Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-31 / 305. szám
Uj ipartelep Kiskőrösön A következő években mintegy 100 hektár területen — a vasúton túli részen, a kiskőrösi és az izsáki út két oldalán — alakítják ki Kiskőrös új iparterületét. A nagyarányú terv végrehajtásához már hozzákezdtek, s a jelenleg folyó szintezési munkák előreláthatólag március végére befejeződnek. A TÜZÉP-telep, M ÉK-telep, a Kiskőrösi Gépállomás javító műhelyed, a Homokhátsági Vízgazdálkodási Társulat telepe, a Kiskőrösi Vegyes Ktsz horgonyzó, kovács- és más részlegei, törkölyfeldolgozó üzem, kenyérgyár és más létesítmények kerülnek az új ipartelepre. A kiskőrösi járásban egyébként több új létesítményt adtak és adnak át rendeltetésének. Üjév napja mai időszámításunk kezdő napja. Az év tartama csillagászatilag meghatározott időegység, amely — mint ismeretes — a Nap járásával függ össze. A csillagászatban többféle évről beszélünk aszerint, hogy a Nap látszólagos útját milyen kezdőponthoz viszonyítjuk. A Olindennapi életben használatos év a trópikus év, az az időtartam, ami alatt a Nap látszólagos évi útja során, a tavaszpontból kiindulva oda visszatér. Ennek az időtartamnak hossza: 365,2422 nap, a jelenleg érvényben levő Gergély-naptár alapján 365,2425 nap, amit a szökőszabály szerint 365 illetve 366 naposaknak számolunk. Az év a természet által meg- izabott időtartam, a másodperc ■zezredrészének pontosságáig s leghatározva: 31 556 923,9747 \ ásodperc. Évkezdet tavasszal és ősszel Az évszakok kezdetét csillagászati események jelölik, dátumaik rendszerint márc. 21, június; 22, szept. 23 és dec. 22. A szökőévek miatt egynapos eltolódások lehetségesek. Az év kezdetét, újév napját azonban semmi különleges csillagászati esemény nem jelzi. Hónapjaink nevei is azt igazolják, hogy nem mindig január elseje volt az évkezdet. A szeptember, október, november és december hónapok neveiben a hét, nyolc, a kilenc és a tíz római elnevezése szerepel. Valamikor a július neve quintilis, az augusztusé sextilis volt, ami az ötödik és hatodikat jelentette, s csak Julius Caesar és Augusztus császárok hiúságából kapták új nevüket. Az évkezdet a rómaiak időszámításában március volt. A pogány eredetű évkezdetet a kereszténység meg akarta változtatni, s egy darabig — Jézus születésének emlékére — karácsony volt újév napja, de ez sem volt sokáig érvényben. A kultúrtörténet nagyon sokféle évkezdetet tart nyilván. Csillagászatilag indokolt lenne, ha az évkezdet valamely évszak kezdetével lenne azonos. Indokolt lenne erre például a mező- gazdasági munka kezdete. A babiloni naptárban sokáig márciusra, a tavaszi napéjegyenlőség hónapjára esett az évkezdet A zsidók viszont ősszel ünnepük az újévet, annak ellenére, hogy az évezredes hagyományt megőrizve, a hónapokat tavasztól számítják. Az egyiptomiak élete szorosan függött össze a Nílus áradásával. Ezért náluk az év júliusban kezdődött. 280 pontra a tavaszponttól A természet élete és a mező- gazdasági munkák megkezdése logikusan a tavaszt jelöü ki évkezdetnek. Abban is lenne észszerűség, ha, az év december; Bócsán állatorvosi lakás épült 150 ezer forintos költséggel, a községi tanács 800 ezer forinttal járult hozzá a járási székhelyen a Thököly úti elágazás építéséhez, rövidesen elkészül a csengődi postahivatal és lakás, és a jövő év első felében Solt- szentimrén ugyancsak postahivatal épül szolgálati lakással, s a két épület költsége eléri a 700 ezer forintot. A jövő év első felére várható a tázlári községi tanácsház, valamint a tabdi művelődési otthon átadása, az előbbire 600 ezer, az utóbbira 1,1 millió forintot költenek a községfejlesz- tésd alapokból. Az új postahivatalok építéséhez a Szegedi Posta Igazgatóság is hozzájárult. 23-án kezdődne, minthogy a leghosszabb éjszaka után ekkor kezd nőni a naptartam, ez szimbolikusan fejezné ki a természet és az emberi élet összhangját. Voltak törzsek — mint például a perúi inkák —, akik legnagyobb ünnepüket éppen a nyári, napfordulón tartották, azon a napon, amikor a nap legtöbb ideig tartózkodik a látóhatár fölött. Az időszámítás és a mindennapi élet szerves kapcsolatát vidékenkint más tényezők szabták meg. Egyes pápua törzsek élete az esős és a száraz évszakok szerint alakul, ezért náluk az újév napja hol az esős évszak, hol pedig a száraz évszak kezdete. A történelmi események dátumának utólagos egyeztetése azért nehéz, mert sok népnél az idők folyamán is változott az év kezdete. Az egyiptomi fáraók sok esetben egy-egy uralkodó trónra lépésétől számították az új időszakot. A francia forradalom is új időszámítást vezetett be. Ma már sok esetben nehéz is kibogozni egy-egy esemény pontos dátumát. Csak az segít, ha a krónikások egy- egy fogyatkozás dátumát is feljegyezték, mert azok -alapján évezredekre visszamenőleg el tudunk igazodni. A jelenlegi újév tehát, nem fűződik semmi csillagászati eseményhez. Ezért a csillagászatban csak úgy lehetett rögzíteni a csillagászati év kezdetét, hogy ennek időpontjában egy elképzelt, egyenletes sebességgel mozgó nap, az úgynevezett középnap 280 fokra jár a tavaszponttól. Ez a pillanat nem pontosan január 1, 0 óra, de igen közel esik hozzá. BÚ ÉK A legtöbb nép megünnepelte az évkezdetet. Jelszóvá lett a B. Ü. É. K., hogy a vidám kezdet az egész évre rányomja bélyegét. Az évkezdetet általában nagy lakomákkal egybekötött ünnepségek jellemzik. Ősi szokás őriz tehát, a szilveszter, az óév lezárása, és az új kezdete, a felszabadult szórakozás napja. Dr. Kulin György Faoyhullám, hóviharok, árvizek RENNES Franciaország nyugati részét fagyhullám borította el. Több helyen 20 éve nem mertek olyan alacsony hőmérsékletet, mint kedden. Le Mans és Alen- con városában fagypont alatt 20 fok alá szállt a hőmérő higanyszála. A jéggel és hóval borított országutakon a forgalom szinte teljesen megbénult. Calvados megyében a közlekedési rendőrség az országytakon 150 magára hagyott gépkocsit talált, ROMA A több napos esőzések következtében a Tiberis egyik mellékfolyója, az Aniene a szerdára virradó éjjel kilépett medréből és nagyobb területet öntött el Róma északi külvárosaiban. A tűzoltóság és rendőrség 200 személyt lakoltatott, ki, miután az árvíz összedőléssel fenyegeti házaikat. Közép-Olaszországban a rendkívül nagymérvű hóesés komoly zavarokat okoz a közlekedésben. Több országút csupán egy gépkocsi szélességben járható. NEW YORK Az Egyesült Államok úgyszólván egész területén ítéletidő uralkodik. Csupán a keleti partvidéken enyhébb az időjárás. Hóviharok dúlnak Washington államban, a kaliforniai hegyekben, New Mexicóban, Colora- dóban, Arizona, New England északi vidékein. Nagy esőzések vannak a csendes-óceáni partvidéken és a Mississippi völgyében. A három nap óta tartó nagy hóesés megakadályozta azt, hogy repülőgépről dobjanak le élelmiszert a Kalifornia északi részén a hó és árvíz által a külvilágtól elzárt egyik 500 főnyi település számára. SYDNEY Óránként több mint 100 kilométeres sebességgel száguldó trópusi vihar söpört végig New South Wales északi partvidékén, több épületet döntve romba és a campingezők több száz sátrát sodorta el. Több parti várost jégeső sújtott. A teniszlabda nagyságú jégdarabok sok épület tetejét rongálták meg és számos gépkocsit zúztak össze. Műsziv A szívbetegségeket tanulmányozó angol alapítvány segélyéből kísérleti laboratóriumot rendeznek be a „mesterséges szív” alkalmazása lehetőségeinek tanulmányozására. Dr. Donald Longmore. a londoni szívbetegek kórházának fősebésze kijelentette: — Egészen új eljárási módokat fejlesztünk ki szívműtéteknél, beleértve a sérült szívbillentyűk mesterséges billentyűkkel történő kicserélését. Ügy vélem, ha megoldjuk az alapvető problémákat (például azt, hogy a test kiveti magából az idegen sejtszöveteket), akkor két év múlva olyan műtéteket végezhetünk majd, mint: szív és tüdő egyetlen egységként történő átültetése. Ezt eddig bizonyos sikerrel elvégezték már Angliában kutyákon. Eljöhet az az idő. amikor szívbetegek egészen új szívet fognak kapni. Apróhirdetések BÚTOROZOTT szoba házaspár vagy két férfi részére kiadó. Kecskemét, Rendőrfalu, Szabadkai u. 13. 6072 100—110 KG-OS sertés eladó. Kecskemét, Ceglédi út 24. Paksiék. 6073 MINDENNEMŰ kárpitosmunkát vállalok. Czinege kárpitos, Kecskemét, Hunyadiváros, Czollner közről. Le- vélhivásra is házhoz megyek. 6075 BÚTOROZOTT szoba igényes nőnek kiadó, lehet diáklány is. Kecskemét, Kalap u. 2. 9316 JÓ állapotban levő permetezőgépet keresek megvételre. Hatfi Béla, í Nagy bug ac 263. 9 318 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Fürdő u. 15/b. 9315 KÉTMÁZSÁS hízott sertés eladó. Kecskemét, Magyar u. 26. 9317 KERESEK 65 cm függő köveket és kalapácsos darálóhoz kis transzmissziót ékszíj tárcsákkal. Téglás daráló, FülÖpszállás. 9320 ÜZEMKÉPES Duna televízió eladó. Tóth Imre, Orgovány. 6065 ELADÓK: szép sötét hálóbútorok, konyhakredencek, szekrények, ágyak. Kecskemét, Kossuth krt. 23. Volt zsibpiacnál. 6066 FÉL hízott sei^tés eladó. Érdeklődni: kecskeméti piec, 8-as Mezőker- boltban. Virágnénál. 6071 FIGYELEM! Szőlőoltványok, lugasgyűjtemény tavaszi szállításra. Árjegyzéket küldök. Tóth József, Aba- sár, Fő út 8. 6051 GÉPESÍTETT háztartásunkba háztartási alkalmazottat keresünk. Cím: Kőrös Lajos. Kecskemét, Kisfái 10. Kísérleti Intézet. Repülőtér mellett. 9314 BÚTOROZOTT szoba házaspár részére kiadó. Baja, Hunyadi János utca 45. sz.______________________6076 EGY 150 kg-os hízott sertés eladó. Kecskemét. Arpádváros 10—12. Ka- száéknál. Palántatelep. 6057 ELADÓK kedvezménnyel gyönyörű hálóbútorok, kétszemélyes, modern rekamiék, sezlon, négyszemélyes garnitúra, szép konyhabútorok, asztalok, ágyak olcsón. Kecskemét, Vak-Bottyán u 9. Városi mozinál. 6061 GENERÁLOZOTT Moszkvics 407-es eladó. Kisszállás. Kossuth utca 23. Tóth Gyula. 6052 6000 KÉVE nád eladó. Orgovány, I. kér. 80. Király István. 6062 GIMNÁZIUMI tanár bútorozott szobát keres. „Tanár 43141” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 6063 ELADÓ 100—110 kg-os fiatal hússertés. Kecskemét, Jókai u. 38 . 6064 GITÁR, teljesen új állapotban eladó. Kecskerjjét, Bajcsy-Zs. u. 4/a. I. em. 5. 6070 407-ES Moszkvics eladó. Kecskemét, Simon István utca 25. szám. 9311 ÚJ, politúrozott hálószobabútor eladó. Kecskemét, Ipoly utca 6. 9312 Kiskunfélegyházi apróhirdeiések . TRABANT 500-as eladó. Fisch Err.il utca 21. __________________________1712 15 0—200 KG-IG hízott sertések eladók. Megtekinthetők: Bankó Pista utca Jh___________________________17H IGÉNYES férfi részére bútorozott szoba kiadó, príma kályha eladó. Cím a Nyomdában.____________1 715 EG Y hízott, sertés eladó. Molnár Béla utca 7, szám.____________ 1716 BA JZA utca 3. szám alatt cserép. léc, ajtó eladó.__________________1717 AL SÖTEMETÖBEN 12 folyóméter, 120 cm magas kriptav.*5kerítés jutányosán eladó. Érdeklődni Vörös- marty utca 22. 1719 MANGALICA hízott sertés eladó. Arany János utca 45. 1721 200 KG-OS hízott sertés Fisch Emil utca 3, szám alatt eladó. ______1722 NY OLC darabból álló konyhabútor, Szikra kombináltszekrény, háromajtós szekrény, kombinált garnitúra eladó. Dózsa György utca 1. szám, II. emelet 4. ajtó._______________1723 18 0 KG-OS hízott sertés eladó. Tanácsköztársaság utca 61._________1724 GY ERMEKSZERETÖ bejárónőt keresünk egész napra. Szabóék. Holló Béla utca 1.^____________________1725 TRABANT 500-as eladó. Fisch Emil utca 21. 171.1 KÉT db Viki heverő kartágó szövettel új állapotban eladó. Kossuth utca 33/a. C. lépcső, n. em. 3-as ajtó. Kalocsai apróhirdetés MAG ANJÁRÓ szalagfűrész — hosszvágásra is alkalmas — Gatter Horizontal, áron alui eladó. Vörös bognár, Dunapataj. 165 A Kecskeméti Víz- és Csatornamű Vállalat felvételre keres éjjeliőröket Jelentkezni lehet: Kecskemét, Arany János u. 3. ______________________6068 A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA December 31. csütörtök este 7 óra Móricz Zsigmond: NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Vígjáték két részben Bérletszünet December 31-én, csütörtökön: Baja Központi: A küszöböd előtt, Baja Uránia: Kallódó emberek, Kalocsa: Az ifjúság édes madara, Kecskemét Városi első előadásra: Aki szelet vet, esti előadásra: Limonádé Joe, Kiskőrös: Kandúr és sisak, Kiskunfélegyháza: Nyomorultak I—II., Kiskunhalas: A generális, Kalocsa: délutáni előadásra: Huszárkisasszony. Közlemények köszönetnyilvánítás. köszünetet monduník mindazokmaic, akik szeretett férjem és édesapánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút helyeztek, fájdalmunkat ezzel is enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Volentér-család, Kiskunfélegyháza. 1718 HÁLÁS köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen jó feleségem, drága jó édesanyánk és nagyanyánk temetésén megjelentek, ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Törteli-család, Kiskunfélegyháza. 1720 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jó ismerősöknek, akik Ka- lán Sándorné temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, és ezzei is mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje. 6074 Atképzős tanfolyamra jelentkezhetnek 22—45 éves férfi segédmunkások, kőműves és ács szakmára. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót és jelentkezési lapot: ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 5964 A téü hónapok alatt is veszünk fel állandó munkára kőművesszakmunkásokat és 18 éven felüli térti segédmunkásokat Kecskemét területén levő építkezésre. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34. ______________________5966 Er edményesen hirdethet lapunkban! RAKODÖ MUNKÁSOKAT ÉS ALKALMI RAKODÓKAT, előnyös bérezés mellett vagonkirakodási munkálatokra AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. Jelentkezés: KECSKEMÉT, 9. sz. AKÖV Szállítmány! zási Kirendeltség, Nagyá lomás. KISKUNHALAS, 9. sz. AKÖV főnöksége. KISKÖRÖS, 9. sz, AKÖV kirendeltsége. 6024 Szilveszter és újév csillagászszemmel Kép szöveg nélkül.