Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-15 / 112. szám

IS hónappal a tanáeaválaastáa után flz ígéretek megvalósulnak Akasztón A tanácsválasztásokat meg­előző jelölő gyűléseken sok olyan közérdekű probléma felmerült, amelyeknek a megoldására ak­kor ígéretet Is kaptak a válasz­tók. Ezúttal a kiskőrösi járás­ban, Akasztón a községi tanács­nál érdeklődtünk ezeknek a több mint egy éve elhangzott ígéreteknek a sorsáról. Dr. Takács Gyulához, a köz­ségi tanács titkárához fordultunk felvilágosításért, aki már idézte is a számok, adatok, kívánságok és a megvalósított tervek so­kaságát. Villany a Pacsirtatelepen hát megemlítem. Akkor, amikor 1950-ben villamosították a köz­séget, a közvilágítást is úgy- ahogy megoldották. Sajnos, ma már nagyon elavult, hiszen az utcai égők egymástól igen tá­vol vannak. Ennek a megoldása is a mi feladatunk. » Az Ácsi út még csak ígéret — Van nekünk egy nagy ígé­retünk, ami sajnos évek óta csak ígéret maradt — mondja Ta­kács elvtárs, és szemüvege mö­gött hunyorítva, gondolkozva néz ki a fénytől villogó utcára. — Az úgynevezett Ácsi utcáról van szó, ami a Vörös Hadsereg útjának egyik része, illetve foly­tatása. Ezen a földúton nagyon sok traktor, vontató és egyéb gépjármű közlekedik. Természe­tes«! a gépek nagyon fölvágják az utat, aminek az eredménye por vagy sár, víz, tócsa. Kija­vításához, egy új út építéséhez sok pénz kellene, de jelenleg nem telik az erőnkből. Tgaz, hogy a 4500 lakosú községben sokan lennének, akik társadal­mi munkával hozzájárulnának a beruházáshoz, de még így sem tudjuk megoldani, mert van más, ami pillanatnyilag még en­nél is fontosabb. „Szomjas” kérdés — Ha nyáron valaki azt akarná, hogy teli vödör vizet húzzon itt valamelyik kútból, bizony csalódnia kellene, mert alig merül meg a vödör. Főleg ha száraz a nyár — folytatja a tájékoztatást dr. Takács Gyula. — A jelölő gyűléseken tavaly azt kérték a választók: Több mélyfuratú kutat csináltasson a tanács. Mi el is határoztuk, hogy segítünk ennek a „szomjas” kérdésnek a megoldásában. Ügy gondoljuk azonban, hogy a mélyfuratú kutakkal nem oldód­na meg a probléma. Több kell ide. Törpevízmű építését ha­tároztuk el, de a határozaton túl még nem jutottunk, mert anyagi nehézségeink vannak. Mindenesetre számítunk a la­kosság támogatására, hiszen az ő érdekük az, hogy egészséges, jó víz legyen a községben. Egyéb gondok A fentieken kívül egyéb gon­dok is foglalkoztatják a község vezetőit. Sok a tennivaló. — Az óvoda szűknek bizo­nyult, s ezért egy újat kell épí­teni a régi mellé — mondja a tanácstitkár. — Számtalan meg­oldásra váró feladatot tudnék még felsorolni. Ilyen például a községrendezésd terv elkészítése, s még egy orvos kellene a fa­luba. Erre minden valószínűség szerint sor is kerül, csak la­kást kell majd biztosítani. Meg­oldandó a járdák építése is. Akasztó községben tehát bő­ven van munkájuk a tanácsi dolgozóknak, és a lakosságra is nagy feladat vár, hiszen nekik is hozzá kell járulniuk a nagy­arányú tervek valóra váltásához. A választások előtt elhangzott ígéretek nem maradnak csupán papíron hanem egymás után megvalósulnak. Legutóbb az új művelődési ház átadására ke­rült sor. Ez Is régi vágya volt a község lakóinak, akik nagyon jól tudják, hogy a vágyak csak a munka révén válnak való­sággá. Gál Sándor Változatos programot ígérnek az idei Kőszegi Ifjúsági Napok — Az akkor elhangzott ígére­tek közül elsőként a Pacsirta- telep villamosítását valósítottuk meg. Több mint háromszázan laknak a községnek ebben a ré­szében, s természetesen ennyi ember kívánságát, pláne, ha jo­gos, nem lehet figyelmen kívül hagyni. A tanács 180 ezer forin­tot fizetett ki a munkáért. — Nem a Pacsirtatelephez tartozik — mondja a titkár —, de mert ez is villanykérdés, te­Békalesben Nézegetni a szökőkutacskából csörgedező vízsugarakat — a ta­vaszi napsütésben, egymagában ez is nagyszerű szórakozás. Hát még ha a medencében egy el­tévedt béka is lubickol? Az az­tán igazán érdekes! Dehogy tá­gítana a gyűrűből akáresak egyetlen kis óvodás is. Duna- vecsén lestük meg az I. számú óvoda növendékeinek ezt a ked­ves időtöltését. Június 4-e és 16-a között ne­gyedszer rendezi meg az idén a hagyományos Kőszegi Ifjúsági Napokat a Kőszegi Városi K1SZ- Bizottság. A 300 tagú rendező bizottság gazdag programmal várja a vendégeket. Az ünnepségsorozat június C-ám este lampionos felvonu­lással kezdődik, melyen a hazai és az osztrák, lengyel és cseh­szlovák ifjúsági tömegszerveze­tek fiataljai vesznek részt. A további napok programjá­ban szerepel a KISZ Központi Művészegyüttesének előadása a Jurisics vár lovagtermében, majd 800 kőszegi fiatal társa­dalmi munkanapja a kenyér­hegyi ifjúsági camping-tábor építésének megkezdésénél. Divatbemutató, szellemi ve­télkedő, sportnap, tánczenekari bemutató, városnézés,, vidám műsor, társastáncverseny, tű­zijáték, politechnikai-, fotó- és kézimunka-kiállítás teszi még változatosabbá a Kőszegi Ifjú­sági Napokat. A rendező bizottság mintegy tízezer, június 4—16-ig érvé­nyes határövezeti belépésre jo­gosító engedéllyel ellátott meg­hívót bocsátott ki, amelyek a KISZ-bizottságoknál és az ide­genforgalmi hivatalokban már most igényelhetők. TyPáSiTiŐi NK Jó befektetés A felsőszentiváni Új Elet Tsz sok követésre méltó intézkedést tett már azért, hogy a fiatalok szívesen dolgozzanak a közös gazdaságban. így elsősorban a ledolgozott munkaegységek után havonta rendszeresen 30 forint előleget oszt ki közöttük. Ezen­kívül klubtermet rendezett be, megteremtve ezzel munka után és ünnepnapokon a szórakozási lehetőséget. A klubhelyiségben a társasjátékoktól kezdve a rá­dió, televízió, sakk, kártya stb. áll rendelkezésre és függetlení­tett klubvezető gondoskodik a klubhelyiség és a szabad idő jó kihasználásáról. Az idén újabb lépéssel ke­rültek közelebb a fiatalokhoz a tsz vezetői. Mégpedig: Amelyik fiatal férfi 120, nő S0 munka­egységnél többet teljesít az év folyamán, annak az érvényben levő értéknél 20 forinttal töb­bet számolnak el minden telje­sített munkaegységre. A juta­lom megszerzéséhez az alap- feltételeken kívül még egy fon­tos követelményt kell kielégí- teniök az arra pályázó fiata­loknak. Rendszeresen részt kell venniük mindazokban a mun­kákban, amelyekre a tsz KTSZ- szervezete védnökséget vállal, felajánlásokat tesz, vagy fel­hívással fordul hozzájuk. Zár­számadás előtt pedig maguk a fiatalok KISZ-gyűlésen döntik el, hogy kiket javasolnak ju- talom-munkadíjazásra. A bevezetett ösztönző bére­zés szerint a fiatalok az idén személyenként átlagosan 2000 forint többletjövedelemhez juthatnak. Jó befektetés az, amit a fia­taloknak adnak — vélekednek az Űj Élet Tsz vezetői. A tsz ifjúsága pedig többször is ta­núbizonyságát adta már: rá­szolgált erre a bizalomra. Molnár János Felismerték a táblás gazdálkodás előnyeit Nemrégiben hivatalos szervek előtt szóba kerültek a bócsai termelőszövetkezeti csoportok gazdálkodásának problémái, első­sorban az alapszabály betartásának, a táblás gazdálkodás ki­alakításának kérdései. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyi tszcs-k vezetői, tagjai — néhány kivételtől eltekintve — felismerték a táblás gazdálkodás bevezetésének szükségességét, a magasabb terméseredmények elérése érdekében. A megbeszélésen többen hangsúlyozták azt is, hogy a ter­melőszövetkezeti csoportok közös tevékenysége nem merülhet ki csupán a szőlő- és gyümölcstelepítési munkában. Lakatos István* vb-titkár, Bocsa Kunfehértói mozaik A kunfehértói strandfürdő előreláthatólag június 1-én nyitja meg kapuit. A tataro­zása és bővítési munkák ugyan­is egy-két héten belül teljesen befejeződnek. Érdemes megem­líteni, hogy az állandóan fej­lődő, kellemes környezetű üdü­lőhely iránt az elmúlt évben meglepő érdeklődés nyilvánult meg: A kimutatás szerint csak­nem százezren keresték fel szinte az ország minden részé­ből. * A Kiskunhalas és Környéke Fdldművesszövetkezet a község­ben cukrászdát létesít. Az erre alkalmas épületet már megvá­sárolta azzal az elhatározással, hogy átalakítását is rövidesen megkezdi, s a fürdőidényre a cukrászdát megnyitja. A számí­tásokba azonban valahol hiba csúszhatott, mert az átalakítási munkákat még mindig nem kezdték meg, pedig — június 1-ig már csak alig néhány rö­vid hét áll rendelkezésre. * Kunfehértón az elmúlt hó­napban megkezdődött a földvé­delmi törvény végrehajtása. A bizottság, amely naponta több száz hold meezőgazdasági in­gatlan helyszíni felülvizsgálatát végzi, néhány napon belül be­fejezi munkáját. Czakó Ferenc tudósító 6 Egészségügyi hírek Dávodról A DÁVODI vöröskeressrtes aktivisták és az ifjú egészség­őrök lelkes szervező munkájá­nak eredményeként áprilisban a község kétszázti zenhárom la­kosa jelentkezett térítésmentes véradásra. Több mint 62 liter életet mentő vér gyűlt össze. * ÉVEK ÓTA nem volt csecse­mőhalálozás a községben. A természetes szaporodás pozitív. Az egyik legveszélyesebb fertő­ző betegség, a tífusz évtizedek óta ismeretlen. Az iskolában rendszeresen működik a gyer­mekfogászat. Dr. Óvári Géza és felesége hetenként három alkalommal kezelik a gyerekek fogait. * DB. HARS EMIL orvos és PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: :l-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l?a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85 indes; 25 065; Deák Jánosné védőnő folyama­tosan vizsgálja az óvodás és iskolás gyermekeket. Részvéte­lükkel havonta értékeli az is­kola igazgatósága a tisztasági verseny eredményeit. Az utol­só értékeléskor a főmajori is­kola mindkét osztálya elnyerte a „tiszta osztály” címet. Magyar János Ne hagyja terményeit jégbiztosítás nélkül A biztosítás díja métermázsánként: búza 7,60 Ft. rozs 7,22 FM; árpa, kukorica 6,84 Ft zab 6,46 Ft bor hl-enként 56,10 Ft. Biztosítás köthető az Ál­lami Biztosító fiókjainál és helyi megbízottainál. Jégkár bármikor érheti, de védelmet ellene csak a biztosítás nyújt! 1957

Next

/
Oldalképek
Tartalom