Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-12 / 291. szám
1. oTflat weí. december 12, szómba* rLn N A P T A R 1964. december 12, szombat. Névnap: Gabriella. Napkelte: 7 óra 22 perc. Napnyugta: 15 óra 52 perc. J — 400 holdon kezdték meg az ősszel megyénk szövetkezeti gazdaságaiban a zárt őszibarackosok kialakítását. Az ültetvényekbe azok a fajták kerültek, amelyek jól bírják a homokvidék szélsőséges időjárását, s bebizonyították, hogy nagy termőképessé- gűek mostohább talaj- viszonyok között is. — A KANADAI Viktóriában megrendezett nemzetközi fotókiállításon Meggyes Lászlónak, a Kecske— F1LMSZEREPEI- RÖL tart élménybeszámolót — az ifjúsági klub rendezésében — Koncz Gábor, vasárnap délután 4 órai kezdettel, Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Házban. — Kimutatták, hogy Spanyolországban az év első hat hónapjában a nagyvárosokban 4.7 százalékkal drágult az élet. Az általános drágulás 1958 óta 30 százalékos. — Telelőbe „vonultak” a halak megyénk termelőszövetkezeti tógazdaságaiban. A ti- szakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezet közös halastavában 120 mázsa kétnyaras pontyivadékot teleltetnek. — A KECSKEMÉTI Katona József Múzeumban vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg Bozsó János festőművész kiállítását. Megnyitó beszédet Gera Gyula festőművész mond. A kiállítás — hétfő kivételével — keddtől péntekig 10— 14 óráig, szombaton és vasárnap 10—13 és 15—18 óráig tekinthető meg. 1944. december 15-én felszabadult Sajószent- péter. Ziliz, Hegymeg, Berente, Alacska. Szirák, Bokor, Rimóc, Gödöllő. Budapesten, a nyilasok kihirdették a statáriumot. December 12—2« között a felszabadult területeken létrejöttek a nemzeti bizottságok. Ezek választották meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés 230 küldöttét. — GENTBEN (Belgium) nemzetközi fotószalon nyílt, melyen a Kecskeméti Fotoklub két tagja, Krisch Béla Tél és Vincze János Gátépítés című képével sikert aratott. — Az idén már teljes kapacitással üzemel. és több mint 30 mázsa nemesített paradicsom-vetőmagot dolgozott fel a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet vetőmagüzeme. A paradicsommagot fajtánként fémzárolták és továbbították az ország minden tájára. Egyes fajták magja iránt külföld is érdeklődik. — A román gépipar az idén mintegy kétszáz új gép és felszerelés sorozatgyártását kezdte meg, azon a hétszáz prototípuson kívül, amelynek a gyártását 1960—63-ban vezették be. Az új termékek között vannak a hatezer méter mélységig működő fúró- berendezések, az új személyszállító és tehervagonok. ItLÍLjra :HQ Várható időjárás szombat estig: párás, legnagyobbrészt felhős, főképp a reggeli órákban ködös idő. Helyen- kint ködszitálás. zúzmaraképződés. Gyenge, időnként kissé felélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem várható, a hegyeken további hóolvadás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—mínusz 7, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton mínusz 2— plusz két fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: December 10-én a középhömérséklet mínusz 1,9 (az ötvenéves átlag plusz 1,0), a legmagasabb nappali hőmérséklet 0,1 Celsius-fok, napsütés nem volt. December 11-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1,1, a délután 2 órakor mért hőmérséklet plusz 0,1, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,9 fok, csapadék nem volt. méti Fotoklub tagjának Szépség a munkában című képét is kiállították. — Közel egymillió forint értékű paprikát szállított már a bátyai Haladás Termelőszövetkezet a kalocsai paprikaipari vállalatnak, s még mintegy 25 vagonnyi vár beszállításra, amiért 600—700 ezer forint bevételre számít a közös gazdaság. (Tudósítónktól.) íffiniatűr Egy ültő helyben megírt dráma Novelli, a XIX. századbeli olasz drámaíró vállalta, hogy 30 óra leforgása alatt háromfelvoná- sos színművet ír a kerékpárosok életéről. A színjátékot ugyanis a firenzei kerékpáros kongresz- szus alkalmából kellett bemutatni. Novelli a firenzei újságírókból alakult bizottság ellenőrzése alatt látott hozzá a munkához, s a mű 23 óra 55 perc alatt el is készült, ötszáz líra ütötte érte a markát. Róka a kutyák börtönében Freddie, az idomított róka magára maradt, amikor gazdáját hathavi fogházra ítélték. Freddiet is az angliai Watfordban levő állatfogházba zárták, amelyet az Országos Kutyavédő Liga tart fenn. A kutyák jó része bírósági végzéssel került oda, „fegyelmezetlen magatartás’' miatt. Hegesztés a kozmoszban Borisz Paton szovjet akadémikus szerint a hegesztésre nagy szerep vár a kozmosz meghódításában, például a pályaállo- mások, holdvárosok létesítésénél. Nem kétséges, — mondotta a tudós —, hogy a kozmikus teret meghódítva az emberiség megtanulja a hegesztéshez felhasználni a napsugarakat. a korpuszkuláris részecskék ingyenes energiáját. 70 éve; 1894. december 12-én halt meg Xantus János, a legmozgalmasabb életű magyar természet— A kiskőrösi járás közös gazdaságaiból mintegy húsz elnök és vezetőségi tag vesz részt a hároméves szőlész—borász szakmunkásképző tanfolyamon. Hetenként két ízben az Állami Pincegazdaság Alföldi Üzemének kiskőrösi pincészetében kerül sor egész napos elméleti és gyakorlati oktatásra. A pincészet mindkét oktatási formához jó segítséget nyújt. Amellett, hogy a szakmai gyakorlat színhelyéül szolgál, a pince- gazdaság több szakembere előadója is az elméleti tantárgyaiknak. —- A kecskeméti tanyavilágban az olimpia nemes gondolatát idézik a hét végén. A tanyai filmklubokban ugyanis a legutóbbi olimpiákról készült filmeket játsszák és az előadók is a testkultúra fontosságáról beszélnek. — Rózsafaiskolát létesítenek a tavasz- szal a Helvéciái Állami Gazdaság bor- bási telepén. A nemes rózsák legváltozatosabb fajtáival 120 ezer vadalanyt szemeznek be, amit az ország parkjainak, tereinek díszítésére hoznak forgalomba. Törpe diktafon Moszkvában a Nép- gazdasági Kiállításon megjelent a törpe diktafon. A készülék alig nagyobb egy cigarettásdoboznál, könnyen elfér a zsebben. Súlya is jelentéktelen, mindössze 600 gramm. A készülék a Notesz nevet kapta. Kazettáiban 40 méter magnetofonszalag helyezhető el, amely egyórás felvételhez elegendő. A készüléket morzsányi akkumulátor táplálja. — Mintegy félszáz állandó nézője van a pólmonostori művelődési otthonban a Magyar Televízió szakfilmsorozatának. Az érdeklődők között azonban viszonylag kevés mezőgazdasági gépkezelő van, akik számára pedig nagyon fontos lenne e filmek megtekintése, és az ezt követő vitában való részvétel. (Tudósítónktól.) Nehéz eset — Fel tudna vágni egy kilót? — hangzik mellettem egy fiatalember hangja a Kiskunhalasi Állami Áruház és a zöldségesbolt közé beékelt kis dohányáruda kiszolgáló ablaka előtt. S máris hallom a kiszolgáló válaszát, amint meglepődés nélkül kérdezi: — Dekára jó lesz? — s kapott fejbólintás után a százas ellenében ropogós tízeseket nyújt a fiatalembernek, aki egy alig hallhatóan elmormogott „kösz” után tovasiet. Utána én kerülök az ablak elé, s ugyancsak elcsodálkozom. Mögötte ugyanig egy őszhajú, idős hölgy várja vásárlói érdeklődésemet. Zavaromban csak egy doboz gyufa vásárlása jutott eszembe. Hiába, sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy a fenti „nyelvújító” fiatalember könnyed stílusát elsajátítsam... C. F, kutató és gyűjtő. A szabadságharc vitéz honvédtüzére volt. Az emigrációban Amerikába került, ahol kubikos, napszámos, nyelvtanár, mérnök, majd a legvadabb tájékon térképrajzoló lett. Ekkor kezdett természeti tárgyakat gyűjteni. Kereszitül-kasul bejárta mindkét Amerikát. Ausztráliát, a Csendes-óceán- szigetvilágát; Dél-Ázsiát. Utjain »9 szigetet fedezett fel, továbbá ásványt, növényt és sok állatfajtát. Ezek között csak madárfajta 26 szerepel. Akkor már világszerte ismerték és ünnepelték, amidőn könyvtári tudományos műnek és útleírásnak szerzője volt. hazajött, hogy itthon szerény múzeumi beosztottként megteremtse a Budapesti Adatkertet. — Az év végéig — görög, olasz és francia exportra — ötezer hízott ürüt szállítanak a bajai járás termelőszövetkezetei. — A GHÁNÁI Tudományos Akadémia magkutatási intézet létesítését tervezi Accra közelében. B. Garbra akadémikus szavai szerint az intézetben az atomenergia békés hasznosításának problémáit fogják tanulmányozni. Kétlahi farmerek Minden negyedik amerikai farmer gyárban is dolgozik azon kívül, hogy a földjét megműveli. A kétlaki farmerek általában heti negyven órát dolgoznak az iparban, és késő este, vagy hajnalban végzik el a mező- gazdasági munkákat. Évről évre egyre többen kényszerülnek ilyen életmódra. fl lottó e heti nyerószámai: 13, 17,33, 43,44 Megvitatták a nagyüzemi zöldségtermesztés fejlesztésének távlati tervét A Duna—Tisza közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet üzemszervezési csoportja részletes tanulmánytervet készített Bács-Kiskun megye zöldségtermesztésének távlati fejlesztésére. A programot — amely a vidék nagy múltú kertészetének nagyüzemesítését tájegységenként jelöli meg — tegnap az intézetben kutatók, valamint gyakorlati szakemberek vitatták meg. A húsz évre szóló tervjavaslatot — amely a Bács-Kiskun megyei pártbizottság kezdeményezésére készül — dr. Frigyesi Ferenc, az intézet tudományos munkatársa állította össze. Erre azért volt szükség, mert a vidék szőlő- és gyümölcskultúrájának nagyarányú fejlesztése mellett, a kedvező adottságok ellenére, a zöldségtermesztés elmaradt. A program összeállításához a megye éghajlati, talaj- adottsági, víznyerési viszonyait, valamint az egyéb szántóföldi és kertészeti kultúrák elhelyezkedését, azok további terjeszkedését is figyelembe vették. A tanulmánytervhez 42 térképet csatoltak, amelyek a kijelölt zöldségtermő területek alkalmasságát igazolják. A korai zöldség- termesztést szolgálja a többi között az a térkép is, amelyen azokat a területeket jelölték meg, ahol aránylag kedvezőbben hasznosul a kora tavaszi napfény és gyorsabban melegszenek fel a talajok. öt tájkörzetben jelölték meg a nagyüzemi zöldségtermesztést. Külön centrumok látják el a konzervipart, és külön övezetekben állítják elő a piaci zöldséget. A tanulmány növénynemenként, községekre szólóan szabja meg a hasznosítási prog. ramot. A megye szélsőséges időjárása miatt a zöldövezetek kialakításánál az olcsó öntözési lehetőségeket is figyelembe vették. így végig a Duna szakaszán, valamint a Tisza mentén öntözött zöldségkertészetek kialakítását javasolják. A nagyüzemi palántanevelést szintén tájkörzetenként jelölték meg. Jövőre már a terv szerint látnak hozzá a zöldségtermelő tájak kialakításához. Leütötte haragosát Két esetben sújtották összesen 10 hónapi szabadságvesztésbüntetéssel Boros István 33 éves lajosmizsei lakosit. Súlyos testi sértés bűntettének elkövetéséért 1950-ben, lőfegyverrel való visz- szaélés miatt pedig 1953-ban ítéltek eL Az izgága, kötekedő férfi, azonban ezekből a büntetésekből sem tanult, mert 1963-ban újabb súlyos testi sértés bűntettet követett el, amelyért 1964. október 6-án 5 hónapi szabadságvesztés büntetésre ítélték. Az ítélet kihirdetésétől alig egy hónap múlt el, s Boros István még egy bűncselekménnyel tetézte rosszhírét. November 16-án este az alapszervezeti pártvezetőségi választásról igyekezett hazafelé K. M. lajosmizsei lakos, barátjával. Az egyik sötét utcában jártak, amikor az egyik kapualjból kiugrott Boros és minden szó nélkül öklével K. M. arcába sújtott. A szerencsétlen férfi a váratlan és erős ütés következtében az árokba zuhant, s ott elvesztette eszméletét. Boros, aki ittas állapotban volt, nem elégedett meg ezzel, a már eszméletlen embernek kétszer az arcába rúgott. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, barátjaival együtt a község egyik cukrászdájába ment, ahol tovább folytatták az italozást. A súlyosan sérült K, M-et a kecskeméti kórházba szállították, ahol két hétig ápolták orrcsonttöréssel és egyéb arcsérülésekkel. A kecskeméti járási- városi rendőrkapitányság Boros István ellen —, aki a Fővárosi Szállítási Vállalatnál mint lóhajtó dolgozik — súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt indított büntetőeljárást. G. G. Menetrend-módosítások a kecskeméti autóbusz helyi járataiban A 9. sz. AKÖV értesíti az utazó- közönséget, hogy december 14-től — hétfőtől — kezdve, az útkorszerűsítési munkálatok miatt, a kecskeméti helyi járat közlekedésében a 7. sz. vonalon az alábbi módosítás lép életbe; A 7. SZ. JARAT 5.15—8.15 és 16.15 —18.15-ig, szombaton 5.15—8.15 és 13.15—15.45-ig félóránként a tanácsháza—Bodzái úton át a Halasi útig íRöviköt) közlekedik. A nap egyéb időszakában ugyanezen a vonalon a 2. sz. járat végzi az utasszállítást 2—7 sz. jelzéssel. Kedden és pénteken 8.15—12.15-ig a villanymalomig közlekedik. A 2/A SZ. JARAT 5.15—8.15-ig és 15.45—19.15-ig félóránként, a nap egyéb időszakában óránként (15-kor) közlekedik a tanácsháza—Kecskemét, alsópályaudvar között. A 3. SZ. JÁRAT — kihasználatlanság miatt — a tanácsháza—méhes- laposi iskola között 21.15-ig közlekedik, majd szombaton és vasárnap 21.45—22.45—23.45-kor indul a tanácsházátói. Senki nem nélkülözheti a városi gúzsai működő vízmelegítőt! Főzéshez, mosogatáshoz, mosáshoz, fürdéshez 1 perc alatt 5, illetve 10 liter forró vizet ad. A 10 literes készülék csapteleppel és zuhanykarral, vagy anélkül kapható. Ára: 5 literes méretben 1427, ____Ft 0 literes méretben 1789,___ Ft zu hanykarral 1898,__ Ft Ka pható: a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kisker. V. 111. sz. és 321. sz. boltjában. Baja, Eötvös u. 5. sz. alatt. 5800