Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-27 / 200. szám

Az Alkotmány Kupáért Augusztus 20-án rendezte meg első ízben a szolnoki városi sakkszövet­ség az általa kiirt Alkotmány Ku­pát. A rajtnál Debrecen, Kecskemét és Szolnok csapata jelent meg. Az eredetileg meghívott Miskolc idő­közben lemondta a részvételt, és a pótlólag meghívott Szeged is távol maradt a küzdelemtől. Az első fordulóban Kecskemét Debrecen csapatával játszott. A deb­receni csapat a legjobb Vörös Me­teor- és DEAC-játékosokból tevő­dött össze, és így ezúttal még túl nagy próbatételnek bizonyult a tar­talékos kecskeméti csapatnak. A na­gyobb rutin döntött, és Debrecen nyert 7,5—4,5-re. Kis szerencsével a vereség minimális lehetett volna. A kecskeméti csapatból Balázs, Miklós és Csősz nyert. Döntetlent ért el Czár, Virág és Kádár. Czár Filep mester ellen, Virág pedig Bánfalvi mester ellen^ játszott. A Debrecen—Kecskemét mérkő­zéssel el is dőlt az első és a máso­dik hely sorsa, mert mindkét csa­pat biztosan verte Szolnokot. Kecs­kemét—Szolnok 8:4. Nyert: Na^y, Szemző, Körösi II., Miklós, Csősz és Dósai. Döntetlent ért el Czár, Virág, Kádár és Pápai. Erről a mérkőzés­ről mutatjuk be a következő játsz­mát. KIRA LYINDIAI VÉDELEM Székely Körösi n. Alkotmány Kupa. Szolnok, 1964. I. d4, Hf€ 2. c4, d6 3. Hc3, g6 4. §3, Fgl 5. Fg2, 0—0 6. Hf3, c€ 7. 0—0, Fg4! 8. h3, Ff 3: 9. Ff3:, Vc8 10. Kg2, Be« 11. He4, He4: 12. Fe4:, f5! (Világos lagymatag megnyitás­kezelésével nem tudott előnyt el­érni. Most sötét erélyes játékkal előnybe kerül.) 13. Fc2, eS 14. de:, de: 15. c5, HaG 16. Fb3|, Kli8 17. Vc2, Vc7 18. Í4, Ve7! 19. e4, ef: 20. ef:, Ve2f 21. Bf2 (Nem segített 21. Ve2:, mert Be2:f 22. Kf3, Bh2 után sötét gyalogot nyer.) 21. —, f3f 22* Kh2 22. —, Fd4! 23. Fg5 (Most világos átlátszó csapdát állít. 23. —, Vf2:t?­re 24. Vf2:, Ff2: 25. Ff6 matt kö­vetkeznék.) 23. —, h6! 24. Fh6:, Vf2:f 25. Vf2:, FÍ2: 26. f6, Fc5: 27. Ff7, Be2f 28. Khl, Kli7 29. Fg5, Í2 30. Bfl, Bel 31. Kg2, Bfl: 32. Kfl:, Bd8 33. Fb3, Bd3 34. Ff4, Bb3: és sötét nyert. * A közelmúltban ‘tartotta meg má­sodik kiskunhalasi szimultánját Flesch János nemzetközi mester. Az eredmény, amelynek kialakításában a falusi sakkozók is közreműköd­tek, talán inkább a résztvevőket di­cséri. A 44 mérkőzésből a vakszi­multán világrekordere 32 játszmát nyert, 5 döntetlent ért el és 7 vere­séget szenvedett. Ezekből mutatunk be egyet. FRANCIA VÉDELEM Flesch János Hegedűs József Szimultán, Kiskunhalas, 1964 1. e4, e6 2. d4, d5 3. Hc3, HfG 4. Fg5, Fe7 5. e5, Hfd7 6. Fe7:, Ve7: 7. f4, 9.C 8. Fd3, C5 9. de:, VC5: 10. Hf3, He« 11. Ve2? (Jobb Vd2) 11. —, Vb4 12. 0—0—0, Vf4:f 13. Kbl, Hde5: 14. Bhfl, Hf3: 15. Bf3:, Vd6 16. Vf?, f6 17. Vhi, Ve7 ntfiimm MIMI mmmm m «uh ■ 'MŰM mk mé. wk ■ mtmm mm mm Kai .... 18. F h7:? (Nem veszi számításba sötét válaszát. 18. Fg6f! a két gya­logelőny ellenére kétessé tette volna «ötét állását.) 18. —, He5 19. Bg3, Fd' 20. Be3, g5 21. Vh5f, Vf7 22. H-I5:, ed: 23. Be5: (Az áldozatok nem kor- relctek.) 23. —, fe: 24. Vg5:, Bh7: 25. c4, Vf5f — Világos feladta. Sakkhír A Kecskeméti. Vörös Meteor I. osz­tályra tminősítő versenyén Szűcs Le­vente és Kun Lajos elsőosztályú mi­nősítés szerzett. A verseny vég­eredménye: Miklós Csaba, Szűcs Le­vente 7,5 pont, Kun Lajos 7, And- rássi Ferenc 6,5, Dudás László és Csősz Imre 6 pont. Í12 részvevő.) Czár János Apróhirdetések ELADÓ egy 4 személyes rekamié. Kecskemét, Magyar u. 6. Érdeklődni egész nap. ____________________11024 TR ABANT 500-as, 62-es típusú, 28 ezret futott eladó. Érdeklődni lehet bármikor dr. Feketénél. Alpár. Te­lefon 16. 11033 KÜLSÖBALLÖSZÖG 57. számú ta­nya 800 négyszögöl gyümölcsössel a kiskőrösi útban, 7—8 km között el­adó. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni lehet: Tapodi Vendemé, Ja- kabszállás, katolikus templom mö­gött. 11034 IDŐSEBB nőt gyermek mellé ház­tartási alkalmazottnak felveszek, esetleg bentlakással. Kecskemét, Leninváros, III. ép. Fszt. 1. Gép­gyárral szemben._________________11039 GéNE RALOZOTT, újonnan festett, Üzembiztos Wauxhall személygépko­csi házvétel miatt áron alul 16 ezerért sürgősen eladó. Érdeklődni: Szilveszter Lajos, Baja, Engels Fri­gyes u. 44. Délután. 3826 TANÁR albérletet keres, üres szo­ba előnyben. Wagner, Kecskemét, Bajcsy-Zs. u. 1. 3853 KIS családi házat keresek megvé­telre, 800—1200 négyszögöl szőlővel. Kecskemét belterületén, részletes le­írás, ármegjelölés. Bújdosó János tsz-könyvelő, Kunadacs. 3854 LEINFORMÁLHATÓ bejárónőt 7— 5-ig keresek. Kecskemét, telefon: 11-40._______________________________3855 ORASSégédet kis és nagy mun­kást azonnal felveszünk. Jelentke­zés a vállalat központjában. Kecs­keméti Szolgáltató, Javító és Ve­gyesipari Vállalat. Klapka u. 9. 3872 ELADÓ központi háromszobás fél ház, beköltözhetően, és két szoba, összkomfortos öröklakást keresek költségmegtéritéssel, lehet szövetke­zeti is. „őszi 3248” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. J864 ÉETEG feleségem melllé ápolót ke­resek. Kecskemét, Széchenyi tér 24. szám. 3870 ELCSERÉLEM szoba, hálófülkés, összkomfortos lakásomat két szoba, összkomfortosért. Kecskemét, tele­fon: 11-40, 8—4-ig._ ______________3856 A 9. SZ. AKtfV értesíti az utazókö­zönséget, hogy Kecskemét helyi já­rat forgalmi helyiségében levő elő­vételi pénztárnál a tanuló-bérletje­gyeket meg lehet váltani az alábbi Időpontokban, Augusztus 27 , 28, szept. 1, 2, 3, 4-én 7—11-ig és 13—16 óráig. Aug. 29-én és szept. 5-én 6— 17 óráig. Aug. 31-én, szept. 7-én 6— 16 óráig. A torlódások elkerülése érdekében kérjük a fenti időpon­tokban a bérieket megváltani, mert új igazolványok kerülnek érvényesi­tésre, illetve kiadásra, ______3873 HA SZNÁLT KISSZEGEDI ’ CSERE­PET minden mennyiségben veszünk. Kéményseprő Vállalat, Kecskemét. Kada E. u. 8.___________________11 028 NÉ MET fordítást vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Augusztus 20. u. 3. ____________________________________11016 ELADÓ Skoda Octavia Super, 26 006 km-rel, kifogástalan állapotban. Kecskemét, Szegedi út 27. 3758 Használt ruhát, bútort és más ingóságokat készpénzért is vásárolunk. Bizományi Áruház, Kecs- kémét. Nagykőrösi utca 22. 3370 Közúti balesetek »rar Augusztus 27-én, csütörtökön: Baja Központi: A púpos, Baja Uránia: A párduc I—II. Kalo- csá: Dollárpapa, Kecskemét Ár­pád: Monte Christo gróf ja I—II., Kecskemét Városi: özvegy menyasszonyok, Kiskőrös: Nincs többé válás, Kiskunfél­egyháza: Halhatatlan melódiák, Kiskunhalas: Vigyázat, feltaláló. A motorkerékpárnak szaladt Az utóbbi pár nap alatt már a második olyan közúti baleset­ről adunk hírt, amely az úttes­ten való figyelmetlen áthaladás miatt történt, s melynek sérült­je gyermek. Ezúttal Izsákon Tóth Béla 10 éves fiúcska pró­bált átszaladni az úttesten anél­kül, hogy előbb széttekintett volna. Eközben nekiütközött az Átképzőé tanfolyamra jelentkezhetnek 22—45 éves férfi segédmunkások kőműves, ács, központi fűtésszerelő, épületbádogos és könnyűgépkezelő szakmára. A tanfolyam résztvevői szakmunkásvizsgát tehetnek. Áz előképzés szeptember 15-én kezdődik. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatást és je­lentkezési lapot, ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 3753 arra haladó EN 29—30 rendszá­mú motorkerékpárnak, amely az út szélére lökte. A gyerme­ket súlyos, de nem életveszé­lyes sérüléssel, eszméletlen ál­lapotban szállították a megyei kórházba a mentők. Másodmagávai ittasait ült motorra... — Szabó Imre kecskeméti (Eelsőnyír 122. sz.) lakos kedden az esti órákban. Emiatt Kiskun­félegyháza határában nekihaj­tott az előtte kivilágított kerék­páron szabályosan közlekedő Veréb Jánosné kiskunfélegyhá­zi (Kölcsey u. 7. sz.) lakosnak, aki négyéves kisfiát szállította a járművén. Az ütközés követ­keztében Szabó Imre életveszé­lyes, utasa Borbély István és Veréb Jánosné nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, míg Verébné kisfia sérülése nyolc napon belül gyógyuló. A felelőtlen motorkerékpáros el­len a rendőrség foglalkozás kö­rében elkövetett gondatlan ve­szélyeztetés bűntettének gyanú­ja miatt indított eljárást. Közlemény köszönetnyilvánítás. Kö­szönetét mondunk mindazon roko­noknak, ismerősöknek, akik özv. Kiss Györgyné temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek és ezzel is mély gyászun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá- zoló Kiss-család. 3866 Rakodási ntunkára kecskeméti anyagtelepünk­re azonnal felveszünk 18 éven felüli férfi segéd­munkásokat órabér — mázsadíj elszá­molással. Munkaruhát, munkásszál­lást és üzemi étkezést biz­tosítunk. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecs­kemét, Klapka u. 34. 3655 A Várpalota! Szénbányászát! Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Felvételhez szükséges: rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás, és katonakönyv. Jelentkezni lehet október 30-ig a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. 3829 uÜ Leányka és bakfis rakott alj sötétkék színben 120,— Ft-tól 230,— Ft-ig Leányka tornablúz 24,— Ft-tól 32,— Ft-ig Leányka tornanadrág 1—4-es méretig 16,30 Ft-tól 18,30 Ft-ig Fiú tornanadrág 1—4-es méretig 15,— Ft-tól 18,— Ft-ig Fiú és leányka- tornacipő 23—34-es méretig 24,50 Ft-tól 28,— Ft-ig 3803 ez i a z ■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom