Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 62. szám
fi hazugság ingsváuyában AMIKOR megkötötték a házasságot, a férfi már túl volt a nagy szenvedélyek korán — legalábbis ezt gondolná az ember. A lány, aki hozzá ment, nem nagyon ismerte, hiszen három héttel azelőtt találkoztak •lőször. Azonban nem sokat törődött a férfi múltjával, hanem hozzáment. Egyrészt azért, mert neki is volt már egy ötéves kisfia és tizenöt évvel ezelőtt bizony még erkölcstelenségnek tartották, ha egy lánynak gyereke született — különösen olyan kis faluban, mint ahol ő lakik. Másrészt azért is hozzáment az alig ismert emberhez, mert az jó megjelenésű, szép férfi volt akkor, bár még most sem látszik rajta, hogy közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez. Nem szerelmi házasság volt. A lány támaszra, társra vágyott, a férfi pedig — pillanatnyilag — nyugodt családi élet után. A lány később nagyon megszerette férjét és úgy érezte, ilyen boldog még sohasem volt. Évek teltek el így, közben két gyerek született. A férfi a malomban dolgozott, munkájával elégedettek voltak. Azt mondta annak idején a lánynak, akit feleségül vett, hogy nem érdekli ki volt a gyerek apja és ezért soha nem tesz szemrehányást. KÖZBEN a község lányainál és asszonyainál próbálkozott, s hogy biztosabb legyen a siker, mélységes bánatot színlelve elkeseregte a kiszemelt áldozatoknak a szöveget, hogy csalódott a feleségében. — Másfél évvel ezelőtt egy levelet kaptam, névtelenül. Az illető azt írta benne, hogy vigyázzak a férjemre, mert kikezdett a munkahelyén egy lánynyal, és sokszor együtt látják őket. Még az ebédjüket is megosztják — mondja az asszony a válóperi tárgyaláson. Fiatal, szép arcán a bánat és a csalódottság jelei látszanak. Mögötte úgy ül férje a széken, mintha neki semmi köze nem volna a lezajló perhez. Az asszony szavát hallgatom, de a férfit figyelem. Nem értem hogyan lehet ilyen könnyen, látszólag érdektelenül eldobni valakit, aki két gyermekének az anyja, akinek azt mondta, hogy szereti, és aki még most is félig a meg- bocsájtás hangján beszél az ő hűtlenkedéseiről. — ÉN NEM HITTEM a levélnek, bár három hetenként újabbak érkeztek. A férjemnek nem szóltam, hiszen az utóbbi időben úgyis ingerlékeny volt. Azzal voltam, hogy irigykedik ránk valaki, amiért jól élünk és megértjük egymást, két szép családunk van. De, sajnos, igaza volt a levélírónak. Egy délelőtt, pontosabban 1964. februárjában beállít hozzám az a lány és minden átmenet nélkül kijelenti, hogy ő szereti a férjemet és gyereke lesz tőle. A lányt kizavartam a lakásból, este elköltözött tőlünk a férjem is. Azóta külön vagyunk. — Én kérem mindent elismerek, csak válasszanak el engem ettől a nőtől, aki azt sem tudja, hogy ki az első gyerekének az apja. Nem kell különösebben bizonyítani, hogy milyen ez az asszony, hiszen tizenöt éves korában már gyereke született valami tanítótól, de lehet, hogy nem attól — kezdi a szónoklást az öregedő szívrabló. Hangjából ő maga is érzi, hogy kissé üresen cseng, s hogy nagyobb hatása legyen szónoklatának, megtörő a homlokát, sóhajtozik, mintha nagy lelki bánata volna. Sajnálat azonban senkiben sem ébred iránta, sőt még az általa kihallgatni kért tanúk is szélhámosnak, és megbízhatatlannak mondják. Mindez nem segít a valóban jó szándékú asz- szonyon, aki nem sejthette, hogy T. J. hazugságra építi fel az életét, s lelketlenül magával rántja azokat is, akik hisznek neki. A bíróság természetesen felbontotta a házasságot a férj hibájából. Az asszony ott maradt a három gyerekkel. Igaz, hogy az első fiú már húsz éves, dolgozik és keres, sokat segít az anyjának, testvéreinek. De ez nem elég ahhoz, hogy beforrassza a csalódás okozta sebet a még fiatal asszony lelkén. Tudjuk, hogy esetük nem tipikus, de az annyiszor emlegetett tanulságot mégis levonhatjuk belőle. A házasságot nem szabad elhamarkodni, s különösen meg kell fontolni a döntést, ha a szokottnál nagyobb a korkülönbség és nem ismeri eléggé egymást a férfi és a nő. Az említett leány sem járt volna így, ha jobban megismeri udvarlóját, akiről előbb utóbb kiderült volna, hogy életét a hazugság ingoványára építette fel. G. S. miben mégis szükséget szenvedne, akkor... Hiszen így szokott az lenni. Aztán mégis... Igen, ez a Pölös nem is olyan rossz ember. Csak egy szót várt, egy hívó szót, ő is eljött volna vetem, hogy megnézzük Mihály bácsit. De aztán mégsem jött. A majorba kellett kimennie. m Ej-ej, Rigó kutyám, te is megöregedtél ennek a gunyhónak az enyhében. Nicsak, vén pofádnak ősz szakálla hogy nyú- ladoz, ahogy kitekintesz a va- cokból. De a szemed csillog, és nem is haragszol rám, ahogy betörök gazdád portájára. És bár a szél már havat is kavar, ki is jössz a kuckódból, és megnyaldosod a kezemet. Hogy van gazdád? Hol van gazdád? Remeg bennem a lélek, ahogy a fakilincs felé közelít a kezem. Vajon mikor nyomták azt le utoljára?... Aztán mégis csak rászánom magam, és lenyomom. Nyílik is az ajtó, odabent már reszket a félhomály. A délre szolgáló ablakon némi fény surran be. Langymeleg csapja fagyos arcom. Ez jó meleg, emberszag, amibe pipaillat, a biztató élet illata is kavarodik. Ez Mihály bátyám eleven illata. Eddig már megvolnánk. Hanem köszönni is kell, ha az ember az eleven életet szimatolja meg. Köszönök hát. Egészséges hangot várnék válaszként. Onnét, a vacok felől. Ott fekszik Mihály bátyám. Szundikál az öreg, pusmog is hozzá. Pipája a széken, nem régen tehette le. Mert a levegőben még ott sürögnek a füstkarikák. Csendben betettem az ajtót, és leültem a lócára. Még erre sem ébredt az öreg. Rigó kutya pedig a vendég feletti nagy örömében besurrant az ajtón. Észre sem vette, ő is bekuporodott a lóca alá. Aztán nagyot nyújtózott a fekvő ember. Felnyitotta tiszta szemét és rámnézett. Felült kissé, kezet nyújtott. Megismert ebben a nagy szürkeségben is, és szégyenlősen mosolygott. — De jót szunnyadtam. Ez adja az erőt az embernek! Lekászálódott a lócáról, előkereste a petróleumpilácsot. Gyufát lobbantott, és fény cirógatta meg a gunyhóbelsőt. Majd visszabújva a takaró alá, mesélni kezdett... 3. Tulajdonképpen itt kellett volna kezdenem. Mert ahogy a vacogtató éjszagában — erősen az éjfél Kamrás bácsi még énekelt is... Kei csillogó, tiszta tekintetű fiatal, egy fiú és egy lány, nyolcadikokosok, úttörő őrsvezetők. Csősz Marika, a Tyereskova, Kottái Karcsi pedig a Szarvas őrs gazdája. De mond-e ez eddig valami újat az idegennek? Hadd tegyem hát hozzá a színhelyet is: a hajdani vendégfogadó — vagy szerényebben: kocsma talán —, ahol Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István éldegélt, s ahol a költő is sokszor meghúzta magát az élet viharai elől. „Falu kocsmájában van az én lakásom; csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel. Egy jó öregember benne a kocsmáros ... — írta a Jó öreg kocsmáros című versében. S a verssorok mintha most is itt keringenének a gerendás, ódon épület falai között, ahol a múzeum és az úttörőotthon kapott szállást a mi időnkben. Beszélgető társaim megszokták már ezt a környezetet, s nyilván csak én nem tudok szabadulni a gondolattól, a számtalan sok vers — köztük Az őrült, s a gyönyörű szép Tündérálom — igézetétől, mely mind itt, Szalkszentmártonban látott napvilágot. As volt a feladat, hogy felkeressük a község középületeit, térképbe berajzoljuk és megtudjuk a történetüket — riaszt fel gondolataimból a barna, hosszú hajú kislány hangja. Nézegetem a saját készítésű térképet, s a hozzá tűzött ismertető cédulácskákat, a komoly — felnőttek számára talán naivan egyszerű — szövegeket, amelyek a község fejlődéséről, előrehaladásáról vallanak. „Bacsó Béla utcai iskola. Az ISOO-as években készült. Magyar királyi csendőrség laktanyája volt. 1962 körül iskolává alakult.” „Mozi. 1936-ban épült. A fel- szabadulás előtt Görcsényi János kocsmája volt. 1962 telén újjáalakították.” „Újtelepi iskola. 1959-ben épült. Négy alsó tagozatos osztály jár ide tanulni.” És így sorakoznak a boltok — cukrászda, háztartási bolt, vasbolt stb. —, a TÜZÉP, a termelőszövetkezeti irodák, s más' fontos épületek a színes jelekkel, eligazító szalagokkal ellátott térképen. Mindenhova ellátogattak, emlékező öregekkel beszélgettek, új ismeretekkel gyarapodtak, más szemmel nézik a falujukat — ez csendül ki szavaikból. Bernáth Edit, Kerek Katalin voltak a legszorgosabbak — mondja Marika, a riportalany, aki készségesen és feszélyezelt- ség nélkül válaszol kérdéseimre. A nyúlánk arcú Kottái Karcsi őrse a felszabdulás emlékeit kutatta. Most erről beszél: — Ellátogattunk Kamrás Pista osztálytársunk nagyapjához is. Ö mesélte, hogy Szabadszállás felől jöttek a szovjet csapatok, este öt óra tájban. Monoki Eszter — szintén őrsi tag — nagyapja, Márton bácsi volt a bíró. Ö ment eléjük fehér zászlóval. Ö is mesélt róla. De a legérdekesebb a Kamrás bácsinál volt. Kamrás Pistának éppen születésnapja volt, amikor náluk jártunk. A nagypapája még énekelt is nekünk, szép, régi katonanótákat. Sokáig beszélgettünk, meg énekeltünk. Az őrsi naplóba aztán mindent beírtunk. Hatókay Árpáddal együtt még rajzot is csináltunk hozzá — újságolja a Szarvas őrs vezetője. — De már új feladatot is kaptunk — mondja Marika. — A termelőszövetkezetek fejlődését kutatjuk, a megalakulásuk óta. Beszélünk a község első tanácselnökével, párttitkárával, a földosztó bizottság elnökével. Fényképeket is készítünk majd. Több gyermeknek is van Pajtás gépe. — És mit csináltok a képekkel? — A java kiállításra kerül — kapcsolódik a beszélgetésbe Hajlik Margit csapatvezető, aki eddig csendes figyelője volt a gyerekek válaszainak. — No és ti, Karcsi? — Mi egy termelőszövetkezeti alapító taggal beszélünk. Tőle tudakoljuk meg, hogyan fejlődött náluk a gépesítés. Ezt grafikonon is ábrázoljuk. 5 el is magyarázza mindjárt, hogyan képzeli el. Aztán sietve búcsúzkodnak, mert kezdődik a következő óra, ahonnét nem lehet elmaradni. — Még én is tanultam ezekből az úttörőfeladatokból — mondja a csapatvezető pedagógusnő, aki maga is fiatal, s mivel Soltról került ide, alig négy éve, most ismerkedik a község hajdani életével, múltjával. — De a gyerekek különösen sokat gyarapodtak általa. Lelkesek, szorgalmasak, s a kollektív érzés is jobban fejlődik, erősödik bennük ily módon. A nyáron Esztergom környékén táborozik a 3143. számú, Petőfi Sándor nevét viselő úttörőcsapat, s a közösségi munkában kitűnt húsz úttörőt ingyen viszi el az útra az iskola — újságolja az igazgató, Csősz István. Tavaly jártak már Miskolcon, Aggteleken, Lillafüreden, Egerben, Tapolcán. Az öreg kocsmaépület udvarán jövünk keresztül, ahol még ma is mereszti vaskos oszlopait az egykori „beálló” — de most csak egy gépkocsi búsong alatta. Hiába, az egykori romantikának vége. A dolgok külső képe legalábbis erre vall. Én mégis úgy érzem, mintha egy új romantika bölcsőjénél állanék, amelyet most szőnek naivan egyszerű szavakba, rajzolnak térképekre és írnak fel mások emlékezetébe is a felszabadulás gyermekei. 6 akik kézen fogva vezetik, majd szárnyukra bocsátják őket — repeső szívvel néznek utánuk. Mintha óvni akarnák valamennyit a hajdani viharoktól. F. Tóth Pál Pártnapok időrendje A jövő héten a következő helyeken tartanak pártnapokat a megyében: Március 15-én 15 órakor Dunavecsén a járási tanácsnál dr. Cseh László, a megyei tanács vb titkára, 16 órakor Kecskeméten, a Finom- mechanikai Vállalatnál Kovács Imre, a megyei pártbizottság munkatársa, 16-án 16 órakor Kalocsán, a járási rendőrkapiszomszédságában — elindultam hazafelé, nagyon átgondoltam Mihály bátyám történetét. Nagy tanulságok vannak ugyanis abban. Mert nem igaz, hogy Pölös, az elnök, szívtelen ember. Csakhogy ő nem a külső világ számára cselekedte azt, amit cselekedett. Meg a „Sirály” őrs sem, az a nyolc kisiskolás, Tahi Marika, Tóth Jancsi, Mucsi Jolika, Tatai Tibi, meg a többiek. Bizony, gyerekek. Ki mondta meg nektek, hogy ott kinn a gunyhóban egymagában szenved az öreg Mihály bácsi? Hát nem Gábor bácsi, az elnök írt egy cédulát az őrsvezetőtöknek, hogy ketten-ketten látogassátok meg az öreg naponta? Vigyetek neki mindennap valami ele- séget, meg petróleumot is, meg tizenegyes lámpaüveget, mert az — úgy tudta a levélíró — eltörött a gunyhóban. Még a Bubori doktor bácsit is kivittétek több ízben és patikát is beszereztetek a városból a köhö- gős öreg mellnek. És naponta kitakarítottatok a gunyhóban. Rigó kutyának ugyan melyőtök szállította a csontocskát? Lám, híre ment a faluban, hogy a gyerekek gyűjtik a csontot az iskolában. Hát lurkók, erre kellett a csont? .., Igen. A nagyvilág zúgó zajában a mi figyelmünk annyira elsiklott az öregről, hogy bizony már az üres gunyhót firtattuk, amikor eszünkbe tért, mi is van vele. És elmesélte Mihály bácsi: — Tudod, fiam, naponta jöttek, eleinte félve, aztán egyre bátrabban. Hát, bizony egy időben nem bírtam én még lábra állni sem, hideg szaggatta a mellemet, de hoztak doktort is. Nem is egyszer, de többször. Orvosságot is hoztak, meg ennivalót. De egy se mondta el, honnan fű a szél... Leültek az ágyam szélére és olvastak nekem az újságból, meg könyvekből. Aztán meg dohányt is hoztak és jó erős cseréppipát. Ehun ni, ezt a pipát. Tegnap is itt voltak. Tejhordóban bablevest hoztak. Benne nagy cupák volt. Rigó ki is iramodott vele, ahogy megkaparintotta ... Ahogy éjféltájban hazafelé rovom az utat, Mihály bátyám a jó meleg gunyhóban mélyen álmodik már nyilván. Ilyen rút időben a Rigó kutya is benn tanyázik éjjel. Nem félnek ók a tolvajoktól. De alusznak már a keszeg varjak is. Ök, akiket a kegyetlen szél úgy dobált a levegőben. Melengeti őket tar fészkükben a jó piros vér. Az mozgatja apró szíveiket... Balogh József tányságon dr. Horváth István, a megyei pártbizottság munkatársa, 17-én 19 órai kezdettel Kiskunhalason, a művelődési házban Pozsgai Imre, az esti egyetem igazgatója, 18-án 14 órakor Kecskeméten, az Alföldi Cipőgyárban Berberovics István, a megyei pártbizottság munkatársa, 19-én 16 órakor Kalocsán, a járási tanácsnál Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese. 16 órakor Kecskeméten, az Építő és Szerelőipari Vállalatnál Buda Gábor, a megyei tanács vb elnökhelyettese és ugyancsak 19-én 16 órakor a megyei tanácsnál sorra kerülő pártnapon Szabó Lajos, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja lesz az előadó. Pályázat takarékossági filmre Az Országos Takarékpénztár a Népművelési Intézettel közösen pályázatot hirdet takarékossági amatőrfilmek készítésére. A pályázaton részt vehet mindenki, aki nem foglalkozik hivatásszerűen filmkészítéssel. A filmek vetítési ideje a 3 percet nem haladhatja meg, tárgyuk az egyéni takarékosság vagy az OTP tevékenységének ismertetése, népszerűsítése. A pályázatokat augusztus 1-ig kell beküldeni a Népművelési Intézet — Budapest, Corvin tér 8. szám — címére. A pályázatok között 10 000 forint értékű díjat osztanak ki, s a bíráló bizottság döntését szeptember 15-ig hozzák nyilvánosságra.
