban igen különleges szerep jutott Dunavecsén mindenfajta utaknak. A Dunáinak is — a nagy kék országúinak —, mely roppant szalagjával népeket köt össze. Akkor, 1848 csodás napjaiban a forradalom szélfúvásától bor- zongva, haragosan hordozta a császári flotta hajóit, élelmiszer- és gabonaszállítmányait. A dunavecseiek — amint a krónika mondja — tüzet nyitottak az ellenségre. Naszádokat borítottak lángba lövedékeik és guerilla-csapataik rettegésben tartották a császári zsoldosokat. Kossuthnak olyan Pál uramé volt. Itt van a legendás pohárszék a „Zsuzsikaszekrény” abban a szabóban, és azon a helyen, ahol a költő vidám napjai idején állott. Géza bácsi szájából bőségesen ömlik a szó, a költőről gyűjtött emlék. Áttetszőén fehér arcával, amint figyelmesen hajol egy- egy régi nyomtatvány, megsárgult kötet fölé, szinte a „genius loci”, a hely nemtője szárnya suhogása hallatszik. Az utakról ejtettünk szót elöljáróban, s most folytatjuk a gondolatot azzal a ténnyel, ami a címet valóban magya- í'ázza. A Dunavecsére vezető utakon ugyanis naponta nem Ozletház épül. Konfekcióáru, kötszövött-, méteráru, papír- és műszaki cikkek kaphatók majd itt. katonája volt itt, mint Fülöp György, az akkori jegyző, akinek nevét korán szárnyára vette a hír, s aki Haynau vértörvényszékének ítéletére pirosra festette vérével a Neugebäude udvarának rideg kőkockáit. — Mint annyi ezren ő is Petőfi szavaival áz ajkán harcolt, amikor a zivataros napok következtek, s az ő társaságában mulatott azon az emlékezetes forró nyáron, amikor tán még a virágok is szebben nyílattak a Duna-parti fák alatt. Petőfi töltött itt el forradalom előtti pihenőként felejthetetlen néhány hónapot 1844-ben. Nagy Pál uram tágas, szép házában cserélgették a tüzes gondolatokat a barátokkal és esténként hangos szóval idézték meg Bac- chust. Mondják a ház ablakai alatt környékbeli legények leselkedtek, nézték, hogy a híres „nagyeszű ember”: Petőfi hogyan tartja a poharat, hogyan csendíti össze barátaiéval, hogyan tűri fel vakító fehér inge ujját a bőséges vacsorák előtt, amelyeket olyan ízesen tudott főzni, és olyan módosán felszolgálni a vendéglátó szép hajadon lánya, Nagy Zsuzsika. Ma mindez fájó, édes emlék. Vasberényi Géza, a híres Petőfi-kutató őrzi a feledhetetlen dunavecsei nyár emlékeit a hákevesebb mint a község dolgozóinak 48 százaléka vándorol el máshová dolgozni. A fél falu kiürül. Dunavecseiek lábnyomait lelhetjük a füstölgő kéményekkel hívogató tiMparti metropolisban, Dunaújvárosban, velük találkozhatunk Budapest nagyüzemeiben. A két csoport között az a különbség, hogy az egyik, a nagyobb, a kora hajnalban minden nap búcsút mond a községnek, s amikor az alkony árnyai megnőnék, fáradtan visszatér. A másik, a kisebb csoport az ország távolabbi vidékeiről csak hetenként, vagy havonként kopogtat be. Mi hát, az egyik fontos feladata az anyaközségnek, Duna- vecsének? Otthont, jó otthont nyújtani a vándoroknak, munkát, hasznos munkát adni az itthon mai-adottaknak. Az első, de a másodikat is egyre jobban, egyre szebben teljesíti a község. A Dunavecséről elszármazott munkások a városban magas igényekkel barátkoztak ösz- sze, ezt szeretnék megkapni a faluban is. Ezért már nagyon korán számot kellett vetniük a község vezetőinek azzal a gondolattal, hogy például — teljesen szakosított bolthálózat tudja csak kielégíteni a rendkívül differenciált vásárlási igényeket. Most épül éppen — kiegészítésként — égy kis áruház, amelyben korszerű otthont kap néhány kereskédelmi szakma. De emellett, a valamikor eléggé dísztelen, üzletekkel szűkösen ellátott főutcán ma minden bolt szaküzlet. A régifajta szatócskereskedést nagyon korán száműzni kellett. Tavaly ülte negyedszázados jubileumát a tanácselnök. Ma- jer Imre annak, hogy 1939-ben először vállalt munkát a községben. A tanácselnök a falu igazi szerelmese, ö mondja el a községfejlesztésnek azt a logikáját, amelyet megkezdtem írásomban. Így folytatta: Városias környezetet kellett adni mindenképpen a lakosságnak, s ezzel függ össze, hogy az utóbbi években az egész községet járdával láttuk el. Tizenhét kilométernyit építettünk. Teljessé tettük a villanyhálózatot. Nem mi mondjuk tősgyökeres dunavecseiek, hanem az átutazók, hogy Baja és Pest között nem találni ilyen szépen kivilágított községet. Negyvenhárom higanygőzlámpa ontja a racionális fehér fényt esténként a főutcán. Dunaújvárosból rőt vörös fénycsíkok verődnek át ide, azok szolgáltatják a romantikus pótvilágítást. Építettünk egy tisztasági fürdőt is 1960-ban és két év múlva 1962-ben hozzáláttunk a vízvezeték alapjainak lerakásához. Megépült a gépház, áll már a hidroglóbus és árokba fektettünk 7800 méter vízvezetéket. A csatornázás, a korszerű fejlődés egyik alapfeltétele is szóba került már. Sőt, a történelmi faluközpont szűknek bizonyult, új lakótelep van kirajzolódóban a község déli részén. Hetven családi ház épül majd itt, helyben van már a villany, és közművestelkeket kapnak — akárcsak a városban —, akik vállalkoznak új otthon alapítására. A perspektíva kirajzolódott. Fák között bújkáló, kies és szép villanegyedszerű település felé törekszenek a helybeliek. De mi történt az itthonmara- dottakkal, a máshol dolgozó munkások családtagjaival? Ami a munkalehetőségeket illeti, a két jól dolgozó termelőszövetkezet erre a legfőbb biztosíték. A Virágzó Tsz és a másik szövetkezet, az Üj Élet éppen az ipari analógiák alapján régebben áttért már a havonkénti fizetésre, és hogy a munkaerő tekintetében jelentkező hiányokat pótolja teljesen gépesítette önmagát. Nemcsak odáig jutottak el, hogy egy jól dolgozó tsz- gazda — havi összegre átszámítva — három, három és fél ezret kereshet, hanem ahhoz is, hogy példásan gondoskodnak néhánnyal több mint 240 nyugdíjasról De jól gondját viselik a leg- fiatalabbaknak, az iskolába járó gyerekeknek is. Mindennap tozik, ha szikrázó nap izzik a* égen. Már a rómaiak átjöttek ide Intercisa, a túloldali Castrum, Az ú,j könyvtár a községháza épületében kapott helyet. Ez a vágy már teljesült, de másik is keletkezett: a sok ifjú olvasónak gyerekkönyvtár kellene. — a tábor — védőbástyái mögül lakni, ök is a Dunántúl magas löszfalának sárga esőbarázdáit nézhették akárcsak a mostani dunavecseiek, akik falumúzeumban gyűjtötték össze a régi emlékeket, és amikor a megbolygatott földből óvatosan kiemelA „Zsuzsika szekrény" hányatott sors után került vissza régi helyére. Vasberényi Géza páratlan értékű Petőfi-gyűjteményét ezrek látogatják. háromszáz éhes szájnak főznek a napközi otthonban és az óvodában, ami a községben lakók gyermekeinek igen jelentékeny százalékát adja. Eddig volna az elnöki beszámoló a „rideg” számokról. Dehogyis érzéketlen, rideg számok ezek. A falubeliek szorgalma, család- és munkaszeretete színesíti meg őket és teszi szívet melengetőén barátságossá. Mert nagyon barátságos falu Dunavecse. Apró utcácskái mint kinyújtott karok mutatnak a Duna felé, s a főutcából kiáradó mellékutakon a lankás, szépen gondozott parti sétányra jut az ember. Apró halászcsárda hívogat itt és százados fák nyújtogatják koronájukat a víz felé, amely néha haragosan zöld. ha fellegek gomolyognak felette, de derűsen kékké válnék egy szépen cizellált római oszlopmaradványt, az ősökre, az elődökre gondolnak és a végtelen történelmi folyamatosságra, amely nemzedékeket köt össze és visz a jövő felé. A jövőt az egész falu, s köztük 270 dolgos kommunista építi itt, a megváltozott és mégis ősi szépségekben tündöklő tájon. A házak fölött 240 televíziós antenna emelkedik, mint felfelé mutató ujj. Mondják több rádió van, mint ahány ház és a szép új otthonba költözött járási könyvtárban egyre nő az olvasók száma, a szélesvásznú mozi is nagyon látogatott. Szeretik az emberek a szépet, az okosat, a jót. A szelíd táj és az új harcokra buzdító szocializmus tanította meg őket erre. Csáky Lajos zában, mely valamikor Nagy Szemben a dunántúli part. Valamikor itt ladikázotl Petőfi a barátaival.
