Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-24 / 224. szám
Nyolcezer-kétszáz tornával több Még tart a zöldség-, a gyümölcs-, a gabonaszállítás, de máris újabb feladatok jelentkeznek a vasútnál. Megkezdődött a cukorrépa feldolgozó üzemekbe való fuvarozása. A szegedi vasútigazgatóságnál is minden évben nagy gondot jelent a cukorrépa elszállítása. Az idén még csak fokozódnak a tennivalók, hiszen az előzetes becslések szerint 8200 tonna cukorrépával többet kell vagonba rakni, mint az előző években. A cukorgyárakkal folytatott megbeszélések egész sora zajlott le, meg intézkedések történtek, hogy a vasút a megnagyobbodott szállítási feladatokat sikeresen végre tudja hajtani. A legfontosabb teendő a cukorrépa tárolásához a szükséges területek kijelölése úgy, hogy az a többi fuvaroztató rakodását ne zavarja. Ez természetesen csak egy része a feladatoknak, hiszen emellett a kellő számú vagon kiállítása okozza a legtöbb gondot. A vasút kocsiparkja ugyanis nem bővült olyan arányban, mint ahogyan a forgalom növekedett. Nagy mennyiségű cukorrépát kell többek között a távolabbi — mint a sárvári, pető- házi, ácsi, kaposvári — cukorgyárakba elszállítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy az oda induló kocsik egy-egy megra- kás után hosszabb ideig vannak lekötve, tehát legnagyobb fokú kihasználásukat kell elérni. A cukorrépaszállítás már megkezdődött. Az igazgatóság becslése szerint vasutasainknak 61 442 vagonnal kell továbbítani a cukorgyárakba. A legtöbbet —t csaknem 25 ezer vagonnal — a sarkadi cukorgyár veszi át. A mezőhegyesi pedig 29 383 vagon cukorrépát vár erről a területről. Bács-Kiskun megyében is sokkal nagyobb átlagtermés ígérkezik az idén cukorrépából, mint amilyen az elmúlt évben volt. A kiskunfélegyházi vasútállomásról, a szolnoki, a bácsalmási és a bajai vasútállomásról, a kaposvári, a dunavecsei, kiskőrösi, kalocsai járás közeljövőben kijelölésre kerülő vasútállomásairól az ercsi cukorgyár szállít, illetve vagoníroz be. Ezeknek az állomásoknak dolgozói még szervezettebben kell, hogy helytálljanak az őszi csúcsforgalomban. Nem elég azonban csupán a cukorrépának a feldolgozó- üzembe való fuvarozása. A gyár üzemeltetéséhez szükséges nagy- mennyiségű szén, koksz, mész, nyers szelet, mésziszap, majd a kész cukor szállítása is mindmind vagont igényel. Egyedül a mezőhegyesi cukorgyár naponta 85—90 vagon takarmányozásra alkalmas répaszeletet fuvaroztat el. Igen fontos ezért, hogy a cukorgyárak dolgozói és a vasutasok között jó együttműködés alakuljon ki. A mezőhegyesi cukorgyár dolgozói vállalták, hogy szombat és vasárnap segítenek a rakodásban. Ezzel szemben azt kérik, hogy a vasút előre, idejében jelezze a szállítmányok érkezését. Helyes lenne, ha valamennyi cukorgyár dolgozóival hasonló együttműködés alakulna ki. Ez azonban nem kismértékben függ a vasutasoktól. A közös tevékenységhez tartozik még a kocsik beállítása, kihúzása, éjjeli rakodáshoz a tér kivilágítása, stb Kemény, áldozatos munka előzi meg tehát azt, hogy a cukor a dolgozók asztalára kerüljön. Egyúttal már arra is gondolnunk kell, hogy a jelenlegi forgalom zökkenőmentes lebonyolításától függ a vasút télre való felkészülésének sikere is. Márpedig a forgalom egyre egyenletesebben oszlik el egész évben, s nem lehet arra számítani, hogy a télen a jelenleginél sokkal kisebbek lesznek a szállítási feladatok. Szilád! Sándor A szakember tanácsai Fontos a szüreti sorrend betartása Gazdag termést ígér megyénkben a szőlő. A szőlőtermelő „aratása” a szüret. Gazdaságos lebonyolítása egyéni és népgazdasági érdek, szervezettsége kihat az eredményre. A veszteség elkerülése céljából mind az állami, mind a közös gazdaságok készítsenek szüreti tervet. A szüreti terv tartalmazza a következőket: a leszüretelni tervezett területet a becsült ter- méssúllyal fajtánként! megosztásban; a szüreti fajta sorrendet és a napi szedőlétszámot a feldolgozó kapacitással együtt, valamint a szállító eszközöket. Homokvidékünkön a fürttermésben legnagyobb kárt a rothadás okozza. Már megkezdődött az Ezerjó és Kadarka bo- gyóihéjainak szétrepedése. A most lehullott csapadék ezt még fokozza. Ezzel a két fajtával ajánlatos kezdeni a szüretet. A szedés megkezdése előtt végezzünk fajtánként próba- szüretet. A jellemző cukorfokértékek segítséget adnak a helyes szüreti fajtasorrend kialakításában. A nem rothadó Kövidinka stb. fajták szedését helyezzük az időszak végére. Nagyüzemeink új szőlőültetvényei már sok helyütt szép termést hoznak. Fektessünk fel minden hektár szőlőültetvényről tábla törzskönyvet, amelybe a szőlőtáblák „anyakönyvi adatait” jegyezzük be. Bejegyzésre kerülő adatok: a tábla száma, helyrajzi száma, a telepítés éve, a szőlőfajta neve, területe, a sor- és tőketávolság, a tőkeművelés és metszésmód, támasz- rendszer, a tőkehiány és pótlás, a tápanyag-utánpótlás, a szüreti adatok, a terméssúly, a cukor foka, a sav foka, az elemi kár, végül a telepítésre és talaj előkészítésre vonatkozó adatok. A rendszeres adatgyűjtés segítségére van a gazdaságnak a helyes agrotechnika kialakításában. Ezenkívül az eredményekből hasznos következtetéseket lehet kapni az egyes szőlőfajták termesztési értékéről. Leghelyesebb a tábla törzskönyv vezetését felelős szőlészre bízni. Végül közlöm a Szőlészeti Kutató Intézetben, Miklóstele- pen szeptember 15-én mórt próbaszüreti eredményeket: Szőlőfajta neve Must cukorfok savfok % °/oo Kadarka 14,5 13,7 Kövidinka 15,0 11,5 Ezerjó 17,0 11,0 Olaszrizling 17,0 8,9 Pozsonyi fehér 14,6 10,6 Piros szlankamenka 13,4 5,4 Hárslevelű 14,9 10,3 Piros tramini 18,2 10,8 Oportó 16,0 3," Horváth Sándor, a Szőlészeti Kutató Intézet tud. osztályvezetője Magyar hajók Belgiumnak A Magyar Hajó. és Darugyár balatonfüredi üzemegységének sporthajóüzemében belga megrendelésre tengeri vitorlások készültek. A jól kormányozható, kényelmes járműtípus balatoni próbaútjain kedvező széllel tíz-tizenkét kilométeres óránkénti sebességet ért el. A szakemberek szerint ezt a sebességet a partmenti tengeri hajózásnál is tartani tudja. Földben már a ross, vetik as őssi árpát (Tudósítónktól.) Az idei őszön 1380 holdon kerül kalászos a földbe a felső- ezentiváni Űj Élet Tsz-ben. A határban serény munka folyik. Tizenhárom erőgép a vetések alá készíti a talajt. Ezt a munkát idáig a terület több mint 65 százalékán végezték el kiváló minőségben. A terület „erőnlététől” függően holdanként 1—2 mázsa foszfor- és 50—100 kilogramm nitrogénműtrágyát használnak fel. S az idei tapasztalatokat hasznosítva, a 840 hold búzavetésükből 600 holdon Be- zosztáját, 240 holdon pedig Fer- tődi 293-as fajtát vetnek el. Vámos Ferenc főagronómus tájékoztatása szerint az őszi kalászosok időben kerülnek a földbe az Üj Életben. Negyven hold rozs vetésével végeztek már. Az őszi árpát két vetőgép szórja, s a tervezett ötszáz holdnak már mintegy a fele be van vetve. Számításuk szerint az őszi árpa Sajtótájékoztató a fegyveres erük Ragjának előkészületeiről Szerdán a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában rendezett sajtótájékoztatón számoltak be a fegyveres erők képviselői szeptember 29-e, a fegyveres erők napja előkészületeiről, eseményeiről. Szeptember 28-án este műsoros díszünnepség lesz Budapesten, a Vígszínházban. Ugyanezen a napon délelőtt koszorú- zási ünnepséget rendeznek a Hősök terén, a magyar hősök emlékművénél. Szeptember 29-én a honvédelmi miniszter fogadóst ad a néphadsereg központi klubjának nyári helyiségében. Ünnepi megemlékezéseket tartanak több fővárosi kerületben is. A fegyveres erők KÍSZ- szervezeteineik irányításával működő képzőművészeti, ipar- művészeti, foto- és barkács- szakkörök tagjainak munkáiból szeptember 26-án kiállítás nyílik a Belügyminisztérium Zrínyi utcai központi klubjában. Gazdag, változatos a programja a megyei ünnepségeknek is. Pákozdon szeptember 27-én koszorúzási ünnepség lesz. Számos helyen kerül sor munkások, parasztok, katonák baráti találkozójára. (MTI) Csökkent a csecsemőhalandóság Tegnap a megyei tanács kultúrtermében tartották meg nagyszabású, idei munkaértekezletüket megyénk szülész és gyermekgyógyász szakorvosai, valamint védőnői. A mintegy kétszázötven résztvevővel megrendezett tanácskozáson megjelent Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese is. Az értekezleten dr. Kántor Lászlónak, a megyei tanács vb egészségügyi osztályvezetőjének megnyitója után dr. Bacsó Károly számolt be az 1963. évi szülészeti eseményekről, majd dr. Ikrényi Imre értékelte az 1963. évi csecsemőhalálozás alakulását. Mindkét beszámoló az elmúlt évekhez viszonyítva jelentős eredményekről adhatott számot. Ezek közé tartozik, hogy a múlt évben tovább növekedett a szülészeti ellátás színvonala, s az újszülöttek 97 százaléka kórházainkban, szülőotthonainkban látott napvilágot. örvendetes megállapítás volt az is, hogy az 1962. évi 51 ezrelékről tavaly 47 ezrelékre csökkent a megyében a csecsemőhalálozás. A beszámolók viszont arra is rámutattak, hogy a múlt évben tovább növekedett a koraszülési arányszám. Az alapos értékeléseket követő hozzászólások, így főként a koraszülések problémájával és annak megelőzésével foglalkoztak,, vetésével szeptember 28-ra végeznek. Utána kerül sorra a búza, amelyet október 25-ig kívánnak a jól előkészített talajba tenni, hogy a gabonatövek — még a tél beállta előtt — jól megerősödjenek. A vetőmagból a szokásosnál tíz százalékkal többet szórnak el, mivel csírázóképessége csak 85—90 százalékos. Ez az előrelátás nélkülözhetetlen is a tsz gazdáinak ama törekvése mellett, hogy jövőre minél magasabb termést takarítsanak be. M. J. Szeptember 24-é.n, csütörtökön: Baja Központi: Tékozló szív, Baja Uránia: Négy lány egy udvarban, Kalocsa: Búvad, Kecskemét Árpád: Placido, Kecskemét Városi: Blood kapitány fia, Kiskőrös: Halló, Japán, Kiskunfélegyháza: Özvegy menyasszonyok, Kiskunhalas: özvegy menyasszonyok. A Magyar Állami Pince- gazdaság Alföldi Üzeme szüreti időszakra kocsikísérőket vesz fel. Jelentkezés: Kecskemét, Katona József tér, 3. Áruforgalmi osztály. 4386 Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest és Pest megye területén levő munkahelyeire azonnal felvesz: lakatos, villanyszerelő, bádogos, csőszerelő, műköves, burkoló és festő szakmunkásokat, valamint ezek mellé férfi segédmunkásokat. Egyes szakmák esetében feülszolgálatos alapon. Szakmunkásvizsga letétele lehetséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Bp. XXI. kér. (Csepel) Rákóczi Ferenc u. 197. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Apróhirdetések EZÜSTFENYŐ; lucfenyő, oszloptuja, őszi ültetésre megrendelhető. Zöld Ignác, Sárkeresztúr. 11259 350-ES NAGYKEREKÜ Jáwa eladó. Nagyapáti Ferenc, Izsák, Kossuth U. 16. 11263 250-ES JÁWA, generálozott, nagy- kerekü, jó állapotban eladó. Varga János, Izsák, Kinizsi u. 16. 11264 MELDINC-ER kályha eladó. Kecskemét, Máriahegy, 74/c (Budai be- tonh ________ 11265 50 0-AS TRABANT Limousine, kifogástalan állapotban eladó. Szabó’ fodrász, Orgovány. 11268 500-AS TRABANT Combriiiíogásta- lan állapotban eladó, vagy fűrészgépért elcserélhető, megegyezés sze- rint, Soltvadkert, Ady E. út 11. 11271 BÚTOROZOTT szoba, két nő részere, okt. 1-re kiadó. KecskemcL, Csongrádi út 80. 11273 ELVESZETT 1964, szept. 19-én 5 es 6 óra között a Reptér és az Aluljáró között egy zakó, Benne motoric erékpár-igazotvány és egy katonakönyv volt. A becsületes megtaláló jutalom ellenében adja ,e, Kecskemét, Árok u. 21. szám aia. ______________________________ 4421 A KECSKEMÉTI Állami Zeneisko.a (Erkel u. 9.) nagybőgő és gitár tanszakra jelentkezőket felvesz. 4427 FELESLEGESSÉ vált pb-gázpaiack- ját átveszem. Kincses József tő- agronómus, Kunszállás. 11395 A BAJAI Felsőfokú Vízgazdálkodást Technikum pályázatot hirdet az 3035-ös kulcsszámú kollégiumi igazgatói állásra. Jelentkezhetnek egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező és tapasztalattal bíró férfi pedagógusok. A pályázatot 1984. szeptember 28-ig lehet benyújtani az alábbi címre: Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum, Baja, Deák Ferenc u. ll, 4353 KÖZÖLJÜK, hogy a Baromfüpari Országos Vállalat Kiskunhalasi Gyáregysége az őszi baromfiszezonra a munkaerő-előjegyzést megkezdte. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál szombat kivételével mindennap 8—10 óráig. Jelentkezéskor munkakönyvét és egészségügyi könyvét hozza magával. 4240 VÁROSI Tanács szeméttelepőri és úttisztítói munkára állandó munkásokat felvesz. Jelentkezés: Kecskemét, Nyíl u. 1. sz. alatt. Reggel 7 —9 óráig, 4293 ROZSASZÜKSÉQLETÉT rendélje már most meg őszi szállításra. 120 fajta bokor, futó, polyentha nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkái rózsakertészet. PusztaszabolcE. 4J84 A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregysége felvételre keres vizsgázott kazánfűtőt, valamint öntödei segédmunkásokat. 4435 Egy anyagbeszerzőt és egy szakipari művezetőt felvételre keres az Ingatlankezelő Vállalat, Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 20. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45. éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfentartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás, és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. 438 /