Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-24 / 224. szám
Város — hátrányos helyzetben Megyénkben nincs olyan ötezernél nagyobb lélekszámú község. alhoi a földművesszövetkezetnek ne volna kölcsönzőboltja. A falusi lakosság igényli és szívesen is látogatja ezeket a boltokat. Háztartási kisgépeket, edényeket, falfestéshez, disznóvágáshoz szükséges eszközöket lehet itt kölcsönözni. A szolgáltatásnak ez a módja eléggé elterjedt, megszokott. Sajnos, azonban nem mindenütt megy zökkenőmentesen ezeknek a boltoknak' a megnyitása, létrehozása. Kiskunhalason, a megye egyik jelentős, 25 ezer lakost számláló városában például még ma sincs kölcsönzőbolt, bár feltétlenül kellene. Ügy látszik azonban, hogy a szükségesség egymagában nem elegendő érv a bolt lét" rehozása mellett. Míg ugyanis a környező községekben — Balota" szálláson, Kunfehértón, Harka- kötönyben — már van ilyen üzlet, a járás székhelyén egyelőre csak ott tartanak, hogy esténként a moziban propagálják, a lakosság figyelmébe ajánlják a kecskeméti kölcsönzőboltot, megadván annak pontos címét: „Mosógépet. porszívót, gyermekmérleget, kerékpárt stb. kölcsönözzön a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalattól, Kecskemét, Be- rényi Pál utca 1.” Miért nincs hát Kiskunhalason kölcsönzőbolt? A város lakóinak kívánságára a helyi földművesszövetkezet már régen akart nyitni ilyen boltot, de a városi tanács kereskedelmi osztálya nem járult hozzá, mert ez az állami kereskedelem feladata volna. Az azonban eddig még semmit sem tett a cél érdekében. Mit tehetnek a kiskunhalasiak? Csupán annyit, hogy várnak, amíg fölébrednek az illetékesek, vagy ha egy-két órára szükségük lenne porszívóra, mosógépre. megfogadják a moziban minden este látható hirdetés ajánlatát és beszaladnak Kecskemétre. Mi az a nyolcvan kilométer? G. É. Albérletből saját házba — társadalmi segítséggel rintot pedig az OTP pótolt hozzá, kölcsön formájában. A kétszobás, fürdőszobás lakások ugyanis — bármily meglepően hangzik — mindössze 65 ezer forintból épülnek fel... Hogyan? Úgy, hogy a szorult helyzetben levőknek segítségére PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefon-központ: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok. 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér tfa. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-65. V ’SEdAr" Itt bizony még szűkösen vagyunk — mutatja Laczkó Benő jelenlegi albérletét. •. Ezek az albérlők, akikről most szó lesz. nem a háziasszony felszólítására rakják bőröndökbe kevéske holmijukat. A kiköltözés előtti napokat sem újabb, olcsóbbak, „nyugalmasabbnak” remélt albérlet felkutatásával töltik. Ök nem egészen két hónap múltán boldog, önálló lakástulajdonosokká lépnek elő. Maruzsa Imre, állami gazdasági dolgozó a kiskunhalasi Lovag utcai albérletből készül az új lakásba ... — Az a mostani szoba alig nagyobb, mint a leendő konyha, és hárman lakják — mondják a kőművesek, akikkel a Míg Károly utcai, ötlakásos új ház építkezésénél találkozunk. A leendő lakók közül most egyedül Lacz- kó Benő van közöttünk. Ö is „albérletes — De valamivel szerencsésebb az átlagnál — mondja mosolyogva. — Az idős néni, aki befogadott bennünket, nem nyerészkedésből tette. Főképp azért, hogy ne legyen egyedül. Mi 150 forintért lakunk hárman, de Molnár István, az egyik leendő szomszédunk már 300 forintot fizet az albérletért. Az igazság azonban az. hogy Laczkóék kedvező helyzete is viszonylagos. Mert az ő bérleményük, jelenlegi otthonuk sem más, mint egy hajdan nyári konyhának épült, alacsony, földes kis vityilló, amit az idők folyamán méteresnél alig szélesebb konyhára, szobára osztottak. Jövőre azonban már ismét eredeti céljának megfelelően, nyári konyhának használhatja tulajdonosa. • Akkorra ugyanis Laczkóék nemcsak kiköltöznek, de szépen be is rendezkedhetnek a kétszobás új lakásukba. Mi van ezen csodálni való? — Köznapi gondok Gyaloglás helyett autóbuszt BIZONYARA sokan emlékeznek olvasóink közül a dunaegyházi 3á- kori útról lapunkban megjelent riportra, amiben a helybeli önkéntes útépítők társadalmi munkájáról volt szó. Nos, amikor elkészült a községet és az állomást összekötő útszakasz, kevesen gondolták, hogy oly sokat gyalogolnak majd rajta, mint mostanában. Miért gyalogolnak? Mert akármilyen szorgalmas nép is lakja Dunaegyházát, autójuk még keveseknek van ... Autóbusz kellene — így hangzik a régi, megfontolt, jogos kívánság, ám a tanács vezetői ez idáig mindhiába hadakoztak beadványaikkal, kérvényeikkel. Mi most ezeket a sorokat csatoljuk Bunaegyháza községi tanácsának leveleihez, a címzéssel együtt, mely így szól: 14. számú Autóközlekedési Vállalat, Székesfehérvár. A község ugyanis ennek a vállalatnak a körzetéhez tartozik. Az illetékes menetrendi előadó legutóbbi válasza 1964. június 10-én érkezett. Közölte: sajnos, nem tudnak buszjáratot biztosítani. Tehát annak, aki utazni szeretne, továbbra is három kilométeren keresztül kell gyalogolni, csomaggal, bőrönddel megpakolva az állomásra, meifl: még taxi sincs a községben. Hasonló „turisztikai élményben” részesülnek a Dunaegyházára érkezők is. HA FIGYELEMBE vesszük, naponta öt vonat érkezik ide, ugyan-* ennyi indul a szélrózsa különböző irányába, már fogalmat kaphatunk arról, mekkora népvándorlás folyik nap mint nap a Sákori úton. Pedig lehetne segíteni! Szabados Sámuelné, a községi tanács vb-titkára szerint, ha a 14. sz. AKÖV biztosítana egy külön buszt, ez nemcsak a község és az állomás közötti utasforgalmat bonyolítaná le, hanem a bejáró tanulók iskolába- és hazaszállítását is. Am van egy másik — ideiglenes megoldást jelentő — javaslat is. Ennek az a lényege, hogy a Dunaegyházára és a környező községekbe közlekedő autóbuszok menetrendjének mégfelelő módosításával és a buszállási, -várakozási idők egy részének kihasználásával szállítanák az állomásra és az állomásról az utasokat. Alaposan tanulmányoztuk a második elgondolás részleteit is. Reális, kivitelezhető a javaslat, még akkor is, ha nem jelent végső megoldást. Ez ugyanis csak egy külön buszjárat forgalomba állítása lehet. CSATLAKOZVA a dunaegyüáziak kéréséhez, mi is kérjük a 14. sz. AKÖV illetékes vezetőit: segítsenek mielőbb a község lakóinak nagyon súlyos közlekedési gondján. B. Gy. „Enescu’Vesztivál A bukaresti kongresszusi palotában rendezett díszhangversennyel befejeződött a Ili. nemzetközi „Enescu” zenei fesztivál és verseny. Este a minisztertanács épületében Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök fogadást adott a fesztivál vendégei tiszteletére. (MTI) EGY HALOM levél fekszik az asztalomon, fehér és halványzöld borítékban. A csomag tetején néhány postai levelezőlap géppel sűrűn teleírva. Budapestről küldte a feladó ezeket az írásokat Kerekegyházán lakó sógornőjének, akivel évek óta haragban van. A levelekből tömény gyűlölet árad, s az embert szinte mellbevágja az önző indulat, amely a sorokban meghúzódik. Valószínűleg szándékosság van abban is, hogy a legdurvább becsület- sértéseket nyílt levelezőlapon küldte a feladó. Honnan ered, miből táplálkozik a harag? Nehéz lenne erre a kérdésre egyértelműen válaszolni, hiszen a levelek is ellentmondanak egymásnak. A gyűlölet legnagyobb kavargását mégis ott fedezhetjük fel, ahol a lakásról esik szó. A lakásviták sok ember életét megkeserítették már, nem egy ügyben a bíróságnak kellett döntenie. Nem mehetünk el azonban az olyan esetek mellett sem, amelyek még nem jutottak el a tárgyalóteremig, és amelyek esetleg tovább mutatnak egy-egy veszekedésen, s káros hatásukkal megmérgezik az emberi kapcsolatokat. A FENTI levelekről is azért ákarunk beszélnie mert az emberi önzés egyik legszélsőségesebb példáját tárják fel, a nagyfokú anyagiasság, a másik ember semmibevevése sugárzik belőlük. Néhány évvel ezelőtt a Budapesten lakó sógornő megengedte bátyjának és feleségének, hogy mivel nem volt lakásuk, Kerekegyházán levő házába beköltözzenek. i960, december 30-án keit írásba foglalt gyűlölet levelében így ír a fővárosi sógornő: Ha úgy gondolod, hogy már a télen oda akartok költözni, gyere fel hozzánk a megbeszélés miatt. Fele útiköltséget megadom.” Majd egy másik levélben: „ ... és nyugodjál bele, halottodig lakhatjátok a házat, több úgy sem kell az embernek. Nem igaz?” De igaz, hiszen az idős házaspárnak valóban nem kellett több mint fedél a fejük fölé, az otthon biztonsága. A korábbi jóindulat azonban hamarosan megváltozott, mert a sógornő időközben úgy határozott, hogy a házat eladja, de ezt a szívességből ott' lakó rokonok csak megnehezítik. Megváltozott tehát a levelek hangja. Az odaköltözés után nem sokkal — a tulajdonos beleegyezésével — kivágtak néhány fát a ház körül. Erről még így irt a pesti sógornő: „Örülök, hogy a fákat kivettétek ...” Egy későbbi levél, már a pál- fordulás után, így tesz szemrehányást a kivágott fákért: „Vesszetek meg ócska ebek módjára hogy kiirtottátok a gyümölcsfákat ...” A holtig való lakásról mondottakat teljesen elfeledve, így ront levelében a két emberre: „Már az ősszel kijelentettük, hogy ki vagytok onnan rúgva.” AMIKOR a férj meghalt, a sógornő még durvább hangú levelekkel árasztotta el a kerekegyházi özvegyet. Sajnos, csak a legenyhébbeket idézhetjük, hiszen a becsületsértő sorolj jelzők zöme nem bírja ei a nyomdafestéket. „Kicsoda maga nekünk? Se ingünk, se. gallérunk, köszönje meg, hogy az életben szóba álltunk magával. Mars ki onnan. Az a ház nem efajta nőknek volt a tanyája valaha is.’J Később pedig azzal fenyegeti, hogy az utolsó fillérig behajtja rajta az útiköltséget — amit ő' maga ajánlott fel, és a fák árát, amelyeknek kivágásához ő járult hozzá. A özvegyasszony sokáig nem ment a bíróságra, nem szereti a pereskedést. Lerakta a leveleket és hallgatott, lakta a házat, illetve a parányi konyhát, ahol férje halála után meghúzódott. Budapestről pedig egyre jöttek az átkozódó levelek, amelyekben kutyakorbácsot emlegetve szidalmazzák a valamikor szeretett és megbecsült asszonyt. Az írásba foglalt gyűlölet tovább gyűrűzik, s más nem csak az „úrinő” pózában tetszelgő levélíró és a támasz nélkül maradt, állandó rettegésben tartott özvegy ügye lesz. A nyílt levelezőlapok a megvetett szegény rokonnak szólnak, akit leveleiben nem is tekint embernek a sógornő. Bonyolult és nehéz feladat lenne kibogozni, a teljes igazságot. Egy azonban biztos: a levelek a feladó embertelenségét mutatják, hiszen íjincs szüksége a lakásra, a fővárosban tágas, kényelmes helyen lakik, az özvegynek pedig nincs hová mennie. A TULAJDONOS ragaszkodik a jogaihoz, csak azt felejti el, hogy ilyen körülmények között ez visszaélést jelent, s hogy vannak íratlan szabályok, erkölcsi normák is a társadalomban. Gál Sándor kérdezheti az olvasó. — Hiszen tucatjával épülnek a megye szinte minden városában, községében az új családi házak ... Nos, az igazság az, hogy Laczkóék, s még jó néhány hasonló albérlőtársuk, társadalmi segítség és összefogás nélkül, sietett a városi népfrontbizottság, s kérésére a vállalatok, üzemek kollektívája. Kiskunhalason ma már ez a társadalmi segítség végigkíséri az építő közösségeket megalakulásuktól a beköltözésig. Társadalmi munkával készül el — a népfrontbizottság kérő szava nyomán — a Míg Károly utcai ötlakásos társashoz, de a város több utcájában szintén most épülő tizenöt lakás terve. Egy éve kapták meg a telket — kedvezményes részletfizetésre. A III-as számú építőközösséget, a Míg Károly utcait, a Kiskunhalasi Faipari Vállalat vette pártfogásba, mert a közösség több tagja a vállalat dolgozója. Mit jelentett e pártfogás az építők számára? Többek között azt, hogy Füzes István technikus társadalmi munkában vállalta a műszaki kivitelezést, ellenőrzést, az építkezés irányítását. Látogatásunkkor is ott találtuk az építkezésnél. Asztalos és parkettázó is ,került a vállalatnál, akik szabad idejükben szintén szívesen segítettek munkatársaiknak ... Egyszóval az egymás iránti önzetlen áldozatvállalás is építi ezeket a házakat. Talán nem korai, ha már a beköltözés előtt is őázinte, meleg köszönetét mondunk mindazoknak, akik felelősséget érezve másokért, tettekkel segítik húsz család legégetőbb gondjának megoldását. Eszik Éva pusztán a maga erejéből aligha költözhetne ez év novemberére saját tulajdonát képező új lakásba! Először is: többségük még fiatal házas. Másodszor: igen szerény jövedelmű emberek. Laczkó Benő például mint segédmunkás havi 1200 forint körül keres a Kiskunhalasi Faipari Vállalatnál, felesége pedig aki szezonmunkás a dohánybegyűjtőnél — még ennél is kevesebbet. Hogy kettejük keresetéből a megélhetésen túl lakásépítésre is futotta, az nem csupán a jövedelembeosztás „csodája”. Az albérlők ugyanis családonként mindössze 10 300 forintos készpénztőkével vágtak neki az építkezésnek, 48 700 fo~
