Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-29 / 303. szám
1963. december 29, vasárnap S. oldal Nem as úttörők dolga A POLITIKAI könyvnapok eddigi sikere azt bizonyítja, hogy ahol a pártszervezetek megértették jelentőségét, azt a segítséget, amit az ideológiai neveléshez ad, ott nem várt eredményeket lehet elérni. A soltvadkerti pártszervezet vezetősége az előző évben is megszervezett könyvnapok tapasztalataiból kiindulva körültekintően készítette elő az ideit. Kiállítást rendeztek a Kossuth kiadványaiból, ünnepélyes megnyitót tartottak és ismertették a könyvnapok célját, mielőtt megkezdték a könyvvásárt. Eredmény: a kiküldött 7000 forint értékű könyv több mint fele az első napokban gazdára talált. Elismerésre méltó munkát végzett a fülöpszállási és a szalk- szentmártoni pártszervezet is. Mindkét községben a kiküldött háromezer forint értékű politikai kiadványt három-négy nap alatt megvásárolta a lakosság. SOROLHATNÁNK tovább is a jó példákat. Jó eredményekkel jeleskedett a Bajai Fehérneműgyár, a Kecskeméti Zománcipari Művek pártszervezete és a kerekegyházi községi pártszervezet is. Sajnos, azonban nem mindenütt ismerték fel a politikai könyvnapok jelentőségét, s a pártszervezetek helyenként igyekeztek átruházni a feladatokat másokra. Kecelen az úttörőkre bízták a terjesztést, és kiállítást is csak az úttörőházban rendeztek. Orgoványon pedig a könyvnapi anyagot a tanyai iskolákba akarták kiküldeni, holott ez a nem csekély mennyiség a község lakossága számára és a várható igényeknek megfelelően lett leküldve. Természetesen nem állítjuk, hogy az ifjúság segítségére nincs szükség. Ellenkezőleg, a Kossuth Kiadó javasolta, hogy kapcsolódjanak be a munkába a KISZ- szervezetek is. Az úttörőpajtásoktól azonban, bármilyen lelkesnek bizonyulnak is a terjesztésben, politikai munkát nem várhatunk. Jó az is, ha a politikai könyvek eljutnak a tanyavilág lakóihoz, a helyi pártszervezet azonban ne igyekezzen az egész munkát áthárítani a tanyai pedagógusokra. MINDENKÉPPEN helytelen tehát, ha a pártszervezet kiadja a kezéből a politikai könyvnapok szervezését. Segítséget igénybe vehet és kell is, hogy igénybe vegyen. De a munka javát teljes felelősséggel magának kell vállalnia. Különben nemcsak a várt anyagi eredmény marad el, hanem — ami sokkal nagyobb hiba — a politikai hatás is. Mészáros János Nyolc év a művészet szolgálatában Az esztétikai nevelés, ízlésfejlesztés egyik leghatékonyabb segítője a nyolc évvel ezelőtt létrehozott Képcsarnok Vállalat. Megalakulása óta a vállalat széles fővárosi és vidéki bolthálózatot épített ki. Budapesten jelenleg 11 fióküzlet és négy bemutatószalon várja a művészetbarátokat, a legnagyobb vidéki városokban 12 helyen vásárolhatnak különböző művészeti alkotásokat az érdeklődők. örvendetesen megnőtt a képzőművészeti alkotásokat és ipar- művészeti tárgyakat vásárlók száma. A Képcsarnok Vállalat működésének kezdete, 1955 óta kereken kétszázezren vásároltak. 10 000-re tehető azoknak a száma, akiket úgynevezett vevő törzsgárdának” lehet tekinteni. Míg a Képcsarnok megalakulásakor az évi forgalom mintegy 28 millió forint volt, 1963- ban már meghaladta a 61 millió forintot. Új kubai játékfilm A kubai forradalom győzelmének ötödik évfordulója alkalmából december 30-án mutatják be a „Kubai történetek’ című egész estét betöltő játékfilmet. A film, amelyet Tomas Gutierez rendezett, három történetből áll. Az első részben bemutatják a Batista diktatúrája alatt szenvedő nép életét, majd pedig megelevenednek a filmszalagon azok a forradalmi események, amelyek új korszakot nyitottak a kubai nép történelmében. VILLANYOLTÁS ELŐTT... — Lángos lesz vacsorára — árulkodnak a folyosón terjengő illatok, és a lányok már alig várják, hogy csillapíthassák étvágyukat. A bőséges és az utolsó morzsáig eltüntetett vacsora után jókedvtől hangos a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikum Diákotthona. — A diákkotthon 125 tanulónak nyújt szállást — mondja Major Rózsa vezető — fél 2-ig tart a tanítás, délután 4-ig kapnak kimenőt, ezután kezdődik a szilencium — csendes tanulás, — majd vacsora után a tanulócsoportok kikérdezése, végül szabad foglalkozás következik. Az esti program nagyon változatos. Sokan olvassák az ifjúsági és tanári könyvtárból kölcsönzött könyveket, előadásokat hallgatnak, kézimunkáznak — a növendékek készítették társadalmi munkában a hálókat és a klubszobát díszítő keresztszemes, mezőségi írásos hímzéseket — vagy szavalóversenyt rendeznek. A klubszobában magnetofon szolgáltat tánczenét. Ma este — kivételesen — működik. „Nagyon megbízhatatlan — harsog kórusban a panasz — de nélküle mégsem menne sokra a modern táncfolyam.” Mert ilyen is van. Persze a lányok nem annyira tanulják, inkább tanítják a táncokat. — Színházba és hangversenyekre is járunk — hangzik innen is, onnan is — minden osztály váltott bérletet. Aztán a művelődési ház irodalmi estjeire ... — Meg moziba ... — A Párbeszédről ankétot tartottunk —, mondja a legbeszédesebb, Ocsovai Lídia — még az üzemin is vitatkoztunk róla. Mi nem tudtuk megérteni Judi- tot, bár az egyik bácsi azt mondta, az életben minden előSágl Mária és Ván Erzsébet IV. osztályosok a diákotthon számára készítenek hímzéseket. (Pásztor Zoltán’ felv.) kis tiszttás az erdészlakkal. Gerendákból készült, a tetején pala. ablakaibari muskátli. — Jöjjenek, be fogom mutatni idomított állataimat meg a vadászsólyrnomat — hívta a csoportot Járfás. — Persze csak akkor, ha akarják ... De még be sem fejezte a mondatot, amikor a ház mögül egy őzike szaladt oda hozzá. Mint egy kiskutya, a hátsó lábaira állt. Mellső patáival nekitámaszkodott az erdésznek. Orrát beledugta Járfás nadrágzsebébe, és valamit keresett; — Szereti a cukrot — mondta az erdész. Megsimogatta az őzike fejét, aztán elővett egy szem kockacukrot, és odaadta neki. Az őzike vidáman ropogtatta az édességet. Éva, s még néhányan odamerészkedtek a rozsdabarna szőrű kis állathoz. — A legszívesebben leheve- rednék erre a nagyszerű, zöld szőnyegre — mondta Pálos az erdésznek. — Egész nyugodtan, tanár úr... Lehet... Telepedjenek csak le. mindjárt hozom a többi állatomat is ... Láttak már idomított galambot? — Nem! — hangzott kórusban a válasz. — Tubi-tubi-tubi! .. — kiáltott Járfás egészen különös, tur- békoló hangon. Egyszerre vagy tíz-tizenöt galamb röppent elő a ház mögül. Rászálltak az erdész vállára, fejére, kinyújtott karjára. Mindegyiket elhessegette. s csak azt tartotta magánál, amelyik a mutatóujjára repült. — Bukfencet! — suttogta pa- rancsolóan a galambnak. De a madár nem mozdult, csak sandán nézett a gazdájára. — Bukfencet! — ismételte Járfás. A galamb ekkor egy félmé- temyire felröppent, megfordult a levegőben, zuhant > néhány centit, s anélkül, hogy szárnyait egyszer is meglibbentette volna, visszahuppant az erdész uj- jára. A kirándulókból akaratlanul is kitört a csodálkozás. Felcsattant a taps. Az erdész még egyszer produkáltatni akarta a madarat. — Bukfencet! A madár ezúttal azonban megint nem teljesítette gazdája parancsát. Járfás még egyszer elismételte a parancsszót, de a galamb nem mozdult. Járfás mentegetőzött, s megcsókolta a galamb csőrét. — Ügy látszik, most rossz kedve van ... Jöjjenek . .. Vagy inkább majd idehozom én a medvebocsot... — mondta, s megindult az épület mögé. Éva nagyon szerette a kis állatokat, sohasem látott még eleven medvebocsot. ezért az erdész után sietett. Kíváncsi volt, hol lakik, mit eszik a kis állat. .. Járfás már befordult az épület sarkánál, és nem vette észre a közeledő lányt. Éva lábai gyökeret vertek a látványtól. Járfás ugyanis, konyákig érő bőrkesztyűben, éppen vadászsólymát röppentette az idomított galamb után. A sólyom rácsapott a kis állatra, s pillanatok alatt széttépte. — Rusnya dög! — mormogta félhangosan Járfás. — Mit csinált? — kérdezte csodákozva és megrettenve a lány. — öreg volt már, úgyis ki kellett irtani, mert az ilyentől csak korcs utódok jönnek — válaszolta kissé meglepődve Járfás. — Jöjjön, megmutatom a kis bocsot... Egy nagy ketrechez mentek, amelynek egyik lábához hosz- szú lánc volt kötve. — Cuki! — szólt Járfás, s néhány pillanat múlva egy kis szőrcsomó gurult elő a ketrec hűs árnyékából. Amikor meglátta gazdáját, akkorát ugrott örömében, hogy hangosan megcsörrent a lánc. Az erdész ismét egy szem kockacukrot halászott elő, aztán magasból a bocs szájába ejtette. — Jaj, de édes! — sikított fel Éva, s máris ölébe kapta a kis medvegyereket. — Vigyázzon, piszkos .. . Nem szeret mosdani... Éva azonban nem tette le. Kérte az erdészt, hogy vegye le a nyakáról az örvet, majd ő kiviszi a többiekhez. Járfás teljesítette a lány kérését, aztán bement a házba. Miközben ők a kis medvével játszottak, Járfás szétvagdosta a vaddisznót, kifejtette az agyarát, aztán néhány kilós csomagokat csinált, és szétosztotta a csoport tagjai között. — Nem éhes senki? — kérdezte a társaságtól. — Nem, inkább ha egy kis vizet kaphatnánk — mondta Sipos. — A forrás itt van a közelben, mindjárt jövök ... Amikor Járfás elment, az őrnagy odasétált a faházikó ablakához. Bekukkantott. A szobában kényelmes bútorok, a falon szarvasagancsok, mindegyik alatt egy-egy csoportkép, nyilván akkor készültek, amikor a díszes példányokat elejtették. Az ajtó mellett egy asztalkán telefon. Az ágy bevetetlenül fehérük . .. Pálos visszasétált a többiekhez Leült, levetette a szemüvegét, megtörölgette. Még mindig a kis medveboccsal játszadoztak ... Az őrnagy szeme hirtelen megakadt valamin. Az egyik német vadász ott hasalt előtte, talppal feléje. Feltűnt neki a cipője formája. Hát ez meg hogyan lehetséges? Kísértetiesen hasonlít arra, amelyet a jelzőpor kimutatott. Csak nem? Ez aztán a szép figura! Nyugatnémet vadász lenne a B. 26-os? És éppen Kurt Müller? Vagy ő rosszul emlékszik a cipő formájára? Ide kell hívnia Liszkait is, hogy ellenőrizze!... (Folytatjuk.) fordulhat. Az ő felesége is ha- ;onló válságokkal küzdött... — Az nem mérvadó — kiabálnak a többiek és máris feltámadnak a nemrég elcsitult Vila hullámai. Mindent megbeszélnek, mindenről kicserélik a véleményüket. Munkáról, életről, filmekről és — érthető — még a szerelemről is. Okosan, talpraesetten — nyitott szemű fiatalok módján. És a hasznosan eltöltött nap egészséges örömével hajtják álomra fejüket este fél 10-kor, amikor az elcsendesült épületben sorra leoltják a villanyt.., Képek és képlátók A hivatásos mű bírálat : “ az egészen más — ez a néhány sor a vendégek, a tárlatlátogatók hangjából csendít, vagy kondit meg egy-két akkordot. Ismerem Bozsó János képeit, gazdag műterme nemegyszer volt kecskeméti műélvezeteim egyik legfontosabb helye, de elmélyültebben, szinte lélegzet nélkül, úgy, mint ahogy az az idős, egyszerű, paraszti küllemű asszony teszi, akit most megszólítok — ennyi örömmel talán még magam se tudnám üdvözölni ezt a kiállítást. Azt mondja: — Tanyai vagyok. Mindig szerettem nézni a mezőt, a fákat, a házakat, azt a sok gyönyörűséget, amit az én világom olyan sokszor, olyan gazdagon mutatott nekem. Az a sokféle szépség most itt mind együtt van előttem! Másfél órája nézem ezt, de nem tudok belelni vele ... S először a „Szőlős kunyhók” című megragadó piktor- műre mutat, azután az „Al- föld”-re, majd az „Izsáki uccá”-ra, a „Cigány sor”-ra — s (milyen érdekes!) csak végül a pompázatos, a sztár „Szelidi tó”-ra. 1/ an-e műértő, aki kü- ' lönben tudna válogatni ? A „Bugaci út” előtt nyugdíjas öreg néptanító ismerősünk áll. Nézi közelről, nézi távolról, azután jobbról, balról. Megmondja: — Ez az egyik, amiben nagyon tudok gyönyörködni. Ez az én testvérem, vagy talán inkább magam vagyok ez a kép. Olyan a lelkülete, mint az enyém: néptelen, elhagyatott... A másik meg ez ni: a „Reggel”. Ez se duská- lódik színekben, mint amaz sem — s mint ahogy már én sem. Mégis, ez a mi szívtelenségünk ad még ragyogóbb színeket az életnek: az enyém a fiatalságnak, a jövőnek —, ezek az én testvérképeim pedig, ellentétükkel, Bozsó János tavaszi, nyári pompájú, százszínű napfényes vásznainak... E zek után még talán leírhatom a magam szerény látását is: Bozsó János par excellence „festő”: a dolgok lényegét, karakterét és hangulatát mindenekfölötl színekkel, a színek erejével és finomságával, mélységével és könnyedségével mutatja meg vásznain. Rutinja nem túltengő, de látása gyors, frappáns — s talán éppen ezért tisztán reális: pillanatra se szakad el a valóságtól s annak művészi mása az ő szép, értelmes és erős hatású festői * igazmondása. Talán éppen az ilyen művészet az, amely alkalmas a közönség kinevelésére is a giccskul- tuszból. Sőt alkalmasnak mutatkozik a sznobok kinevelésére is — az értelmetlenségek kultuszából. Simonka György
