Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
Látogatóban A BABUS-HÁZBAN Hat ide járt vakációkra Babits ... Ide, ebbe a szépséges városba, Esztergomba. Mielőtt fellátogatnánk a Babits-házba, gyönyörködjünk néhány negyedórát a tüneményes fekvésű városban. Cnnan lentről... Kissé kimelegedtünk, míg felbaktattunk a Szent Tamás hegyre, mindjárt innen a Fürdő Szálló mellől. Megérte a fáradságot. Sajátos hangulatú panoráma ejt varázsába bennünket. Közvetlen alattunk a fényben csillogó város. Feljebb visszük tekintetünket, s túl az ezüstös Dunán messze belátunk a Kisalföldre. Balra, a látóhatárt elzáró vén, kopott barna hegyek tövén a dorogi szénmedence pipáló kéményeit, a füstös-zöld fák alá bújt szürke, kolóniás házakat és az egymásra lépcsőzetesen következő új lakónegyedeket leshetjük. A lenyűgöző táj történelmi és kultúrtörténeti emlékei közel kétezer évesek. A várhegy tövétől nem mesz- sze Marcus Aurelius Antonius, az ókor nagy filozófus-császárának sátrát véljük felfedezni. Alatta a fegyvernyugvás csendes óráiban vallomásait írja a császár... Az árpádikori vár egyik keskeny ablaka mögött boltíves, márványpados szoba. A hagyomány szerint itt született T. István. A mai modem, egyben patinás, romantikus város, helyén a középkorban eleven iparú, színes, gazdag város volt. A tatár földdel tette egyenlővé, mivel kincseit megszerezni nem tudta. Dühében — a várba menekült rangosokat kivéve — egész lakosságát kiirtotta. Amint Rogerius mester megírta: „... Nem hiszem — hogy az igazat megvalljam —, hogy tizenöten maradtak volna az egész, városhói.. A viharos, tragikus időket felejthetetlenül megfestette Jókai — „Százszorszépek” című elbeszélésében. Az impozáns tanítóképző előtt, a zöld lombokkal takart várhegy tövében Balassi Bálint szobra sötétlik virágos parkocska közepén: azon a környéken halt hősi halált. a bátor költő — a török elleni ostrom alkalmával, 1594 tavaszán. A városon kényelmes kanyarokban fut át a lejtős főútvonal. Elvezet Bottyán János, Rákóczi legtehetségesebb generálisa, a jobbágyfiúból lett hadvezér egykori kúriájához is. Ma a városi tanács székhelye, a hangulatos, barokk főtéréin. Hátunk mögött a hegyen és lent a völgyben terjeszkedő város perifériáin még megvannak az egykori proletárok egymásra torlódott viskói. Mögöttük, s közöttük azonban fehéren villogó új városnegyedek nőttek, s nőnek. — Tabáni festészet — foglalja képzőművészeti kifejezésbe a szűk kis hegyi utcák látványát mellettünk Bokros László, a fiatal országos hírű festőművész. Élvezzük még egy kicsit, némán, az esztergomi táj hamvas, bársonyos színeit, szelíd formáit, nyugodt vonalait, az tán menjünk le a Duna-parti sétányra. Igazi macskaköves, omlatag falú, romantikus ablakú házak közé préselt utcácskákon át vezet utunk. Az egyik hallgatag épületben lakott a XVIII. századi híres történetíró,“ Katona István. Ezen a tájon voltak a nevezetes kékfestő műhelyek is. A céhlegények a pár lépésre folyó Dunában avatták a több- tízméter hosszú vászonvégeket. Mint mesélik, többüket elragadta a hömpölygő folyam — vásznastól. Otthagyjuk a Duna-partot, derékszögben vágunk át a városon. A belvárosi Cregtemp- lom táján IV. Eéla nyugszik a föld alatt. Minden szeglet, minden kő a magyar történelem ősi-hősi idejéről regél ebben a városban. De haladjunk tovább, ismét hegynek fel. Az Előhegy oldalába ragasztott öreg présházak hagyományos stílusú napkapuja felett kint van a tábla: „Babits Mihály útja.” Mikor már elhagytuk a szikrázó fehér, színes erkéiyű modem háztömböket, negyedórára a város közepétől kellemes hegyi úton kaptatunk felfelé. Az emelkedő felvájt partjain buja fák kucorognak. Lombjaik csaknem összeborulnak felettünk. A táj „súgja” a rég olvasott verssorokat: Hozzák a postát, nem a postás, mert ide föl se jön a postás, hanem a kis cseléd, Mariska: piros szatyrával ö a posta. Jön és jön. Emelik a lépcsők. Hozzák felém híreit és őt. Kék, széles fodrú, könnyű szoknya száll terraszokról terraszokra. Meg kell állni, mert meredekek ezek a teraszok a meleg őszi délutánon. A szó szoros értelmében földre húzó valóság elhessenti az üde-bús versszellőket. Jobbra is feljárók, balra is. A házszámot mondták, de elfelejtettük. Ha tudnánk is; nem mennénk vele semmire. Itt már nincs tábla, csak a susogó csend, meg a szőke út. Hátha ott, azoknál a termésköveknél van a három éve restaurált Babits-ház? Hiába kapaszkodunk fel, csalódtunk. Az a tekintélyes, délceg villa nem lehetett a Ba- bitsé. Vissza az útra! Jó, hogy éppen baktat felfelé az a szőlősgazda kinézetű köpcös valaki. Tőle megtudhatjuk a biztosat; nem kell feleslegesen -partot mászni. Jön, jön komótosan. Helyette is fújtatok, hiszen szörnyű lehet neki fekete pulóverben ebben a tikkasztó hegyi folyosóban. Majd én megszólítom. Éppen csak oldalt pillant, mikor mellém ér. Nem is köszönök, hogy legyen időm megkérdezni, melyik a Babits-mú- zeum —, míg el nem hagy. — Kit keres? — tapogatózik felelet helyett, s érzik a hangjából, hogy lenéz, amiért ennyit se tudok. Csak úgy menet közben rakosgatom egyvégtébe ezt a néhány szót. — Látogatóba jövök, szeretném megnézni... — Az... — mutat felfelé, egy jobbra tartó bevágásra, és már megy is. Most már ismerjük az irányt. De... hogy nem tudtunk rájönni! Most látjuk már: az a kert az. Pontosan olyan, mint ahogy elképzeltük. Ott, a lusta, bóbiskoló lombok mögött Nyájas magasságban csüng a dombtetőn a ház... Mi ez? A táj varázsa, vagy a költészeté? Nem merek semmit elrontani azzal, hcvy más szavakkal fessem meg, amit Babits Mihály megénekelt erről a bájos panorámáról. „Érdemes ide kijönni, alig találhatsz a mai Magyarországon szebb helyet” — hívta látogatóba a költő Juhász Gyulát 1926. augusztusában. Egyszerű meszelésű a csinos kis ház. Friss. Szinte látni az építőmunikásokat: — róluk is írt, akik építették —, s a mostaniakra is emlékezünk, akik nemrég bölcs ritmussal agyusztálták a falakat. A tornác csillog az őszi napfényben. Oszlopai hetykén emelik a tetőt a magasba. Eetontalapzat emeli a nyári- lak elejét. így közelről olyan, mintha játszi jacht bújna elő a hegyekből, s orrát belefúrná a gyümölcsös alázatos, terhes zöld tajtékjába. Bemegyünk. Skatulyányi szobák — egyik a másik után. Lépcsőn fel — ott is parányi zugocskák. Élénkítő illatú, fehérre meszelt szobácskák szeszélyes egymásutánja a villa. Amint 1925-től esztendőről esztendőre egymáshoz ragasztották Eabitsék. A kis szobák váratlan egy- másra-következése kísérteties kifejezője a vad világi tusák- tól való menekülésnek. A költő félelmének, hogy „jön a posta” — és ki tudja, mi hírrel?! A helyiségekben a költő bútordarabjai, kéziratai. Öt ábrázoló festmények, fényképek róla és családjáról, köztük az ismert foto — Marisa Alajos műve — Babits a betegágyon. A Petőfi Irodalmi Múzeum és a helyiek tisztelete így rendezte be a villát, a múzeum megnyitásakor, a magyar irodalom nagy mesterének emlékezetére. Itt is, ott is gyönyörű falfestmények, falszegélyeket díszítő népies mintájú ornamen- sek. A költő-család barátai, Babits felesége, Tanner Ilonka (írói nevén Tőrök Sophie) — alkották ezeket. Az opálos fehér fényben nagy fekete szemű, modern madonna néz. az egyik falról: Feszthy Masa festette annak idején. A csaknem teljesen lekopott festményeket Móré Miklós, Sárái Brutus, a Szépművészeti Múzeum művészei, s a kisújszállási származású Vargha Dezső restaurátor állították helyre. Egyik ívbe hajló festett felirat így szól: „Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet” (Zrínyi.) Hogy féltette ezt a nyugalmat a költő! Ugyanakkor menynyire zaklatta ez a csendesség! Cr. Crtutay Gyula mondotta a költőről a múzeumavató ünnepségen: „Babitsot a soha meg nem elégedés szenvedélye ösztökélte. Ezt a mindig jobbra, többre, szebbre törekvő humanista szellemet a szocializmust építő mai nemzedék is példaképének tekinti.” Egykori nyári lakában most is látom, amint nyugtalanságában fáradhatatlanul járkál ke- resztül-kasul a ház két földszinti szobájában, az üvegverandán, a tornácon, kezében papír, s a mellényzsebéből előkaparja a megszokott apró ceruzavéget, hogy gyorsan felírja: akként élek, mint akik már Változatlanok. S mordan nézem, hogy köröttem a vak élet hal, mint egy holt próféta, kit már senki úgy se hall. (Holt próféta a hegyen./ Bájos nyaralójában a magyar szellemi élet legkiválóbbjai, írótársai sokszor felkeresték. Előttem a tomácfal, amelyre egykor rajzszénnel, vagy színes krétával írták fel nevüket a látogatók. Itt Móricz autogramja, amott Tóth Árpádé, Illyés Gyula> Karinthy, Kosztolányi, BáHint György, Németh László, Szabó Lőrinc, Nagy Endre, Komjáth Aladár, Tolnai Gábor, Gellert Oszkár, Juhász Gyula, Révész Géza, Csinszlía, Ortutay Gyula, Radnóti és sok-sok író, költő, közéleti személy, művész neve kéklik a restaurált falon. Igazán egyedülálló autogramgyűjtemény. • Lent, a pilledt szárnyú galy- lyak alatt 1932-ben Babits — Illyés Gyulával együtt dolgozott. Míg a táblabíró fia középkori himnuszokat fordított, Illyés a „Hősökről beszélek” című művében tett hitvallást az uradalmi cselédek, görbe- hátú parasztok igazságáról. Milyen különös: a parasztsorból jött író merész igazságait a táblabíró fia támogatta. „Naponta megújuló biztatása nélkül tán sohasem készül el ez a költemény” — emlékezik Illyés Gyula — műve 1945-ös, első hazad kiadásának előszavában. Ebben a kétségbeesetten, két marokkal szorított esztergomi nyugalomban, a háborgó lelkiismeret kínjaiban érett évről évre a nagy mű „Jónás könyve”. Lassan visszaindulok a városba. Vigyázva lépegetünk a csúszós, száraz füvön, kesernyés szagú avaron. A rozsdás kapuból visszanézek a kis házra, s emlékezem a versre: Búcsúznunk kell újra kicsi ház, s egyre nehezebb a búcsúzás. Hányszor látlak, ki tudhatja még? Hány nyarat fog adni még az ég? a visszavonult, már nagybeteg költőt is harcos tettre sarkallták. Rákos gégéjével, ujját torkához nyomkodva, sípoló skan- dálással tudta már csak olvasni Gellért Cszkárnak a kedves nyaraló verandáján: „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”, s hogy „aki éltét hazugságba veszti, a boldogságtól magát el- rekeszti”. „Babitsnak megvoltak a maga ellentmondásai. Életművet kritikával, de ugyanakkor büszkeséggel állítjuk oda népünk elé. Életművében volt múlandó is, de még több, ami múlhOAat- lan” — hangsúlyozta Crtutay Gyula a Babits-háznál mondott emlékbeszédében. — Bálint György, a németek által megölt, nagy haladó publicista joggal nevezte Babitsot „nagy nevelőnek”. Egyenes, becsületes jellemét az ellentétes nézetűek is tisztelték. Búcsúzunk mi is a nyári laktól, s Babits Mihály útján, teraszról teraszra ereszkedünk le a szépséges Esztergomba. Tóth István ....... futok, mint aki me nekül, Mim ki nem bírja ki egyedül... (Búcsú a nyári laktól.) A vers születése után még /issza tudott jönni. Addig nem búcsúzott végleg, míg meg nem írta megrázó önvallomását, Jónásról, aki menekül küldetése elől, aki „rehellé a prófétasá- got”. A fasizmus borzalmai őt, Kertek, szőlők között Kertek, szőlők közt, Lombbal esőzten, Mi régi, vetkőzd, Szólok az őszben, Mi nyomna ott benn, Mi még közel dúlt — Ősz tép a csendben, Ami volt, elmúlt. Messze a hév nyár, Tört szeme fáradt, Messze az év már, Vég szele árad; Romot betűzve, Fényét feledd el, Nézz, újba, messze, Mély, ért szileddel. Nézz tova nyugton, Bár bús cserélnünk, Sok csoda futton Sokat megélünk; Mi ma sebez még, Zavart szíven kap; Holnap jó lesz, rég, Nyugodt, jó tegnap! Fodor József
