Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-23 / 95. szám
Jól szerepeltek a V asas serdülő birkózói Orosházán rendezték meg az 1950—51. évben született birkózók területi seregszemléjét. A versenyen a Kiskunfélegyházi Vasas serdülő birkózói igen jó eredményt értek el. Az 1950-es születésűek versenyében szabadfogásban 48 kg-ban Seres Imre, 56 kg-ban Kürtösi András és 62 kg-ban pedig Szabó ÁrAz MHS járási elnökségének segítségével a jövő héten a bajai járásban 12 MHS taggyűlést tartanak, ahol megválasztják az új vezetőségeket és megvitatják a községekben folyó honvédelmi Kézilabda-eredmények DÉLI CSOPORT Férfiak Bajai Honvéd—Gara 40:9; Dávod—Bajai ITSK 14:18; Csá- voly—H. Spartacus 21:30, Bácsalmás—Kai. Honvéd 13:12. A Bajai Vízügy—Nagybaracs- ka és a Miske—Kalocsai Kinizsi mérkőzések elmaradtak, mert a két pályaválasztó csapat lemondta a mérkőzést. Nők pád az első helyen végzett, 66 kg-ban Vakulya Miklós második lett. Az 1951-es születésűek között kötöttfogásban 41 kg-ban Besze László első, szabadfogásban 38 kg-ban Nagy Zoltán, 41 kg-ban Cseh Imre, 47 kg-ban Móczár Lajos szintén első helyet szerzett. munka eddigi eredményeit, feladatait. Az MHS bajai területi alapszervezetében a vezetőség saját erejéből 5 db kispuskát vásárolt és 8 taggal egy új lövészcsapatot alakított, amely április 11-én az MHS nádudvari és sükösdi lövészcsapatokkal versenyzett. Folyamatban van egy új női lövészcsapat szervezése is. * Az MHS bajai területi alapszervezetének vezetősége a Barátok temploma mellett levő faliújságot a városi tanácstól megkapta és május 1-re ünnepi első számként megjelenteti. A faliújságon több fényképpel illusztrálják az MHS-ben folyó szakkörök munkáját. Pechtler Ferenc Jegyelővétel a válogatott mérkőzésre Megírtuk, hogy április 28-án, szerdán du. 5 órakor Kecskeméten, a Széktói Stadionban rendezik meg a Magyarország— Szarajevó válogatott nemzetközi barátságos mérkőzést. A találkozó iránt máris nagy az érdeklődés nemcsak Kecskeméten, hanem a környékről is. — A megyei TS a torlódások elkerülése végett a jegyeket elővételben is árusítja, csoportos és egyéni jelentkezés esetén. A jegyelővétel a megyei TS Belső Városi Sporttelepén levő hivatalos helyiségében (telefon: 12- 66) történik. Asztalitenisz Az asztalitenisz férfi megyei csapatbajnokság I. fordulójának eredményei: Kecskeméti Fémmunkás— Kecskeméti Gépip. Techn. 13:7, Kecskeméti Vörös Meteor— Kecskeméti Gépip. Techn. 17:3, Kecskeméti Fémmunkás—Kecskeméti Petőfi 16:4, Kecskeméti Vörös Meteor—Kecskeméti Fémmunkás 15:5, Kecskeméti Vörös Meteor—Kecskeméti Petőfi 17:3, Kecskeméti Gépip. Techn.— Kecskeméti Petőfi 10:10, Kecskeméti Vörös Meteor—Kiskunfélegyházi Vasutas 16:4, Kiskun- félegyh. Vasutas—Kecskeméti Petőfi 14:6. MHS-h íradó Bajai Bácsika—Gara 4:23; Bajai Fatömegcikk—Nagybaraeska 4:10; Dávod—Bajai ITSK 2:21. A Csávoly—Madaras mérkőzést a csávolyiak lemondták. Az Északi-csoportban nem volt forduló. Röplabda MB \\. Bajai Honvéd—DASE 3:1 (3, 4, —3, 10) Baja, v.: Kotka. B. Honvéd: Kasziba, Gerlei, Bogdán, Páncsics, Kovács, Fazekas. Csere: Szalay, Erdei, W ölf, Petrekanics. Az idei első bajnoki mérkőzésen mérsékelt teljesítményt nyújtott mindkét csapat. A ba- jaiak győzelme egy pillanatig sem volt vitás és még nagyobb arányú is lehetett volna. — Jók: Bogdán, Fazekas, Páncsics. VTSK—Kecskeméti Szállítók 3:0 (8, 11, 3) Budapest, Városháza utcai pálya. V.: Léderer. A bajnokság egyik esélyese ellen a Szállítók az első játszmában 8:6-ra, a másodikban 11:6 arányban vezetett, de egyik játszmában sem sikerült győz- niök. A harmadik játszmában már csak a fiatalok szerepeltek. — Jók: Kecskeméti, Dunszt, Mazak. a kosárlabda nb n. Állasa Középcsoport (nők) 1. K. Dózsa 5 5 — 292:178 10 2. Pécsi VSK 5 4 1 272:188 9 3. Vasas Izz 4 4 — 189:173 8 4. Szekszárc. 5 3 2 251:214 8 5. MAFC 5 2 3 187:193 7 6. PEAC 5 2 3 221:229 7 7. Sz.-fehérvá 4 2 2 199:184 6 8. SZEAC 4 2 2 182:184 6 9. Szigetvár 4 2 2 168:182 6 10. HSC 4 1 3 159:194 5 11. ONYI 5 — 5 220:322 5 12L Betonútép. 4 — 4 150:207 4 KECSKEMÉTEN talán még soha nem voltak annyian bajnoki kosárlabda-mérkőzésen, mint az elmúlt vasárnap. A rendezőség nem is készült fel kellően, és a mérkőzés kezdete után még hosszú sor állt a pénztár előtt. A Petőfi vezetői elmondták, hogy nem számítottak ilyen nagy érdeklődésre és a következő vasárnap már több pénztárt állítanak fel, hiszen ezúttal a női rangadóval együtt kettős találkozót láthat a közönség. Érdekes jelenet volt amikor a mérkőzés előtt a két Sahin-Tóth testvér zászlót cserélt. Sokan gondoltak arra, hogy ha az a sok játékos, akik a különböző csapatokba távoztak, itt maradt volna, nem itt állna a város kosárlabdasportja. Vagy talán jobb is, hogy elmentek? Hiszen terem nélkül úgy sem juthatunk előbbre. Inkább így igaz. Vasárnap ismét „nagy” ellenfelet kap a Petőfi a MAFC csapatában. A bajnokság várományosát már sokszor láthattuk a tv képernyőjén, és most végre Kecskeméten játszik Gabónyi, Tuboly, Prieszol. Érdekes, hogy a MAFC-ban is van olyan játékos, aki a Petőfiből került az élvonalba. Vajdovics az egyetemisták kitűnő irányítója, Guóth Iván edző keze alatt lett ko- •sárlabdázó. Nagy mérkőzés előtt állnak a Dózsa kosaraslányai is. A női NB II.-ben az ötödik forduló után már csak két csapat veretlen a Dózsa és a Vasas Izzó. A rangadó vasárnap délelőtt 10 órakor lesz Kecskeméten a Petőfi NB I-es mérkőzése előtt. * ELŐSZÖR láthatjuk itthon vasárnap a Kecskeméti Szállítók újonc NB II-s röplabdacsapatát. Győzelemre nem sok reményük lehet a kitűnő szolnoki csapattal szemben, de a sportág hívei azt várják, hogy szép jóiíkot láthatnál:. A mérkőzés pályaavató is lesz. Csütörtökön végre elkészült a Belső Városi Sporttelep új röplabdapályája. Öröm a szép vörös salakos pályát látni, de mondjuk meg őszintén, nem volt okos dolog a röplabda-, kézilabda- és kosárlabdapályákat ilyen kis területen összezsúfolni. Micsoda zűrzavar lesz itt, ha a két «kosárlabda-, valamint a röplabda- és kézilabdapályákon egyszerre játszanak? * SOKAN VITATKOZTAK vasárnap óta azon, hogy a KTE— Lajosmizse labdarúgó-mérkőzésen a kecskeméti Szabó két gólja valójában öngól volt. Véleményünk szerint ezeknek nincs igazuk. Való. hogy mindkét gólnál a védőjátékosok is „benne voltak” abban, hogy a labda a hálóba jutott, de a lövésből mindkét esetben a védők beavatkozása nélkül is gól lett volna, tehát az a tény, hogy hozzáértek a labdához, még nem jelenti azt, hogy a gól szerzője nem a csatár volt. i * VITATOTT téma az is a szurkolók körében, hogy Rozgonyi a KISTEXT elleni mérkőzés után miért maradt ki a Dózsából. Sokan fegyelmi vétségről suttogtak. Mi a legilletékesebbet, Titkos Pált, a Dózsa edzőjét kérdeztük meg. Elmondta, hogy fegyelmi vétségről szó sincsen. Rozgonyi, aki az első két mérkőzésen balösszekötőt játszott, majd Lieber kiválása után került vissza régi helyére, az utóbbi időben nem volt kellő formában. Keveset mozgott, lassú volt. Vasárnap a SZVSE ellen két gólt lőtt (egyiket 11-es- ből), de csak a második félidőben lendült játékba. Ahhoz, hogy Rozgonyi ismét a csapat állandó tagja legyen, sokkal nagyobb akarással, bátrabban kell küzdenie és főleg többet mozognia a pályán. Sz. Z. A p r ó h i r ALIG használt Danuvia motorkerékpár eladó. Kedvesék, Kecskemét, Hunyadiváros 45. Minőszer- udvar. 6441 ELADÓ szép, sötét keményfa hálóbútor. Kecskemét, László Károly u. 2. SZ. 6442 ÜGYES, magas fiút segédmunkásnak felveszek. Kecskemét, virágpiac, Raffainé. 6447 ELADÓ használt tetőpala. Kecskemét, Mária körút 7. Érdeklődni reggel 8-ig, este 6 óra után. Csorba. 6457 ADMINISZTRÁTORI munkakörbe gépírni tudó, gyakorlattal nem rendelkező nő elhelyezkedne. Leveleket „Dolgozni szeretnék’' jeligére a kiadóhivatalba kérek. 6450 ELADÓ faanyag, tégla. Értekezni: Kecskemét, Puskin u. 13. Cipészüzlet. 6452 ELADÓ bőtejelő héthónapos vemhes tehén. Kecskemét, Méhesfalu, Felszabadulás út—Alkotás u. sarok. Kisséknél. 6453 ELADÓ másfél éves üszőborjú. Kecskemét, Halasi útban, 6 km-nél, Csontos Jánosnál. 6456 125 KÖBCENTIS Danuvia eladó. Kecskemét, Kada E. u. 14. Lengyel műszerész. 6459 KERESÜNK kisebb háztartásba beteggondozót. Lakás és teljes ellátás biztosítva. Cím: Kecskemét, Dellő u. 4. sz. 6460 ELADÓK tetőfák, léc és trágya. Kecskemét, Rákócziváros 3. sz. Csáktornyái u. végén. 6461 ELÁDÓ 9 db mangalica malac, 2 kéthónapos. Kecskemét, Talfája, Hegedűs köz. Sándor Ferenc. 6462 NÉGY süldő, 11 hónaposak, eladó. Kecskemét, Budaihegy 87. 6463 17 DB választási malac eladó. Hoj- sza István, Törökfái 115. Halasi útban, 5 km-nél. 6464 ELADÓ 5 mázsa morzsolt kukorica. Kecskemét, Gubányi Mihály u. 16. szám. 6465 TATRAPLÁN jó állapotban olcsón eladó». Kalocsa, Vígadó u. 31. 6467 KOMBINÁLT szekrény eladó. Kecskemét, Klapka u. 26. (Külső udvar.) __________________ 6468 28 ÉVES tanyai fiatalember házasság céljából megismerkedne leánynyal vagy özvegyasszonnyal, 22— 28 évesig. Leveleket „Fényképes levelek” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 6470 10 HÓNAPOS sertések eladók. Kecskemét, Hajma J. u. 1. 6471 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Füzes u. 14. 6472 HÁZ, kétrendbeli lakással, elfoglalható. Ugyanott hálószobabútor eladó. Kecskemét, Kőrösihegy li. 6473 SODROTT, heréit ló eladó. Kecskemét, Szegedi Lajos u. 5. 6474 ELADÓ érett trágya és 250-es Jawa motorkerékpár. Kecskemét, Simon I- U- 24. 6475 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó Kecskemét, Rendőrfalu, Zentai u. 8. sz. ház._____________________________ 6477 ME GVÉTELRE keresek 0 km-rel 350 köbcentis Junak motorkerékpárt. Ármegjelöléssel. Cím: Balogh Gáspár, Jakabszállás. 6478 SZEMÉLYGÉPKOCSI, Simca 1300-as legújabb, igényesnek eladó. Megtekinthető vasárnap 10—12 óráig, a kecskeméti színház melletti parkolóban_______ 6480 JA WA motorkerékpár, 250-es, keveset használt, eladó. Kecskemét, Szultán u. 14. sz. 6481 ELADÓ Kecskemét, Zöldfa u. 43. sz. alatti ház egészben. 6482 ELADÓ családi ház a központban, cserelakással elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Kada Elek u. 18. Trafikban. 6483 ELADÓ hálószobabútor. Kecskemét, Reptér, 4-es ép. fsz. 1. ajtó. 6484 HÁZ eladó, két részben is. Kecskemét, Szeleifalu, V. u. 13. sz. 6485 ELADÓ Beirotte fényképezőgép bőrtokkal, nagy mosóteknő, új zománcüst, rekeszes lisztesláda, fehér kötött ágyterítő, teremfűtésre alkalmas kályha, lépcsős virágállvány. Kecskemét, Berényi Pál u. 15. sz. 6486 KÉTSZOBÁS, összkomfortos lakás, OTP-vel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: vasárnap 10 —12 óráig. Kecskemét, Béke fasor 46. 6487 ELADÓK 5, 5 és fél méteres beton- gerendák, 110x120-as ablakok. Kecskemét, Vacsihegy 101. Kurdiék. 1925 KECSKEMÉT, Belső-Szegedi út 16. számú ház eladó. Ugyanott 3 vagy 4 férfi részére bútorozott szoba kiadó. Érdeklődni ugyanott. 1934 ELADÓ nyitható, felújított, csomagtartós P—70-es személykocsi. Megtekinthető vasárnap egész nap. Kecskemét, II. kerület, Cserép utca 15. szám. 1965 ELCSERÉLEM szoba, konyhás, spei- zos lakásomat hasonlóért. Kecskemét, Szalvai Mihály körút 11. 1969 HÁROMSZOBAS villa beköltözhető részletfizetéssel eladó. Kecskemét. Ady u. 14. 6420 MÉHEK eladók, 3 család Hunor. 9 család Nagyboconádi méret. Végh István, Orgovány, III. kerület 63. 1931 d e t é s e k VESZEK üzemen kívüli alvázas személyautót guruló állapotban. Szekszárdi Antal, Jánoshalma, Rákóczi út 23. _____________________________1977 7—8 000 KM-T futott Pannónia motorkerékpárt veszek 6000 Ft készpénzzel, 2 havi törlesztéssel. Kecskemét, Zöldfa utca 24. Érdeklődni délelőtt. 1985 ELADÓ új kis és nagy vaskapu; ugyanott olcsó világos hálóbútor, két gyermekkerékpár. Kecskemét, Matliiász J. utca 16. 1986 KERTES családi ház eladó. Kecskemét, Voelker-telep, XIII. utca 2. szám. 1987 GUMISKOCSITENGELY esztergálá- sát, vízszivattyú javítását és hengerfúrást vállalok. Kecskemét, Baj- csy-Zsilinszky utca 62. Kisiparos. 1988 ALIG használt, modern konyhabútor eladó. Kecskemét, Külső-Szabadság út 8. Érdeklődni délelőtt. 199D KECSKEMÉT, Csóka utca 18. számú ház eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni a helyszínen. 1992 SÜLDŐK eladók. Kecskemét, Horváth Döme utca 20. 1996 KECSKEMÉT, Rendőrfalu, Bakonyi Antal utca 7. számú, OTP-vel épült családi ház, azonnal beköltözhető, eladó. Érdeklődni Bakonyi Antal utca 48. szám alatt. 1997 ROZSSZALMA mázsatételre, vagy esetleg ölre kapható Rózsabarack Szakszövetkezetben, Kecskemét, Szent István-város 4/a. 1998 RENAULT személygépkocsi eladó. Kovács Bálint, Orgovány, Halasi úton, 24-es km irányában. 1996 PANNÓNIA motorkerékpár eladó. Kecskemét, Batthyány utca 17. 2000 ELADÓ ház, Kecskemét, II. kerület, Vágó utca 3. szám alatt, esetleg fele is. Klátikék. 2001 80-AS basszusos Weltmeister tangóharmonika új állapotban eladó, esetleg fizetési kedvezménnyel. Kecskemét, VIII. kerület, Benke József utca 7. (Rendőrfalu.) Megtekinthető délután 3-tól, vasárnap egész nap. 2002 59 ÉVES özvegyember megismerkedne hozzá illő, elvált vagy özvegyasszonnyal, házasság céljából. Leveleket „Nyugdíjas 88237” jelgé- re a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 2004 DANUVIA motorkerékpár eladó; Pannóniáért ráfizetéssel elcserélem. Kecskemét, Szűk utca 4. 2007 ELADÓK szép hálószobabútorok, páros ágyak, hármasszekrény, konyhakredencek és ágybetét. Kecskemét, Kossuth körút 23. Volt zsib- piacnál. 2009 LÓ és gumiskocsi eladó, külön is. Kecskemét, aluljárónál, újságosbódé. 2010 ELADÓ családi ház, részben elfoglalható. Kecskemét, Kuruc körút 25. 2012 5 HÓNAPOS süldők eladók. Kecskemét, Talfája 7. Budai útban, 4 km-nél. Gaál Mihály. 2013 ELCSERÉLEM szoba, konyhás K1K- lakásomat. Kecskemét, Katona József tér 16. 2014 NAGYOBB mennyiségű nád eladó. Érdeklődni lehet: Kerekegyháza, Haladás Tsz. Telefon: 41. 2015 ELADÓ 750-ES BMW és egy 250-es Jawa motorkerékpár. Kecskemét, Zsinór utca 30. 2016 KECSKEMÉT, Kölcsey utca 13. szá- mú ház utcai része eladó, vétel esetén beköltözhető. 2017 ELADÓ Kecskemét, Zöldfa utca 100/a. számú ház. Érdeklődni a helyszínen, délután 4 óra után és vasárnap egész nap. 2018 KERESEK kettőszobás lakást költségmegtérítéssel, vagy egyszobásért cserélek. Kecskemét, Széchenyi körút 13. Ratkaiék. 2019 ELADÓ háromszobás ház 307 négyszögöl őszibarackos telekkel. Kecskemét, Hegedűs köz 55. 2020 TOMAS, kifogástalanul működő segédmotor, új zöld mübőrkabát, öreg jó hegedű eladó. Kecskemét, Műkert mellett, Lázárfalu, Füves- siék. 2021 ELADÓ 440-es Skoda, generálozott személygépkocsi. Kecskemét, Táncsics Mihály utca 6. 2022 ELADÓK kedvezményesen gyönyörű dió és festett hálóbútorok, modern rekamiék, fotelok, székek, szép konyhák olcsón, matracok, sodrony. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. Rákóczi útnál. 2023 ELADÓ 200 literes robbanómotorral egybeépített turbószivattyú és magas nyomású, Rex 3 rendszerű permetezőgép. Érdeklődni lehet Skul- téti István, Lajosmizse, Kossuth utca 80. 2024 ELADÓ 2 szobás elfoglalható házrész, megtekinthető csak vasárnap. Kecskemét, Bocskai utca 19. 2025 ELADÓ sötét hálószobabútor, háromajtós szekrény, szekrények, ágyak külön. Kecskemét, Zsinór utca 50. _____________ 2026 EL ADÓ családi ház, azonnal elfoglalható. Kecskemét, Darab utca 1/a. sz.____________________________ 2027 ELADÓ Kecskemét, Arpádváros 7/a. szám alatt azonnali lebontásra való 13 méteres épület. Érdeklődni: II. számú Konzervgyárral szemben, Bertáéknál, palántatelepen. 2028