Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-09 / 57. szám
{. oldal 1965. március 9, kedd R bonni döntés és visszhangja a Közei-Meieten Partraszállás Dél-Vietnamban Ünnepi gyűlés Moszkvában a Nemzetközi Nőnap alkalmából EGY NÁP Á KÜLPOLITIKÁBAN BONNBAN vásárnál délután rendkívüli sajtó- értekezleten bejelentették: Erhard kancellár döntést hozott az Egyesült Arab Köztársasággal való kapcsolatok kérdéséről. E döntésről kiadott nyilatkozat szerint Walter Ulbricht meghívása az EAK-ba és ottani fogadtatása a legsúlyosabban megterhelte az NSZK. és az EAK közötti politikai kapcsolatokat, s ezért az NSZK beszünteti az EAK-nak nyújtott gazdasági segélyt. Így az NSZK nem vesz részt az EAK második ötéves tervének támogatásál>aTi, nem nyújt számára tőkesegélyt, és a jövőben állami kezességet sem vállal az EAK-nak nyújtott magánhitelekért. Bonn a nyilatkozatban leszögezi, hogy a németek egyedüli képviseletére fenntartja igényét és minden olyan lépést, amely az NDK „felértékelésére” Irányul, barátságtalan cselekedetnek tekint, és az esetnek megfelelő rendszabállyal válaszol rá. Von Hase államtitkártól magyarázatot kértek a sajtóértekezleten, s a szóvivő azt válaszolta: Ezentúl automatikus megtorlás helyett mindig megfelelő fokozatú ellenrendszabályhoz folyamodnak, amely a legjobban megfelel az NSZK érdekeinek és a világpolitikai összhelyzet- nek. A bonni nyilatkozat bejelenti azt is, hogy a kormány fel akarja venni a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Bonni vélemények szerint Erhard nyilatkozata számos kérdést nyitva hagy „a közel-keleti politika gordiuszi csomóját még nem vágták szét”. A bonni kormány döntése az EAK-ban nem keltett meglepetést, de a diplomáciai kapcsolatok felvétele Izraellel, növelte a feszültséget a Bonn—Kairó-viszonyban. Az EAK legfelső védelmi tanácsa vasárnap négyórás ülésen tanulmányozta az EAK—izraeli határvidék helyzetét. Az algíri rádió élesen elutasító kommentárt fűzött a bonni bejelentéshez, az imperialista provokáció újabb példájának nevezte azt. Bejrúti megfigyelők azon a véleményen vannak, hogy a bonni kormány rossz szolgálatot tett önmagának, amikor Izrael elismerését Ulbricht kairói látogatásával hozta összefüggésbe, mert előkészítette az utat, hogy az arab államok elismerjék az NDK-t. Eban izraeli miniszterelnökhelyettes mint mondotta: Nem érti Nyugat-Né- metország döntését — noha a kormány minden bizonnyal tanulmányozni fogja az NSZK javaslatát —, mert Bonn továbbra is diplomáciai kapcsolatot tart- fenn az EAK-kal. Busk amerikai külügyminiszter vasárnap televíziós beszédében a közel-keleti helyzetről szólva azt állította, hogy az Egyesült Államok a fegyverkezési verseny megszüntetését óhajtja a Közel-Keleten, erre azonban a politikai feszültség elhúzódása miatt eddig nem kerülhetett sor. RUSK említett beszédében megismételte korábbi kijelentéseit, melyek szerint az Egyesült Államok békére törekszik, de pillanatnyilag nem látja értelmét a Vietnammal kapcsolatos tárgyalásoknak, s a VDK-t vádolta agresszióval. A dél- vietnami katonai helyzetről eléggé borúlátóan nyilatkozott, ezúttal nem jósolta a partizánok megsemmisítését. A dél-vietnami szabadságharcosok hétfőn hajnalban támadást intéztek a kormánycsapatok Binh Dinh tartománybeli különleges kiképzőtábora ellen, amelynek hírére repülőgépeket akartak bevetni a partizánok ellen. Hétfőn délelőtt az amerikaiak Da Nang-i légitámaszpontjának közelében partra szálltak a támaszpont védelmére kirendelt két tengerészgyalogos zászlóalj első egységei, amelyek teljes harci felszereléssel érkeztek, és azonnal tüzelőállásba vonultak a légitámaszpont körül. Parancsnokuk közölte, hogy a támaszpontra küldendő 3500 katona közül hétfőn 1400 érkezett Da Nangba. A csapatok harci szellemét aligha fokozza az a hír, hogy a partraszállás előestéjén a partizánok a Da Nang-i repülőtér közvetlen közelében hajtottak végre rajtaütést. Az újabb dél-vietnami pai-traszállás ellen egyre több tiltakozás hallatszik. A vietnami tájékoztató iroda jelenti, hogy a néphadsereg vietnami nemzetközi ellenőrző bizottságnál működő képviselője tiltakozott Johnson vezérkari főnök és az amerikai katonai mlsz- szió ott-tartózkodása miatt. A VDK részéről nyomatékosan tiltakoztak az amerikai tengerészgyalogság dél-vietnami partraszállása ellen is. Az Üj Kína hírügynökség megállapítja: Az Egyesült Államok nyilvánosan is kénytelen volt lemondani annak hangoztatásáról, hogy Dél-Vietnamban csupán amerikai „tanácsadók” vannak, és közvetlenül a fegyveres agresszióhoz folyamodott. Az angol munkáspárt balszámyának vezetője Zi- liacus kijelentette: A partraszállás a háború rendszeres és megfontolt kiterjesztését jelenti. Az AFP jelentése szerint B—57 típusú sugárhajtású amerikai bombázógépek a Bien Hoa-i támaszpontról felszállva vasárnap reggel több támadást hajtottak végre a Ham Tan és Blao közt, a fővárostól mintegy 120 kilométerre keletre elterülő térség ellen, ahol állítólag nagyobb partizántevékenységet észleltek. Ugyancsak az AFP jelentette, hogy ' a Vasárnapra virradó éjszaka partizánok rajtaütöttek a dél-vietnami kormány- csápatok egyik egységén, amelyet az amerikaiak Da Nang-i légitámaszpontjának védelmére rendeltek ki. Befejeződtek a romániai váiasztások BUKAREST (MTI) Tömeges részvétel jegyében folytak lé a vasárnapi romániai parlamenti és tanácsválasztások. A mintegy tizenhárom millió szavazásra jogosult nagy része már a reggeli órákban az urnákhoz járult. A szavazóhelyiségek éjfélig tartottak nyitva, de este 18 órára a választások gyakorlatilag befejeződtek. Eddig az időpontig ugyanis országos átlagban a választók 99,39 százaléka élt szavazati jogával. A szavazatok összeszámlálása folyik, s a hivatalos végeredmény közzététele kedd délutánra várható. Előreláthatólag az újonnan megválasztott parlament még e hónap folyamán összeül. B keraiai választásokon kommunisták szerezték meg a győzelmet Magyar—angol árucsereforgalmi megállapodás Héjfőn a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírták a jelenleg érvényben levő magyar— angol hosszú lejáratú árucsereforgalmi megállapodás harmadik évi előirányzatát szabályozó jeyzőkönyvet. Ennek alapján Magyarország növekvő mértékben szállít elsősorban élelmiszereket és könnyűipari termékeket, míg az Egyesült Királyság exportja főleg gépipari berendezésekből, műszerekből, vegyipari és textilipari nyersanyagokból áll majd. (MTI) MOSZKVA (TASZSZ) A moszkvai Nagy Színházban március 8-án ünnepi nagygyűlésen emlékeztek meg a Nemzetközi Nőnapról. Anasztasz Mi- kojan, Alekszej Koszigin, Leo- nyid Brezsnyev és más szovjet vezetők jelentek meg a gyűlésen. Raisza Gyementyeva, az SZKP Moszkvai Városi Bizottságának titkára megnyitó beszédében elmondotta, hogy a szovjet népgazdaság dolgozóinak csaknem fele nő. A Szovjetunió Legfelső Tanácsában — a legmagasabb államhatalmi szervben — több képviselőnő foglal helyet, mint valamennyi kapitalista ország parlamentjében együttvéve. Szerafima Kotova, a szovjet nőbizottság elnökségének tagja, a Szocialista Munka Hőse, felhívta a nőket, hogy a délvietnami és a kongói eseményekkel kapcsolatban határozottan tiltakozzanak az imperializmus rémtettei ellen. Jazaérkezeft a magyar szakszervezeti küldöttség Moszkvából Hétfőn hazaérkezett a magyar szakszervezeti küldöttség, amely a szovjet szakszervezetek központi tanácsának meghívására Brutyó Jánosnak, a SZOT főtitkárának vezetésével baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A küldöttség tagjai voltak: Gál László és Geréb Sándorné, a SZOT titkárai, Gyöngyösi István, az Építők Szakszervezetének főtitkára, Herczeg Károly, a Vasas Szakszervezet titkára, Háry Béla, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetőhelyettese. A küldöttség fogadására a Nyugati pályaudvaron megjelent Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a UZOT elnöke is. (MTI) Megkezdődött az angof—nyugatnémet csúcsKomerencia BONN. (MTI) Hétfőn Bonnban megkezdődtek a tanácskozások Erhard kancellár és Wilson miniszterelnök között. Erhard előbb négyszemközt tárgyalt Wilson miniszter- elnökkel, közben Schröder külügyminiszter külön tanácskozott Stewart brit külügyminiszterrel. Wilson délben látogatást tett Lübl?e köztársasági elnöknél, majd Erhard ebédet adott az angol vendégek tiszteletére. Délután a tanácskozásit ^szélesebb körben folytatják. A délelőtti tanácskozás megkezdése előtt Erhard kancellár kijelentette, hogy a tárgyalások legfontosabb témái a német kérdés, az aktuális stratégiai problémák és az európai politikai egység kérdései lesznek. Ezenkívül pénzügyi és gazdasági kérdéseket is megvitatnak. Erhard megelégedését hangoztatta afelett, hogy Wilson látogatást tesz Nyugat-Berlinbep, majd kijelentette, hogy a nyugatnémet lakosság örvendő várakozással tekint Erzsébet királynő májusi látogatása elé. A tárgyalások kilátásait a nyugatnémet sajtókommentárok általában meglehetősen hűvös tartózkodással ítélik meg. A tárgyalásoktól általában nem várnak konkrét határozatokat, legfeljebb „gyümölcsöző eszmecse«Ai+b A lrrwM + ó rnlziVt/vl nik: Bonn legfontosabb törekvése a tárgyalások során az, hogy elkötelezze az angol kormányt a német kérdésiben a bonni álláspont támogatására és megnyerje Wilsont a Bonn által régóta sürgetett közös nyugati kezdeményezés tervének. Bonnban ugyanakkor arra számítanak, hogy Wilson elsősorban „péhzt fog kérni”, vagyis a Nyugat-Németországban tartott angol csapatok költségeihez való nyugatnémet hozzájárulás emelését fogja követelni. Kommentárok azt jósolják, hogy a tárgyalásokon e kérdés körül heves vita várható, mert Bonn nem akar határozott ígéretet tenni az angoloknak ebben a kérdésben. Diplomáciai megfigyelők közül sokan azonban azt gyanítják, hogy Bonn végül is „kinyitja majd a pénzes zsákot”, de erre csak politikai feltételek mellett lesz hajlandó, vagyis Wilsonnak biztosítékot kell adnia arra vonatkozólag, hogy nem kezdeményez olyan enyb ülési terveket, amelyeket Bonn a maga szempontjából „veszélyesnek” ítél. Körözést adtak ki a Cukurs-ügyben Kínai—pakisztáni közös közlemény DELHI. (MTI) Vasárnap közzétették a Kerala indiai államban csütörtökön nyolc és fél millió szavazó részvételével tartott törvényhozó gyűlési választások végeredményét. A választásokon tizenöt párt 588 jelöltje küzdött 133 parlamenti mandátum elnyeréséért. A választásokon a kommunisták szerezték meg a legtöbb mandátumot, nevezetesen 43-at. BÉCS (MTI) Alig temették el Adolf Schärf köztársasági elnököt, másnap már kirobbant a vita a koalíciós pártok, az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szocialista Párt között az elnökválasztás időpontjának kérdésében. Az ellentét egyik fő oka: az új elnök megválasztásáig a néppárti Klaus Kancellár tölti be az államfő tisztét, ugyanakkor Sorrendben utánuk a nemzeti kongresszus párt következik 36 mandátummal. Sasztri indiai miniszterelnök hétfőn megbeszélést tart kormányának tagjaival, hogy megvitassa a keraiai választások nyomán kilakult helyzetet. A tizenhétmillió lakosú Ke- ralában 1957-től 1959-ig többségében kommunista miniszterekből álló kormány volt a hatalmon. az osztrák köztársasági elnök 1945. óta a szocialista táborból került ki, s a párt most is választási győzelemre számít. Áprilisban, májusban, a felszabadulás és az államszerződés év- foi i„lóin a pártok presztízse szempontjából nem közömbös a legmagasabb tisztségek pillanatnyi megoszlása. Elképzelhető, hogy az osztrák kormány keddi ülésén már kitűzik a választás napját. Csen Ji kínai és Bhutto pakisztáni külügyminiszter vasárnap Pekingben közös közleményt írt alá Ajub Khan pakisztáni államelnöknek a kínai fővárosban tett látogatásáról. A közlemény szerint az egyrészről Liu Sao-csi és Csou En-laj, másrészt Ajub Khan közötti tárgyalásokon megvitatták Kína és Pakisztán kapcsolatainak kérdéGhana népe március 6-án ünnepelte az ország függetlenné Válásának 8. évfordulóját. Ebből az alkalomból Nkrumah köz- társasági elnök rádiószózatot intézett Ghana népéhez. Élesen visszautasította a Ghana ellen irányuló nyugati rágalrna- kat és hangoztatta, hogy Ghasét, valamint a két országot érintő más kérdéseket. A közös közlemény bejelenti, hogy a két ország külügyminisztere a közeljövőben Pakisztánban jegyzőkönyvet ír alá a kínai—pakisztáni határral kapcsolatos problémákról. Megállapodtak abban is, hogy a két ország mielőbb kulturális együttműködési megállapodást köt. nában nincsen semmiféle gazdasági válság. Akadnak átmeneti nehézségek, de ezek nem tudják megakadályozni az országot abban, hogy tovább haladjon a maga választotta úton és valóra váltsa legfőbb célkitűzését, a szocialista társadalom felépítését. MONTEVIDEO (MTI) Az uruguayi rendőrség vasárnap folytatta a nyomozást a Montevideo egyik villájában holtan talált Herbert Cukurs háborús bűnös gyilkosainak felderítésére. Mint már jelentettük, a gyilkosságra egy titokzatos telefon- hívás nyomán derült fény. Az AP amerikai és a Reuter angol hírügynökség bonni irodáit ismeretlen személyek hívták fel, s magukat csupán így nevezték meg: „Azok, akik sohasem felejtenek.” A telefonálók közölték, hogy február 23-án Montevideóban végeztek Herbert Cukurs lett születésű háborús bűnössel, aki a világháború idején több mint 30 000 zsidó kiirtását irányította Lettországban, A rendőrség a bejelentés nyomán a megjelölt házban egy bőröndben meg is találta a holttestet, s megindította a nyomozást. Körözést adtak ki egy magát Heinz Taussingnak nevező személy ellen, aki kibérelte a • montevideói villát, továbbá két I társa ellen. Vita az osztrák pártok között az elnökválasztás kérdésében NKRUMAH: Ghana a szocializmust valóra fogja váltani