Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-08 / 158. szám
Másfél millió forint állami támogatás pedagóguslahások építésére A községi tanácsok mind gyakrabban hoznak számottevő anyagi áldozatot azért, hogy enyhítsenek a pedagógusok lakásgondjain, s legalább azoknak a nevelőknek, akik a községben akarnak megtelepedni, lakást juttassanak. Jó néhány községi tanács jutalmazta már meg igy az utóbbi években a legjobb pedagógusokat, teremtett számukra megfelelő életkörülményeket, illetve így segítette hozzá a helyi iskolát, hogy fiatal, nevelőkkel bővüljön a tantestület. Jó példa az ilyen gondoskodásra a zsanai és az apostagi. Mindkét községben hamarosan nyugdíjba megy egy pedagógus, akinek a lakása azonban nem ürül meg, mert saját háza van. A zsanai és az apostagi községi tanács tehát elhatározta, hogy a nyugdíjbavo- nulók helyébe kerülő fiatal pedagógusok számára új lakást épít. így az iskola munkájában és a gyerekek tanításában nem lesz fennakadás. Ennek az áldozatkészségnek láttán akciót indított az idén a Művelődésügyi Minisztérium, amellyel további lakásépítkezésre akarja ösztönözni a községi tanácsokat. A minisztérium minden nevelői lakás építéséhez 60 ezer forint állami támogatást ad, ugyanúgy, mint már néhány éve a tanterem-építkezésekhez. A Kiskunságban uralkodó pedagógushiányra való tekintettel az országosan betervezett összeg egytizedét, összesen másfélmillió forintot Bács- Kiskun megye rendelkezésére bocsátották. Ez összesen 25 lakás állami támogatással való felépítését teszi lehetővé ebben az esztendőben. A legtöbb lakást, öszesen hetet Kiskőrösön építik az idén. Két nevelői lakás felépítését vállalták Kisszálláson, Jász- szentlászlón, öregcsertőn, Apos- tagon, Solton, Kecelen és Orgo- ványon. Egy-egy lakás épül Zsa- nán, Bácsszőlősön, Dunapatajon, és a bajai járás egyik, még ezután kijelölésre kerülő községében. íz a támogatás igen nagy segítséget jelent a községeknek és bizonyára erősen ösztönző hatású lesz a további hasonló építkezésekre. Hiszen a minisztérium adta 60 ezer forint a teljes építési költségnek csaknem fele. így lényegesen kisebb áldozattal juthatnak pedagóguslakásokhoz a községi tanácsok, illetve a megszavazott összegből több lakást építhetnek. A Művelődésügyi Minisztérium elképzelései szerint, ha az idén megfelelőképpen élnek a helyi tanácsok az új lehetőséggel, akkor az akciót a következő években is folytatják. KISZ-istához méltóan Borúsan búcsúzott a június, és felhősen, sőt esősen köszöntött be a várva várt július is országunkban. A sokszor több órán át szakadó eső bizony megnehezítette a már sürgőssé vált mezőgazdasági munkák elvégzését. Az időjárás viszontagságainak ellenére, a nyolc Bács-Kiskun megyei önkéntes építőtábor fiatal lakói becsülettel, KISZ-is- tához méltó módon megállták helyüket a munkában. A 140 ifjúsági munkabrigád 1450 tagja szinte egyöntetűen elvégezte a KIS? II. kongresszusa tiszteletére vállalt feladatát. Sőt, a Bajai Állami Gazdaság vaskúti üzemegységénél dolgozó brigádok közül sokan a 22 forintos egy főre jutó naponkénti munkaértéket 50—52 forintra teljesítették. A táborok össz-munkaérték- átlaga is a jó munkát bizonyítEzért a helyi vezetésnek mindenütt nagy gondot kell fordítania arra, hogy ezek az építkezések ne mai'adjanak félbe, illetve még ebben az esztendőben be is fejeződjenek. Néhány helyen nem csekély akadályokat kell ezért leküzdeni. Van ahol az építőipar ismert nehézségei gátolják a munkák gyors befejezését. A nagyszabású állami támogatás azonban, amely ennek az akciónak elindítását lehetővé tette, bizonyítja, hogy a községi iskolák fejlődésében milyen fontos szerepe van a pedagógushiány megszüntetésének. Megérdemli a helyi vezetők figyelmét és erélyes támogatását. ja. Lakiteleken 22,69 forint, Oj bőgőn 27,60 forint, Kiskunfélegyházán 21,54 forint értékű munkát végzett el egy-egy diáklány naponta — hogy csak néhány tábor teljesítményét említsük. A lelkes budapesti és megyénkben középiskolás lányok segítettek a meggy szedésében, a répa kapálásában, a szőlő kötözésében, a paprika kapálásában és a gyümölcsápolásban. Vasárnap történik az „őrségváltás” minden építőtáborban. Azok a fiatalok, akik két héten át önkéntes munkájukkal segítették megyénk mezőgazdaságát, visszautaznak otthonaikba, s helyükbe lépnek az újonnan érkezők. De már az első turnus is bebizonyította — a rossz idő sem lehet akadály a KISZ-fe!adatok végrehajtásában. Jól dolgosnak a fiatalok a megyei építőtáborokban XIX. ÉVF., 168. SZÁM Ara 60 fillér l%i. JÜL. 8, SZERDA Magyarország és Csehszlovákia között — a két ország egyre mélyülő barátságának szimbólumaként is — újabban közvetlen autóbuszjárat létesült Győr és Pozsony között. Néhány nappal ezelőtt indult el a győri állomásról az első autóbusz, amely közvetlenül a két város között közlekedik. A járat máris élénk forgalmat bonyolít le. A MÄVAUT és a CSAD közös megegyezése és szervezése alapján naponta 4—4 fordulót tesznek az autóbuszok a két város között. Ez az „újítás” igen gyorsan népszerűvé vált, s a népszerűsége előreláthatólag még növekedni fog. Fokozza a magyar utasok érdeklődését az a körülmény is, hogy a Pozsonyba kiránduló magyarok forintért vásárolhatják meg jegyüket az IBUSZ győri utazási irodájában. Képünk az új útitáblával felszerelt első autóbuszt ábrázolja. Néhány napja ugyancsak közvetlen járat köti össze Miskolctapolcát és Kassát, Nagy a polc — kicsi az olvasó hon könyvtárában" Czina Ilonka és Huszka Ida IV. osztályos tanulók még lábujjhegyre állva is alig érik el a nagyszerű élményeket rejtő köteteket. Nyáron, amikor a szülők nagyon elfoglaltak — ők a gyerekek a könyvtár legszorgalmasabb látogatói. A könyvtár 424 beiratkozott olvasója közül 128 a 14 éven aluli, 65 a serdülő. Ok hozzák, viszik a könyveket a felnőtteknek is. Ilonka például kinek válogat könyvet? — Anyunak, öcsinek, nekem. De kap a nagymama is, meg a szomszéd néni is. — A könyvek kis postásai — meséli Aradi Aranka néni, a könyvtáros — jó szolgálatot tesznek az irodalom megkedveltetése érdekében. És ugyanezt teszik az író—olvasó találkozók. Szabó Pál művei iránt például a személyes találkozás óta rohamosan megnőtt az érdeklődés. A szívélyes Aranka néni kitűnő munkája, és a sikeres író—olvasó találkozók következtében kedvet kaptak mai témájú könyvekhez, a mezőgazdasági szakirodalom rendszeres olvasásához is a laki telekiek. (Pásztor Zoltán felv.) Világ proletárjai, egyesüljetek I / GYŐR - POZSONY Várják a megye malm^ az új gabonát Naponta 64 vagon búza őrlésére van lehetőség A Bács-Kiskun megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat vezetői tájékoztattak bennünket arról, hogy a megye 14 malma hogyan készült fel az új őrlési idényre. Elmondották, hogy valamennyi malom ma már korszerű, s így 24 órás üzemet számítva, összesen 64 vagon kenyérgabonát tudnak megőrölni. A malmok már a második negyedévben folyamatosan felkészültek az új termés fogadására. Június 30-ig tíz malomban fejezték be az eves karbantartást és a nagyjavítást. A többi malom karbantartási ideje még nem érkezett el. de az ütemtervnek megfelelően azok is sorra kerülnek az ősz folyamán. A vállalat egyébként valamennyi malmában korszerűsítette és továbbfejlesztette már az őrlés technológiáját. A feldolgozásra kerülő búza tisztítására új mosógépeket és nagy teljesítményű tisztítóberendezéseket vásároltak. Az éves karbantartás során megtörtént az őrlőhengerek új- rarovátkázása is, valamint a selyemsziták kicserélése. Mindent megtettek tehát azért, hogy az új búzából őrölt liszt a legjobb minőségű legyen. A 14 malom összesen 890 vagon gabona tárolására alkalmas raktártérrel is bővült. Különösen a kalocsai és a bácsalmási malomban került sor nagyobb mértékű raktárbővítésre és korszerűsítésre. Mindennek köszönhetően a vállalat a nyár folyamán 4200 vagon kenyér- gabonát közvetlen a malmokban vehet át. A gabonaátvétel meggyorsítása céljából 5 malom új hídmérleget és egyéb, az átvételt gyorsító gépi berendezést kapott nemrégiben. Ezenkívül a megye valamennyi malmát ellátták a legkorszerűbb minőség- vizsgáló készülékkel, Kalocsán, Kecskeméten és Kiskunhalason pedig külön malmi laboratóriumot is berendeztek. Az új gabona gyors és zavartalan átvételét kívánták elősegíteni azzal is, hogy az elmúlt héten valamennyi malomüzem gabonaátvevőjét 3 napos elméleti és gyakorlati oktatásban részesítették Kalocsán. A gabonaátvevők azóta már munkába is álltak, hiszen az elmúlt héten három, e héten pedig már valamennyi malomban megkezdődött az új termés átvétele, sőt a feldolgozása is. A vállalat vezetői megjegyezték, hogy noha még az új búza minőségéről nem tudnak véleményt mondani, a vetésterületek és a búzafajták arányából azonban le lehet vonni máris azt a következtetést, hogy az idei búza minősége jobb lesz, mint a tavalyi volt. A megyében ugyanis csökkent a „puha” búzák vetésterülete, s ebből lehet véleményezni az új termés jobb béltartalmát. V. Gy.