Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-25 / 71. szám

STÍk. A hétközi otthon 46 kki lakója tanul szorgalmasan. Vá- czl Dezsőné férjével együtt ügyel fel a gyerekekre. Elégie- dettek a tanulmányi eredmé­nyükkel, igyekezetükkel, s mon­dani sem kell, hogy a szülők véleménye is megváltozott már az intézménnyel kapcsolatba», szívesen küldik ide gyermekei­ket. A könyvtárba is bekukkan­tunk, ahol Orbán Mihályné könyvtárvezető éppen a 948. ol­vasót veszi nyilvántartásba. — Még dH a melyet n község egykori nagyravágyó, s a nála is nagyobbakat utánzó földesura emelt magának. A budapesti Mátyás templom ki­csinyített mása, s az oszlopos kúria most szociális otthon, melyben elaggott, csendes öreg­ségre vágyó emberek ábrándoz­nak, beszélgetnek múló ifjúsá­guk éveiről. A reggeli tavaszi napfényben sétáló kis óvodások azonban még mit sem tudnak a község múltjáról. S alig gondol rá va­laki is a csendes hétköznapok idején. Zsong a határ, trakto­rok szántanak a két termelő- szövetkezet földjén, s a ház kö­rüli kis kertekben hajladozó lá­nyokat, a fák tavaszi ápolását Rambola József sertésgondozó a süldőkkel. 1949-ben 393 kötet könyvvel kezdte meg működését a közsé­gi könyvtár, ma már 26 733 kö­tet az állománya — olvassuk a falon függő tablóról. Keressük a művelődési ott­hon igazgatóját, Orbán Istvánt is, de a tsz-eket járják Sulyok József pedagógussal, a népfront helyi elnökével. A felszabadu­lási emlékkiállításhoz gyűjtöge­tik az anyagot — mint meg­győződhettünk róla, bőven lesz bemutatni való: a húsz esztendő itt sem fukarkodott az eredmé­nyekben. S ha néha még a fej­lődés gondjaival is vegyülnek a tompái hétköznapok, legyűrik ezeket is bizonyosan. Esteledik — jönhek a mun­kából érkező emberek, kigyúl- nak az ablakok fényei. Nyitja ajtaját a mozi, s a 1Ö2 televí­ziós készülék gombját is elfor­dították már a családi ottho­nokban. A jól megérdemelt pi­henés időszaka következik. Irta: F. Tóth Pál Fényképezte: Pásztor Zoltán „Csi cseri borsó, bablencse...” — szárnyal a dal a kis wpdjások ajftän. mint mondja — mér a harma­dik határidőt szabta meg az átadásra, s így az idén már el­esnek a primőrárukkal elérhető j övedelemtöblettől. A Kossuth Tsz-ben valamivel vidámabb a hangulat, habár ott meg egy 98 férőhelyes istálló építésének késedelmessége mi­att bosszankodnak. Augusztusra kellett volna elkészülnie, jelen­leg már tető alatt van, de ez bizony kevés a benépesítéshez. Még szerencse — azaz a tag­ság szorgalmának és a szaksze­rű vezetésnek a következménye —, hogy nem vártak a „sült ga­lambra”. Jelenleg is 1876 ser­tés van a majorjukban, törzs­pulykából is több mint ezret tartanak, van ezenkívül 343 szarvasmarha —, hogy csak a „nagyját” említsük. De a kerté­szetük is híres — tavaly fűszer­paprikából rekordot — holdan­ként! 91,5 mázsát — értek el, s ez évben sem akarnak elmarad­ni. Hetvenöt holdon termelnek íűi^BaÉftlkái, e mp lóriik a _ bó Márta óvónőkkel együtt, s énekük messzi szálldos, betölti a levegőt a környéken. Nem messzi innen kopácsolás, vasak csengése, a munka zaja veri íel a csöndet. A helybeli kisipari termelőszövetkezet mű­helyeiben szorgos emberek vég­zik mindennapi tennivalójukat. Sokféle szolgáltatást nyújtanak a lakosságnak, itt azonban most éppen egy nagyobb szabású ren­delés elkészítésén fáradoznak. A Vetőmagtermeltető Vállalat­nak készítenek kukoricaszárító berendezést, mintegy nyolcszáz­ezer forint értékben, nem cso­da hát, hogy igyekeznek ponto- j san eleget tenni a kívánalmak- I nak. Csakúgy mint máskor — mondják érdeklődésünkre, s megtudjuk, hogy híre-neve van már a szövetkezetnek az ilyen­fajta gépek elkészítésében. A Szabadság Tsz irodájában járunk, kiderül azonban, hogy minden épkézláb ember kint van a határban. S ez érthető is. Csak az maiad ilyenkor az iro­dán, aikinek éppen muszáj, mint pl.: Papp Mihály üzemgazdász, aki a számok fölé hajol. Azt számolja — vagy talán már számolás nélkül is tudja —, hogy az új palántanevelő és hajtatóház elkészítésének elhú­zódása közel hatszázezer forint kiesést jelenít ez évben a szö­vetkezetnek. A Kecskeméti Épí­tési és Szerelőipari Vállalat — Füzetek, könyvek fölé hajolnak a kis kollégisták. — Aztán ugye nem lesz baj itt sem a minőséggel? — kérdi a háztáji föld gazdája a trak­torost. végző férfiakat látunk. Akad, aki az utcai virágágyást készít- geti. Mintha a hosszú téli pi­henő után már mindenki vágy­na a szabadba. A község szélén egy keskeny, hosszú parcellán, melyet gyü­mölcsfák ékesítenek, szintén traktor pöfög, szántogat. Meg­szólítjuk a föld szélén álldogá­ló embert. Kiderül, hogy ő a gazda, Osztrogonác Antal, kü­lönben a Szabadság Tsz sertés­gondozója, a háztáji földjét for­gatja most Szegedi Antal trak­toros. A község központjában, a sportpályán derűs kép fogad bennünket. Kicsinyek játszanak, íogócskózn ak. „Re-pü-lő!” — kiabálnak harsányan, s bámul­nak a magasban húzó gép után. Tetszik nekik a fehér kondenz- csík, ami kanyarodik utána. Ne­kik ez még semmi különöset nem juttat eszükbe. „Csicseri borsó, bablencse..— állnak körbe Horváth Istvánná és Sza­Megkésve ugyan, de most már majdcsak elkészül a Sza­badság Tsz hajtatóháza. lan a falu. Az iskolaudvarok is elcsendesültek. De lám, ebből a teremből halk zsongás, hallat­munka, készülnek a hollandi ágyak. Elmúlt dél, szinte mozdulat­A ktsz udvarán készül a hatalmas kukoricaszárító berendezés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom