Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
/ylüvjBtödéjssiítojfláioml K ét héten át családom vendége volt egy kedves lengyel kollégám és a felesége. A férfivel — akit egyébként a keresztnevén Mariannák hívnak, mire mi nyomban Mariskára magyarosítottunk — tavalyi lengyelországi tanulmány- utam során barátkoztam meg, s akkor határoztuk el, hogy az idén mi látjuk őket vendégül, jövőre pedig ők minket. A baráti kapcsolat még szorosabbra fűzésének nem volt akadálya, hogy különböző — de mennyire eltérő — az anyanyelvűnk, mert Mariska hozzám hasonló szinten beszéli a német nyelvet, így aztán körülírással, élénk taglejtésekkel, a nyelvtani szabályok felrúgásával (még tavaly megfogalmaztuk a jelszót: „Ohne Grammatik”) még arról is tudtunk csevegni, hogy az ezeréves Lengyelország népe terven felül és társadalmi munkával hogyan épít ezer iskolát, meg arról is, hogy a Zsubrov- ka nevű pálinkát abból a fűből főzik, amelyet Európa egyetlen ilyen jellegű rezervátumában a bölény legel. H anem Hankával, a feleségével, már nehezebben boldogultunk. A bájos asszonyka nem beszél sem németül, sem oroszul, (ez utóbbi nyelvhez is konyítok valamicskét), csupán angolul tud az anyanyelvén kívül. Úgy viszont én csak ezeket a kifejezéseket ismerem (fonetikusan írva): „gud- nájt”, „allrejht”, „kipszmájling”, „ájlávju”, „kecseszkecsken”, s már helyesen írva: „London, Churchill, Chamberlain, Home”, stb. No meg ezt: „Bájnájtájfájn” —, amiről viszont fogalmam sincs, hogy mit' jelent. Így aztán szegény Mariannák kellett mindig a gondolatainkat közvetítem, ami eléggé strapás dolog, lévén pihentető üdülésről szó. Hankán azonban látszott, hogy törik-szakad, de rövid idő alatt meg akar tanulni néhány olyan magyar kifejezést, ami a mindennapi beszélgetés során többször is előfordul. M ár a második nap regge- ' * lén a konyhában kifejezésteljes gesztikuláiással afelől faggatta feleségemet (aki szintén csak németül tud), hogy mit jelent ez: Dunapot. Holtponton állt a kérdés-felelet játék, amikor betoppantam. — Segíts már — így nejem. — Dunapot? Hát Duna-part — válaszoltam a többféle nyelvben járatos fölényével, s a bábeli nyelvzavarra szintén a konyhába lépett Mariannák máris fordítottam: Donauufer”, mire ő lengyelre ültette át az összetett szót, amitől Hankának akkorára nyílt a szeme, mint a gyümölcsöstálban mosolygó őszibarack. Rövid tanakodás a férjével, aki németül megkérdezte tőlem: — Miért mondjátok ti, magyarok, egymásnak, ha találkoztok, hogy Duna-part? Hanka megfigyelte. — Ah, a jó napot-ot értette úgy. A két hét alatt se szeri se száma nem volt ez efféle „Lei- terjakaboknak”, ami együttlé- tünket — nem nagyzolok, ha így mondom — csak megaranyozta. Egyik a sok közül, ft Balatonra utazván, a ” Nyugatiból taxival mentünk át a Déli pályaudvarra. Amíg hordár hiányában a csomagokat liferáltuk a Helikon expresszhez, Hanka az utolsó szállítmányig ott maradt a taxinál. A sofőr beszédbe akart vele elegyedni, de az asszonyka nem értve, értésére adta: — Ja. Lásló. (Azaz: „Én László vagyok.” Úgy hitte ugyanis, hogy nyelvünkön ez a sző jelenti — a lengyelt.) Nosza, ezt a megmosolyogtató bakit tovább gombolyítottuk. Mivel Hanka néhány nap múlva az időjárás, a kvártély, a koszt minőségét firtató mutogatásainkra mindig ezt mondta: „Dobzse” (vagyis: jó), elneveztük Dobzse Lászlónak. Egy szóval: Ö lett a magyar történelem második ilyen nevű alakja, mivel egy volt már nem egészen félezer éve, bár az királyi trónon ült, és a férfinemhez tartozott. P ersze. barátaink sem jár- * tak különbül velünk, főleg velem. Érdeklődésemre próbáltak lengyelül tanítani, de nem sok sikerrel. Kezdtük a jázminnal. Oh, az egyszerű, náluk jásmin ez a vi- rágfajta. — Nem jásmin. hanem jási- min — magyarázta Marian. Én aztán mondtam jásimin- nak, jásziminnak, még jáhi- minnak is, de két hangzó közül mindig hiányzott egy nyolcad, vagy tizenhatod lágyító zönge, vagy túlságosan sok volt az erős — amin ők éppen olyan jól derültek, mint mi rajtuk. (Mert egyébként Marian is megpróbálkozott egy-két magyar szóval, s így lett a sörből szőr, a Hévízből Hejvejz, és így tovább.) Egyedül a bendzse szót ejtettem jól, ami lesz-t jelent, s nekem módfelett tetszett, mert amúgy magyarosan lehet kimondani. (Különben valahogy úgy írják, hogy az e betű alá egy farkincát kanyarítanak.) I gy aztán megegyeztünk, * hogy jövőre, s már az ő hazájukban, lengyel nyelvtanfolyam számomra ismét lesz — azazhogy: bendzse. Tarján István NAPRAFORGÓ Arany napok, augusztus vége — szálló idő — emlék hívogat: fölkering a Tisza-partok éke, sárga szirmok verik arcomat. Lovak habzó farán kelő hajnal. — friss fáradtság küllője forog. Késem szikár szárak között vagdal, száll a lenyakazott napkorong. Sír a szekér, vánszorog a porban, dudván gázol át a négy kerék. Súlyos az ősz, szinte összeroppan a felpúpozott kocsiderék. Napraforgó, szegények hízója, zsíroddal az idő megtelik; nem is emlékszik a gyér fénycsóva, hogy püföltünk másnap reggelig. Versek, könyvlapok közt megtisztult már poros vér-olajodtól kezem. Szegénység-elleni düh, csitultál, rímek botját add újra nekem! Arany napok, augusztus vége — szálló idő, — emlék hívogat: fölkering a Tisza-partok éke, sárga szirmok verik arcomat. Hatvani Dániel Segesdi Katalin rajza. Az ember vissza is néz... Mert az ember elkezdi egyszer az életet, munkát, szerelmet. Elmaradnak és újra tűnnek arcok, házak, emberek, kertek. Elkezdi egyszer tudva-tudni, mi a Törvény és mi az Ember, mi a Bizalom, a Csalódás, s újra járni is tanul egyszer. És összegyűjteni a könnynek és a vérnek — milyen — az ízét. Zokszó nélkül hullatni: hulljon, harcban, munkában a veríték! S az ember egyszer vissza is néz, lemérni, honnan, meddig ért el? S vagy emelt fejjel megy tovább, vagy összeroskad ezer miérttel . . . Antalfy István A tetteken a sor A METEOROLÓGIA és a minden eshetőségre készenlétbe helyezett leveli békák hada hiába jósol késői nyarat. A népművelés barométere őszt jelez, az új évad kezdetét. Friss áramlások megindulását, mozgást, a nyár csendjéből kirajzó tervek megvalósítását siettető tetteket. Mert a tervek már elkészültek. Tavasztól őszig az egész megyében szinte mást sem lehetett hallani: „Most nem érünk rá semmire. Felmérünk, összesí- tünk, elosztunk, kalkulálunk, tervezünk...” Lepedőnyi kimutatásokba temetkezett minden népművelési dolgozó, a művelődési ház igazgatójától kezdve egészen a tsz-elnökig. „Majd ősszel. Akkor megindul .itt az élet!” — legtöbb helyen így hangzott az üres kultúrtermek látványáért kárpótolandó fogadalom. Napok múltán ősz van. Az ígéretek, a szem- és papírkápráztató tervszámok valóra váltásának ideje. Vajon bírják-e majd szusszal, erővel, anyagiakkal és egyebekkel a tervezők? Mert a szépen legépelt, aláírt, stemplizett tervek közül nem egy azt bizonyítja: a készítők messzebbre nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ér. Vagyis: túl sokat akartak, de nem vették számításba a rendelkezésükre álló lehetőségeket. Nem árt tehát ezeken a helyeken a munkát azonnal elkezdeni, különben a terv csak terv marad és senkit sem ment fel a felelősség alól. hogy saját zsákutcáját jó szándékú elgondolásokkal kövezte ki. AKADTAK persze „fortélyos” községek, művelődési intézmények is. Terveikben nem any- nyira a nagy számok jutottak szóhoz, inkább a — nagy szavak. .. Itt aztán könnyekig meghatódhat, majd mérgelőlhet az, áld lebontja a gyönyörűen ki- cirkalmazott körmondatok mázát, a nagyon is prózai „nesze semmiről”. Az igazság kedvéért természetesen meg kell mondani: a tervek többsége jól sikerült. Megalapozott, konkrét és a különféle intézményekkel összehangolt feladatokra építi az új 1964,65-ös évad fontos célkitűzéseit valóra váltó nagy munkát. Bizonyítva a tervezés szükségességét, létjogosultságát, komoly ütőkártyát adva azok kezébe, akik korábban is pálcát törtek — sokszor bizony sikertelenül — az ötletszerűség, szervezetlenség híveinek — tehát a munka, a felelősség alól mindenáron kibújni akaróknak a feje felett. Mégis, nem árt számításba venni, hogy az élet, a valóság sokkal összetettebb, bonyolultabb, a tervek szépen csoportosított adat- és anyagrendszerénél. Előfordulhat, hogy menetközben állítja váratlan feladatok elé a művelődési dolgozókat. A fejlődés igénye, a szakma szeretete és alapos ismerete, az új, korszerű módszerek rugalmas, bátor alkalmazása nélkül ma már ott sem léphetnek előbbre, ahol esetleg be is tartják saját, pontokba szedett tervük előírásait. RENGETEG A TENNIVALÓ. Hogy csak néhányat soroljunk fel az MSZMP VIII. kongresz- szusának irányelvei közül. Növelni kell a falusi lakosság műveltségét, szakmai tudását. Általában pótolni kell a felnőttek műveltségbeli hiányait, elősegíteni, hogy a dolgozók a tanulás, szórakozás során aktívan, alkotó módon vegyék birtokukba a kultúra kincseit. De beszélhetnénk az életformát, a magatartást közvetlenül befolyásoló pedagógiai és erkölcsi nevelés fontosságáról, a tv népművelő-ismeretterjesztő szerepének hasznosításáról. az ifjúság életszemléletét kialakító klubok valóban színvonalas működtetéséről, az ízlésfejlesztés módszereinek bátor és következetes alkalmazásáról — mennyi elhanyagolt terület éktelenkedik még megyénk művelődésügyének térképén!. .. A NÉPMŰVELÉSI TERV csak akkor jó. ha a tényleges, helyi viszonyokra, az adottságok, a körülmények elemző ismeretére épül és a meglevő erőket helyesen, arányosan használja ki. És akkor jelent is valamit, ha a területét, a helyi gazdasági, politikai, műveltségbeli viszonyokat jól ismerő és munkáját erre alapozó néomű- velési dolgozó nemcsak „hivatalból” látja el feladatát, hanem valóban szívügyének tekinti azt. Az új népművelési évad célkitűzései — országunk mezőgazdasági. ipari fejlődésével párhuzamosan — megnövekedett feladatokat jelentenek népművelőink számára. A korszerű termelés szakképzett, művelt dolgozókat követel. Más szóval — tudományosan megalapozott, komolyan vett, korszerű népművelést. A hagyományos „csak könnyű műfajt, bált. és semmi mást a dolgozónak” szemlélet maibbra, harcosabbra cserélését. ERRE VAN SZÜKSÉG az ú.i évadban és valamennyi, a népművelést irányító és végző szerv, intézmény összehangolt munkájára falun és városon. A tervek készek, a nyár, az „álmodozások kora” véget ért. Az új népművelési évad küszöbéhez értünk. Most már a tetteken a sor... Vadas Zsuzsa Jegyzetek egy hasznos könyvről A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Howard Selsam: Mi a filozófia? — című könyve hasznos olvasmány. Legfőbb erénye, hogy egyformán haszonnal forgathatják a filozófia tudományában egészen járatlanok és a szakmabeliek is. Az amerikai marxista filozófus műve számtalan kiadást ért meg szerte a világon az elmúlt években. A célt, amiért könyvét útrabocsátotta, ő maga így fogalmazta meg: „Még mindig megvan a materialista is az idealista világnézet, a statikus és dinamikus gondolkodásmód, a természet és a társadalom tudományos és Uido-. mánytalan szemlélete, valamint a mitológiából, vagy a dzsungelból származó erkölcsi felfogás, amely szemben áll az embert történeti fejlődésében tekintő racionális erkölcsi felfogással.” Howard Selsam a marxista tudósra jellemző alapossággal tárgyalja a filozófia eredetét, tartalmát, osztályösszefüggéseit, társadalmi gyökereit. Biztos kézzel kutatja ki a filozófia és a tudományok kapcsolatát, s egyik legfőbb érdeme, hogy sikerül eloszlatnia a filozófia körüli homályt, bebizonyítania: „A filozófia olyasmi, amellyel valamennyien rendelkezünk,, ugyanúgy amint a próza olyasmi, amit valamennyien beszélünk.” Helytelen tehát, ha a filozófiát az emberi életen felüli, vagy kívüli dolognak tartjuk: a filozófia — szinte — az életért van és nem megfordítva. Egyik érdekessége a könyvnek, hogy szellemes formában áttekintést ad arról, milyen sokféleképpen értelmezték az elmúlt két és fél ezer évben a filozófia célját. A materializmus és az idealizmus harcát is végig kíséri a könyv és meggyőzően bizonyítja a materializmus fölényét, továbbá találó tömörséggel fogalmazza meg a két ellentétes irányzat közti különbséget. uldealistá-nak lenni annyit jelent, hogy isten akaratában, vagy egy világszellem örök rendjében keressük a for- gandó emberi sorsok magyarázatát. Materialistának lenni any- nyit jelent, hogy a dolgok tényleges, anyagi feltételeit és okait kutatjuk azért, hogy az emberek az őket körülvevő világ ismeretében jobb életet tudjanak kivívni” — fejti ki nézetét Howard Selsam. A könyv legfőbb érdeme, hogy nem okoskodó, elvont fejtegetésekből áll, hanem „életszaga” van, a mindennapi élet problémáiból indul ki és azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyek minden embert érdekelnek. Varga Mihály Jó napot - Duna-part
