Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

Bezártak egy kultúrházat Bezártak egy kultúrházat! Ezerki lencszázhatvanhárom- ban — még a múlt év decem­berében történt —, amikor or­szágszerte itt is, ott is panasz­kodnak, hogy kinőtték a régit. Van, ahol már az újat is. És akkor akadt egy falu, ahol be kellett zárni a művelődési házát. Mert még a mozielőadás is ráfizetés volt, a belépődíjak nem fedezték a villanyszámláit se! Milyen lehet az a falu? .., ... A tanácselnök kimutat az ablakon: — Az egész széles határ, ez Bácsszőlős. Kétezer ember né­hány ezer holdon .,. A központ: két-háromtucat ház közelebb húzódott egymás­hoz a homokon, tanácsháza, is­kola, templom és művelődési otthon ... ennyi az egész. — Miért kellett bezárni a mű­velődési otthont? — Nem zártuk be. Egysze­rűen elfogyott a pénz. nincs tü­zelő. A tsz venne, de nem kap. Fűtetlen terembe ki ül be tél­víz idején? Akár a Boccaccio 70 kedvéért is, pedig ott majdnem sztriptizt láthat. — De van más is. A tanyaiak kétszer is meggondolják, míg térdig érő hóban, zimankóban nekivágnak este az úttalan ha­tárnak. — De a kocsma jól megy? — akadékoskodom. — Jól. Annak „lelkesebb” a közönsége. Viszont az is igaz, hogy a kocsma ötkor zár, ami­kor a művelődési otthon nyit. Most mosolyog először. A szemüvege szinte vidáman csillog. Most látni, hogy még fiatal. Amikor töpreng — szem­látomást megszokott állapota — öregebb a koránál. Igazgató bá­csinak hívják faluszerte Völgyi Györgyöt. Mert ő valójában az iskola igazgatója lenne, a végrehajtó bizottság elnökét csak helyet­tesíti. Már augusztus óta. — Látja, ez a harmadik ba­junk. Nagyon meglátszik ezen a községen, hogy egymást vált­ják itt az emberek. —■ Számol: — Kilenc év alatt nyolc tanács­elnök volt itt. Amolyan helyet- tesítés-falva... A mostani elnök beteg. — Miért éppen az igazgatót szemelték ki a helyébe? — Héttagú a vb. Amikor sza­natóriumba ment az elnök, vele ment a titkár is, egyszerre kap­ták meg a tbc-t. A harmadik vb-tag, a párttitkár iskolán van, őt is helyettesítik most. Az er­dész örökké barangol, ez a dol­ga. A termelőszövetkezet elnö­ke abban a minőségében is csak helyettes egyelőre, el is van foglalva, ugyanúgy, mint a he­tedik vb-tag. aki brigádvezető a szövetkezetben. Itt csakugyan majdnem min­denki helyettes? — A napokban itt járt Kun­bajáról egy állatorvos. Mondom: mi újság arra feléjük? Azt mondja, tud ittenieket is, mert ő az új bácsszőlősi állatorvos. — Mióta? Azelőtt a csikériai járt ide! — Január eleje óta... Így hát én, a tanácselnök Is csak három hét múlva tudtam meg a cserét, akkor is véletle­nül ... Orvosok Bácsalmásról járnak, a védőnő Csikériáról. ... De térjünk vissza a művelődési házhoz — kapok észbe. Az igazgató-tanácselnök elém tesz két összefűzött iratot. Kü­lön a község, s külön az egyet­len termelőszövetkezet, a Keleti Fény kulturális terve. Idézek a tsz tervéből: „A tag­ság szétszórtan, tanyákon lakik. Gazdasági helyzetük többnyire gyenge. Eszmei, politikai felké­szültségük alacsonyfokú. Sokak gondolkodásmódját jellemzik a „mának élés”. A férfiak közül sokan italozással töltik szabad­idejüket ...” A Keleti Fény tavaly 20,80-at fizetett a munkaegységre. Az idén kifizettek minden adóssá­got, az áruértékesítési tervet 114 százalékra teljesítették, az őszi munkákat rendesen elvégezték. — Bizakodó a hangulat — hallom. A kulturális terv alapos, jó. Részletes adatok a tagságról: 352 tag. 45 évnél idősebb 265! Közülük nyugdíjas 102! Nem dolgozó tag: 47! A fiatalok? — Elmennek. A termelőszövetkezet 20 ezer forintot szánt 1964-re kulturális célokra. Ha okosan és helyén- valóan használják fel, nagy pénz. A tanács pedig 10 ezret ad a művelődési háznak. — Csakhogy az adósság most 8 ezer forint. Kifizetjük, marad kétezer. És mi lesz tovább? Elő­re soha sincs pénzünk. Mi tehát a kiút? — A község területének nagyob­bik fele a Kunbajai Állami Gaz­dasághoz tartozik. A gazdaság készül itt építeni 100—150 lakást a helybeli dolgozóinak. Nagyobb lesz a község. A gazdaság szí­vesen átvenné a művelődési há­zat is. Ha 10—15 évre megkap­ná, még presszót is tenne bele. Kikocsiztunk az állami gaz­daságba. Míg oda gurulunk, oldalt nagydarab csupasz földek su­hannak el. Letúrva róluk a hó. Száz dózer dolgozik itt az új telepítések alá!... Itt-ott egy tanya, mint vala­mi pziget. Emlékek a kisüzemi múltból. — Azok helyett akarunk új lakásokat építem benn a falu­ban — mondja Ceglédi János, az állami gazdaság igazgatója, amikor aztán találkoztunk. — Kell a kultúrház is. Nem akar­juk kitúrhi onnan a tsz-belie- ket, legyen az egész falué, a mi dolgozóinknak is jobb lesz Így. Becsületes ajánlat. — De még nem jött meg a válasz a megyétől, hogy ad­ják-e! Már egészen besötétedett. Ho­mályos foltok a közeli tanyák. Amikor visszatérünk, a község­ben ég a villany. A házakból fény szűrődik. Irígylik is a ben­tieket miatta a néhány száz mé­ternyire sötétben kuksoló ta­nyák lakói. Ekkor látom, hogy vilá­gít a művelődési ház ablaka. — Hát még sincs zárva? — A klubszoba nyitva van. Esténként ott nézik a tv-t. Ma ugyan nincs adás. biztosan a KISZ-esek jöttek összie. Nyolcan-tízen ülik körül a kályhát odabent, a farsangi mű­sorra tanulnak szerepet. Köz­tük egy „tanító bácsi” — Gugán József. Alig idősebb, mint a töb­bi jelenlevő. Ügy szerezte a két kis egyfelvonásost, hogy felvet­te magnóra a rádióból. Nézem a szöveget. Kockás ir­kalapokra gépelték. Neves színészek hangját idézi az ismert, többször hallott két kitűnő egyfelvonásos. Nem túl­ságosan nehéz feladat ez itt? A kályha füstöl. Negyedórán­ként ablakot kell nyithi, akkor kiszalad a meg se langyosodott levegő. Micsoda lelkesedés, ilyen körülmények között!... De a fiúk *á se hederítenek a hidegre, összejönnének tán kint a szabadban is, vagy valamelyi­kük lakásán, ha nem lenne a művelődési otthon klubszobája. Bizonyára a helybeli if júság leg­java ez itt. De a többit nem ép­pen ők hozhatnák be ide? Ha egy kicsit barátságosabb lenne a környezet. Meg, ha segítené­nek nekik valamicskét a felnőt­tek is. Igen, a felnőttek. Nem jöttem ugyan bűnbakot keresni, de sze­retném tudni mégis, hogy ha nem ki, akkor mi az oka en­nek az itteni csődnek. Mert akárhogyan is: Hogy ide jutott a művelődési ház, az mégiscsak csőd. A pedagógusok talán az okai? De hát hogyan is mondta az igazgató: Egyik gond, egyik fel­adat a másik sarkában. Mindig menekülni az „elintézetlentől”. Igazat kell adnom neki. őket nem lehet hibáztatni. Aztán később. a próba szünetében beszélgetni kezdünk. Egy kis csalódás ér: egyik fia­talember se tsz-tag. Bácsalmá­son. meg a környéken dolgoz­nak. Kérdezősködöm tovább. No. éppen olvasni többet is ol­vashatnának! ... — Mit lehetne itt tenni, fiúk? — Majd csak átveszi mór ezt a házat az állami gazdaság. — Aztán ki ne dobjanak majd innen bennünket — szól egy másik. De leintik. — Nosza, ki mit tenne — kér­dezem —, hogy jobban menjen a soruk itt a művelődési ház­ban, meg a faluban is? Ha te­szem azt, a tsz-elnök, vagy a tanácselnök, vagy más vezető lenne valamelyikük? Az egyik gyorsan kész a vá­lasszal: Az „Epeiosz akció“ díjat nyert a tr-filmek montecarlói fesztiválján A montecarlói televíziós film­fesztiválon egy szovjet és egy japán film nyerte a népek közti megértést legjobban szolgáló mű megtisztelő címét. A zsűri megosztotta a díjat a „Szovjet Kozmovíziú” és a „Még ma t» a felhők alatt” című japán film között. Komoly sikert ért el a ma­gyar televízió filmgyártás is! Örst Ferenc kapta meg a leg­jobb eredeti forgatókönyv díját az Epeiosz akció című alkotás írói munkájáért. A legjobb televíziós feldolgo­zás díját Marshall Flaum ame­rikai rendezőnek ítélték. A „Meglepő barnabasek” című csehszlovák film a legjobb gyermekműsor díját nyerte el. A fesztiválon ezenkívül még számos díjat osztottak ki. — Akkor is eljárnék ide. Mert most csak mi, fiatalok vagyunk, meg az egyszerű bbje . ,. — Te! Több pénzt kellene ad­jál — vág közbe egy másik. — Az egymagában nem elég. Jöjjenek el a vezetők, akkor beszoknának azok a felnőttek is, akik most dem járnak ide. Meg akkor azt is megértenénk, hogy most nincs pénz, türelemmel kell lennünk még egy kicsit. Hosszúra nyúlt a beszélgetés. Mind erősebb bennem a meg­gye- tdés: érdemes lenne gyak­rabban idafigyelni arra, amit ezek a fiatalemberek monda­nak ...! Másnap aztán megkérdez­tem a megyei tanács művelő­désügyi osztályán, hogy mint vélekednek a bácsszőlősi mű­velődési ház további sorsáról. Mondták: tnár beleegyeztek az átadásba. Egyetlen kikötéssel: Szolgálja ezután is, s ezután még jobban az állami gazdaság dolgozóin kívül az egész község népművelésének ügyét. Mester László hire neheztel Ilonka f Feri úgy érezte, mintha vízbe zuhanna. A csattanásra többen felfigyeltek, ösztönösen meg­lendült a keze, vissza akart Ütni, de néhányan közéjük ug­rottak. ökle a levegőt érte ... Szörnyű szégyenérzet vett rajta erőt. Ilyet még sose élt át. Ez az egész, ami történt, annyira valószínűtlennek tűnt, hogy szinte levegő után kap­kodott. Úgy tűnt, mintha rossz álom tört volna rá, zúgott a füle, forgott vele a terem. Ebben a percben ott terinett Zsíros. — Miért ütött meg? — kér­dezte. — Semmiért — mondta ő. — Az én ismerősöm ez a lány. — Ja vagy úgy? — fogta fel a helyzetet Zsíros, és megmar­kolta Laky mellét, aki harcia­sán állt Ilonka mellett. Vilámsebesen pótolta, amit Feri elmulasztott. Amúgy is szívesen fitogtatta erejét, most még annak a kockáztatásával is, hogy az idősebbek megbot- ránkoznak eljárásán, még mi­előtt az egyet is szólhatott vol­na, hatalmas pofont mázolt Laky Béla képére. Most nyilvánvaló lett, hogy milyen nagy tekintélye van Nándinak. Néhány másodperc telt el néma döbbenetben, az­tán többen köréjük sereglettek, közbevetették magukat: — Ügy kell neki! Megérde­melte! Feri ellenfelét kisodorták a folyosóra. Velük ment ő is. Az arca égett, de jobban égette belül­ről a szégyen. Iszonyú — gon­dolta —, mit gondol most ró­lam Ilonka? Mi lesz, ha meg­tudják a gyárban ... ? Ha Ba- dantinak meg a többieknek a fülébe jut... hogyan állok elé- bük? A folyosón felcsattant Zsíros hangja: — Hogy mertél ilyet tenni, te nyavalyás? Hirtelen még két pofont mért a megrettent úriszabó képére. — Ez mór nem az első eset — pattogott Zsíros. — Meghív­nak a bálra és pimasz módon botrányt csinálsz. Bántott té­ged ez a gyerek? Feri nem tudta, örüljön-e vagy sírjon, hogy Horváth Nándi ennyire apáskodó kiál­lással kelt a védelmére. Meg­fosztotta őt a bosszú elégtéte­létől, bíráskodik, mintha ő ott se lenne. Sokan álltak körülöttük. Né­hány lány is. Ilonkáék bent maradtak a teremben. De Feri bizonysággal érezte, hogy a két lány s az anyjuk így is meg­tudja, mi történik a folyosón. Gondolt egy nagyot, félretolt mindenkit, aki köztük állt. Zsí­ros pofonjai pirosra festették Laky Béla fülét. Ezért ő be­érte azzal, hogy kétszer egymás Után megcélozta a jól vasalt fiatalember fenekét. De Laky ezt már nem fo­gadta olyan megadással, mint a bivalyerős Zsíros pofonjait. Ké­szült, hogy birokra keljen Fe­rivel. öklök emelkedtek a le­vegőbe. Feri meglepődött: a bálozó társaság őt védte. Is­meretlen emberek igazságérzete fellázadt és megfékezte a gyű­rűkkel felcicomázott, pipetkőc alakot. Laky megtorpant. Jobbnak látta, ha elpárolog. Hóna alá fogta a télikabátját, öklét rázva ment le a lépcsőn. Feri zavar­tan, bizonytalan léptekkel ment vissza a terembe. — Mi lesz most? — szorongott. — Kine­vetnek. Próbálta vigasztalni magát: sokan tudják, hogy letörlesz­tette az adósságot, Laky sem úszta meg szárazon ... Sőt... De azért továbbra is nehezen oszlott a zavara. Mit szól Ilon­ka? Mekkora kalamajkát okoz­tam ... Hirtelen felötlött benne a kérdés: Melyik csapás érintette Ilonkát kellemetlenebbül az-e, amelyet 6 kapott Lakytól, vagy amit Zsíros sózott Laky Béla nyaka közé? Nem tudta, miért gondol erre, de ezekben a per­cekben mellbe taszította a gya­nú: hátha Ilonka szívesen tán­colt Lakyval, hátha ... Ostoba voltam, otromba — tört rá a kétségbeesés. — Nevetséges: visszakértem a táncosától. Most már mindegy — gon­dolta Feri elkeseredetten. — Eldől, hogy melyikünket vá­lasztja. Odament a lányhoz, felkérte. Ilonka szótlanul követte. Arcá­ról semmit se tudott leolvasni. Vajon mire gondol? Megkér­dezni nem merte. Hogyan kér­dezhetné? Újra érezte a pofon nyomát. Valósággal égette. Most talán még erősebben, mint előbb. Nem mondhatta meg Ilonkának, nem kiálthatta oda az embe­reknek: Visszafizettem! Lehet, hogy tudja, és éppen ezért neheztel? — szorult ösz- sze a torka. — Talán szíveseb­ben táncolna most is Laky Bé­lával? (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom