Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-10 / 289. szám

1964. december 10. csütörtök 5. oldal Kallódó emberek AMIKOR hallottuk, hogy az élő amerikai irodalom egyik legnagyobbja, Arthur Miller kirándulást tett a filmművé­szetbe, kíváncsian vártuk, va­jon milyen lesz az eredmény. Eddig Millernek csak egy-két drámáját láthattuk filmen. Elégedettek lehettünk. Pontos filmbeli megfelelőjét láttuk az eredeti műnek. vontabb gondolatok is ezeknek a lényegében primitív emberek­nek az ajkán. Sokat beszélnek a szereplők, éppen nem hét­köznapi módon, s mégsem fá­rasztó, nem is unalmas a film. A Kallódó emberekről meg­lehetősen szélsőségesen nyilat­kozott a kritika. Csupa jót és csupa rosszat is mondtak róla. Annyi bizonyos, hogy Miller M. Clift, Marylin Monroe és Clark Gable. Aki ,olvasta a filmnovellát, láthatta, hogy John Huston ren­dező szó szerint ragaszkodott az eredetihez. Mégis, ez a film valahogyan kevesebb lett, mint a novella. Viszont ezt aligha lehet felróni a rendezőnek. Egyszerűen arról van itt szó, hogy a milleri. szöveg szárnya­lását, rejtett utalásait és táv­latait nem tudta visszaadni a hollywoodi iskola tárgyilagos filmnyelve. Bármennyire be­kezdésről bekezdésre követi a film Millert, az ő világa egy kissé felette áll mindig a való­ságosnak, mondanivalója, jel- képrendszere általánosabb és összegezőbb, mint amit a vász­non megjelenített valóságda­rab önmagában kifejezhet. A film, ha ilyen naturálisán lát, mint a Kallódó emberek is, erre a felülemelkedésre képte­len. De megmaradt a „pontos fordítás” következtében mégis a milleri párbeszédek tömör­sége, kifejezőereje és szépsége. EZ KÜLÖNÖS élmény ebben a filmben. Ahogyan természe­tesen, pátosz és hamis hangzás nélkül szólalnak meg a legel­drámái filozófiailag tisztábbak, következetesebbek, s irodalmi- lag is jobbak, mint ez a filmje. Az azonban a mi nézőink szá­mára is világos, hogy ismét az amerikai életformát veszi cél­ba, a veszendő emberekért a kései kapitalizmus lélektelen világát teszi felelőssé. Az ere­deti cím különben — Misfits: Elfajzottak. — bár kevésbé hangzatos, de sokkal kifejezőbb. Mindenesetre, ha szemére is vetettük Hustonnak az előbb, hogy nem tudta követni Mil­lert, az mindenesetre mellette szól, hogy nagy mesterségbeli tudással készült film a Kallódó emberek. Szórakoztató, érdek­feszítő, látványos. Ha úgy vesz- szük, ez sem csekélység. Még mindig jobb és hatásosabb, mint a még oly nagy igazságok hitel nélkül való, ügyetlen és unalmas előadása. CSUPA jót mondhatunk vé­gül a színészekről. Az időseb­bek pedig a Kallódó emberek­ben búcsúzhatnak meghitt is­merősüktől, a nemrég elhunyt Clark Gabiétől. M. L. 30. — Az ma már kevés! — vá­gott ilyenkor vissza az igazga­tó, akinek szinte most is hallja a hangját. „Hát persze, hogy kevés — fűzte hozzá most gondolatban — hiszen ezt a káoszt is úgy­nevezett okos és művelt embe­rek kezdték, és a tömeg csak ment utánuk.” Megy, ballag a szép vezérürü és poroszkál utána a nyáj. Szól a kolomp. és megy utána. A harmadik osztályt is, hogy el­vitte ez a Kovács, s a negyedi­ket hogy megfordította a Hor­váth Laci. Vajon az a sok kis nyiladzó értelmű, tapasztalatlan suhanc-gyerek és az a nagyra- látó, nagyot akaró, ideákkal te­li, de hamis ideákkal is fertő­zött diákság volna a hibás? Ahogy ezt mind végiggondol­ta még szűkebb lett számára a szoba, és még kényelmetlenebb a betegágy. .,Nem lehet kibújni a felelős­ség alól” — tett pontot már ki tudja hányadszor a gondolatai végére, hogy azután valami eszébe ötló kép vagy szó, egy elhangzott és most visszacsen­gő mondat nyomán feltoluljon újra az egész. — Nyugtalan ma! — szólt rá a szerény ebédet hozó nővér. — Látom már, hogy nem találja itt a helyét, pedig még marad­nia kell, aránylag itt van a leg­jobb helyen. Talán már ki is mehetne házi kezelésre, de az nem volna biztonságos. Jobb, ha a folyosón se mutatkozik. Eszébe ne jusson felkelni. Saj­nos. most itt is eléggé feszült a hangulat. S mert választ nem kapott, csendesen folytatta: — Én nem is tudom, miért mondok el magának mindent, még azt is, amit nem szabad, de bízom az akaraterejében, és a józanságában. Ugye, nem ve­szíti el a türelmét? Látja, ma is behoztak néhány sebesültet, és ide telefonált a nemzetőrség pa­rancsnoka, hogy nem fogadhat­juk be őket, mert „piszkos ellen­forradalmárok”. A főorvos vitá­zott vele, de aztán letette a kagylót, ő se húzhat ujjat a fegyveresekkel. Tudja, hova vi­tettük azt a négy szerencsétlen kiskatonát? Le a pincébe az egyik kamrába, ahova máskor a hullákat... Talán sikerül rend­Kislány a katedrán Nyelvművelő szakkör az iparitanuló-iskolában Nem mondhatni, hogy ottho­nosan mozog a katedrán. Az el­ső percekben komoly lámpaláz csuklatja a hangját, aztán egye­nesbe lendül és folyamatosan, de még mindig pírban égő arc­cal beszél a hallgatósághoz: — A palóc nyelvhasználatról fogok előadást tartani, monda­nivalómat a palóc kiejtés bemu­tatásával illusztrálom, majd megmagyarázom az egyes sza­vak értelmét. Az előadó: Szomor Judit ipa­ri tanuló, a hallgatóság pedig: az iparitanuló-iskola nyelvmű­velő szakkörének tagjai. Mert a tanév kezdete óta ilyen is van: nyelvművelő szakkör. 10 sor szövegben: 30 hiba Kuna Gábor és Varga Mihály iparitanuló-iskolai tanárok fel­mérték az iskola tanulóinak he­lyesírási készségét. 10 sor szö­veget írattak valamennyi tanu­lóval. Az átlageredmény elszo­morító volt: a 10 soros szöveg­ben az I. osztályosok átlag 30 hibát, a II. osztályosok 20 hibát, és a III. osztályosok 19 helyes­írási hibát ejtettek. Persze, egyénenként voltak ezeknél jobb, rosszabb eredmények is. A pedagógusokat ez a szám döbbentette rá arra, hogy a VIII. általános iskolát végzett gyerekek felkészültsége elég gyenge. Természetesen ez nem­csak a helyesírásra, hanem a stílusbeli készségre és az olva­sottságra is vonatkozik. Ezért az iskola igazgatójával egyetértésben a tanév elején megalakították a nyelvművelő szakkört, amelynek az a felada­ta, hogy a gyerekeket helyes­írásra, olvasás- és beszédkész­ségbe nevelje. Önképzőkör féle? Valami olyan, de talán mégis több annál. A gyerekek önkén­tes csoportosulása, vállalása an­nak, hogy munkaidőn felül he­tente egy órát magyar nyelv­tudásuk sokoldalú gyarapításá­val töltenek el. Persze, tanári vezetés mellett. Ezért van most Szomor Ju­dit a katedrán, és ezért ülnek a padban a gyerekhallgatók, szám szerint vagy 30-an. — Az év eleje óta — mondja Kuna Gábor vezető tanár —, határozottan érezhető a gyere­behozni őket. Megtiltják, hogy felvegyük a beteget. Hát mond­ja, emberség az ilyen? És saj­nos, az orvosok meg a betegek közt is akad, aki árgus szem­mel lesi az ilyesmit. Hát vigyáz­ni kell. Ügy látszik, már senki sincs biztonságban. Vagy ez is a cél? Magának ezt jobban ké­ne tudnia! — Mondja nővérke, milyen nap van ma? — vágott szavába hirtelen a beteg. — Csütörtök. — És hányadika? — Elseje, pontosan elseje. Ezt különben maga is kiszámolhat­ná, tegnap is ezt kérdezte. — Elfelejti az ember. A tanár csendesen kanalazta a híg levest. A menü napról napra gyöngébb, a kórház sem rendelkezett nagyobb tartalék­kal, s elég gond lehet a sok be­teg ellátása. Anna nővér közben tett-vett. Mindig talált valami igazítani- valót. A tanár egy kicsit szé­gyenlős előtte, de Annuska ügyesen hidalja át az ilyen fél­szeg perceket, teli figyelemmel és gyöngédséggel. Van valami anyás a mozdulataiban, ahogy a párnát igazítja, a takarót el­rendezi. S ilyenkor csúszik ki az em­ber száján a tapintatlan kérdés is, amit azután szeretne vissza­szívni: — Mondja, Annuska, maga teljesen egyedül él? De Annus csak nevet rajta, s kék irodalmi felkészültségén a kör foglalkozásainak hatása. Persze, csodákat nem lehet ten­ni, de a lassú folyamat három év alatt csak meghozza az ered­ményt. Judit csaknem negyedórás — ízes palócbeszéddel tarkított — előadása után kisebb vita ala­kul ki, majd többek hozzászólá­sa alapján megszületik a tanári döntés: Szomor Juditnak a hol­napi magyar órán 5-ös osztály­zatot ír be a tanár. Hányán olvasták a „Különös házasság“-ot? A kislány elhagyja a kated­rát, majd a tanár foglalja el a helyét. A második napirendi pont már az övé. A helyes fo­galmazásról tart előadást. Köny- nyed, csevegő stílusban magya­rázza meg, melyek a helyes fo­galmazás feltételei, a bevezetés, tárgyalás és befejezés szabályai. A gyerekek egy-egy kérdésnél sűrűn döfködik is ujjúkkal a le­vegőt. Főként a lányok. — A lányok sokkal érdeklő­dőbbek, mint a fiúk — mondja Kuna Gábor. — Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy az ő szakmájukban és környezetük­ben — szabók a leánytanulóim — sokkal kevesebb a diákzsar­gon, ezért ők választékosabban beszélnek. Aztán meg hát lá­nyok, finomabb az alkatuk, na­\ __________ Lá mpatartók, virágáll­ványok. Szép vonalú könyves­polcok, telefon- és televízióasz­talok, állatfigurák: tele a lakás, akár egy múzeum vagy kiállítá­si terem. És mindez vasból. Kiss Sándor iparművész itt él családjával Kecskeméten, távol a város szívétől, a Voelker-tele- pen. A múzeumszerű lakásban be­szélgetünk. Érdekes arc: mar­kánsan férfias, élettől pirosodó. Szelídséget sugárzó ősz Ihaj és nagyon lágy tekintet. Teljesen ősz. Pedig nincs még negyvenéves sem. De küzdelmes pályára tekinthet vissza, eleinte nem veszi sértőnek a kíváncsis- kodást. — Hát persze, csakúgy, mint ön is, kedves tanár úr. Vénlány vagyok, ez az igazság. S ezután már könnyebb a kö­vetkező kérdés: — És soha sem akart férjhez menni? A nővér arcán egy alig észre­vehető fátyol fut át. — De igen. Volt egy ismerő­söm. Orvos volt, fiatal orvos. Aztán kivitték a frontra és nem is jött vissza. — Bocsásson meg, nem akar­tam. .. — Semmi, semmi. Lehet, hogy ez is csak illúzió volt. Egy mű­tősnő, akkor még az voltam, és egy orvos százados. Szeret­tük egymást, de azt hiszem tör­vényesen soha nem kelhettünk volna egybe. A társadalmi kü­lönbségek! — és gúnyosan meg­nyomta a szót. De az is lehet, hogy megunta volna, hogy foly­ton bújkálnunk kell, mert mit szólnak az ismerősök! Nem tu­dom. Elmúlt. És már csak né­ha jut eszembe, ha szép fiatal párt látok. Itt csak a hivatásá­nak él az ember. S múlnak az évék, olyan gyorsan ..: Küszöb hallgatott. A saját sorsa járt az eszében. Ö még a nővérnél is szegényebb, hiszen Annusnak legalább volt valaki­je, van egy emléke, valami szép, amibe kapaszkodhat. (Folytatása következik.) gyóbb az igényük az irodalom és költészet iránt, mint a ha­sonló korú kamasz fiúknak. Közben felvetődik egy fogas kérdés: a jövő hetekben dolgo­zatírás lesz a „Különös házas- ság”-ból. — Hányán is olvasták ezt a regényt? Néma csend. Mindössze egy kislány olvasta, a többi — csak­nem valamennyi — filmen lát­ta. Sovány eredmény. De ígérik, hogy hamarosan elolvassák a könyvet. Még többen is jönnének Közben alkalom nyílik felszó­lalásra. Tóth Katalin több ízben felszólal. Baracsi Margit is sű­rűn jelentkezik, ő egyébként a szakkör faliújságjának a szer­kesztője. Boros Gábor — a leg­komolyabb a fiúk közül — pró­zai szöveg elmondását vállalja a legközelebbi vetélkedőre. — Mivel foglalkoznak még? — Rendszeresen olvassák a Magyar Nyelvőr-t. Meghirdet­tünk egy pályázatot a hagyomá­nyos diákszavak gyűjtésére. Nyelvművelő faliújságot szer­kesztenek a gyerekek. Minden összejövetelen saját maguk tar­tanak előadást nyelvi kérdések­ről. Olyan nagy az érdeklődés a szakkör iránt, hogy nem is tudunk mindenkit befogadni. Balogh József megtűzdelve csalódásokkal, ku­darcokkal is. — Az első oklevelet 1952-ben kaptam. Tehát tizenkét évvel ezelőtt, egy bécsi kiállításon sze­repeltetett munkámért. Azóta állandóan dolgozom. Igaz, sok idő telt el, amíg odáig értem, hogy elismernek. Sokáig csak a lakatosmestert nézték bennem. Ma azonban már egészen más a helyzet. Tagja vagyok a kép­zőművész csoportnak, s az el­múlt nyáron kiállítást is ren­dezett munkáimból a Művész­klub. Mutatja a vendégkönyvet. A bejegyzések a kiállítás sike­réről tanúskodnak: ügyvédek, orvosok, munkások, diákok egyaránt elismeréssel nyilatkoz­nak róla. Nézem az alkotásait. Emberi alakok vasból, a leg­különfélébb pózban. Állatfigu­rák. s a már fentebb említett lakberendezési tárgyak, tömegé­vel. Szépek. Egyszerűek, nemes vonalúak. — Honnan veszi az anyagot? — A MÉH-telepről. Ócskavas­ból dolgozom. Az is megfelel. Ócskavasból? Szinte megható­dom: mi minden lesz ócskavas­ból! Elgondolom, hány lakásban csúfítja a környezetet a gices: szentkép, falvédő, silány mázol- mányok. nippek és 'egyebek. Mi­lyen jó volna, ha ezek az itt látott tárgyak díszítenének sok­sok lakást. — Ahogy ezt a sok munkát nézem, nem nehéz megállapíta­ni, hogy rengeteget dolgozik. így érthető meg, hogy ebben a fizikailag is sok erői, ügyességet és mesterségbeli tu­dást követelő művészeti ágban képes rendszeres alkotó tevé­kenységet folytatni. Olyan ember, olyan alkotó művész, akinek máris híre van. És ahogy a jelek mutatják, az eljövendő években sokat fogunk még hallani róla. Varga Mihály Aki élete! önt a hideg vasba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom