Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-22 / 299. szám
í. oldal 1964. december 22, kedd MT Újabb katonai államcsíny Saigonban Csőmbe tárgyalásai után Az EAK és Irak egyesített politikai vezeiö testületet alakított A TÁBORNOKOK ismét a politikusok fölé kerekedtek — állapítja meg a világsajtó a Saigonban vasárnap hajnalban végrehajtott újabb államcsínnyel kapcsolatban. A puccs rendkívül kellemetlenül érintette a dél-vietnami főváros amerikai köreit, Taylor nagykövet személyesen is nemtetszését fejezte ki a lázadó tábornokokkal folytatott megbeszélés alkalmával. Ennek oka az, hogy a puccsot a megkérdezésük nélkül hajtották végre, azaz a dél-vietnami tábornokok kész tények elé állították Washingtont. Amerika azt remélte, hogy Tran Van Huong polgári kormánya valamiféle „demokrácia” kezdetét vehetné Dél-Vietnamban, amire feltétlenül szükség lett volna „a nép támogatásának megnyeréséhez”. Az USA-nak egyre több pénzébe kerül ez a háború, s egyre több amerikai katona veszti életét nap mint nap. Ezért Taylor most a polgári politikusokkal kötendő kompromisszumra próbálja rávenni a tábornokokat. Még azzal is fenyegetőzik, hogy megvonják az országtól az amerikai segítséget. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy Huong miniszterelnök és az állam jelenlegi elnöke végül is lemondásra határozza el magát, ami arra vezetne, hogy a törvényes kormányzatnak még a jelképe is megszűnnék az országban. A legújabb jelentések szerint a letartóztatott személyek — magas rangú katonatisztek, politikai és buddhista vezetők száma meghaladja a százat. Hétfőn délelőtt külön tanácskozott a polgári kormány és a katonai tanács, de mind ez ideig nem sikerült rendet teremteniük a zűrzavaros helyzetben. BEFEJEZTE mozgalmas európai körútját Csőmbe kongói miniszterelnök. Útjának utolsó állomásán vasárnap este Spaak külügyminiszterrel és MacArthur brüsszeli amerikai nagykövettel folytatott megbeszéléseket. Spaak Csőmbe búcsúztatása alkalmából eléggé rejtjelesen így fejezte ki magát a tárgyalásokról szólva: „Áttekintettük Belgium és Kongó problémáit és most már pontosan tudjuk miről fogunk tárEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN gyalni januárban.” A volt katangai diktátor ugyanis a jövő év elején ismét Brüsszelbe készül, álb'tólag azért, hogy gazdasági kérdésekről tárgyaljon, különös tekintettel arra, hogy a leo- poldville-i kormány nemrégiben megvonta a külföldiek bányakoncesszióit. Csőmbe újságírók kérdésére válaszolva kifejtette, hogy semmilyen körülmények között nem bocsátkozik tárgyalásokba a felkelőkkel. Megcáfolta azt a hírt is, hogy kormánya véd- és dacszövetségre akar lépni a legkegyetlenebb afrikai gyarmatosító hatalommal, Portugáliával. Csőmbe belügyminisztere egyébként ugyancsak egy sajtóértekezleten utalt arra, hogy Leopoldvüle-ben karácsonyra felkelést akarnának kirobbantani. A kormány azonban — mondotta — könyörtelen lesz velük szemben. A Kongói Nemzeti Felszabadítási Bizottság Kairóban bejelentette, hogy összehívta a kongói forradalmi erők kongresszusát. A bizottság delegációt küld a felkelők támaszpontjaira, amely felveszi a kapcsolatot a különböző forradalmi irányzatok vezetőivel, kijelöli a kongresz- szus helyét és idejét. NAGY JELENTŐSÉGŰ hírt továbbított vasárnap este a kairói és a bagdadi rádió. A két ország kormánya bejelentette, hogy az EAK és Irak egyesített politikai vezető testületet alakított. Mint ismeretes, kettőjük között október 16-án egyezmény jött létre, az új közös politikai vezetőség létrehozásáról. Az egyezmény kimondta, hogy ez a szerv lesz a legmagasabb rendű politikai hatóság mindkét országban. A 25 tagú testület élén Nasszer, az EAK elnöke és Aref iraki elnök áll. A politikai vezetőtestület egyik legfőbb feladata a két ország alkotmányjogi egyesülésének előkészítése. Az egység megteremtésére az egyezmény kétévi határidőt tűz ki. Időközben a politikai vezető testület rendszeresen ülésezik. Hatáskörébe tartoznak a külpolitikai, nemzetvédelmi, gazdasági, oktatásügyi és nemzetbiztonsági kérdések. A vezető testületnek ellenőrző szerepe is van. Sokba kerül a NATO-tagság A bonni pénzügyminisztérium -hétfőn délután kiadott évi jelentéséből kitűnik, hogy az NSZK 1961-től 1964. végéig összesen 133 milliárd márkát fordított „NATO-kötelezettségei teljesítésére”. A hadügyminisztérium évi jelentése azt is hangsúlyozza: A NATO-t továbbra is erősíteni kell és a kormány az MLF- tervben olyan eszközt lát, amely kiválóan alkalmas erre a célra, mert „újabb szoros kapcsolatot teremtene Észak-Amerika és Európa között”. Bolgár-magyar gazdasági együttműködés Ismeretes, hogy az elmúlt héten sikeresen fejeződtek be Budapesten a bolgár—magyar együttműködési tárgyalások. Bolgár részről Tano Colov elvtárs, a Bolgár Népköztársaság elnökhelyettese, a kormánybizottság bolgár tagozatának elnöke járt a magyar fővárosban. Általános figyelem fogadta a Nép- szabadságnak adott nyilatkozatát,, amely tömören, de minden lényeges oldalra kiterjedően megvilágította a bolgár—magyar gazdasági kapcsolatok helyzetét. Eszerint a bolgár—magyar állandó gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság gondoskodik a problémák helyes megoldásáról. E bizottság V. ülésszakán a kölcsönös megértés szellemében tárgyaltak és hoztak határozatokat. Ezek a határozatok jelentősen fejlesztik a két ország gazdasági együttműködését és elmélyítik azt. 1970-ig jóváhagyták és egyeztették a terveket, $ ezáltal szélesedett az alap az áruszállítások kölcsönös bővítésére. A2 árucsereforgalom 1970-re a mostaninak kétszeresére nő, de a gépek kölcsönös szállítását a jelenleginek háromszorosára méretezték. Növekszik továbbá a vegyészeti ipar, a kohászat, a könnyű- és élelmiszeripar termékeinek cseréje. Sőt, lehetőség van az évi tervek bővítésére is. A magyar és a bolgár ipar közötti együttműködés alapjául az az egyezmény szolgál. amelyet 1964 márciusában Kádár és Zsivkov elvtársak írtak alá. Most létrejöttek a bolgár—maavar közös vállalatok létrehozataláról szóló megállapodások is. Lesz egy vállalat, amely a mezőgazdasági gépesítés és műszaki fejlesztés szükségleteit oldja meg. Egy másik vállalat, mint fővállalkozó, az üzemen belüli anyagmozgatást, s ennek rendszerét teremti meg. Ezek a vállalatok. nem kétséges. a gazdasági együttműködés fejlettebb új formái. Ez a megállapodás ugyanakkor megfelel a KGST alapelveinek. Erősíti a magyar —bolgár nép barátságát és például szolgál hasonló vállalatok létrehozatalára a két ország gazdaságának más ágaiban Tano Colov elvtárs nyilatkozatában jelentős hangsúlyt kapott az a tény, hogy a Bolgár Népköztársaság folyamatosan bővíti kapcsolatait a KGST-tag- országdkkal. Jelenleg az a helyzet, hogy a Bolgár Népköztársaság külkereskedelmi áruforgalmának 80 százaléka a tagországokkal bonyolódik le. De folyik a terVegyeztetés a KGST- országdkkal, s ennek következtében 1970-ig a gazdasági kapcsolatok további szélesítése és elmélyülése várható. Ez viszont a résztvevő országok gazdasági erejét növeli. Biztosíték erre a KGST 1964. évi munkája, a tagországok kooperációja. a szakosítás fejlesztése és a növekvő szocialista munkamegosztás. Az eredmények elvitathatatlanok. Megmutatkozik többek között a különböző iparágak tapasztalat- cseréjében, a közös vasúti kocsipark működésében, az Inter- metall felállításában. A KGST szervezeti és gazdasági eredményei egyre szaporodnak. Bányásztragédia Peruban LIMA (AP) Vasárnap reggel a Limától 320 kilométerre fekvő Cerro de Pacso-i szénbányában sújtólégrobbanás következtében ötvenkét bányász életét vesztette. A bányatársaság estig titokban tartotta a hírt. s csak akkor közölte a szerencsétlenség tényét a sajtóval, amikor az első holttesteket a felszínre hozták. Az ország történetének legnagyobb bányásztragédiája után 34 sebesültet mentettek ki a vágatokból. Húsz bányász sorsa még ismeretlen. A sebesültek közül többen súlyos, néhányan életveszélyes állapotban vannak. Gromiko hazautazott New Yorkból NEW YORK (TASZSZ, Reuter) Ándrej Gromiko külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlésen részt vevő szovjet küldöttség vezetője vasárnap este repülőgépen hazautazott New Yorkból. Elutazása előtt a repülőtéren kijelentette: A szovjet küldöttség nagy erőfeszítéseket tett és tesz a jövőben is, hogy az ülésszak pozitív eredményekkel járjon és előmozdítsa a nemzetközi feszültség enyhülését, valamint világszervezet erősödését. De ez nemcsak tőlünk függ — fűzte hozzá a szovjet külügyminiszter. — Másoknak is ilyen irányban kell munkálkodniok, ha ugyanez a céljuk. Gromiko hangoztatta, hogy amerikai tartózkodása idején hasznos eszmecserét folytatott Johnson elnökkel és Rusk külügyminiszterrel a szovjet—amerikai kapcsolatokról és néhány más kérdésről. Megnyílt a Kínai Országos Népi Gyűlés ülésszaka PEKING (Új Kína) Hétfőn délután Pekingben összeült az Országos Népi Gyűlés, a Kínai Népköztársaság legfelső államhatalmi és törvényhozó szerve. Az ülés elnökségében foglalt helyet Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, Liu Sao-csi köztársasági elnök, Szung Csing-ling asszony, a köztársaság alelnöke, Csu Te, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnöke, Csou En-laj miniszterelnök, Teng Hsziao-ping, a KKP főtitkára. Liu Sao-csi megnyitó beszéde és a himnusz elhangzása után Csou En-laj kezdte meg az államtanács beszámolójának ismertetését. A beszámolót kedden folytatja. (MTI) Az olasz elnökválasztás kilencedik szavazása is eredménytelen ROMA Róbert László, az MTI tudósítója jelenti: Az olasz elnökválasztás eredményei az utóbbi évek egyik legsúlyosabb olasz politikai válságának jeleit mutatják. Erről nemcsak az a tény tanúskodik, hogy a hétfői, kilencedik szavazás is eredménytelen maradt. (Segnit annak idején a kilencedik szavazáson választották meg.) A válság fő mutatói a kereszténydemokrata párt csaknem szakadásnak tekinthető éles belső ellentétei, továbbá a középbal koalíció nem katolikus pártjainak (szocialisták, szociáldemokraták, köztársaságiak — a szerk.) bizonytalankodása, miután az utóbbiak (148-an) öt napon át Saragatot támogatták — a szociáldemokrata külügyminiszter visszavonulása után — a nyolcadik és kilencedik szavazás során tartózkodtak a szavazástól. Ez a tartózkodás ugyan — a szocialista Avanti szerint — „a demokratikus megoldás Fellebbezés a Novak ügyben Hétfőn a bécsi államügyészség fellebbezést nyújtott be súlyosbítás végett Frank Novak ügyében. Mint ismeretes, Novakot, Eichmann közvetlen munkatársát az esküdtszék a múlt héten nyolcévi börtönre ítélte, de a gyilkosság vádja alól felmentette. Novak védője semmiségi panaszt nyújtott be. Az ügyet az Osztrák Legfelsőbb Bíróság tárgyalja majd. HINTA-PAIIJTA 1b“-, Karikatur: .Dl* Welf/Hartung ADENAUEB: ÁPOLJUK A BARÁTSÁGOT, LAJOSI érdekében történt, vagyis azért, hogy a többi pártot rákénysze- rítsék egy valóban széleskörűen reprezentatív jelölt megválasztására”. A baloldali Paese Sera szerint az úgynevezett világi kormánypártok azért döntöttek pillanatnyilag a tartózkodás mellett, mert a szociáldemokraták nem voltak hajlandók Nenni jelölését támogatni. Ez az utóbbi értékelés valószínűnek látszik. Ehhez hozzátehetjük a következőket: Saragat jelölésének visszavonása maga is feltétlenül a bizonytalanság jele. A szocialisták, a szociáldemokraták és a köztársaságiak viszont nem utolsó sorban azért is határoztak a tartózkodás mellett, hogy ellenőrizni tudják: pártjaikból nem szavaz-e valaki Fanfani, vagy a harmadik kereszténydemokrata jelölt, Pastore mellett. A kommunista párt törvényhozói (250) változatlanul Terra- cini szenátorra szavaztak. Az Unitá hétfői vezércikkében hangsúlyozza: A kicsinyes manőverek fényénél még döntőbbnek bizonyulnak a Kommunista Párt szavazatai. (MTI) Mindenfelől — mindenről KAIRO. (TASZSZ) A Selepin miniszterelnök-helyettes vezette szovjet parlamenti küldöttség, amely hivatalos látogatást tesz az EAK-ban, hétfőn megkezdte országjáró útját. Különrepülőgépen a küldöttség Asszuán városába utazott, ahol megtekintette az épülő gátat, és a város más nevezetességeit. Ezután felkereste Luxor ősi egyiptomi várost. CAPE KENNEDY. (MTI) Az Egyesült Államok Cape Kennedy rakétakísérleti teleperői hétfőn délelőtt 10 órakor háromlépcsős Delta-rakétával újabb Explorer típusú mesterséges bolygót lőttek Föld körüli pályára. A kísérlet célja az, hogy további tudományos adatokat gyűjtsenek a Van Allen- féle sugárzási övezetről. Az amerikai tudósok remélik, értékes adatokat kapnak arról, hogy milyen hatással van a sugárzási övezet a rajta áthaladó űrhajóra. Negyed órával a mesterséges bolygó fellövése után bejelentették hogy az Explorer—26 rátért pályájára. (UPI. Reuter)