Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-07 / 4. szám
Ä. oldal 1964. január 1, kedd Megkezdődtek a szovjet-amerikai kulturális tárgyalások Az AÁSZ provokációt készít Kuba ellen A berlini megállapodás tanulságai Hruscsov hazautazott Lengyelországból KEDDEN reggel Moszkvában, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Állami Bizottságában megkezdődtek az 1964—65. évi kulturális cserére vonatkozó szovjet—amerikai tárgyalások. A szovjet kormány a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Állami Bizottságát bízta meg a tárgyalások lefolytatásával. Mint ismeretes, a két ország először 1958. január 27-én Washingtonban, majd 1959. november 21-én Moszkvában, végül 1962. március 8-án ismét az amerikai fővárosban kötött két évre szóló kulturális csereegyezményt. Ezek a megállapodások a tudomány, a technika, a közoktatásügy és általában a kultúra területén, kölcsönösen előnyös és hasmos, politikai szempontból is gyümölcsöző együttműködés alapját vetették meg. A kapcsolatok jelen pillanatban a már korábban érvényben volt megállapodások szellemében kiterjedtek amerikai kongresszusi képviselők és a szovjet legfelső tanács képviselői kölcsönös látogatásainak előmozdítására, tudományos akadémiák együttműködésére, 'film- és kiadványcserére, az atomerő-kutatásban a nem titkos jellegű eredmények kicserélésére. A tárgyalások eredményeképpen hajózási, kereskedelmi, városépítési, sőt ipari vonatkozású eszmecserék is jöttek létre. A kulturális csereegyezmény szellemében a múlt év márciusában megbeszéléseket folytattak a világűr békés használata tárgyában, közös program született a Föld mágneses erejének tanulmányozására, mégpedig a két fél által felbocsátandó mesterséges holdak segítségével. Meghatározták az atomerő békés felhasználása terén kifejtendő együttműködés programját is. Az 1962/63-as egyezmény legfőbb előirányzatait teljesítették, így lehetőségek nyílnak arra, hogy az elkövetkezendő évekre legalább hasonló szélességű együttműködési megállapodást kössenek. A nemzetközi sajtó a tárgyalásokat a békés egymás mellett élés szovjet politikája érvényesülése újabb eredményének könyveli el. A BRAZIL sajtó szerint az Egyesült Államok imperialista körei az Amerikai Államok Szervezetének segítségével újabb agressziót szőnek Kuba ellen. Venezuelában az AÁSZ külön bizottsága most vizsgálja a Betancourt-kormány „panaszát”, amely azzal vádolta Kubát a múlt év végén, hogy beavatkozik Venezuela belügyeibe. A bizottság beszámolót készített, melyben katonai és gazdasági szankciókat javasol Kuba ellen. Sürgeti, hogy a latin-amerikai államok szakítsák meg diplomáciai kapcsolataikat a szigetországgal. Az újabb Kuba-ellenes agresszió — állapítja meg a brazil sajtó — aggasztja Brazília társadalmát, és hivatalos köreit. Több lap rámutat: A brazil kormány úgy döntött, hogy az AÁSZ küszöbönálló tanácskozásán síkraszáll az önrendelkezés és a be nem avatkozás elvei mellett, Brazília visszautasítja a tervezett szankciókat és nem kívánja megszakítani diplomáciai kapcsolatait Kubával. TIZENNYOLC nap alatt összesen több mint egymillió-kétszázezer nyugat-berlini látogatott el a város demokratikus részébe. A határidő lejárta után egyre jobban kibontakozik az első berlini megállapodás jelentősége. Hadd soroljunk néhányat fel az egyezmény igen sok irányú, jótékony hatása közül: Először is az NDK fővárosában járt nyugat-berliniek előtt lelepleződött az a hazugság, hogy a demokratikus Berlin „a siralom völgye”, ahol éheznek és fáznak az emberek. Semmivé vált az a hazugság is, hogy a berlini fal létesítésével az NDK „embertelen cselekedetet” hajtott végre, mivel elszakította a rokonokat egymástól. Az kétségtelen, hogy a Német Demokratikus Köztársaság szilárd állami határokat teremtett, hogy megmentse állampolgárait a nyugati provokációktól, de ha az NDK-n múlott volna, Nyugat-Berlinben közvetlenül a határ lezárása után felállíthattak volna utazási irodákat. Ez azonban a nyugat-berlini szenátus vonakodása miatt csak most valósulhatott meg. A nyugat-berliniek mostani népvándorlása bebizonyította, hogy a határok valóban szilárdak, mert a több mint egymillió nyugat-berlini csakis az NDK által megjelölt átkelőhelyeken, előírt feltételek közepette léphette át a határt. A legfőbb tanulság, hogy tárgyalások útján egész Németországra érvényes megállapodások is köthetők lennének, hiszen erre az ésszerűség határai között a Német Demokratikus Köztársaság kormánya mindig is kész volt. HRUSCSOV szovjet miniszterelnök vasárnap befejezte Lengyelországban nem hivatalos látogatását és visszautazott a Szovjetunióba. Vasárnap Hruscsov és Mazurov részt vett a tiszteletére rendezett ebéden, majd Varsóból hazaindult. A határig a vendégeket magas rangú lengyel párt és állami vezetők kísérték el. A világsajtó változatlanul nagy érdeklődést tanúsít Hruscsov újévi üzenete iránt. A belgrádi lapok teljes terjedelmükben közölték az üzeneteket, vezércikkben foglalkoztak jelentőségével, hangsúlyozták, e nagy jelentőségű politikai gesztusnak az az elsőrendű célja, hogy a kelet—nyugati viszony ne vesztegeljen az elért eredményeken, hanem haladjon tovább, kihasználva a kedvező légkört a súlyos és bonyolult problémák megoldására. Egyre erőteljesebben hangot kap még a jobboldali beállítottságú nyugati lapokban is az a kívánság, hogy minél több ország támogatja majd Hruscsov javaslatait. Általános a vélemény, hogy az újévi békés kezdeményezés — ha eredményre vezet — valóban megadhatja a nemzetközi közeledés szempontjából pozitív esztendő alaphangját. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN PHNOM PENH. (MTI) Pierre Messmer francia hadügyminiszter, aki hivatalos látogatáson Kambodzsában tartózkodik, kijelentette, hogy Franciaország katonai segélyben részesíti Kambodzsát. Franciaország a katonai segítség keretében tankokat, katonai gépkocsikat és repülőgépeket szállít az ország hadseregének. Messmer kilátásba helyezte azt is, hogy Franciaország segítséget nyújt különböző gazdasági létesítmények építéséhez. * MOSZKVA. (TASZSZ) Leonyid Szedov akadémikus vasárnap a Pravdában közölt cikkében megállapítja, hogy a tudomány és a technika képes olyan űrrakétákat alkotni, amelyek tíz, ötven, sőt száz tonna súlyú szputnyikokat is képesek föld körüli pályára vinni. Ez azt jelenti — írja a tudós —, hogy újabb lehetőségek nyílnak a Holdba, a Vénusra, vagy a Marsra irányuló repülések számára. * PÁRIZS. (TASZSZ) Franciaország folytatja a csendes-óceáni Tuamotu szigeteken végrehajtandó atomfegyver-kísérleteinek előkészületeit. A francia haditengerészeti erők képviselői közölték, hogy jelenleg a nukleáris kísérleti központ személyzetének laktanyahajóit kiegészítik három utasszállító hajóval. Ezenkívül egy repülő- gép-anyahajót és más hajókat bocsát a haditengerészet a ki sérleti központ rendelkezésére. Mindenfelől — ill lillllllllllllÜllllll mindenről BAGDAD. (TASZSZ) Aref iraki elnök dekrétumot adott ki az alelnöki tisztség megszüntetéséről. Ezt a tisztséget a november 18-i államcsíny után létesítették, és Bakr, a baathista kormány volt vezetője töltöte be. Bakr-t — mint már jelentettük — az elnöki dekrétum alapján nagyköveti rangban a külügyminisztériumba helyezték. * SAIGON. (MTI) A dél-vietnami szabadságharcosok tevékenysége újév óta felélénkült. — A leghevesebb harcok Tan An városnál fejlődtek ki a megerősített állásokból harcoló gerillák és az állásokat támadó kormánycsapatok között. Az AFP legújabb jelentése arról tanúskodik, hogy a dél-vietnami kormány a hadsereg vezetőségének átszervezésével igyekszik menteni a menthetőt. Hétfőn reggel Saigonban hivatalosan bejelentették, hogy Doung Van Minh államfő vette át a legfelső parancsnoki tisztséget, Tran Van Don hadügyminisztert kinevezték a hadsereg fő- parancsnokának, Van Kim tábornokot pedig vezérkari főnöknek. * KAIRÓ. (TASZSZ) Az EAK kormányának meghívására hétfőn Szem jón Szkacs- kovnak, a Szovjet Külfökli Gazdasági Kapcsolatok Állami Bizottsága elnökének vezetésével négytagú szovjet küldöttség érkezett Kairóba. A küldöttség részt vesz azokon az ünnepségeken, amelyek január 9-én kezdődnek Asszuánban a gátépítés megkezdésének negyedik évfordulója alkalmábóL * TIRANA. (ÚJ KÍNA) Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnöke hétfőn Tiranából a dél-albániai Vlora városába utazott. Csen Ji marsall a közép-albániai Berat város megtekintésére indult. * COTONOU. (Reuter) A dahomeyi ideiglenes kormány által kidolgozott alkotmánytervezetet vasárnap bocsátották népszavazásra. Az alkotmányt a szavazók 90 százaléka fogadta el. r * PÁRIZS. (DPA) Franciaországban a hét végén a köd és az utak síkossága több közlekedési balesetet okozott, amelyek 25 halálos és 20 sebesült áldozatot követeltek. A Párizstól délre vezető autóúton tömegkarambol volt, amelyben 35 jármű sérült meg. * DJAKARTA. (TASZSZ) Az indonéziai Surabaja városban több ezer főnyi tömeg gyűlésen tiltakozott az Egyesült Államok terve ellen, hogy az Indiai-óceánra vezényli 7. flottáját. A tüntetők tiltakozó nyilatkozatot nyújtottak át Kelet- Jáva kormányzójának. Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága hétfőn ülést tartott. Balogh Istvánnak, a KB titkárának előterjesztése alapján megnyitotta és elfogadta a Központi Bizottság, az Intéző Bizottság és a Titkárság 1964. első félévi munkatervét. Ezután szervezeti kérdéseket tárgyalt. Pullai Árpádot, a KISZ KB első titkárát és Várnai Ferencet, a KISZ KB titkárát — más fontos beosztásba történő áthelyezésük miatt — érdemeik elismerésével, felmentette tisztségüktől, ugyanakkor Méhes Lajost, a KISZ KB első titkárának és Vajó Pétert a KISZ KB titkárának megválasztotta. A KISZ Központi Bizottságának ülésén részt vett és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Magasabb áron vásárolják fel a tojást, a tollat és a hízott libát A Magyar Nők Országos Tanácsa hétfőn sajtótájékoztatót rendezett, amelyen Fehér La- josné, a szervezési osztály vezetője ismertette a nőtanács kezdeményezésére indított ba- romfitenyésztési verseny 1963. évi eredményeit és az idei akció előirányzatait. Elmondta, hogy a versenymozgalomban az idén több tízezer szövetkezeti barotmfigondozó, illetve háztáji gazdaságokban dolgozó asz- szony, leány vett részt, s az 5209 vagonos élőbaromfi értékesítési tervet 5400 vagonra teljesítették. A fejlődés folyamatosságára jellemző, hogy 1960 óta az állami felvásárlás élőbaromfiból csaknem a kétszeresére nőtt, s így a korábbi ellátási zökkenőket sikerült teljesen kiküszöbölni. Tojásból a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok 465 milliót adtak át az állami kereskedelemnek. A verseny eredményeit most a községekben, illetve a járásokban értékelik, s a legjobb eredményt elért gazdasszo- nyok, illetve szövetkezeti munkacsapatok között kiosztják a díjakat. A hamarosan induló idei akció célja a baromfiárutermelés további növelése. S ebben nagy szerep« lesz a háztáji gazdaságoknak, amelyek a tervek szerint a tavalyinál körülbelül 10 millióval több naposbaromfit kapnak a tanácsi keltetőállomásoktól. Gárdos Ferenc, a SZÖVÉRT helyettes igazgatója, a tojástermelés és a lúdtenyésztés előmozdítása érdekében tett új intézkedéseket ismertette. Közölte többek között, hogy a jelenleg még kevert és viszonylag alacsony hozamú tyúkállomány cseréjét már az ősszel megkezdték, és ez évben továbbfolytatják: főleg hampshirei fajtából kialakuló új törzsállományok már a következő néhány év alatt lehetőséget adnak arra, hogy a tojásellátást ^ész évben zökkenőmentessé tegyék. Csupán 20 százalékos hozam- növekedéssel csaknem kétszeresére növelhetik a felvásárlás jelenlegi évi mennyiségét.- Az idei baromfinevelési és értékesítési verseny számos, új kedvezménnyel indult. Bz év január 1-től a tojás átlagos felvásárlási árát az eddigi 1,17 forintról 1,30 forintra, a nagyüzemi felárat 10 fillérről 20 fillérre növelték. A „tojásgyárak” építéséhez egy férőhelyre jutó eddigi 50 forintos hitel helyett 200 forintot ad az állam. Külön kedvezménnyel segítik a lúdtenyésztő szövetkezeteket, illetve háztáji gazdaságokat: az élő lúd kilónkénti felvásárlási ára 22 forint helyett 25 forint, a toll ára 25 százalékkal mága- sabb az eddiginél. A szerződéses libahizlalásra adott takarmánytámogatás egyenkénti adagját 10 kilóról 15 kilóra növelték. A keveset tojó hazai fajták helyett — elsősorban az Alföldön és a Tiszántúlon — négyötszörös tojáshozamú Rajna- menti ludat adnak tenyésztésre. A naposbaromfi-ellátás javításával ugyancsak a tenyésztési kedv fokozását célozzák. Az előirányzat szerint a tavalyi 66 millió helyett az idén 82 millió naposbaromfit kapnak a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok. Ciprusban a londoni értekezletre készülnek NICOSIA. (MTI) Makariosz ciprusi elnök vasárnap találkozott több parlamenti küldöttel és a görög lakosság vezetőivel. Megvitatta velük a szigeten kialakult helyzetet és azt az álláspontot, amelyet a köztársasági kormány a január 15-re tervezett londoni értekezleten elfoglal. A tanácskozás résztvevői helyeselték a Makariosz-kormány- nak a belső helyzet rendezésére tett intézkedéseit és az elnöknek azt a hivatalos nyilatkozatát, hogy a köztársaság kormánya a küszöbönálló londoni értekezleten a garanciális és szövetségi szerződések hatálytalanítására törekszik. A szigetország lakosságának többsége támogatja a Maka- riosz-kormánynak azt az elhatározását, hogy a londoni tanácskozásokon szembeszegül a kulisszák mögötti NATO-intri- kákkal és nem engedi, hogy az értekezleten a nyugati hatalmak Ciprusra kényszerítsék akaratukat. Nkrumah ghanai elnök nyilatkozata a Pravdának MOSZKVA. (TASZSZ) Dr. Kwame Nkrumah ghanai köztársasági elnök a Pravda szerkesztőségének kérésére nyilatkozatot adott a lapnak. A ghanai köztársasági elnök, egyebek mellett, a következőket jelentette ki: Hétéves tervünk fő célja olyan ipari államot felépíteni, amely a maximális lehetőségeket adja a nép jó életéhez, valamint a szocialista gazdaság alapjainak lefektetéséhez Ezt a célt a mezőgazdaság gépesítése, a könnyű- és a nehézipar állandó fejlesztése útján kell elérni. A Szovjetunió és Ghana népei közötti barátság és együttműködés fejlődése a ghanai politika egyik kulcskérdése A mi politikánk ugyanis az el nem kötelezettség és az összes országokkal való barátság politikája — szögezte le Nkrumah.