Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-28 / 22. szám

1964. január 28, kedd 5. oldal Vízen és vízparton Fejlődésünk keresztmetszete Megjelentek a Kossuth Könyvkiadó gondozásában: Fehér Lajos, Fock Jenő és Szirmai István elvtársak gyűj­teményes kötetei. Amint így kucsmásan, csiz­másán, fürge lépteivel végigha­lad a községben, helybeli tsz- gazdának nézné az ismeretlen. Öltözéke, szélcserzett barázdás arcvonásai és a hetykén kunko- rodó, szőkéből deres színűre váltó bajusza parasztembert idéz. Legfeljebb a távolt hu­nyorítva fürkésző tekintete árul­kodik másról. Nagy távolságok­hoz szokhattak ezek a kék sze­rnek. Nagyobbakhoz, mint ami­lyen az uszódi határ. Igaz is. Bognár Gábor mun­kahelye, kenyéradója mintegy negyven esztendeje a község kö­zelében hízelgőn és haragosan tovahömpölygő Duna. Tizenhat éves ifjonc korában jegyezte el magát vele, s vált hűtlenné a falu határához, amely az ő szá­mára csak napszámos munkát, részes aratást, cséplést kínált — soványka bérért. Most, hogy itt ülünk szerény kis otthonában, ahol a tavaly­ról bentmaradt 16 nap szabadságát tölti, homlokáról feljebb tolja a kucs­mát, s szemei más tűzzel csil- ,lógnak, amint a küzdelmes élet­sorsra emlékezik: — Keserves volt régen a ma­gamfajta embernek. Alighogy felcseperedtem, kilátástalanság- nak, béklyónak éreztem a nyolc­vanfilléres, egypengős napszá­mot. A sóderezők? Azok igen! Ök a négy pengőt is megkeres­ték naponta, világot láthattak föl és lefelé a Dunán! Nem so­káig irigykedtem rájuk, hanem közibük álltam. Dereglyére ra­kodtunk. Sódert, téglát, fát szál­lítottunk Szekszárdra, Bajára, ide-oda. Kucsmáját most mélyen a homlokára húzza, mintha a ko­mor emlékek szántotta redőket próbálná leplezni. Dehát régen volt. Idézni, ami volt, már nem is olyan nehéz. Lefelé a Dunán könnyedén úszott a bajai partok felé a megpakolt dereglye, s vele együtt a rakodómunkások. Hanem visz- szafelé, amikor megszabadítot­ták terhétől a hajót, s talics­kájukat tolva — vonatra nem telt — gyalog tették meg az utat Úszódra! Ötvenkét kilomé­tert ... Nyáron sem kicsi távol­ság ez, hát még télen! Akkordbérben jó keresetnek számított a napi négy pengő. Am az érte végzett munka sem volt kevés és könnyű. Nem vé­letlenül futamodtak meg onnan sokan néhány napi ..kóstolgatás” után. Bognár Gábort azonban nem olyan fából faragták. Azok közé tartozott, akiken nem fo­gott ki semmilyen nehézség. A Duna-parti rakodás és hajózás közben érett, edződött kemény­kötésű férfivá. S a családalapí­tás után ilyen terveket kezdett szövögetni: Mi lenne ha egyszer magamnak dolgozhatnék?! Nem sokkal később, 1933-ban a ke­resztkomájával összefogva vá­sároltak — hitelbe — egy 95 tonnás dereglyét. S ahogy kere­sett a hajó, úgy törlesztődött az adósság. Munka jócskán akadt. — A vármegyének dolgoztunk sokat — sorolja emlékeit Gábor bácsi. — Akkoriban épültek környékünkön: Úszódon. Bene­deken, Ordason az utak. Renge­teg követ szállítottunk, raktunk be és ki. »Eles, nagy köveket. Gyakran gondolom azóta is, amikor rajtuk megyek: régi is­merőseim vagytok, ti betyárok! Sok vérem tapad hozzátok!. Hej, hányszor koptatták le a bőrt ujjaink végéről! Mert nem kell ám azt hinni, hogy én olyan „maszek” voltam, aki nem dol­gozott. Éppen úgy húztam a kö­telet, mint azelőtt, amikor a vízfolyással szemben vontattuk a dereglyét. — Ügy bizony! — szól közbe az ágyon felülve Gábor bácsi szívbeteg életepárja. — Volt, amikor engem állítottak a kor­mány mellé, hogy a férfierő a vontatáshoz jusson. Mert ők a partról húzták a kötelet... — Fuvaroztunk mi egészen Rácalmásig, Kulcspusztáig, ami megvan vagy nyolcvan kilomé­ter — folytatja Bognár Gábor. — Visszafelé már gyönyörűség volt. Aztán 1937-ben befelleg­zett. Hajónk a fajszi parton bak­ra állítva várt javításra, amikor a gőzhajózási társaság. Uranus nevű gőzöse leverte, és elsüly- lyedt. Odalett a sok éves verej­tékem gyümölcse. Hároméves perem volt emiatt a társaság­gal. Pedig előre figyelmeztetett a hajózási felügyelő „Ne tegyen egy tapodtat sem. kisember úgysem győzhet az ilyen perben.” Ügy is lett. Nemhogy a káromat nem térí­tették meg, hanem még 600 pen­gő perköltséget is bevasaltak rajtam... S kezdődött újból a sóderolás, az alkalmi munka. Utána éven­te behívták katonának. Utoljára 1944-ben, a hadifogságból csak 1947-ben, Péter—Pál napján tért vissza asszonyához, két kisgyer­mekéhez. Aztán pár évig anyag- ellátó vállalatnál dolgozott se­gédmunkásként, de a szíve a fo­lyóhoz, a hajóhoz húzta. Addig- addig, mígnem 1954-ben a Fo­lyamszabályozó és Kavicskotró Vállalathoz nem került. Most kormányos a hajón. — Húszórai szolgálat alatt két tár­sával váltogatják egymást, s két- háromhetenként térhet haza a családjához. Egyszóval, ez sem a könnyű szolgálatok közé tar­tozik. — A fiatalok hamar megfu­tamodnak tőlünk — gondolko­zik el Gábor bácsi. — Sokall­ják a szolgálatot, nehezedik a munkát. Hiába, ők már mtíshozszoktak. Nem mindegyik a hajós élet szépségeit keresi, hanem azt, mi a nehéz benne. Én meg úgy va­gyok vele, kérem, hogy ez a ha­jó igazán az enyém. Szeretem. Csak egészségesebb lenne az asszony, meg az én szívem is! Nem volna itt semmi baj. De így is, ha letelik a szabadságom, a második otthonomba megyek a dunaújvárosi kikötőbe. A Du­nán erősen zajlik a jég. de a tavaszodást sem várhatjuk tét­lenül. Akad a hajókon jócskán javítanivaló... Néz messzire, kifelé az abla­kon, ahol még köd gomolyog, zúzmarásak a fák, s ahol a Du­na csendes öbleiben uszályok, hajók vesztegelnek a pihenőben. Várják a tavaszt, az olvadást munkára készen — és a kormá­nyost, aki most rájuk gondol el­mélázva uszódi kis otthonában, a családi tűzhely melegénél is. PERNY IRÉN MINDHÁROM kötet szocia­lizmust építő országunknak egyugyanazon időszakát öleli fel: az 1956-os ellenforradalmi konszolidációtól a szocializmus alapjai lerakásának befejezé­séig. Mindhárom munka e tör­ténelmi időszak más-más olda­lát tárja az olvasó elé, s így a 3 kötet együtt tulajdonképpen ennek az időszaknak gazdasági és ideológiai keresztmetszetét adja. Fehér Lajosnak „A szocia­lista mezőgazdaságért” című könyve szocialista fejlődésünk kétségtelenül legjelentősebb po­litikai és gazdasági eredményei­nek: a mezőgazdaság szocialista átszervezésének útját vetíti az olvasó elé. Megmutatja, hogy e fejlődésben elért sikereink for­rása a párt helyes — jobb- és baloldali elhajlásoktól mentes — politikája volt, amely fi­gyelembe vette a mezőgazda­ság szocialista átszervezésének legfőbb lenini követelményeit. Fock Jenőnek „A magyar népgazdaság a szocialista fej­lődés útján” című könyve meg­világítja népgazdaságunk 1956 utáni eredményeit, nehézségeit, valamint a további feladato­kat. A szerző rámutat az ellen- forradalom előtti párt- és gaz­dasági vezetés hibáira, a bajok és nehézségek forrásaira, meg­mutatja a népgazdaság helyze­tét és kulcskérdéseit a tárgyalt időszak egyes állomásain, a he­lyes gazdaságpolitika vonala alapján részletesen ismerteti a továbbhaladás feltételeit a nép­gazdaság különböző ágaiban. MINDKÉT kötet közös érde­kessége, hogy tekintélyes rész­ben tartalmaz olyan beszéde­ket is, amelyek a Központi Bi­zottság ülésein, vagy szűkebb körben, aktívákon hangzottak el, s nyomtatásban még nem jelentek meg. Szirmai István „A kommu­nista eszmék győzelméért” cí­mű kötete ideológiai és kultu­rális kérdésekkel foglalkozik. Értékeli az értelmiség szerepét az ellenforradalmi időkben, le­leplezi az ezzel kapcsolatos helytelen és ellenséges elkép­zeléseket. Marxista magyará­zatot kapunk a könyvből több, azóta is sokat vitatott aktuális ideológiai kérdésre, mint pél­dául a pártosság és a moder­nizmus az alkotómúnkában, a művészetben s elsősorban az irodalomban. E kérdéseket nem­csak elvi síkon, hanem az al­kotók gyakorlati munkájával kapcsolatbein is elemzi a szerző. A kötet tartalmazza Szirmai István elvtársnak az eszmei offenzíváról szóló nagy jelentő­ségű előadását. V. V. Februárban: szóbeli verseny Az MSZBT, a Művelődésügyi Minisztérium közoktatásügyi fő­osztálya, az Országos Pedagógiai Intézet, a KISZ és az Üttörő- szövetség az idei évben orosz nyelvből szóbeli versenyt ren­dez az általános iskolák 8. osz­tályos, továbbá a középiskolák 3. és 4. osztályos tanulóinak. Az első fordulót mindenütt február 15-ig bonyolítják le, a második fordulóra pedig március első hetében kerül sor. Az általános iskolai megyei (Budapesten körzeti) versenyek győztesei jutalmul ingyenes nyári táborozáson vesznek részt. A középiskolai országos verseny győzteseinek díja: utazás a Szovjetunióba. A vetélkedés helyezettjei tárgy- és könyv- jutalmat, dicsérő oklevelet kap­nak. A kiírás szerint a legki­válóbb eredményt elért tanulók szaktanárait a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság ugyancsak szovjetunióbeli jutalomüdüléssel díjazza. (MTI) Mezei András és Keres Emil Kecskeméten „Gyors az idő nagy centrifugája, pördül a földgömb, nincs pihenő most, visszaremegés, s hátul a sorban mért kullog a tegnapi első, bár nem lassult meg a lépte, mi történt?” A kiváló fiatal kommunista költő, Mezei András Múlan­dóság sebei című új kötetében olvashatjuk a fenti elgondol­koztató sorokat. Erős közéleti szenvedélyesség, s modem köl­tői eszközök mind határozot­tabb birtokbavétele, ezek a városunkban is jól ismert poétának legjellemzőbb je­gyei. Űjabb■ kecskeméti látogatá­sára elkíséri Keres Emil, a Thália Színház igazgatója, el­ismert előadóművész. A ma este 6 órakor a Cifra­palotában tartandó irodalmi est és vita iránt máris nagy az érdeklődés. NÉPVISELET — Nézd, a Maris milyen remek jelmezben jött el a bálra! 8. Haf-íang, fái a feje Csaknem két órát töltöttek az utcán. Ki kellett lépni, mert hideg volt. Jó hosszú utat tet­tek meg. Ott váltak el, ahol találkoztak, a hatos megálló­jánál. Gabi elment, s Bajkai akkor még nem is sejtette: az isme­retlen, akivel találkozott, Sal- lai Imre volt. Propper Sándor és Szeder Fe­renc képviselők vezették a fő­ispánhoz bejelentett népes cso­portot. A szociáldemokraták nem akarták, hogy tovább csök­kenjen befolyásuk Pest kör­nyékén. Hetekig ostromolták Preszlyt. míg nagy nehezen kö­télnek állt, vállalkozott rá, hogy felvezeti a küldöttséget a miniszterelnökhöz. A főispán őnvtelen-kelletlen elmondta Károlvi Gyulának: a Pest me­gyei hatóságok fél millió pen­gőt fizettek be a kormány pénztárába az ínségakcióra, de a vármegye ennek ' csak egy töredékét kapta vissza a rá­szorulók segélyezésére. Bajkai megropogtatta a hosz- szú utazástól megfáradt dere­kát, amikor a küldöttség tapasz­talatait elmondta Zolinak. — De ezt hagyjuk most — legyintett. — Hol a barátod a Fémlemeziparból? — Ne is kérdezd — vont vál­lat fanyar képpel Beke Zoli. — Beleesett egy kis szőke tün­dérbe. Valahol szórakozik. Nem tudom, mi üthetett bele. Meg­mondtam neki, ne járjon a bur- zsujok köré. Valamiféle iparos­köri bálba ment. De hát Ba- danti azt mondta neki, nincs abban semmi. Szerinte nyu­godtan elmehet. Elméletileg is alátámasztotta: egyszer-egyszer ilyen helyre is eljárhatsz, leg­alább eltereled magadról a gyanút... Valami ilyesmivel bocsátotta útjára. Ha ez kell neki szeminárium helyett, hát csak menjen ... — Találkoznom kellett volna vele — dörmögte Bajkai — No, nem baj, majd megkeresem, — Maradsz? — kérdezte Zoli. — Nem — Bajkai az órájára nézett —» máris mennem kell. Csak benéztem. Azzal a gye­rekkel akartam beszélni. No, majd máskor. Bajkai elment: volt még egy megbeszélt találkozója ezen az estén. Egy Pista nevű „sajtos” várt rá a Csata utcában, hogy ellássa „hadianyaggal” a követ­kező napokra. A Pálma kávéház szomszédos alkóvos szobájából vidám mu­latozás zaja szűrődött be. Han­gos dobogással járták odaát a divatos táncokat. A zsivajt túl­harsogta az éles férfihang: — Még egyszer tedd fel, Csú- rikám! A nyekergő hangú grama- fon újra kezdte: Hai tang, fáj a háta, Hai tang, fáj a lába, Hai tang, fáj a válla, ugye? Hai tang, fáj a feje, Hai tang, fáj a szeme, Hai tang, fáj a füle, ugye? Fáj a lába/ háta, mája, Válla, szája, ája, bája.... A hátsó helyiségben letele­pedett vendégeket nem zavarta a ricsaj. Valósággal örültek neki. A hangzavar sűrű füg­gönyt vont a szemináriumozók és minden nem kívánatos hall­gató közé. A Természetbarátok Turista Egyesületének angyalföldi cso- nortja bérelte a szobát az esti órákban. A kávés ném sejtette, hogy politikai tanfolyamokat tartanak a helyiségben. Azt gondolta, a szokásos baráti ösz- szejövetelüket tartják, s Cziráki Józsi a Vasas Szakszervezettől — őt személyesen ismerte — a legközelebbi túra programjáról beszél odabent társainak. Kü­lönben nem is nagyon érde­kelte a tulajdonost, hogy mi folyik a különteremben. Neki az volta fontos, hogy hónap elején a hiánytalanul kézhez kapja a kialkudott bért. Az egybegyűltek — lehettek vagy negyvenen — viszonylag biztonságban érezték magukat. Már hónapok óta itt tartották a szemináriumot, még sose tör­tént baj. — Csukd be az ajttó, Erzsi, az ember a szavát sem érti. Cziráki harmincöt év körüli vasmunkás volt. Mosolygós, kék szeme, enyhén hullámos, gesz­tenyebarna haja, magas hom­loka rokonszenvessé tette az arcát. Az izmos, közepes ter­metű, széles vállú férfi ráha­jolt az asztalra, ö szervezte a tanulást. Tudták róla, hogy évekkel előbb, megalakuláskor egyik odaadó embere volt az MSZMP- nek. Sokszor meghurcolták, de tartotta ma^át. Régi angyal­földi vasascsalád fia volt, ap­jával (szolgált tizenkilencben a Vörös Hadseregben. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom