Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-23 / 95. szám
S. oldal 1965. április 23, péntek Tízpercben. Kovács Béla felvétele. (A megyei fotókiállításon díjazott kép.) Kongó nézőtérnek? Éj1 rthető, ha nem is mindig jogos a mozik bizalmatlansága a dokumentumfilmek iránt. A kőszívű ember fiaiért majd szétveri a pénztári a közönség. Dokumentumfilmért aligha. De azért láttunk már néhány tisztes kasszasikert ebben a műfajban is. Annak, hogy az Éjszakára hajnal kongó nézőtér előtt pergett Kecskeméten — a két esti előadást összesen 400-an látták — nem a közönség volt az oka, hanem a rossz szervezés. A közönség csak a csütörtökön reggel kiragasztott plakátokról tudta meg, hogy — tegnap játszották a filmet. Egy napig. Pedig az Éjszakára hajnal jó film. S amikor az ember bosszankodik, nem a bevétel miatt fáj a feje — o moziüzemi vállalat helyett —, hanem csak azt sajnálja, hogy ez a kitűnő agitá- ciós eszköz lényegében hatástalan maradt. Kimondom kereken: politikai hiba volt a filmről így „kizárni" a közönséget. Holott az iskolások számára például egyenesen kötelező olvasmány- nyá kellene tenni. 'W'artozom az M igazságnak azzal, hogy a felelősség nem a megyei moziüzemi vállalatot terheli mindezekért. A plakátok az előző heti műsorváltozás következtében kerültek késve az utcára. Annak pedig, hogy a film ilyen váratlanul, hirtelen jelent meg, az országos forgalmazás az oka. Márciusban már bemutatták Budapesten, aztán levették a műsorról, s most, április 4. után, pótolni akarván a kiesett időt, sürgősen műsorra tűzették. Érdeklődtünk a megyei moziüzemi vállalattól. Közölték: elhatározott szándékuk, hogy az Árpád mozi átadása után ismét műsorra tűzik az Éjszakára hajnal-t Kecskeméten. De olyan időben, amikor az iskolások itthon vannak, s megfelelő előzetes propagandával remélhetőleg gondoskodni tudnak arról, hogy az üzemi KISZ-szervezetek tagjai is minél többen megnézzék, egfeljebb még egyet kellene majd figyelembe venni. Ezt a filmet is — s más hasonló nem „kurrens", de fontos müvet — ne a műsorhét elejére időzítsék, hanem a végére. Különösen ha csak egy-két napig játsszák. Akkor előre tudomást szerez róla az ember, M. L. hívta Csitári Edét, az országos hadműveleti kormánybiztost Csitári a távirati rendelkezést megerősítette és határozottan állást foglalt abban, hogy azzal ellentétesen nem lehet intézkedni^ Éjjelkor a városházára hívták Tóth Lászlót, a nyomda igazgatóját és követelték tőle a kiürítési hirdetmény azonnali kinyomását. Tóth László nem vállalta, de ez csupán 24 órás késedelmet jelentett, s a város életének eseményei drámai gyorsasággal peregtek. Másnap, október 24-én reggel a katonai állomásparancsnok és a polgármester autóval Szabad- szállásra utaztak, ahol a 3. magyar hadsereg parancsnokság szállásolt. Ám onnan is azzal a határozott utasítással érkeztek vissza, hogy a kiürítést végre kell hajtani. Időközben a városban elterjedt a kiürítési parancs híre és érthetően nagy pánik keletkezett. Sokan csomagoltak és kocsira, különböző járművekre rakodva menekültek északi és nyugati irányba. Az erre az időre emlékezők mondják, hogy 'a legértékesebb szállítóeszköz a kerékpár volt, mert arra mindennél többet fel lehetett rakodni. Mások nem tudtak megnyugodni abban, hogy el kell hagyniuk otthonukat és tömegesen keresték fel a polgármesteri és a főispáni hivatalt és nem kevésbé a hadműveleti kormánybiztosságot. Kérdéseikre azonban semminémű választ nem kaptak, legfeljebb vállvonogatást és a teljes tehetetlenséget bizonyító kijelentést: Mi nem tehetünk semmit sem! A menekülési pszihózist csak fokozta a szájról-szájra jutó rémhír: A németek Kecskemét városát mindenáron tartani akarják. Bár a menekülés réme ráült a város több mint nyolcvanezer lakosának kedélyére, mégis akadtak olyan emberek, akik megpróbálták a lehetetlent: elűzni a várostól a pusztulást. A város baloldali gondolkodású, németellenes erőinek szervezkedését több visszaemlékező érzékelteti, vagy ismerteti. Ezek, ha a nevek hiánytalan feljegyzésében vagy egyes részletek ismeretében különböznek is egymástól, az alapvető jelentőségű célkitűzés mindegyikből sugárzik: a szervezkedés célja a város megmentése volt. Joós Ferenc, a szervezkedés egyik részvevője leírja, hogy október 13-án délután 3 óra 4 perckor a Ferencrendiek templomának oratóriumában a következők gyűltek egybe. Dr. Molnár Erik, Tóth László, Kovács Jenő, Schmidt József és dr. Sándor József. Rajwrk kívül még mások is, közöttük kereskedők és iparosok. A megbeszélés arról folyt, hogy miként lehetne felvenni a kapcsolatot a közelgő szovjet csapatokkal, hogy a város megmeneküljön a nagyobb károsodástól. Dr. Sándor elnökölt és elöljáróban azt a kérdést tisztázták, hogy a megbeszélésen résztvevők a szovjet csapatok megérkezése után Kecskeméten Eredmények és gondok ! az építőipari tanulóképzésben j Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének megyei tanácsa legutóbbi ülésén foglalkozott az építőipari vállalatok szakmunkásképzésével. A vita során felszólalt Török Sándor, a kecskeméti iparita- nuló-iskola igazgatóhelyettese is és néhány olyan probléma megoldását sürgette, amelyek megnehezítik az építőipari tanulók képzését. A tőle hallottak késztettek bennünket arra, hogy felkeressük az iskola vezetőit és alaposabban megismerkedjünk a vállukra nehezedő gondokkal. Weither Vilmos igazgató bevezetőül arról beszélt, ami jó, aminek örülni kell. Elmondta, hogy az ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat nemrégiben átadott tanulóotthona 200 fiatalnak nyújt kényelmes szállást. Az oktatás tágas, jól felszerelt iskolában folyik és nincs hiány képzett pedagógusokban sem. Az első problémát az okozza, hogy a fiatalok közül a legtöbb szobafestő vagy szerelő akar lenni. Csakhogy a vállalatoknak megfelelő arányt kell kialakí- taniok az egyes szakmák között. Az állami építőipari vállalatnak például jövőre 183 tanulóra lesz szüksége és ebből hatvannak kőművesnek kell lennie. Szobafestőből viszont huszonnégy is elég. Nem kis fáradságába kerül az iparitanuló-iskola nevelőinek, amíg sikerül egyeztetni a szükségletet és a tanulók, vagy még inkább a szülők igényét. — Az eddig elmondottaknál is lényegesen több nehézséget okoz számunkra, hogy nem egységes tanterv szerint oktatjuk az állami és a helyiipari vállalatok tanulóit — mondta beszélgetésünk során Török Sándor. Egy elsőéves kőműves például három nap gyakorlati és ugyanannyi elméleti oktatásban részesül minden héten, ha az állami vállalatnál dolgozik. A tanácsi ipar, a ktsz-ek és a magánkisiparosok tanulói azonban csak két napot fordíthat.. iij J J_ üiiijjj 1—! J.. ,1.1 i ^Jt-^LL.JigiqJUi, nak az elméleti ismeretek elsajátítására, a többit a gyakorlati foglalkozás tölti ki. A második és a harmadik évben még tovább variálódik a tanterv. Felesleges bizonygatni, milyen nehéz így egyeztetni az órabeosztást a nevelőknek. De ez még csak a kisebbik baj. Nagyobb hiba az, hogy a helyiiparban dolgozó fiatalok a három év alatt körülbelül 220-szal kevesebb órát fordíthatnak az elméleti ismeretek elsajátítására, mint az állami vállalatnál levő társaik. A szakmunkás- vizsgán pedig egységes a követelmény. Az iskola pedagógusai elpanaszolták azt is, hogy a tankönyvellátás sem a legjobb. Példa erre, hogy a két évvel ezelőtt bevezetett építőipari tantervvel egy időben új tankönyveket bocsátottak ki, és elrendelték a régiek kiselejtezését. A helyiipari tanulókat azonban változatlanul a korábbi tanterv szerint kell oktatni, olyan könyvekből, amelyek nyilvánvalóan nincsenek összhangban ezzel. A Munkaügyi Minisztérium illetékesei az új harmadéves tankönyvek megjelenését január 1-re ígérték. Az ígéret azonban mindmáig csak ígéret maradt, — Nincs teljes összhang az iskolai oktatás és a vállalatoknál végzett gyakorlati munka között sem. Az Építési és Szerelőipari Vállalat 16 tanulója közül nyolc megbukott tavaly a júniusi kőműves szakmunkásvizsgán. Mint kiderült, azért, mert hónapokon keresztül kizárólag segédmunkát végeztettek velük, Beszélgetésünk végén Weither Vilmos így foglalta össze az elhangzottakat: — Elsősorban egészséges tantervre és jobb tankönyvekre van szükség. Tovább lehet és kell is javítani a pályaválasztási tanácsadás színvonalát és a következő évben több megértést, szorosabb együttműködést kérünk a helyiipar vezetőitől is. B. D. 1 Jll-um -11- a. ~n—LLJI * - - ™ maradnak-e. A válasz egyhangú igen volt. A megbeszélésen felmerült, hogy orosz nyelvtudásuk révén kik lennének alkalmasak az összeköttetés felvételére, vagy legalább egy levél megfogalmazására, amelyet átadnának a szovjet csapatoknak. A tervezett levél arról szólt volna, hogy a városban maradt lakosok dolgozni akarnak és a háborúért felelősek elmenekültek. Másnap, Október 14-én a Fe- rencrendi zárdában megkezdődött tárgyalás a Jeney vendéglőben folytatódott. Csak a közismert baloldaliak jelentek meg teljes számban és rajtuk kívül Sándor főügyész. Arra a megállapodásra jutottak — mivel érdektelenséget tapasztaltak —, hogy több megbeszélést nem tartanak. Nyomasztóan hatott, hogy időközben a Gestapo is visszaérkezett meneküléséből a Károlyi utcai szállására és nagyon reális volt a veszély, hogy a megbeszélésről tudomást szereznek. Tóth László a város felszabadulásának első évfordulóján mondott ünnepi beszédében ide- vonatkozóan kijelentette: „Akiket nem tévesztettek meg a valóságot napról napra elködösítő hadijelentések, már október elején összejöttünk, a munkásosztály képviselőivel készültünk a város felszabadítására. Felülről irányított és gyáva vezetők lecsaptak ránk, s ittmaradt népünk a nagy próbára és veszélyre készületlenül, tanács nélküli teli szorongással.. .2 Hajdú Ernő a következőkre emlékezik: „Ebben az időben az előre látott városi katasztrófa megakadályozására baloldali egyénekből egy bizottság alakult azzal a céllal, hogy a város vezetőségénél odahasson, hogy a város kiürítését ne vigye keresztül. Ennek én is tagja voltam, s rajtam kívül dr. Molnár Erik, Tóth László, dr. Sándor József, P. Károlyi Bernát, Kovács Bálint, Kovács Jenő, Schmidt József, a szoc. dem. párt tagjai, dr. Révész László nemzetgyűlési képviselő és még többen, s eljártunk dr. Horváth Ödönnél, hogy a kiürítési rendelkezést ne kelljen végrehajtani és ez alól felmentést kérjen. Tóth László és dr. Révész László kifejezték azon kívánságukat, hogy dr. Horváth Ödön főispánnal együtt felmenjenek Budapestre és eljárjanak a kormánynál. Dr. Horváth Ödön azonban elutasító álláspontra helyezkedett és kijelentette, hogy maga megy fel, ami tudomásom szerint október 24-én meg is történt, de minden eredmény nélkül tért vissza. így vált lehetségessé, hogy bár más városok is kaptak kürítési rendeletet, az sehol sem volt úgy végrehajtva, mint Kecskeméten, ahol az oroszok bejövetele után magam tapasztaltam, hogy talán egy héten keresztül egyetlen egy polgári személyt sem lehetett a városban látni, mert a város teljesen elnéptelenedett .. Következik: A kiürítés. Nem élhet téflenül 1947 április végén nagygyűlést tartott Kecskeméten a Polgári Demokrata Párt helyi szervezete. Ebben a pártban nem volt tagdíjfizetés, a gazdag gyárosok önkéntes adományai tartották benne a lelket. Ezen a nagygyűlésen éppen egy beadványt szerkesztettek a pénzügy- miniszterhez, amelyben követelték a havi 3000 forinton aluli jövedelmek adómentességét. Bunzlau bornagykereskedő, Spitzer szeszgyáros és Benedek konzervgyáros kardoskodtak főként az indítvány mellett. A hallgatóság soraiban ott ült három tanító is. Mindhárman egyet gondoltak: nekik havi 240. forint a fizetésük. Itt pedig havi ezreket kereső gazdagok ágálnak. Van nekik itt keresnivalójuk? Nincs. Ki is léptek a PDP- ből azon nyomban. Az egyiket —• működését és gondolkodásét jól ismerték a városban — egy héttel később a kommunista párt vette fel. Szívében már régen, papíron pedig azóta tagja a pártnak Bakos István nyugalmazott általános iskolai igazgató. Érdekes, nyugtalan ember, aki — bár erősen közeledik már a 70-hez — dolgozik és részt kér a közügyekből is. Nem mindennapi az életútja. A falusi asztalosmester fia tanító lesz, de kitanulja az asztalosmesterséget is. Apja — hogy a családot eltarthassa — Amerikába megy dolgozni. Nem vándorol ki, csak kenyeret akar keresni. Aztán visszajön, de nemsokára ismét kiutazik, hogy gyerekeit az ott keresett pénzen taníttathassa. Aztán végleg hazajön és a fél világot bejárt iparosember 1919-ben Fónya községben direktóriumi elnök lesz. Ennek a felvilágosult apának a gondolkodása átplántálódott a fiatal tanítóba is. Ahogy az életét elmondja, az nem volt más, mint szakadatlan harc az egyházi iskolákat' fenntartó falusi papok basáskodása, szellemi elnyomása ellen. Fegyelmi eljárások sárguló papírjainak vastag köteteit veszi elő. Ezekben az egyházi hatóságok kivétel nélkül igazságkeresése miatt vonták felelősségre a tanítót. És büszkén emlegeti a nyugdíjas pedagógus: soha, egyetlen fegyelmi ügyében nem hoztak ellene marasztaló ítéletet. 1941-ben került Kecskemétre tanítónak a Monostori úti iskolához. Nyugtalan természetét ezután sem tagadta meg: Volt tankerületi főigazgató, tevékenykedett a bíróságokon, a törvény- hatósági bizottságokban, a városi bizottságokban, vezetett ideológiai iskolákat, tanfolyamokat, iskolaigazgató is volt több iskolában. Mint a Zrínyi Ilona általános iskola igazgatója ment nyugdíjba 65 éves korában. Hogyan tölti nyugdíjasidejét? A munkásőrség megyei parancsnokságán dolgozik, mert nem élhet tétlenül. És most nagy útra készül: hamarosan indul Kanadába, meglátogatja évtizedek óta kint lakó testvérét. Balogh József
