Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-05 / 54. szám
a. oldal 1964. március 5. csütörtök Megkezdődlek a lengyeF-finti tárgyalások NATO-kalóxkodtís Ciprus partjainál Az amerikai választási hadjárat VARSÓBAN kedden megkezdődtek a lengyel —finn tárgyalások. A megbeszéléseken Kekko- nen finn köztársasági elnök vezetésével Finnország küldöttsége, lengyel részről pedig Aleksan- der Zawadzki, az Államtanács elnöke a küldöttség vezetője vesz részt. A megbeszélések tárgyát a mindkét felet érdeklő politikai problémák, valamint a kétoldalú együttműködés kérdései képezik. A szerdai lengyel lapok nagy terjedelemben méltatják a finn államfő első hivatalos lengyelországi látogatásának eseményeit. Különösen hangsúlyozzák Zawadzkinak azt a megállapítását, hogy Lengyelország kész kezet nyújtani mindazoknak az országoknak, melyek — mint Finnország is — a fegyverek általi zsarolásnak és a háború eszközének a népek életéből való kiküszöbölésére törekednek. Kekkonen azt emelte ki, hogy bár a skandináv államok közül kettő a NATO tagja, egyik sem engedi meg területén atomfegyverek gyártását és tárolását. Ez a tény — mondotta Kekkonen — azt jelenti, hogy ezen országok máris atomfegyvermentes térségnek számítanak, és a jövőben is a béke térsége lesznek. A FÖLDKÖZI-tengeren tartózkodó szovjet kereskedelmi hajókat már Ciprustól nagyobb távolságra is zaklatják és provokálják a NATO bombázói és vadászgépei — mutat rá a szovjet sajtó. A közleményekből kiderül, hogy például február 29-én az Egei tengeren egy amerikai harci repülőgép 40 percig körözött mélyrepülésben a Narim szovjet motoroshajó felett. Hasonló provokáció érte a Nyikolajev nevű Diesel-hajót március 2-án. A Golovnoj szovjet vontatóhajót teljesen körülzárták egy amerikai hajóraj egységei. Február 13-án és 14-én a NATO hadihajói provokálták két szovjet gőzös személyzetét. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió és Ciprus szigete közötti kereskedelmi forgalom megzavaEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN rására törekszenek a NATO statégái. Demetri- adesz, az egyik haladó párt vezetője Rómában egy sajtóértekezleten utalt rá, hogy a ciprusi kormány kezébe több dokumentum került, amely bizonyítja a NATO-mesterkedések provokációs jellegét. Ezek szerint titkos megállapodások születtek a török kormány és a ciprusi törökök képviselői között a sziget szétosztásáról és fegyveres viszály kirobbantásáról. Demetriadesz megfogalmazta a ciprusi lakosság kívánságát, mely békét akar és az ország egységének szavatosságát, mentesülést minden külföldi beavatkozástól. NIXON volt amerikai alelnök és egy másik elnökjelölt Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója részéről a választási hadjárat keretében egymás után hangzanak el olyan kijelentések, melyek híven mutatják a választási hadjárat erőteljes jobbra tolódását. Mindketten keményen bírálják az Egyesült Államok mostani elnökének nemzetközi politikáját. Hangsú lyozzák, hogy „szilárd kommunistaellenes politikát kell kidolgozni”, mivel az Amerikai Államok Szervezetén belül, de a világ más pontjain is jelentős vereségeket szenved az Egyesült Államok nemzetközi tekintélye. Kubáról szólva kifejezték azt a véleményüket, hogy az Egyesült Államoknak mindent el kellene követni Castro kormányának megdöntésére. Nixon hangsúlyozta, hogy Latin-Amerika, Afrika és Délkelet- Ázsia öt év alatt elvész a Nyugat számára, ha a jelenlegi politikát nem változtatják meg. Kiérződik azonban a véleményekből az is, hogy kételkednek az Egyesült Államok jelenlegi telepének fenntarthatóságában. A hidegháború szólamainak feléledése az egyik jellemzője tehát a most megindult elnökválasztási kampánynak. Ügy látszik Amerika hivatalos körei nem számolnak a világba bekövetkezett változásokkal, és az Egyesült Államok pozícióinak megrendülésével a világ több térségében. Új teória Üj „elmélet” született Franciaországban. Jelentősége messze felülmúl minden eddigi megállapítást, melyet az emberiség nagyjai alkottak. Legutóbb a független republikánusok elméleti tanácskozásán ugyanis a francia pénz- és gazdasági ügyek minisztere a következőket közölte a feszült csendben figyelő hallgatósággal: „A Franciaországban történt szociális átalakulás következtében az osztályharc végéhez ért és csak egyetlen osztályból álló társadalom született. A proletariátus elérte ugyanis a középosztályok élet- színvonalát.” Monsieur Valery Giscard d’Estaing, amikor teóriáját megfogalmazta, talán eltekintett attól a hatalmas sztrájktól amelynek során az elmúlt esztendőben 300 ezer francia bányász követelt elviselhetőbb élet- és munkakörülményeket. Egészen a „régi” osztályharc szellemében és mintájára. De ha ezt a „jelentéktelen" esetet csak annak az egy kivételnek tekintette, ami — a szólás szerint — erősíti a szabályt, vajon mivel tudja magyarázni a következőket: Február 3-án a Bull Társaság 2000 munkása, alkalmazottja és Denainben az USINOR-cég 4500 dolgozója sztrájkolt. A következő nap pedig a toulouse-i repülő- gépgyár 6500 munkása szüntette be a munkát és Saint Nazaire-ben 12 ezren tiltakoztak alacsony keresetük miatt. Azóta még II hosszabb-rövl- debb munkabeszüntetésre került sor — többek közt Cour- neute-ban a RATEN-társaságnál és a billancourt-i Renault műveknél. Ilyen esetekre találták ki a régi rómaiak azt a megállapítást: „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”, ami ugyan nem olyan „világrengető”, mint d’Estaing úré, de legalább igaz. (Ó.) Az EAK és Szaúd-Arábia között helyreállt a diplomáciai kapcsolat KAIRÓ (DPA, AFP, UPI) Szaud-Arábia fővárosában március elseje óta tárgyalás folyt az EAK és Szaúd-Arábia kapcsolatainak rendezéséről. A kapcsolatok 1962-ben, a jemeni forradalom idején szakadtak meg. A kiadott közös közlemény szerint a két állam elhatározta, hogy felújítja diplomáciai kapcsolatait a közeljövőben és kicseréli nagyköveteit. Bejelentették, hogy Fejszal április végén Kairóba látogat és Nasz- szerrel, az EAK elnökével további tárgyalásokat folytat nézeteltéréseik végleges rendezésére. A két fél addig is kijelenti, hogy Jemennel kapcsolatban semmiféle hatalmi politikai célkitűzések nem vezetik őket, fenntartás nélkül támogatják Jemen függetlenségét és megvédelmezik mindenfajta imperialista kísérlettel szemben. U Thant, az ENSZ főtitkára március 3-án jelentést terjesztett a Biztonsági Tanács elé az ENSZ jemeni megfigyelő bizottságának eddigi munkájáról. A főtitkár bejelenti, hogy Sza- űd-Arábiával és az EAK-kai történt megállapodás értelmében az ENSZ akcióját további két hónappal meghosszabbítják. A Bundeswehr kulcspozícióra törekszik a NATO legfelső vezetésében PÁRIZS (MTI) Bonn terve, hogy a Bundeswehr képviseletet kapjon a NATO legfelső stratégiai szervében, az úgynevezett állandó csoportban, nagy feltűnést keltett Franciaországban. Az Humanité vezércikkében kiemeli: Az állandó csoport a NATO legfontosabb végrehajtó szerve, amely nemcsak a katonai szövetség európai, atlantióceáni és a la Manche-i vezérkarait irányítja, hanem a tervezett sokoldalú NATO-atom- erőnek is felettes parancsnoksága lesz. Azzal, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselőiből álló állandó csoport mellett nyugatnémet tábornok vezetésével külön vezérkart létesítenek, döntő fontosságú pozíció jut a német militaristák kezébe. Együtt van az esküdtszék Dallasban — megkezdődik a bizonyítási eljárás DALLAS (MTI) Dallasban szerdán magyar idő szerint 16 órakor megkezdődik a bizonyítási eljárás Jack Ruby bűnperében, miután kedden a hiányzó két utolsó esküdtet is megválasztották. Az esküdtszékre hárul, hogy megállapítsa, bűnös-e az 52 éves dallasi lokáltulajdonos, és ha igen, az esküdtszéknek kell meghatároznia a büntetést. A legkisebb kiszabható büntetés: két év felfüggesztett börtön, a legnagyobb: villanyszékben való kivégzés. A védelem legfőbb érve az, hogy Ruby tettét egy epilepsziás roham közben követte el. A védelem szerint az epilepsziát a „Kennedy elnök halála miatti lelki megrázkódtatás váltotta ki”. A hírügynökségek szerint a bizonyítási eljárás a vád 25 és a védelem 50—75 tanújának kihallgatásával körülbelül három hetet vesz igénybe. Etiópia közvetlen tárgyalásokat javasoit ADDISZ ABEBA (MTI) Szerdán az etiópiai külügyminisztérium jegyzéket juttatott el Szomália Addisz Abeba-i ügyvivőjéhez és az afrikai egységszervezet titkárságához. A jegyzékben az etiópiai kormány közli, hogy kész közvetlen tárgyalásokat kezdeni Szomáliával a határvitáról. A tárgyalások időpontjául március második hetét javasolja. Hírügynökségi jelentések szerint az etiópiai—szomáli határon nyugalom uralkodik. „Alomláz66 Londonban LONDON (MTI) Valóságos „atomláz” kerítette hatalmába az angol politikai közéletet: az alsóház katonai költségvetési vitájával és Harold Wilson ellenzéki vezér washingtoni látogatásával kapcsolatban nagy hullámokat ver a vita Nagy-Britannia nukleáris szerepéről. Harold Wilsont, aki szerdán reggel érkezett haza Johnson amerikai elnökkel történt találkozójáról, a kormány- párti sajtó pergőtüze fogadta. A munkáspárt vezetőjét csaknem hazaárulással vádolják, nevezetesen azzal, hogy egy tál lencséért eladja Anglia nukleáris elsőszülöttségét s ráadásul odadobja minden „igaz brit hazafi” büszkeségét, a flottát is. Wilson az amerikai elnöknek ajándékozza a brit atombombát és U Th antra ruházza a hadiflotta főparancsnokságát — így foglalható össze az ellenzéki vezető ellen emelt vádak lényege. Mértékadó megfigyelők azonban nem titkolják, elsősorban arról van szó, hogy a konzervatív korteshadjárat a „hazafias torykkal” szemben az ellenzéket „hazafiatlan pártként” igyekszik feltüntetni a választó- polgárok előtt. Francia nyilatkozat a Kínai Népköztársaság ENSZ>tagságáról PÁRIZS (MTI) Mint tegnap jelentettük, a francia kormány képviselője kedden az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének genfi ülésén állást foglalt a Kínai Népköz- társaság tagsága mellett. A francia külügyminisztérium szóvivője ehhez fűzött magyaAZ USA NEHEZTEL A NÉPI KlNA ELISMERÉSE MIATT — Pont a fájós tyúkszememre lépett! Gaston Defferre kifejtette Amerika-barát külpolitikai nézeteit PÁRIZS (MTI) Gaston Defferre, a Francia Szocialista Párt jelöltje a köz- társasági elnök tisztségére, szerdán a Párizsba akkreditált külföldi tudósítók ebédjén bírálta de Gaulle úgynevezett „függetlenségi politikáját”, és aláhúzta, hogy a francia köztársasági elnök ez évi kettős latin-amerikai útjával főleg Washingtonnak akar r ősegeket okozni. Kifogásolni. ogy a Kínai Népköz- társaság :lismerése az Egyesült Államok és a többi szövetséges ország előzetes megkérdezése nélkül történt. Defferre határozottan állást foglalt a francia nemzeti atomfegyverkezés ellen. Ezzel szemben nem zárkózott el egy európai atomerő gondolata elől. Defferre ismét hangoztatta, hogy az elnökválasztásnál az egész baloldal szavazataira számít, azt azonban nem tartja lehetségesnek, hogy az új „bal- ' ’dali” kormányban a Francia mmunista Párt is képviselve legyen. rázatában kifejtette, Franciaország az ENSZ-ben és az ENSZ- hez tartozó különböző nemzetközi szervezetekben támogatni fogja a Kínai Népköztársaság tagságának elismerését. Ez az állásfoglalás — hangoztatta — a francia—kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének „észszerű és természetes következménye”. Mindenfelől — illllllllillllillllllii mindenről COLOMBO (TASZSZ) Tito jugoszláv köztársasági elnök, Nasszer, az EAK elnöke és Bandaranaike asszony ceyloni miniszterelnök megállapodtak, hogy meghívják az el nem kötelezett országok 1. (belgrádi) értekezletén részt vett országok képviselőit, készítsék elő az újabb csúcstalálkozót. Ezt a hírt a ceyloni külügyminisztérium közleményben hozta nyilvánosságra. \ Az előzetes találkozót ez év március 23-ra hívták össze Co- lombóba nagyköveti szinten. A nagykövetek megvitatják a különböző szervezési kérdéseket, a csúcstalálkozó időpontját, helyét és napirendjét. * KATMANDU. Tűz pusztította el a 10 000 lakosú nepáli Amlekgandzs városát, * ACCRA. Közös közleményt adtak ki a Ghánában tartózkodó jugoszláv párt- és kormányküldöttség tárgyalásairól. A közlemény szerint a két fél fokozza politikai, gazdasági és kulturális együttműködését, bővíti egységét a világ haladó erőivel az imperializmus, a ko- lonializmus és az új gyarmatosítás ellen, a szocializmus és a béke világméretű győzelméért.