Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

í. oldal 1965. március 2, kedd Ulbricht a német nép nevében beszélt Kairóban A washingtoni Fehér Könyv Tüntetések a náci bűnök elévülése el’en KEDDEN befejeződik a Walter Ulbricht vezet­te NDK-küldöttség egy­hetes látogatása az Egye­sült Arab Köztársaságban. A tárgyalások első­sorban a két ország gazdasági, technikai és tu­dományos együttműködésének kibővítésére irá­nyultak és ezzel kapcsolatban több konkrét egyezmény született. Ennek jegyében az NDK 25 millió fontra emeli annak a hosszúlejáratú kölcsönnek az összegét, amely az EAK második ötéves tervében szereplő ipari létesítmények fi­nanszírozására szolgál. Tizenegymillió font ér­tékű rövidlejáratú kölcsönt is bocsát az NDK a kairói kormány rendelkezésére. Azonban Ulbricht látogatásának politikai sikere, s annak követ­kezményei túlnőnek az egyezményeken. Bonn tel­jes vereséget szenvedett abban az igyekezetében, hogy megakadályozza Walter Ulbricht államfői fogadtatását. Kairói politikai körökben a követ­kező fontos tényekre mutatnak rá: Első ízben történt, hogy az NDK képvselője az egész német nép szószólójaként lépett fel egy szocialista tá­boron kívül álló országban. Ulbricht minden ha­ladó gondolkodású német nevében beszélt, és ezt több ízben hangsúlyozta. Az EAK népe el is fo­gadta ezt, hiszen Ulbricht a német—arab baráti kapcsolatok további fejlesztését szorgalmazta, ezt cselekedetekkel is alátámasztotta, míg Bonn ugyanekkor arabellenes akciókat hajtott végre. Az arabokban mély rokonszenv él Németország iránt és Bonn ezt igyekezett kihasználni. Propa­gandájának vezérfonala az volt, hogy Nagy- Brittaniával és Franciaországgal szemben rém tartozik a gyarmatosító hatalmakhoz, tehát az arabok bízhatnak benne. A még mindig erős jobboldali elemek körében ez hatásos propagan­da volt. Most, hogy Bonn az izraeli fegyverszál­lítások és Ulbricht látogatásának ellenzése során lelepleződött, a jobboldali elemek egyik fontos támasza gyöngült meg. Bonn magatartása miatt az arab államoknak világosan állást kellett fog- lalniok, ezt meg is tették' a nyugatnémet politi­kával szemben. Ha az Egyesült Államok az arab —nyugatnémet viszályban Bonn mellé áll, befo­lyása feltétlen csökkenni fog az arab világban. Ha a nyugatnémet kormány beváltaná fenyege­tését, s megszakítaná a gazdasági kapcsolatokat az EAK-kal, a másfelé való orientálódás termé­szetszerűlég politikailag is eltávolítaná az EAK- ot a nyugati világtól. AZ EGYESÜLT Államok szerepe a dél-vret- nami helyzetben igen kritikussá vált. Az USA fokozni kívánja háborús erőfeszítéseit Dél-Viet- namban, s mint a Vietnami Demokratikus Köz­társaság külügyminisztériumának vasárnapi nyi­latkozata megállapítja, újabb agressziós cseleke­deteket akar elkövetni Észak-Vietnami ellen. Amerikai pilóták vezetésével újabb B 57-es har­ci repülőgépek érkeztek Saigonba. McNamara amerikai hadügyminiszter kijelentése szerint a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai fegyvere­EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN két és katonákat a jövő­ben közvetlenül is harc- _____________________ ba vetik, ha ez szüksé­gesnek mutatkozik. Az úgynevezett Fehér Könyv, amelyet az amerikai külügyminisztérium szombaton kibocsátott, a dél­vietnami kérdésről, az újabb amerikai provoká­ciók előhírnökének tekinthető. Lényegében Észak- Vietnamhoz szóló ultimátum. Mint KI ement J. Zahloczki demokrata párti képviselő rádiónyilat­kozatában hangoztatta, ha á „kommunista beszi­várgás tovább tart, bombáznunk kell a tizenhe­tedik szélességi körtől északra 'evő katonai cél­pontokat. McGee demokratapárti szenátor is Észak-Vietnam bombázását követelte. Az ameri­kai közvéleményt ezek a harcias nyilatkozatok egyre jobban nyugtalanítják. Különösen az egye­temi diákság körében terjed a dél-vietnami kon­fliktus békés rendezését követelő mozgalom. Ugyanakkor a diktátorból utazó nagykövetté le­fokozott Khánh dél-vietnami tábornok a római repülőtéren így nyilatkozott: „Hála az én és köve­tőim tevékenységének, megteremtettük Dél-Viet- namban a demokrácia alapját..Szavait az új­ságírók gúnykacajjal fogadták. N E W YORK-TÓL Moszkváig foglalkoztatja a közvéleményt a nyugatnémet hatóságok szégyen­letes döntése, amely szerint 1965 májusában el­évülés címén megszüntetik a náci háborús bű­nösök elleni eljárást. New York-ban vasárnap az NSZK San Franciscó-i konzulátusa előtt több mint 600 ember tüntetett a döntés ellen. A részt­vevők gyűlést tartottak, amelyen a bonni hatá­rozat ellen a kaliforniai állam törvényhozó gyű­lésének tagjai is felszólaltak. Ugyanakkor tünte­tések zajlottak le Torontóban a nyugatnémet konzulátus előtt. Londonban az angol emlékbi­zottság nagy tüntető felvonulást vezetett a nyu­gatnémet nagykövetség előtt. „Nem szabad a ná­ci gyilkosoknak megmenekülniük”, hirdették transzparenseik. A felvonulás háborús kitünteté­seiket viselő volt katonák sorfala között vonult el. Roland Brown munkáspárti képviselő vezeté­sével politikai és egyházi személyiségekből álló küldöttség közölte a nyugatnémet nagykövettel a londoni nagygyűlés határozatát, amely az an­gol közvélemény nevében a náci gyilkosok meg­büntetését követeli. A küldöttség másik munkás­párti képviselő tagja, John Mendhelson figyel­meztette a nagykövetet, hogy az angol közvéle­mény a legteljesebb figyelemmel fogja kísérni az elévülés kérdésének márciüá 10-i vitáját. A Pravda a bonni kormány „amnesztia” tervéről közöl vezércikket. Mint a cikk írja, ez a sajátos amnesztia felháborítja az emberiség lelkiisme- retét. A bonni vezetőkörök gúnyt űzve a fasiz­mus sok millió áldozatának emlékéből, az igaz­ságérzetből és a világ közvéleményéből, megsér­tik a hitlerizmus elleni harcban részt vett né­pek jó érzését. A népek emlékezőtehetsége nem rövid. Az arab országok egységesek Bonn-nal szemben KAIRÓ (MTI) Az arab országok gazdasági egységtanácsa a vasárnapi rend­kívüli ülés után kiadott közle­ményében teljes támogatásáról biztosította az Egyesült Arab Köztársaság álláspontját Nyu- gat-N émetországgal kapcsolat­ban. A tanács rámutat: Mindazo­kat a gazdasági szankciókat, amelyeket a bonni kormány esetleg alkalmazna az Egyesült Arab Köztársaság ellen, úgy fogják tekinteni, mint az arab országok gazdasági egységtaná­csának tagállamai ellen irányu­ló, gazdasági szilárdságukat fe­nyegető intézkedést. Ebben az esetben az arab országok kény­telenek lesznek egységes gazda­sági álláspontot elfoglalni a Né­met Szövetségi Köztársasággal szemben. A nyilatkozatot valamennyi tagállam küldöttei elfogadták. Aggodalmak Bonnban egy pánarab bojkott lehetősége miatt BONN (MTI) A Kairó és Bonn közötti fe­szültséggel kapcsolatban nyu­gatnémet gazdasági körökben újabb aggodalmat keltett az arab államok gazdasági tanács­nak szombati határozata, amely szerint az arab közös piac tag­államai közös ellenrendszabá­lyokat léptetnek majd életbe Nyugat-Németországgal szem­ben, ha az NSZK megszakítaná a gazdasági kapcsolatokat az Egyesült Arab Köztársasággal. A Spiegel hétfőn azt Írja, hogy a nyugatnémet ipar kép­viselői telefonon és táviratok­ban ostromolják most a . kor­mányt, hogy ne hozzon „túl éles megtorló rendszabályokat”, mert különben a pánarab bojkott veszélye fenyeget. Gazdasági körökben ezzel kapcsolatban rámutatnak arra: az elmúlt esz­tendőben a 13 arab állam ösz- szesen 1,5 milliárd értékű árut vásárolt az NSZK-tól. „Ezeket a hagyományosan kedvező ke­reskedelmi kapcsolatokat most veszély fenyegeti és vele együtt veszély fenyegeti azt a legna­gyobb megbízást is, amit eddig nyugatnémet cégek Közel-Kele­ten kaptak — az Eufrates-duz- zasztógát felépítését Szíriában. Ezt az 1,3 milliárd márka ér­tékű megbízatást nyugatnémet cégek egy csoportja kapta. Ezenkívül a Krupp-cég a bizer- tai kikötő bővítésére kapott ugyancsak jelentős megbízatást” — írja a Spiegel, Palme Dutt Moszkvába érkezett MOSZKVA. (TASZSZ) Palme Dutt hétfőn Moszkvá­ba érkezett, hogy Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának kép­viselőjeként részt vegyen a kom­munista és munkáspártok kon­zultatív találkozóján. A seremetyevói repülőtéren Gyemicsev, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének póttag­ja, a Központi Bizottság titkára fogadta Palme Duttot (MTI) Pénteken temetik Schärf osztrák köztársasági elnököt Adolf Schärf osztrák elnök vasárnap este 75 esztendős ko­rában meghalt. Az osztrák elnök három hét­tel ezelőtt betegedett meg influ­enzában és 11 napja kórházba szállították. Néhány napja álla­pota válságosra fordult, mert régebben szerzett májgyulladása kiújult. Az elnök vasárnap reg­gel elveszítette öntudatát és az orvosok már nem tudtak segí­teni rajta. Adolf Schärf 1890. április 20-án született, Nikolsburgban. A hitlerista megszállás idején Schärf hosszabb időt töltött koncentrációs táborban. A há­ború után részt vett az osztrák parlamenti rendszer helyreállí­tásában és az osztrák szocialista párt megszervezésében. 1945. októberében képviselővé válasz­tották és ugyanebben az eszten­dőben alkancellárrá nevezték ki. 1957. május 5-én, Theodor Kör­ner halála után választották meg az Osztrák Köztársaság el­nökévé. Az osztrák alkotmány értel­mében az elhunyt Schärf funk­cióját az új elnök megválasztá­sáig Klaus kancellár veszi át. Az osztrák kormány hétfőn délben gyászülést tartott, ame­lyen Klaus kancellár méltatta a vasárnap este elhunyt Adolf Schärf köztársasági elnök érde­meit. A kormány országos gyászt rendelt el. Adolf Schärf holttes­tét hétfőn az elnöki palotában ravatalozták fel, keddtől pedig a parlament oszlopcsarnokában állítják fel a ravatalt, ahol a lakosság három napon át vehet majd búcsút az elhunyt állam­férfiútól. A temetésre pénteken kerül sor. A parlamentben Klaus kancellár, a sírnál pedig Plttermann alkancellár, az Oszt­rák Szocialista Párt elnöke mond majd beszédet. A köztársasági elnöki válasz­tásokat — bécsi lapjelentések szerint — előreláthatólag május elején rendezik meg. A szocia­lista párt jelöltjeként (1945 óta szocialista volt az osztrák köz- társasági elnök) Jonas bécsi pol­gármestert említik. London figyelmeztetésnek tekinti a szovjet kormányfő nyilatkozatát Köves Tibor, az MTI tudósí­tója jelenti: Angol politikai körökben nagy izgalmat váltott ki Koszigin szovjet miniszterelnöknek az a kijelentése, hogy nem híve a „turista utazásoknak” és terve­zett angliai látogatását Gromiko külügyminiszter március köze­pén esedékes londoni tárgyalá­sainak eredményeitől teszi füg­gővé. A hétfői lapok vezető he­lyen számolnak be a szovjet kormányfő lipcsei sajtóértekez­letéről, s kiemelik: Koszigín változatlanul kész eleget tenni Wilson brit miniszterlenök meg­hívásának, „ha a látogatás cél­ravezetőnek ígérkezik”. Angol megfigyelők elsősorban a vietnami válságnak és a Wil- son-kormány ezzel kapcsolatos „amerikai elkötelezettségének” tulajdonítják a brit—szovjet kapcsolatok „érezhető lehűlését” és ezzel magyarázzák, hogy „Moszkvában kételyek támad­tak” a kormányfői látogatás hasznosságát illetően. A Times diplomáciai szemle­írója — csaknem valamennyi mértékadó hírmagyarázóval Fegyveres felkelés Malawiban BLANTYRE (UPI, AP, Reu­ter) Malawi miniszterelnöke, dr. Hastings Banda hétfőn rádió­beszédben jelentette be, hogy az ország „biztonsági erői”, brit tisztek vezetésével fegyveres fölkelést vertek le. Körülbelül két héttel ezelőtt a Nyassza-tó déli csücskén fekvő Fort Johnston városban és környékén már voltak fegy­veres harcok a kormánycsapa­tok és a kormánypolitikát el­lenző tömegek között, így pilla­natnyilag nem világos, miről be­szélt a malawi miniszterelnök: új felkelésről-e, vagy pedig a Fort Johnston-i összecsapások­ról. Banda azt mondotta, hogy volt művelődésügyi miniszter hívei voltak, s közülük 240-et letartóztattak, a többiek elme­nekültek, közöttük Chipembere egyetértésben — aggodalmait fejezi ki, hogy Franciaország háttérbe szomjá* Nagy-Eftitan- niát az indokínai rendezés kez­deményezésében. „A szovjet fel- melegedés Franciaország iránt — írja a Times — most a szov­jet kormányfő londoni látoga­tását illető hűvösebb magatar­tással párosul. Mindez megerő­síteni látszik azt a Párizsban vallott nézetet, hogy a Szovjet­unió inkább Franciaországhoz keres közeledést a vietnami kérdésben. E feltevés szerint ugyanis Nagy-Britannia túlságo­san szorosan láncolódik az Egye­sült Államokhoz általában és különösen függ az amerikai tá­mogatástól Malaysia ügyében. Az Observer washingtoni tu­dósítója feltárja „Wilson csen­des diplomáciájának” igazi hát­terét. „Az amerikai elnök — írja a tudósító — egyáltalán nem hálás Wilsonnak moszkvai közvetítési kísérleteiért és egy­szerűen nem veszi komolyan a brit miniszterelnök bizalmas diplomáciáját az indokínai kér­désben.” Robert Edwards munkáspánti képviselő a vietnami válságért felelős amerikai CIA (központi hírszerző szolgálat) kalandorai­nak megfékezését követelte és sürgette Wilsont, hogy „a brit munkáspárti kormány tegyen már végre valamilyen szocialis­ta kezdeményezést a nemzetkö­zi porondon”. Indokínai népek értekezSete PHNOM PENH. (TASZSZ, Üj Kína, AP, AFP) Kambodzsa fővárosában, Phnom Penhben hétfőn reggel ünnepélyesen megnyílt az „in­dokínai népek értekezlete”, ame­lyet Norodom Szihanuk herceg kezdeményezésére hívtak össze. Vietnam, Laosz és Kambodzsa népeinek küldöttei ez alkalom­mal történelmükben először ül­nek közös tárgyalóasztalhoz. Nórodom Szihanuk kámbodzsai államfő megnyitó beszédében azzal vádolta az imperialisták: és kiszolgálóikat, hogy népirí' háborút zúdítanak Indokína pol­gári lakosságára. Együttérzésé­ről biztosította a dél-vietnam és laoszi hazafiakat, akik azim perialisták kiűzéséért, az idege nek által rájuk kényszerítel népellenes rendszerek megbuk­tatásáért harcoltak. Az értekezleten négy kam­bodzsai. öt laoszi és csaknem húsz dél-vietnami küldöttség vesz részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom