Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
r MEGSZÓLAL A GONG... Ki volt az év legjobb magyar labdarúgója, atlétája, vívója, vízilabdázója? Az MTI sportszerkesztőségének választása tében. Az elmúlt hetekben tartott közgyűléseken megyénk sportkörei az ott összegyűlt sportolók és pártoló tagok tízezrei mind-mind arról tettek hitet, hogy a sportmozgalom most már egyre inkább a dolgozók, a tömegek rendszeres sportolását, egészségvédelmét akarja szolgálni. Az előttünk álló esztendőben nincsenek elhatárolt kis és nagy feladatok. A szurkolóktól Az új év. új feladatokat állít a csapatok elé. Vajon az idén jobban meg tudnak-e felelni azoknak? Erre kíváncsi ilyenkor minden labdarúgó-szurkoló. Mi is ezt kérdeztük Lieber Gyulától, a Kecskeméti Dózsa kitűnő labdarúgójától. Pontosabban — így tettük fel a kérdést. — Mit vár csapatától a következő évben? — Őszintén hiszem, hogy jobban fogunk szerepelni. Igaz — kezdve a társadalmi munkásokon, sportvezetőkön és sportolókon keresztül mindenkinek hozzá kell járulni a közös tervek, célok megvalósításához. Az 1965. év küszöbén ezeknek a gondolatoknak jegyében kívánunk minden kedves olvasónknak, sportolónknak, sportvezetőnek és sportbarátnak eredményekben gazdag új esztendőt. Szabó Zoltán a legjobbak közül Gór, Cserkó és Berán elmentek, mégis úgy érzem jobb lesz a csapat. Elsősorban szellemében lesz jobb. Gondolom, valamennyien tanultunk a múlt hibáiból. Nagyobb lelkesedéssel, akarással fogunk felkészülni. Olyan csapatot akarunk, amely nemcsak játszani szeret, hanem győzni is akar. Azt hiszem ezt várja tőlünk a szurkolótáborunk is. — Kik lesznek a Dózsa legnagyobb ellenfelei? — Változatlanul az Egri Dózsát, a Spartacust s az Előrét tartom a legnagyobb ellenfélnek. Persze lesz ott több vetélytárs is. Saját magától mit vár? — Szeretnék sokkal jobban játszani, mint a múlt szezonban és főleg több gólt lőni. Az elmúlt évben 13 mérkőzésen játszottam. Az utolsó 12 találkozó mindegyikén szerepeltem és 6 gólt lőttem. Szélsőtől ez ugyan nem rossz teljesítmény, de ennél többet szeretnék nyújtani. Eddig tartott a beszélgetésünk. Lieber Gyuszi néhány nap múlva társaival együtt alapozó táborban, kemény munkával kezdi meg a felkészülést, amely reméljük jobban sikerül majd, mint egy évvel ezelőtt. Sz. Z„ Az év utolsó napjaiban az egész sportvilág „játszik’" szavazásokkal, s a legkülönbözőbb matematikai számítgatásokkal igyekeznek megállapítani az év legjobb sportolóit, csapatait. Naponként kerülnek nyilvánosságra világ, európai és nemzeti ranglisták. Karácsonykor vált ismertté a magyar sportújságírók szavazásának eredménye Is, amely szerint dr. Török Ferenc, Rejtő Ildikó és az olimpiai labdarúgócsapat nyerte el az „év legjobbja” címet. Az MTI sportszerkesztősége tovább szélesítette a „játékot”. Munkatársai az év hazai és nemzetközi eredményeiből megállapították az egyes sportágak legjobbjait. Véleményük összegezése: 1964. legjobb magyar öttusázója: dr. Török Ferenc (Bp. Honvéd), tornásza: Makrai Katalin (Bp. Postás), sakkozója: Portisch Lajos (Bp. V. Meteor), asztaliteniszezője: Földyné Kóczián Eva (Bp. V. Meteor), úszója: Katona József (Egri Dózsa), vívója: Űjlakiné Rejtő Ildikó (Ü. Dózsa), vízilabdázója: Felkai László (FTC), tekézője: Szabó József (Bp. Előre), kajak-kenusa: Hessz Mihály (FTC), ejtőernyőse: Stanek Erzsébet (Ganz-MÁVAG), atlétája: Sütő József (Vasas), sportlövője: Hammeri László (MHS), kerékpározója: JuszKo János (BVSC), korcsolyázója: Korda Györgyi és Vásárhelyi Pál (Bp, Spartacus), ökölvívója: Gúla László (MTK), birkózója: Pólyák Imre (Ü. Dózsa), röplabdázója: Tatár Mihály (Bp. Honvéd), kosárlabdázója: Greminger János (Bp. Honvéd), súlyemelője: Földy Imre (Tatabánya), labdarúgója: Bene Ferenc (Ű. Dózsa), * A BTA hírügynökségek szavazata alapján a világ legjobb sportolóinak a rangsorát a következőképpen állította össze: 1. Don Schollander (amerikai) úszó 96 pont. 2. Abebe Bikila (etiópjai) mamaratoni futó 85 pont, 3. Peter Snell (újzélandi) atléta 75 pont. 4. Ligyia Szkoblikova (szovjet) gyorskorcsolyázónő, 52 r“>nt. 5. Robert Hayes (amerikai) atléta 49 poht. 6. Dawn Fraser (ausztrál) úszó Ünnepi sportműsor A Kecskeméti Városi Asztalitenisz Szövetség január 2-án, szombaton reggel 8 órai kezdettel rendezi meg Kecskeméten a Bányai Júlia Gimnázium (Üjkollégium) tornatermében Kecskemét város felnőtt és ifjúsági, női és férfi egyéni asztaliteniszbajnokságát. Nevezést a helyszínen is elfogad a versenybíróság. Jobb lesz-e a Kecskeméti Dózsa? H iába is akarnánk visszatartani, az óramutató a tizenkettesre ugrik. Itt az év vége — vagy talán inkább kezdődik az új év. Az egész hasonlít egy kicsit arra, amikor megszólal a gong, és kezdődik egy mérkőzés. Az éjféli óraütés a magyar sportnak egy eredményekben gazdag időszakát zárja le. Versenyzőink számos nagy sikert arattak a különböző világversenyeken, és köztük a legnagyobbikon a Tokiói Olimpiai Játékokokon 10 aranyérmet és soksok értékes helyezést szereztek. Megyénk sportolóinak sem kell szégyenkezniük az elmúlt év eredményeiért. Labdarúgócsapataink becsülettel helytálltak a bajnokságban. Kitűnő eredményeket értek el tekézőink, kosárlabdázóink, röplabdázóink és ökölvívóink. Megyénk sportja két NB I-es és két NB II-s csapattal gazdagodott. Van tehát fejlődés. De a minőségi sport fejlődésénél is többre kell becsülnünk azt az előrehaladást, amelyet a tömegeknek a sportmozgalomba való bevonásával értünk el. Szélesedett a sportmozgalom résztvevődnek a tábora. A kibővített bajnoki rendszerek újabb tízezreknek adtak módot és lehetőséget a rendszeres sportolásra. A Kilián-mozgalom és a fellendült természetjáró sport is egészséges felüdülést és szórakozást jelentett a dolgozóknak. JTgy ország, de egy megye sportkultúráját is az határozza meg, hogy milyen tömegek sportolnak, mert ennek egyenes következménye a kiváló versenyzők számának és eredményeinek növekedése. Az MTS Országos Tanácsának május 22-1 határozata és a határozatot követő széleskörű társadalmi megmozdulás új fejezetet nyitott a magyar sport történe-Helvéciáról Sssáx magyar turista indult útnak október elején a Ferihegyi repülőtérről, hogy az év legnagyobb sporteseményén, a tokiói olimpián részt vegyen. Köztük volt dr. Kamarás Géza helvéciai körzeti orvos és pedagógus felesége is. Az ő távol-keleti útjuknak különös érdekessége, hogy váratlan hirtelenséggel, valamelyik, a kirándulásról lemondani kényszerült egyén jóvoltából jutottak csak ehhez a feledhetetlen élményhez. S hogy az útiköltséget hamarjában előteremthessék, Moszkvics gépkocsijukat bocsátották áruba. — A feleségem először nehezen egyezett bele a túrába — kezdi dr. Kamarás Géza a beszélgetést. — Az általános iskolai tanév, és a vizsgaidőszak a pedagógiai főiskolán: mind megannyi gátló körülménynek tűnt. De végül is sikerült minden akadályt elhárítanunk. És hogy mennyire nem bánta meg ezt az elhatározásunkat, arra bizonyság, hogy az olimpia megnyitó ünnepség forgatagában gyönyörködve, így szólt hozzám: — Még ha a bútort is el kellett volna adni, akkor is megérte volna! De hogy — egészen sűrítve — nyomon kövessük az eseményeket: öt napi légi, földi és vízi utazás után, 8-án értek Tokióba. A közbenső út érdekes epizódja volt, amikor hajnali fél 2-kor, Habarovszk előtt, a repülőgép személyzete harsány hangon „jó reggelt” kívánt, s közölte, hogy az idő reggeli fél 9 óra. Odakint világos nappal volt: itt'ugyanis 7 órával kel korábban a nap. A harumi kikötőben a követség és a japán—magyar baráti társaság képviselőinek kíséretében kimonós kislányok fogadták őket virágcsokorral. A Vlagyivosztok hajó (ezen volt a szállásuk kintlétük során) kapitánya kenyérrel és sóval viszonozta kedvességüket ... A tíz és félmilliós Tokió az ellentetek városa. Parányi papírházak mellett — vasbeton kolosszusok. Mint Kamarásék mondják, szavakkal érzékeltetni lehetetlen, ezt látni kell. Utca, házszám nincs; a forgalom szédületes. Ennek ellenére a szemfüles magyarok három nap múlva már úgy jártak-keltek, mint a bennszülöttek. Sőt, talán még jobban is: a térképen „bejelölték” a megtett utat, s „Jancsi és Juliska módján” minden nehézség nélkül viszszataláltak. — As olimpia eseményeire hat jegyet kaptunk. Ott voltunk, a megnyitón, néhány atlétikai viadalon, a vívódöntőn; több „vizes” számot is láttunk, de a labdarúgás döntője volt a legünnepibb élményünk. Humorban is bővelkedett az olimpia. A jugoszláv—olasz vízilabda-mérkőzésen jóformán a magyarok fergeteges „Itá-lia, Itá-lia” buzdítása nyomán született meg az olasz gól, amely olimpiai bajnokságunk előfeltétele volt. Viszonzásul a labdarúgás döntőjén az olaszok magyarul szurkoltak. Csak úgy zengett a „hajrá, magyaroki — mindent bele! — szúrd rá!” Egyszerre csak hozzánk fordul a lelátón az egyik olasz, s tört angolsággal arra kér választ: „Hányas számot visel a mezén a Mindent Bele nevű játékos?” Ki tudja, talán Bene Feri járt az eszében... Mikor a megnyitón a magyar csapat felvonult, méginkább amikor a lobogónkat a győzelmi árbocon láttuk, s a Himnusz felcsendült — valami megmagyarázhatatlanul a szívünkbe markolt. — Nekünk, férfiaknak csak nyeldesni illik a könnyeinket — súgtam a feleségemnek —, de ti bőgjetek csak. Ennyit a sprotvonatkozásokról. Mert a versenyek előtt, után, alaposan tanulmányozott japán életről, szokásokról akár estig is mesélhetnénk A közmondásos japán udvarisság bizony meglehetősen fonák valami. A vendégekkel szemben kétségtelenül nagyon előzékenyek, de a villamoson nem egy idős embert vagy terhes anyát láttunk ücsörögni, amíg a gyerekek kedvükre ültek. (Ilyenkor mindig Otthon éreztük magunkat!) Szemtanúi voltunk annak is, amikor felállt egy nő és mosolyogva felkínálta ülőhelyét a „teremtés koronájának”. Jártunk, a televíziós készülékeket előállító Toshiba-gyárban. Itt egy bűbájos jelenet nevettetett meg bennünket. A készülékek futószalagon érkeznek. A „meós" óriási kalapáccsal ver rá mindegyik masinára, s ha eközben a kép megrezzen, vagy a hang nem tökéletes —, a készülék már mehet is a selejtbe. A műszaki cikkek egyébként meglepően olcsók. Olcsó a fő táplálékuk, a rizs is. De például már az európai gyomornak való koszt meglehetősen költséges. Érthetetlen módon a narancs — amely pedig itt mindenfelé terem — drágább mint nálunk. Yenről átszámítva, 1 kiló szőlő mintegy száz forintba kerül, 1 kilogramm sertéshús pedig kétszáz forint. Es láttunk az áruházakban 1200 forintos nyakkendőt és hatezer forintos férfi ruhát is. Egy pincehelyiségből átalakított, tíz asztalt „számláló” úgynevezett magyar vendéglőben is jártunk, ahol 150 forintos paprikáscsirkét kínáltak, egyetlen palacsintáért pedig 70 forintnak megfelelő összeget kértek. A végén bambit ittunk, bár azt sem olcsón... A legszebb japán tulajdonságok egyike a feltétlen becsületesség. A férjem például valahol ottfelejtette a fényképezőgépét. Mire észbe kaptunk, már rohant is lélekszakadva felénk egy fiatalember, s hozta a gépet. Ami nálunk elképzelhetetlen: magnóvételi szándékunkról azért tettünk le, mert az eladó őszintén közölte, hogy a készülék csak „egyszemélyes”, fülhallgatós ... Turistacsoportunk egyik kirándulásán valakinek elveszett a pénztárcája. Tanakodás, találgatás. Néhány perc múlva a kényes helyzetet éles szirénazúgás vágta szét: rendőrségi riadóautón hozták a pénztárcát, amit a megtaláló nyomban a rendőrségre vitt. s mivel yen ás dollár mellett forintok is Tokióba voltak benne, azonnal megállapították, hogy csak magyaré lehet... — Még valamit a közlekedésről — mosolyog a néhai autótulajdonos. — Sem istent, sem embert — jobban mondva: sem féktávolságot, sem KRESZ-t — nem ismernek. Egyetlen áthághatatlan törvény van: a balkézszabály. Ennek a megszegői számára nincs irgalom ... Autóbusztúrára mentünk egy hegyre: hajmeresztő, korlát nélküli szerpentineken. Az út mentén táblák, rajtuk piros színű nyolcas és zöld 52-es szám. Kalauzunk mondotta, hogy az első az útszakaszon bekövetkezett halálos balesetek, a másik a súlyosan sérültek számát jelzi. Visszafelé jövet a nyolcast már egy piros 10-es szám váltotta fel... ... Pereg a szó, száz meg száz érdekes, egzotikus, mosolyogtató és elgondolkoztató történet kavarog a házaspár emlékezése nyomán.< Míg végül a meghatóan szép búcsúzásig, a hajó utasait a szárazfölddel jelképesen összekötő papírszalagokig, az édes-bús dallamú Szajonáráig jutunk a beszélgetésben__ — Szép ét meny volt, minden eddigi Htunknál maradandóbb. Számos országot bejártam már, de a legkedvesebben Japánra emlékszem vissza. Töretlen fénnyel ragyognak az emlékek, és biztos, hogy évek múltán is elevenen, frissen élnek majd bennünk. Gyönyörű egy hónap volt, de már a harmadik héten nagyon hiányzott a jó magyar koszt, a friss sütetű, sokszor ugyan bárgyú, de jellegzetesen pesti viccek: egyszóval — jó volt hazajönni' És hogy a világ másik felének megismerésére is jó ösztönző volt ez a: Ázsiában eltöltött hónap, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a bankban van kamarás doktorék 1968-as mexikói olimpiai túrájának az első részlete is. Jóba Tibor
