Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-17 / 114. szám

2. oldal 1964. május 17, vasárnap Asszuán a szovjet ésszerűség példája Anglia háborúja Dél-Arábiában Ellentétek a IATO-ban A TAVASZ és külö­nösen az elmúlt hét a külpolitikai, jellegű utas- forgalom erős fellen­dülését hozta magával. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: Hrus­csov elvtárs az Egyesült Arab Köztársaságba utazott a szovjet segítséggel épülő asszuáni gát elkészült első szakaszának felavatási ünnepségé­re. Odaérkezett a Szovjetunióban és más szocia­lista országokban tett látogatása után Ben Bella algériai és Szalal jemeni elnök is. Walter Ul­bricht, a Német Államtanács elnöke magyaror­szági látogatásáról tért vissza hazájába, Anasz­táz Mikojan pedig, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa küldöttségének élén a japán parlament meghívására Tokióba érkezett. Ugyanebben az időszakban a NATO-hatalmak külügyminiszterei Hágában gyűltek össze ellen­téteik megvitatására. McNamara, az Egyesült Államok hadügyminisztere meglehetősen ered­ménytelen látogatást tett Bonnban, hogy segít­séget kérjen az Egyesült Államok dél-vietnami katonai akcióihoz, majd ezt követőleg Saigont kereste fel, ahol a vietnamiakat öt-tíz évig el­húzódó habon! reményével bíztatta. Duncan Sandys brit nemzetközösségi és gyarmatügyi mi­niszter, miután három napot töltött Dél-Arábiá­ban, szerdán tért vissza Londonba, ahol a kor­mány nemzetvédelmi bizottsága előtti jelenté­sében a katonai erőfeszítések fokozását sürgette a szabadságharcosok ellen. A békét, a népek közötti barátságot szolgálja Hruscsov egyiptomi útja, hasonlóan az első cso­portban felsorolt többi utazáshoz. A New York Herald Tribune többek között így ír erről az utazásról: „Asszuán nem az egyedüli szovjet lé­tesítmény, amely most készül Egyiptomban. Egy hat évvel ezelőtti aláírt egyezmény értelmében harminchat szovjet ipari létesítmény épül, nyolc­van százalékuk a nehézipar keretében. E léte­sítmények elkészülte után több mint húszezer egyiptomi jut munkához ebben az országban, ahol nagy a munkanélküliség.” Más helyütt pe­dig így ír a lap: „Amikor Hruscsov részt vesz az asszuáni gát félavatási ünnepségein, rámutathat e nagyarányú terv első eredményeire és kije­lentheti: „Nézzétek, segítettünk Egyiptomon, tá­mogatjuk a gazdasági függetlenséget, segítjük a nemzeti függetlenséget. Konkrét segítséget nyúj­tottunk, nem pusztán jelszavakat. Ez az éssze­rűség útja!” — A tömböket gyanakvóan figyelő fejlődő országok pedig a Szovjetunió jóakaratú bizonyítékának tekintik az Asszuánban — szem­betűnő feltételek nélkül — nyújtott pénzügyi és műszaki segítséget.” A New York Herald Tribune elismerő szavai mögül lehetetlen nem kiérezni bizonyos nosztal­giát, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a nyugati szövetségeseket milyen nagymér­tékben kompromittálja Anglia hagyományos gyarmati módszerekkel és valamivel korszerűbb fegyverekkel vívott há­borúja a dél-arábiai fö­deráció szabadságharco­sai ellen. AZ ANGOL olajtársaságok arábiai profitjai, a brit imperializmus távol-keleti stratégiai érde­kei forognak kockán a dél-arábiai báb-állam­szövetség fennmaradásával vagy bukásával. Bár, a harcok inkább az angol hadügyminiszter je­lenlétét tették volna indokolttá az államszövet­ségben, mégis Sandys gyarmatügyi és nemzet­közösségi miniszter hagyott faképnél Londonban két másik értekezletet, hogy Adenba utazzék. Sandys utazásából arra lehet következetetni, hogy Anglia a súlyos helyzet miatt a katonai erőfeszítések fokozása mellett gyorsítani kívánja a látszatfüggetlenség megadását az államszövet­ség számára. Feltehetően az a terve, hogy az ál­lamszövetség ENSZ-be tqrténő felvétele konszo­lidálhatja az új állam státusát és ettől nemzet­közileg legalizált lehetőséget remél a szabadság- harcosok elleni akció számára. Az adeni angol politika kudarcai fejfájást okoznak az egész nyugati szövetség számára, és a héten lezajlott hágai NATO külügyminiszteri értekezletén felmerült és megoldatlanul maradt politikai, gazdasági és katonai ellentétek csak fokozták az egyre nagyobb nehézségekkel küzdő szövetség problémáit. LÁTVÁNYOSÁN jelentkeznek a szövetség erődítményén mutatkozó repedések a két NA- TO-állam, Törökország és Görögország fegyve­res erőszakkal fenyegető ciprusi vitájában. Ke­vésbé látványos talán, de jelentőségében sem­mivel sem kisebb az Egyesült Államok dél-viet­nami katonai és kubai gazdasági embargó-po­litikájának ügye, amihez nem tudta megszerezni szövetségesei támogatását. Duzzogást váltott ki Bonnban is az a körülmény, hogy Berlin és Né­metország egyesítésének kérdésében a NATO- államok a reális erőviszonyokat figyelembevéve nem mutattak hajlandóságot agresszívabb poli­tikára. Franciaország a megváltozott nemzetközi helyzetre hivatkozva strukturális változtatásokat követelt a NATO-ban. Helytelen volna azonban abba a hibába esni, hogy a NATO válságát az imperialista agresszió teljes tehetetlenségeként értékeljük. Üjabb ve­szélyes tűzfészkek vannak keletkezőben, például Laoszban, vagy nézzük a piloni cukorgyár el­len legutóbb lezajlott ellenforradalmár kubaiak támadását — amely alig néhány nappal azután következett be, hogy az amerikai külügyminisz­térium eljárással fenyegette meg a kubai emig­ránsokat, ha amerikai területről támadásokat intéznek Kuba ellen. Úgy látszik, az amerikai külügyminisztérium fenyegetőzése nem volt elég hatásos. Vagy talán egy másik, nem kevésbé hivatalos, de annál ke­vésbé nyilvános nyilatkozatban ugyanilyen mér­tékadó helyről megfelelő megnyugtatások hang­zottak el? EGY H ÉT A KÜLPOLITIKÁBAN Az idő bebizonyította, hogy Szá­lait nem lehet megvásárolni. A kü­lönös testőrparancsnok „második műszakban” a Szabad Jemeniták nevű forradalmi szövetséget szer­vezte. Határozottsága, embersége, korszerű gondolkodásmódja meg­nyerte számára a fiatal tisztek, ka­tonák rokonszenvét. Amikor 1962 szeptemberében a 74 éves Ahmed imám meghalt — állítólag az a go­lyó végzett vele, amelyet esztendők­kel ezelőtt egy fiatal, és persze a merénylet után kivégzett, jemeni lőtt rá, és amelyet orvosai soha­sem tudtak eltávolítani a testéből — Abdullah el Szalal ezredes úgy érezte, végre eljött a változás ideje az eddig mozdulatlan Jemen­ben. A testőrparancsnok tudtak, hogy az új imám, Mohamed el Badr tevé­kenységét megbénítja a kötelező ri­tuális gyász és az utódlásért mara­kodó hercegek megzabolázása. Ugyanakkor az új király még ré- gens korában vitathatatlanná tette viselkedésével, hogy — legfeljebb apró, jobbára formális változások foganatosításával — elődei nyomdo­kain haladna: A régi, a reakciós, a középkori Jemen fenntartásán munkálkodna. Nyolc napja volt Jemennek új imámja, amikor a rezzenéstelen déli napsütésben hirtelen csapatok vették körül a hőségtől ájult Taizz centrumát, a Megámot. Szalal is­merte hazája múltját és jelenét. Tudta, hogy a félmegoldás nemcsak az ő személyes halálát jelenti, ha­nem az ügyet is, amelynek életét szentelte. Nem is számított holmi sikamlós, kompromisszumos útra. Megadott jelre figyelmeztetés nélkül megszólaltak az ágyúk és lőni kezd­ték az imám palotáit. Taizzban még el sem halt az ágyúszó, amikor a régi fővárosban, Szanában is fel­ugattak a fegyverek. A hadsereg egyik repülőgépe közben leszállt Hodeida repülőterén és megvitte a forradalom hírét. Amikor pedig le­ereszkedett az enyhet nem hozó ho- deidai alkony, már ebben az ősi ki­kötő városban is állt a harc. Éjfél­kor Jemenben összeomlott az év­ezredes rendszer. Reggel a Szalalék által beszerzett és felállított szanai rádióállomás be­mondta a Jemeni Arab Köztársa­ság megalakulását. Létrejött a for­radalom szervezett fegyveres ereje, a Nemzeti Gárda. Első tagjai a bör­tönökből ezrével előtóduló politikai foglyok voltak. A várak és kaszár­nyák környékén, az utcákon és a piactereken hivatásos és amatőr ko­vácsok serege verte le a láncokat a kiszabadultakról. ... Abdullah el Szalal kormánya a régi rend huszonhárom legna­gyobb bűnösét végeztette ki — de immár nem karddal és nem nyilvá­nosan, és az ország történetében először, szabályos hadbirósági tár­gyalás nyomán. Az imám szanai palotáját a Köz­társaság Házának nevezték el. Itt ütötte fel főhadiszállását az új kor- mny. Ide jöttek egyesülésüket és hűségüket nyilvánítani a sejkek. Egyikük elégedetten szívta vízipipá­ját, nargiléjét és kijelentette; — Hát ez rendben is volna. Most már tehát korszerű állam vagyunk. Szalal az idős emberhez fordult és így válaszolt: — Afni most jön, atyám, az lesz a dolog neheze. Fegyvereinkkel csak az utat nyitottuk meg a jemeni megújhodás felé. Néhány nappal később az imámok földön heverő arcképei és szétszórt irományai között a Köztársaság Háza egyik termében az úi kor­mányfő megtartotta Jemen történe­tének első sajtóértekezletét. — Hölgyeim és uraim! örömmel üdvözlöm önöket a jemeni forra­dalom főhadiszállásán. Szeretném elmondani önöknek és a nemzetközi közvéleménynek, amit harcostár­saimmal is igyekszem megértetni: Hogy az igazi munka még hátra van. — Az örökség, amelyet Jemen imámjai hagytak ránk, nagyobb el­lenség, nehezebben legyőzhetők, mint ők maguk voltak. Éhség, be­tegség, nyomor uralkodott ebben az országban. Mindezt tunya tétlenség súlyosbította. Kormányomnak — amely, ígérem önöknek, Jemen első dolgozó kormánya lesz — alkot­mányt kell adnia a népnek, és né­hány év múlva választásokat kell tartanunk. Emberibb élet megterem­tésén fáradozni olyan országban, mint a mienk, gigászi feladat, de olyan cél, amelyért érdemes éni. — A forradalmat katonailag meg­vívtuk. Kérem a népek segítségét a most következő szociális, techni­kai és kulturális forradalomhoz. Abdullah el Szalal tévedett: A forradalom akkor még katonailag sem győzött véglegesen. Amíg a vi­lág azt hitte, Badr imám palotája romjai alatt lelte halálát, bizonyos erők Hasszán herceget, a fiatal ural­kodó nagybátyját, Jemen ENSZ-kép- viselőjét tették meg a jemeni ellen- forradalom kibonott zászlajává. Ami­kor pedig kiderült, hogy Badmak sikerült álruhában Szaúd-Arábiába szöknie, hozzá tódult a bőkezű tá­mogatók pénze és fegyvere. Hatal­Apró Antal fogadta a lengyel kormányküldöttség vezetőjét Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja szom­baton fogadta Stefan Jedry­chowskit, a hazánkban tartózko­dó lengyel kormányküldöttség vezetőjét, a Lengyel ’ Állami Tervbizottság elnökét, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagját. Je­len volt Z. Ostrowski lengyel nehézipari miniszter, a kor­mányküldöttség tagja, valamint H. Grochulski, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagyköve­te. Ott volt dr. Ajtói Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke és Lázár György, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese. A meg­beszélésen baráti eszmecserét folytattak a magyar—lengyel gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről. (MTI) Fehér Lajos fogadta a csehszlovák kormányküldöttség vezetőjét Fehér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, fogadta Michal Chudikot, a ha­zánkban tartózkodó csehszlovák kormányküldöttség vezetőjét, a Szlovák Nemzeti Tanács elnö­két, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága el­nökségének tagját. A fogadáson részt vett Frantisek Mares, a kormánydelegáció tagja, a cseh­szlovák külkereskedelmi minisz­ter helyettese, valamint Franti­sek Pisek, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete. Megjelent Mulató János külkereskedelmi minisz­terhelyettes és Sztankó Pál, a külügyminisztérium főosztályve­zető-helyettese. A megbeszélé­sen a két országot érintő kérdé­sekről folytattak baráti eszme­cserét. (MTI) Végleg elrekesztették a Nílust ASSZUÁN. Hruscsov szovjet miniszterel­nök, valamint Nasszer, Ben Bella és Aref szombaton visz- szatért Asszuánba és motoros hajón elindult a Níluson. A motoros hajó körülbelül száz méternyire a nagygáttól megállt. Itt Nasszer elnök jelé­re több tucat 25 tonnás billenő teherautó lezúdította az utolsó gránittömböket a zárógát még nyitott résébe. Néhány perc múlva a gát tel­jesen elzárta a folyómedert. Az ünnepélyes pillanatban fehér ga­lambok röppentek fel és mind­két parton felharsant a hatal­mas tömeg üdvözlő kiáltása: „Éljen Nasszer! Éljen Hrus­csov!” A tomboló lelkesedésben az emberek összeölelkeztek. Nasszer és Hruscsov kezet rá­zott és ők is megölelték egy­megbívására a Szíria Diesel­hajó fedélzetén kirándulást tett a Vörös-tengeren. Rasz Bendsz közelében a bajón tartózkodott — ugyancsak Nasszer elnök ven­dégeként — Ben Bella algériai és Aref iraki elnök, valamint a vezetők kísérete. A TASZSZ jelentése szerint a szovjet kormányfő őszinte ba­ráti eszmecserét folytatott a bá­rom arab állam elnökével szá­mos kérdésről, többek között az EAK, Algéria és Irak sze­repéről a nemzeti felszabadító, antiimperialista harcban, és a három ország további fejlődé­séről. A moszkvai szerződés ratifikálása mást. KAIRÓ. Nyikita Hruscsov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke május 15-én Nasszer elnök más példányszámú nyugati lapok vonták be a tömény reakció res­taurálását célzó ellentámadást hazug romantikában. Kóbor és pénzért mindenre kapható határmenti tör­zseket vesztegettek meg, hogy az imámmal az élen „Szana visszafog­lalására” induljon. Felettük amerikai gyártmányú, szaúd-arábiai tulajdonban levő re- repülőgépek keringtek, majd csatla­koztak hozzájuk a jordániai légi­erő gépei js. Aztán egyik szaúd- arábiai pilóta a másik után szállt le gépével jemeni vagy egyiptomi területen, sót, a kairói repülőtérre leereszkedett maga a jordániai lé­gierő főnöke is: A jövevények po­litikai menedékjogot kértek és ki­jelentették: Lelkiismeretük parancsa erősebb volt feletteseik parancsánál. A nyomorúságos jemeni falvakat bombázó repülőgépek kormányait most már amerikai pilóták vették át, akik — mint akkor a világsajtó megírta — fordulónként 450 dollár jutalmat kaptak. Washington azért rettegett a je­meni forradalom sikerétől, mert Ibn Szaúd olajkirályságát féltette, London a főleg jemeniek áltál la­kott szomszédos gyarmatát, Adent fétette és a befolyása alatt tartott jordániai dinasztiát. A haladás és reakció küzdelmében a nyugati vi­lág két legnagyobb hatalma most is reflexszerűen a reakció oldalára állt — de a haladó világ, élén a Szovjetunióval, ugyanolyan reflex- szerűen állt azonnal a születő új oldalára — és megmentette azt a szétzúzásról. Ezt köszönte meg Ab­dullah el Szalal Gagrában Hrus- csovnak. ... Sába királynőjének földjén, málló városok, sok ezer éves szűk sikátorok között még soványak és rongyosak a gyerekek. De bátor férfiak önfeláldozása és a haladó j világ immár lebírhatatlan ereje i megnyitotta számukra az utat a kö­zépkorból — a huszadik század felé. Következik: Biztató kezdet. Harmath Endre a japán alsóházban TOKIO. (TASZSZ) A japán alsóház pénteken ratifikálta a moszkvai részleges atomfegyver eltiltási szerződést. A felszólalók pozitívan értékel­ték a szerződést és nagy elis­meréssel nyilatkoztak a szovjet kormánynak a nukleáris háború elhárítására irányuló erőfeszíté­seiről. Vélemények a Kuba elleni amerikai kalóztámadásról HAVANNA. (MTI) A kubai közvéleményben óriá­si felháborodást keltett a pilóni cukorgyár ellen szerdán hajnal­ban végrehajtott amerikai ka­lóztámadás. A Hoy című havannai lap kommentárjában megállapítja, hogy e gaztettért a Jobnson- kormányt terheli a közvetlen felelősség. A moszkvai sajtót is élénken foglalkoztatja a pilóni eset. A Krasznaja Zvezda szerint a barbár akció azt bizonyítja, hogy az ellenforradalmár kubai emigránsok a Pentagonban és a ClA-ban, az amerikai központi hírszerző ügynökségben levő gazdáik utasítására megkezdték az úgynevezett kis tűszúrások politikáját. Ennek a taktikának az alkalmazasa azonban annak elismerését jelenti, hogy a for­radalmi kubai kormány meg­döntésére indítandó nagy táma­dások korábbi tervei kudarcot vallottak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom