Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-25 / 251. szám

fl tárgyalóterem humora

lőtér- I

rámoi •

Sok igazság van abban, hogy a bíróságok tárgyalóter- 1 meiben legtöbbször komor hangulatú, nemegyszer drámai 1 perek folynak, emberi sorsok alakulnak így, vagy úgy. Mi is számtalanszor tudósítottuk olvasóinkat egy-egy tárgyalásról, komolyabb, jelentőségében társadalmi hatású, tanulságaiban megszívlelendő ügyről. A teljességhez azonban az is hozzátartozik, hogy ezekben a tárgyalótermekben nemegyszer humoros helyzetek adódnak, kétértelmű tréfás kijelentések hangzanak el, amelyek a legkomolyabb bíró,

. vagy népi ülnök arcára is mosolyt varázsolnak. Nézzünk I meg néhány ilyen csattanós, derűs történetet.

Nem jól köszönt

Kezét tördelve, kétségbeesetten áll a büntetőtanács előtt egy kis kopasz ember. A tanúkat már kihallgatta a bíróság, s azok semmit nem tudtak mondani, de maga a vádlott is erősen állítja, hogy nem ő lopta el a két gerendát. A bíróság feláll, kihirdeti az ítéletet, mely szerint X. Y. vádlottat felmenti.

— Haza lehet menni — mondja neki a bíró az indoklás befejezése után. A kis ember nagyot sóhajtva távozik a teremből és illedelmesen köszön:

— Viszontlátásra —, s behúzza az ajtót. Két perc múlva azonban rémülten nyit be újra.

— Bocsánat, az előbb nem jól köszöntem. Jó napot... — és újra eltűnik.

A művelt ember

A vádlott műveltségi fokáról, érdeklődési köréről akar meggyőződni a fiatal bíró. Már végigkérdezte a szokásos dolgokról és az elképesztően nagy tájékozatlanságot árult el.

— Szokott maga egyáltalán olvasni — kérdezi a bíró kissé ingerülten.

— Hogyne szoktam volna! — válaszol a vádlott némi sértődöttséggel.

— Mit olvasott utoljára!

— Az idézést — vágja ki büszkén a delikvens.

Nincs észrevétele

Súlyos testi sértésről van szó egy másik esetben. A sértettet hátulról, orvul ütötte le haragosa. Miután kihallgatták a felgyógyult embert, a tettes vallatására kerül sor, aki mentegetőzve ugyan, de részletesen elmondta az esetet. Mikor befejezte a tanácsvezető bíró a sértett felé fordul és megkérdezi:

— Van észrevétele?

— Kérem, én már mondtam,

hogy nem vettem észre. Többet nem tudok.

Ki volt az istállóban

Dupla csattanója volt annak az ügynek, amelyben az egyik termelőszövetkezet kárára elkövetett tehénlopást tárgyalta a bíróság. A tsz-nek volt ugyan éjjeliőre, de a bácsi valahogy elszundikált a meleg istállóban, s amikor felébredt, nem merte elkiáltani magát, pedig látta, hogy viszik a tehenet.

— Volt-e valaki még magán kívül az istállóban? — kérdezi a bíró, s az öreg válaszol:

— Rajtam kívül még tíz marha tartózkodott ott.

— Látta, hogy lopják a tehenet?

— Kérem szépen én csak azt láttam, hogy eloldották a kötelet és elvezették, vagyis magukévá tették.

Összegyűjtötte: Gál Sándor

Vékony szálú őszi eső pas- kolja a vakolatlan falat. Fehér gőzt lehel a meszes gödör. Egy jókora tócsa közepén féloldalra billent malteros láda — süly- lyedő hajó. Az építkezés környéke kihalt, csak a sarat csipkéző bakancsnyomok és a be- deszkázott ablakok mögül kiszűrődő tompa kalapácsütések jelzik, hogy bent emberek vannak. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat emberei dolgoznak itt. A „Csillag”-bri- gád.

Az üres ajtónyílásokon keresztülfütyül a szél. B. Károly- lyal, a munkacsapat benjámin- jával egy téglakupac mellé húzódunk. Kesében maréknyi szeget forgat. Várakozóan néz rám. Bizonyára furcsállja, hogy éppen őt választottam riportalanyul.

— Ügy tudom, hogy esti gimnáziumba jár munka után. Nem lehet könnyű. Szeretném, ha erről beszélgetnénk — sietek kielégíteni kíváncsiságát.

Nyílt, még szinte kisfiús arcán nyomon lehet követni minden hangulatváltozást. Az előbbi érdeklődés helyét most valami kellemetlenség foglalja el. A szoba túlsó sarkában dolgozó társai felé pislog — mint, aki arra vár, hogy elszólítsák mellőlem. Hirtelen támadt rosszkedve, rám is átragad. Hűvös, „hivatalos” hangon teszem fel a kérdést:

— Most iratkozott be az elsőbe?

— Nem, már két osztályt el99Ki mit tud?"-vetélkedők a IX, VIT tiszteletére

A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Televízió 1965-ben, a IX. Világifjúsági Találkozó tiszteletére újra meghirdeti „Ki mit tud?” vetélkedőjét. Az új sorozat alapeszméje: „Mit mutatnál be hazánk kultúrájából más országok fiataljainak?’’ Célja: Keretet adni annak a sok irányú, hasznos kulturális tevékenységnek, amellyel a fiatalok szabad idejüket töltik.

A versenyre jelentkezhet minden 14—26 éves fiatal, aki nem hivatásos művész és a „Ki mit tud?” eddigi versenyei során nem szerepelt a tv kamerája előtt.

A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága felhívja megyénk fiataljait: Készüljenek a „Ki mit tud?” újabb versenyeire, rendezzenek az alapszervezetekben „Ki mit tud?”-esteket, s a legjobbakat küldjék el a városi, járási versenyekre. A legszínvonalasabb produkcióval fellépő fiatalok részt vesznek a megyei döntőn, a tv selejtező versenyein, majd fellépnek a televízióban. A „Ki mit tud?”- versenyek legeredményesebb résztvevői értékes jutalomban részesülnek, külföldi társasutazáson vesznek részt. A KIS?. Központi Bizottsága a kiemelkedő színvonalú produkciókat bemutató fiataloknak fő díjként helyet biztosít az Algírban megrendezésre kerülő IX. Világifjú- sági Találkozóra utazók között. Nevezési határidő az alapszervezetekben: 1964. december 1-ig, a versenyek részleteiről a KIS?- bizottságok részletes tájékoztatót adnak. A „Ki mit tud?” versenyeiben való fellépés egyben részvételt jelent a Kulturális Szemle bemutatóin is. A versenyeket a következő művészeti ágakban rendezik meg: ének, zene, tánc, prózai előadóművészet, színjátszás és egyéb.

L végeztem. Rövid szünetet tart. Érzem, hogy forgatja, mérlegeli maE

gában a szavakat. — Abbahagytam. :. Helyesebben abba kellett hagyC

nam a tanulást... Most folytatom.

Ezzel már indulna is,

K

mint aki befejezettnek véli a társalgást. Ha nem zuhogna kint az eső

E

és nem caplattam volna délelőtt vagy két kilométert csak azért, hogy találkozzunk, nem is bánnám.

— Miért kellett megszakítania tanulmányait?

— Muszáj erről beszélnem? — kérdez vissza most már olyan zavartan, hogy elhatározom véget vetek a beszélgetésnek, amely számára — ki tudja miért — kellemetlen. Összecsapom a füzetem, és búcsúznék is, de mészpöttyös cipőjére szegezve pillantását, csendesen beszélni kezd.

Szülei jól kereső munkásemberek. Fiukat — a család szemefényét — Szegeden taníttatták, pedig lakhelyükön, a kisvárosban is van gimnázium. De Szeged ugye, mégis csak más és több lehetőség van itt arra is, hogy sportoljon. Mert Károly tehetséges atléta, a Testnevelési Főiskolára készült. — Diákotthonban lakott. Jó tanuló volt. Múlt év végei elé azonban — amint ő mondja — „eltanácsolták” az iskolából. Né- hányadmagával tömegverekedést szervezett takarodó után az otthonban.

Az a néhány szó, amivel a családi körben lezajlott csetepatét idézi sejteni engedi, hogy a szülőket úgy érte a hír, mint derült égből a villámcsapás. Az anya sírt, az apa komoran hallgatott. Sajnálta őket, és nagyon szégyellte magát belül, de mindezt fölényes cinizmus mögé rejtette. Nagy hangon jelentette ki, hogy nem érdekli az iskola, a TF, otthagyja a családi házat és elmegy dolgozni. Megél a maga lábán is.

Titkon azt remélte, hogy marasztalják majd, hogy apja lat- bavetve ismeretségét, befolyását, visszakönyörgi a gimnáziumba. Nem ez történt.

— Nagyon helyes az elha tározásod. Mi is így gondoltuk. Legalább megtanulod, hogy mit jelent dolgozni. Hibáztál, most hozd helyre magad — hallotta a döntést, amelyen az anya könnyes rimánkodása sem változtatott.

Hat hónapja hordja itt a maltert. Arca megvékonyodott. A fizetést bizony, nem adják ingyen a segédmunkásoknak. Teljes keresetét hazaadja, kosztot,

43.

— Őrnagy úr, mindezt hogyan köszönjem meg önnek? Elsősorban elnézést kell kérnem a viselkedésemért. De őszintén szólva egy kissé haragudtam önre.

Az őrnagy felnevetett.

— Nem tesz semmit! Én a maga helyében egyenesen dühöngtem volna. Maga nagy önuralomról tett tanúságot.

— Te, Jurek! Van a szekrényben egy üveg vörös borom! Bontsd fel! Brre az alkalomra — javasolta Halinka — innunk kell az újdonsült ügyész egészségére.

Miközben Jerzy Kur az üveg felbontásával foglalatoskodott, az előszobában ismét felberregett a csengő. Ezúttal az őrnagy ment ajtót nyitni. Durkó kapitány társaságában tért visz- sza.

Közben az asztalra kerültek a poharak és a bor, az ügyész megkérte az őrnagyot, hogy magyarázza meg a „fehér gengszterek” számára küldött csekkaffér utolsó szakaszát a kétkedő tanúknak.

— Ebben az egész ügyben —

ke?dte az őrnagy =, te. Jurek

egy, én meg két hibát követtem el. Kezdettől, majdnem az első naptól, az egész nyomozási anyag előttünk volt, legalább tízszer elolvastuk és mégsem vettük észre a legkézenfekvőbb tényeket.

— Milyen hibákról beszélsz?-— kérdezte az ügyész csodálkozva.

— Először is: a „fehér gengszterek” minden tagja bevallotta. de különösen világosan mondta el tanúvallomásában Macioszek, hogy a gyorsan kötő cement linzi eladásának egyedüli kezdeményezője Lisewski igazgató volt, és a banda tagjai közül senkit nem avatott be pénzügyeibe. Mindig személyesen fizetett a banda tagjainak, amikor pedig pénz kellett neki, akkor Varsóba utazott. Sem a cementgyárba, sem Lisewski lakáscímére soha nem érkezett semmiféle valutaétutalás külföldről. Macioszek bevallotta azt is, hogy Lisewski néhányszor érdeklődött nála a dollár fekete árfolyama felől és érdeklődött az iránt is, hogyan lehet eladni dollárt Lublinban. Kezdettől előttünk voltak ezek a tanúvallomások. unalomig olvastuk őket, de egyikünk sem tudta a tényekből levonni a következtetéseket.

— Milyen következtetéseket? — vágott közbe az ügyész. — Még mindig nem értem az egészet.

— Pedig minden világos, mint a napfény. Lisewski mindig csak zlotyval fizette ki embereit. Hiszen a pénzt nem Bécsből hozta, Ausztriából csak dollárt hozhatott volna. De megkockáz- tathatta-e, hogy nagyobb összeget hozzon át. Bécsben Lisews- kinek megvolt a pénzügyi képviselője, az „Alfacotex” cég — tehát egy másik képviselőjének is kellett lennie, még pedig Varsóban, hogy itt a dollárokat értékesítsék a fekete piacon vagy a bankban.

— És ez az ember Smaszek volt! — kiáltott fel Wilska,

— Igen, most már tudjuk, de korábban nem tudtunk ennek a Smaszeknek a létezéséről. Holott gondolnunk kellett volna arra, hogy egy ilyen „pénzügymi- niszter”-nek léteznie kell a „fehér gengszterek” között. Nem tudom, hogy Lisewski milyen úton-módon került kapcsolatba Samaszekkel: talán egyszerűen a Traugutta utcában, a bank épülete előtt botlott bele. Elég az hozzá, hogy a fiatal „dió” elég gyorsan Lisewski jobb keze tett. Kezdetben eladta neki

a dollárokat, később Samaszek címére különböző átutalások érkeztek. Az „Alfacotex” adta fel ezeket Európa különböző országaiban, hogy ne keltsen semmiféle gyanút. Ily módon Samaszek egy idő múlva pontosan be volt avatva a „fehér gengszterek” ügyébe.

— Talán most nem árt, ha néhány szóval jellemzem Wiktor Samaszeket. — A legfiatalabb gyerek a családban, a szülei, és a négy, nála idősebb nővére is alaposan elkényeztették. Valahogy letette az érettségit, aztán felvették az egyetemre, a lengyel szakra. A mi hősünk azonban úgy gondolta: a fiatalság pénz nélkül nem sokat ér. Abbahagyta a tanulást, másutt kezdte a szerencséjét keresni. Csinos fiú lévén, nagy sikere volt a nőknél. Előbb selyemfiúskodással próbálkozott. De gyorsam rájött, hogy az erkölcsrendészettel nem tanácsos kukoricázni. Barátja, a „szép Zoko” hét esztendőt kapott striciségért. Wiktor tehát visszavonult, és elhatározta: tehetségét annak szenteli, hogy megkönnyítse az embereknek pénzük beváltását, természetesen a bank kizárásával.

fßolyíatóea következik#

lakást kap érte, és — ha futja — egy-egy ruhadarabot is.

— Most persze el van keseredve?

Hangomból kiérozhelte a sajnálkozást, mert bosszúsan ráncolja össze szemöldökét.

— Azt hiszi? Nagyon téved. Kérdezze csak meg a munkatársaimat, hogy helytállok-e mellettük. És folytatom a gimnáziumot is. Nem könnyű, hiszen hajnalban kell indulnom a vónathoz és késő este érek haza. De leérettségizek. — Nem mondtam le arról sem, hogy tornatanár leszek. A magam erejéből.

— Hé, Karesz! Hová lett ez a kölyök? — hallom valahonnan a szomszéd szobából.

— Ne haragudjon, de

mennem kell ' — szabadkozik. Kézfogása férfias, tenyerét már keményre edzette a munka.

Békés Dezső

= CSAPATTALÄLKOZ0T, ko- szonjzási ünnepséget rendeznek a szovjet hősi emlékműnél ma délelőtt tíz órakor — a város felszabadításának huszadik évfordulója tiszteletére — a kiskunfélegyházi úttörők. A találkozón és az ezt követő ünnepségen több mint hétezer úttörő és kisdobos pajtás vesz részt.

*

csapat tagjai hetek óta szorgalmasan tevékenykednek a helyi Alkotmány Termelőszövetkezet szőlőiskolájában. A kispajtások szorgos munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a közös gazdaság a szőlőiskolából származó mintegy kétmillió forintos bevételi tervét teljesítette. Az úttörők, a vesszőválogatásért kapott jutalompénzt kirándulásra tartalékolják — s a nyáron ötven tiszaújfalui kisdiák indul majd több napos országjárásra. *

GAT?’^ KtSKTJNMAJSAr ..NAPSUNapsugár Vsdobo“^ tagjai most létrehozták az olvasó- ^S0rt ^ elhatározták, hogy még S^í i?ZnÍJben elolvassák és meg- beszéhk Móra: Kincskereső kisködAz utoIsó Pádban és Katajev Az ezred fia című műve- £k klsp,aJtás°k egyben a községi könyvtárnak is tagjai.

— SZÜRETI BALT rendezett a napokban a császárt ölt ?si

iM7. számú Kossuth Lajos úttörőcsapat. A pajtások a hagyó- Vfianyokhoz híven, népviseletbe öltözve, népi táncokkal szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A bál záróakkordjaként kisorsolták a mulatság „jelképét”, a hatalmas szőlőkoszorút. (Valentyina tudósítóőrs.)

*

x akadályverseny dunaveCSÉN. A közelmúlt napokban rendezték meg a dunavecsei Kopa-szi- geten az Expedíció a jövőbe! című akadályversenyt, melynek során tizenhat dunavecsei és három kissolti őrs — mintegy háromszáz úttörő — vetélkedett az első helyért. A technikai akadályok leküzdése után — mely nagy ügyességet követelt a pajtásoktól — szellemi ,,erőpróbára” is sor került, majd végezetül az őrsöknek rövid „tudósítást” kellett írniuk a versenyről. A nemes ifjúsági vetélkedő tábortűzzel zárult.

*

= Az óvodában vállaltunk védnökséget — írja levelében Juhász Aranka, a tataházi 491. számú Há- mán Kató úttörőcsapat Valentyina őrsének vezetője. — Rendszeresen segítünk az óvó néniknek, rendben tartjuk a játékokat, az óvoda felszerelését. Minden héten egy-egy iskolai őrs látogat az óvodába és ilyenkor mesélnek az apróságoknak az úttörőéletről.

*

+ Halló, itt az iskolai Űttörő Híradó! — így kezdődik minden héten a soltvadkerti általános iskola 928. számú Petőfi Sándor úttörőcsapatának húszperces helyi „rádióműsora”, melyet a nagyszünetben hangszórók „hirdetnek” az iskolában. A híradóban a pajtások beszámolnak az expedíciós mozgalom eredményeiről, sőt magnetofonfelvételről helyi riportokat is közvetítenek.