Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-31 / 26. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek) Ara SO fillér 1965. JAN. 31, VASÁRNAP Ki-ki a saját p (T. P.) Van egy jó magyar közmondás: „Söpörjön ki-ki a saját portája előtt!” Olyankor szokták ezt mondani, ha valaki nem azzal törődik, ami a saját feladata, vagy éppenséggel elhanyagolva azt, mások szemében „keresi a szálkát”, akadékoskodik, s nem veszi észre, hogy közben volna mit tennie a maga munkaterületén, azaz a saját portája előtt is. Képekben, hasonlatokban igen gazdag a magyar nyelv, s ezúttal is találóan és tömören fejezi ki a népi bölcsességet, a sok évszázados tapasztalatot. Mert úgy látszik, ilyen mások háza táján „söprögetők” akadtak a régebbi időkben is. S hogy manapság? Gondoljunk csak egy-egy értekezlet „örökös” felszólalóira, akik — mások elől is elfogva a levegőt — valóságos kívánságlistát terjesztenek a felettes szerv jelenlevő képviselője elé, s lettlégyen bármiről is szó, ők csak a maguk nótáját fújják, nem törődve napirenddel és az előterjesztett témával. Csipkednek és ostoroznak mindenkit, aki nem tesz valamit az érdekükben, de olyan ritkán lehet haHani tőlük, hogy némi önbírálattal illetnék szűkebb hazájukat, területük ügyintézőit, s főként azt a munkakört, amelyet önmaguknak kell, vagy kellene ellátniuk. Ismerjük az „objektív” okokat keresőket is, a minden mulasztást és hibát megmagyarázókat, akik bebizonyítják a fehérről, hogy fekete, s egy-egy bejelentés vagy panasz hallatára nem a hiba megszüntetésén törik a fejüket, hanem azt kutatják, hogyan adhatnának tromfot a jogosan bírálónak. Akik a vállalatukról, üzemükről enyhe észrevételeket tartalmazó újságcikket, mint „véres kardot” hordozzák körben különböző fórumokon, a cikkíró felkészületlenségét és elfogultságát hangoztatva. De elfelejtenek tárgyilagos és nyugodt hangú levelet írni véleményükről a lap szerkesztőségének, amely azt egybevethetné saját tapasztalataival. Ámde ne menjünk ilyen meszszire. Maradjunk csak az átlagos* embertípusnál, aki joggal bosszankodik, ha a boltban az eladó szálhibás öltönyt vagy harisnyát „sóz rá”, s közben a maga munkahelyén — a kicsivel nagyobb kereset érdekében — néha-néha átereszt a kezén egy-egy gyengébb minőségű munkadarabot, abban a reményben, hogy a MEO úgysem veszi majd észre. Nem is gondolva arra, hogy ezzel egy másik embertársának okoz bosszúságot. Ismerjük az órabérben csellengőt, a szerszámokat széthagyót, a gépet piszkosan átadót is, csakúgy, mint a „tervszerű” normalazítás elnézőjét, aki most duzzog, mert „felülről” rendelték el számára, hogy hozza rendbe azt, amit elmulasztott. Ahelyett, hogy a munkahelyek megfelelő előkészítésével, még jobb szervezéssel, az anyagok előteremtésével, s az állásidők leszorításával segítené beosztottjait a reális teljesítmények elérésében. De talán elég is a példák felsorolásából, hiszen mindenütt találkozunk hasonló típusokkal, Tovább folyik a küzdelem Szánkon A szürke gejzír néhány nappal ezelőtt még legalább 70 méter magasra tört. Azóta mintha csillapult volna dühe. sötét felhőként gomolyog a fúrótorony dereka körül. Hangja azonban ugyanolyan erővel dübörög, mint eddig. A szanki olajkutatók apró melegedő bódéja szinte lebegni látszik az iszaptenger közepén. Nem először járok itt, már megtanultam, hogy mi az illem: jó szerencsét kívánva ca pl átok a fehér sisakos olajbányászok mellé. A fáradt, borostás arcokon még valami mosolyféle is megjelenik, amikor visszaköszönnek. De a tőlük kapott információ nem túl bíztató: — A gáz ereje nem csillapodott, csak lefordította a súlyos kitörésgátlót a csőfejről és most közvetlenül a talaj fölött ömlik szét — magyarázza a tetőtől talpig csuromvizes Szegedi András. A térdig érő iszapban gázolva mentik a olajbányászok. fúróberendezést I.udman István: „A kői élességünket teljesítettük.” Néhány bányász a fúrótorony közelében birkózik a sárral Egy acélcsövet igyekeznek kimenteni az óráról órára mélyülő ingoványból. Az értékes fúrőberendezést már biztonságos helyre szállították, csak ez a néhány cső maradt még hátra. Itt dolgozik Ludman Sándor is. Ez a vékony, barna arcú fiú önfeláldozó bátorsággal próbált gátat emelni az ömlő gáz útjába, a kitörés után. Így emlékszik azokra a percekre: Százharminchét KISZ-brigád versenye Első a Kecskeméti Vas- és Fémipari Ktsz .uiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiHiiiiiitniitüiiiiiiiiiiifiiiiiitiiiiiiiiiiiii ifjúsági brigádja A múlt év két utolsó hónapjában zajlott le az a verseny, amely a megye 132 ifjúsági brigádja részvételével a KISZ VI. kongresszusa tiszteletére indult, s amelynek eredményeit nemrégiben értékelte a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága. A versenyt az £M Fémmunkás Épületlakatos és Tomageikkipari Vállalat Kecskeméti Gyáregységének ifjúsági brigádja indította el, s a cél az éves tervek teljesítésének a segítése volt. A versenyfelhívást a megye valamennyi ifjúsági brigádja érdeklődéssel fogadta. Az értékelésig azonban csak 100 brigád jutott el, mert 32 időközben kiesett. Az igen népes mezőnyben az első helyre a Kecskeméti Vas- és Fémipari Ktsz tizennégy tagú ifjúsági brigádja került, s ezzel elnyerte a versenyzés dót .és a 800 forintos pénzjutalmai. A brigád termelési tervét novemberben 100, decemberben pedig 130 százalékra teljesítette, ami 67 ezer foript túlteljesítésnek felel meg. Emellett kifogástalan minőségi munkát végeztek. Gazdaságos anyagfelhasználásukkal több mint négyezer forintot takarítottak meg. A két hónap alatt összesen 960 óra társadalmi munkát teljesítettek. Vállalták egy nyolc méter széles és húsz méter faoszszú raktári állványzat elkészítését. s ezzel a ktsz-nek újabb 17 ezer 500 forintot takarítottak meg. Igazolatlan mulasztás nem fordult elő s a brigád valamenynyi tagja rendszeresen jár a szakmai és ideológiai oktatásra. Második helyre az ÉM Bács- Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat Vad Imre vezette 16 tagú ifjúsági brigádja került. Harmadik helyezést a Baromfiipari Országos Vállalat Kiskunhalasi Gyáregységének „Harcos” elnevezésű brigádja nyerte el, míg a negyedik a Kalocsavidéki Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat .,Csomagoló’’ szocialista ifjúsági brigádja, az ötödik a Kiskunhalasi Faipari Vállalat „Harcos”, a hatodik pedig a Kiskunhalasi Vastcmegcikkipari Vállalat „Togliatti”-rói elnevezett ifjúsági brigádja lett. • G. S. Kunyik Imr-e torony építő és alapozó brigádja a mentőfúrást készíti elő. t'Fáfch Sándor felvétek«*.) Tíz új palántanevelő telep a megyében Megyénkben az idén fontos állomásához érkezik a nagyüzemi zöldségkertészkedés fejlesztése. A csaknem 30 ezer holdnyi zöldövezetben eddig a kedvező adottságok ellenére sem tudták megvalósítani a korai szántóföldi zöldségtermesztést, mert a régi, korszerűtlen melegágyak nem győzték ellátni a kertészeteket előnevelt palántákkal. Erre az évre azonban elkészültek az új palántanevelők: á meglevőkön kívül ló újabb, egyenként 6 ezer négyzetméter nagyságú telep kezdi meg üzemelését. Ezekről a kora tavaszszal már ezer holdra elegendő erőteljes — főleg paradicsom-, paprika- és karalábépalántát kapnak a kertészetek. A primőrtermesztós fejlesztése érdekében az eddiginél fokozottabb mértékben használják fel a műanyagot is. A zöldségtermesztő üzemek 50 mázsa fóliát vásároltak, amely mintegy 30 ezer négyzetméter fedett kertészet kialakításához elegendő. Ezzel összesen mintegy félmillió négyzetméter területű üvegházban, hollandi ágyban és fóliaalagút alatt nevelnek palántát és korai primőröket a megyében. A zöldségtermesztés fejlesztésére az idén, a tervek szerint, további 5 millió forintot fordítanak. Az összeg egy részét gépesítésre használják fel, a többit pedig az öntözés fejlesztésére fordítják* — A kitörésgátió fölött megjelent az iszap. Ez biztos jele annak, hogy kitörésre számíthatunk. Megszólalt a riasztókolotnp és erre mindenki elfoglalta az élőre meghatározott posztját. Csak annyit láttam, hogy a fúrótorony vasbordái között magasan az óriási nyomás tépi, szaggatja a fúróüimlőt. Gondolkodás nélkül indultam felfelé a vaslétrán, hogy elzárjam a biztonsági zárat. Nem sikerült. Talán néhány percig lehettem fenn, de nekem ez az idő egy végtelenségnek tűnt. A mentőcsúszdán érkeztem íe ismét a földre. Amikor megpillantottam társaim ijedt arcát, akkor döbbentem rá, hogy milyen veszélyből szabadultam; Dadtnan Sándor példája nem egyedülálló. Az elmúlt napokban a kút egész személyzete és a segítségükre érkezett mentőbrigád minden tagja ilyen önfeláldozó bátorsággal igyekezett megmenteni a drága felszerelést az enyészettől. Hőstett? Így is nevezhetjük. De tőlük csak ezt hallom: Kötelesség. A kúttől 150—300 méterre tatajgyaluk dolgoznak. Jenei Zsigmond mérnök irányításával egy új torony alapjait helyezik le a következő napokban. Az építés befejezése után — körülbelül két hét múlva — megkezdik a mentőfúrást. — Természetesen, csak akkor, ha időközben ötemagától be nem omlik a furat. Békés Dezső iorlája előtt... s nem nehéz kiegészíteni a fenti képet. Nyilvánvaló, hogy a párt és kormány intézkedései a második ötéves terv jó befejezésére, a takarékos gazdálkodásra, a lazaságok, fegyelmezetlenségek megszüntetésére csak úgy járhatnak sikerrel, ha azok együtt haladnak a megfelelő közszellem és munkaerkölcs kialakításával, az egyszemélyi felelősség növelésével, s a tervek végrehajtásából adódó feladatok személyekre való legaprólékosabb felosztásával. Magyarán mondva: ha ki-ki a saját portája előtt „söpröget”, s azt teszi rendbe legelőször-. Mert hiába beszél a munkafegyelem megszilárdításáról az a műhelyfőnök, vagy hivatali vezető, akiről tudják beosztottai, hogy maga is szívesen rövidíti meg a tényleges munkára fordított időt naponta, s hiába inti takarékosságra beosztottjait az az ember, aki dúsan költi az állam pénzét reprezentációra, közületi vásárlásokra, s családi kirándulások céljából rendeli magához a vállalati gépkocsit vasárnaponként. A példa — ez esetben a rossz példa — ragadós, s a célszerű, okos határozatok fellazítójává is válhat. De ellenkező értelemben: A jól példa a legnagyobb vonzerő, tekintélyt kölcsönöz, erkölcsi tartást és alapot ad, s megtermékenyül a dolgozó emberek magatartásában, mindennapi cselekedeteiben. íme így válhat egy egyszerű közmondás követése, betartása valamennyiünk ügyévé, s egyszerűségében is — vagy éppen azért — dolgaink eligazítójává, gondjaink leküzdésének segítőjévé. Csak élni kell vele.
