Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-29 / 303. szám
Ismét ifj. Virág!) Ferenc nyerte az Aranyhomok Kupát A Kecskeméti Városi Sakkszövetség karácsony első napján rendezte meg Kecskeméten az Aranyhomok Kupa hagyományos sakkversenyt. Ez a villámverseny mindig érdekes és a sakkozás hívei által kedvelt versenyszám volt. Gyors helyzet- felismerést és különös képességeket kíván, mert a versenyzőknek mindössze 5—5 perc játékidő áll rendelkezésükre. Az Aranyhomok Kupát ez évben is, most már másodszor Ifj. Virágh Ferenc mesterjelölt nyerte meg 11 ponttal. 2. Balázs 10,5 ponttal, 3—4. Gimes és Mihályi 8,5—8,5 ponttal, 5. Czár 8, 6. Dudás 7,5 ponttal. Tornászaink sikere Kiskunhalason Az ország egyik legrégebbi iskolája a Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium. Most ünnepli háromszáz éves jubileumát. Jubileumi műsorának keretében az elmúlt vasárnap nagyszabású középiskolás tornaversenyt rendezett, amelyen az ország legkiválóbb középiskolás tornászai vettek részt. A Kiskunhalason megrendezett versenyen ritkán látott, színvonalas versenyben gyönyörködött a nagyszámú közönség. Maga a verseny hatalmas sikert hozott megyénk tornászsportjának, mert mind az egyéniben, mind a csapatversenyben a Kecskeméti Katona József Gimnázium tornászai diadalmaskodtak, míg a rendező halasi gimnázium versenyzői a csapatban másodikok lettek és az egyéniben is szereztek egy negyedik és egy ötödik helyet. Az egyéni versenyben nagy küzdelmet vívott a kecskeméti Palkó és a pécsi Metzing és Bajomi. Végeredményben a kitűnő kecskeméti Palkó (Katona József Gimnázium) 111,9 ponttal lett első. További sorrend: 2. Metzing (Pécsi Nagy Lajos G.) 111,1, 3. Bajomi (Pécsi Nagy Lajos G.) 110,5, 4. Kiss (Kiskun halasi Szilády Áron G.) 106,5 5—6. Kelemen (Bp. Kandó K Techn.) és Sellyéi (K. Szilády Á. G.) 106,4 pont. A csapatversenyben az első három 'gimnázium között erős SZÖVEG,- RflJZ: KOVÁCS SÁNDOR harc alakult ki, s végül is az első helyre a Kecskeméti Katona József Gimnázium került 275,4 ponttal, 2. Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium 274,2, 3. Pécsi Nagy Lajos Gimnázium 272,5, 4. Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnázium 268,2, 5. Szegedi Vasútforgalmi Technikum 267,2, 6. Szegedi Erdészeti Technikum 265,7. A verseny eredménye megyénk tornászsportjának fejlettségét mutatja. Bemutatjuk a világba noki zónaverseny résztvevőit WOLFGANG P1ETZSCH nemzetközi mester. Német Demokratikus Köztársaság. 1930-ban született, s 1961-ben lett nemzetközi mester. Német bajnokságot 1960-ban és 1962- ben nyert. 1952 óta rendszeresen szerepel az NDK olimpiai sakkcsapatában. Pietzsch nemzetközi mester személyében régi ismerősünket köszönthetjük. A magyar nagymestereken kívül ő az egyetlen a zónaverseny résztvevői közül, aki már járt Kecskeméten. Az 1962 júliusában megrendezett Asztalos Lajos emlékversenyen részt vett és szép sikerrel is szerepelt. Egyike volt a verseny díjasainak, mert 8 ponttal a nyolcadik helyen végzett. Egyedül ült az öltözőben. “ I^assú mozdulatokkal vette le a cipőt. Lehúzta a sportszárat és lecsavarta a bokaszalagot. Aztán kibújt a mezből. Fehér, piros csíkokkal. A régi, a megszokott. Fáradtan legyintett, csak úgy önmagának. Eszébe jutott minden, amit sok-sok év alatt élt át a pályán ... ... Elemista kölyök volt, amikor rúgni kezdte a rongy- labdát a vásártéren. Sokan jártak oda, kora délutántól késő estig hangos volt a környék. Néha elkóborolt a sporttelep felé, és a deszka hasadékain át nézte a nagyok játékát a zöld fü- vön. Számára az ígéret földjén. Bőrszeges cipő, igazi labda, /hatalmas kapu .. . Mind, mind elérhetetlennek tűnt akkor még számára. Azután az iskolaudvaron játszott. Végeérhetetlen csaták, betört ablakok —, s atyai pofonok. Később egy kölyöktoborzáson jelentkezett. Hatalmas, foltos mezt kapott, lötyögött rajta a nadrág is, a cipőkben alig tudta a lábát emelni. A próbajáték után a nagy csapat intézője mosolyogva simogatta meg gubancos haját: „Jól van öcsi, ha nem bízod el magad, lesz valami belőled.” S az „öcsi” rajtaragadt, fi ondolataiból a cingár ••• " kis szélső zökkentette ki. Bejött és megkérdezte: „Öcsi bácsi nem zuhanyozik?” „Majd később.” — felelte ő. ... Az „Ifi II”-ben majd az „Ifi I”-ben játszott. Nem volt kiemelkedő játékos, de az utolsó se. Mindig fegyelmezett volt a pályán, az edzőjének szót fogadott és az ellenfelet becsülte. Ha biztatták a lelátóról, csak eny- nyit hallott: . . . csiiii!. . . csiii!”... Apja is megbékélt a gondolattal, hogy fia minden szabad idejét a sportpályán tölti. Annak örült a legjobban, hogy most már nem a saját cipőjét rúgja szét. A tanulással sem volt baj. A matematika és a futball megfértek egymással. Tizenhét éves lehetett, amikor egy vasárnap délelőtt az edző elment a lakásukra, ha jól emlékszik, a latin prepozíciókat magolta éppen. „Kovács lesérült, délután te játszol helyette. Készülj, légy nyugodt, ne idegeskedj, és ne nagyon ebédelj be. Fél négykor kint legyél...” Nem tudott ebédelni, hiába noszogatta anyja. Korábban ment ki a pályára, és csak azért nem szívta egymásután a cigarettákat, mert akkor még nem dohányzott. A kezdő rúgást ő végezte a „nagy Kovács” helyett. Azután hajtani kezdett. Okosan, higgadtan, éppen úgy mint az ifiben szokta meg. Felelősségérzete nagyobb volt mint a lámpaláza. Egy labdát levett, kifordult, és ballal.úgy lőtte rá húsz méterről, hogy az éppen csak befért a léc alá. Taps zúgott, a melléből megkönnyebbülés szakadt fel. Szünetben az edzője megdicsérte, és piros arccal, zúgó fejjel fogadta az öreg játékosok vállveregetését. Mintha a citrom is édesebb lett volna. A második félidőben okosan lassított, tartalékolta erejét, és 3:1 után úgy osztogatott, mintha örökké a nagyok között játszott volna. Sarokrúgás ... — száll a labda befelé, magasan... — gondolkozott ... — azután felment A búcsú a levegőbe, s fejéről a kapuba vágódott a második gólja... 4:1. Taps. Három hosszú sípszó. Vége. Hát így kezdődött... Végleg az egyben maradt. ... Átment a zuhanyozóba. T át'sai öltözni indultak, és * ő ismét egyedül maradt a párás levegőben. Beszappanozta magát, és hallgatta a gőz játékát a fűtőtestben. ... Sok, sok mérkőzés. Győztes és vesztes küzdelmek, gólok és keservesen kiharcolt döntetlenek. Vidám és nyomott hangulatú vacsorák a mérkőzések után, ha győztek vagy kikaptak. Az utazások felejthetetlen emlékei. a tapsoló és fütyülő, de mindig kiismerhetetlen közönség. Nagy akarások és sikertelenségek. Az idő rohant. Új társak, új vezetők váltották egymást a csapatban, ő azonban maradt. Hol elől, hol hátul játszott, olthatat- lan és örök szerelemmel kergette a labdát. ... A párafüggönyön át a tükörbe nézett. Harminchét év, — és ez volt az utolsó mérkőzése. Nem, még nem jelentette be, — majd — később . .. Egy vidéki mérkőzésen lábát törte. Két hónapig bicegett, botra támaszkodva járt. Fájó szívvel nézte az oldalvonal mellől a többiek játékát. Azután meggyógyult, s óvatos, féltő mozdulatokkal -kezdte el ismét a játékot. Soha nem lett már a régi. Valami mindig visszatartotta, kerülte az összecsapásokat. Félt. Nem bízott önmagában, s a lábában sem. Sajnálták, és ez fájt. Kimaradt az első csapatból. Pár mérkőzést játszott még a kettőben, majd bejelentette, hogy abbahagyja. Kicsit marasztalták, vigasztalták, azután tudomásul vették. Elment. Három évig nem húzott fut- ballcipőt a lábára, és a klubházat is elkerülte. Egy ideig hívták és várták az összejöveteleken, de ő nem ment. A seb túl mély és friss volt még. Az emberek, akik azelőtt előre köszöntek neki az utcán, közömbös arccal mentek el mellette, és egész egyszerűen vették tudomásul, hogy Öcsi — mert harminckét éves korában is Öcsi maradt — nincs már a pályán. > eményen dörzsölte bő- • • • l\ rgt a törülközővel. Egy gúnyos fintor a tükör felé. Bement az öltözőbe. A fiatalok jókedvű lármája úgy folyta körül, mint valami ünnepi majális. .. .Aztán egy kis csapathoz hívták. Kedvesen és barátságosan. Kis szabadkozás után csöndes örömmel ment. Harmincöt éves volt, és úgy fogta össze a fiatal csapatot, mint apa a csintalan gyerekeit. Szerették, megbecsülték, és szavának súlya volt. Jól érezte magát. A kis csapat lassan kúszott felfelé a tabellán, s az sem zavarta, hogy már nem ezrek, hanem csak százak látják játékát. Rutint, technikát és új színt, új elgondolást vitt a csapat .játékába. A bajnokságban szerzett 48 gól közül huszonhetet ő rúgott, és a bajnokságot is megnyerték. Egy osztállyal kerültek feljebb. A régi ismerősök meg-megszó- lítottak az utcán, vagy a presz- szóban, s mosolyogva gratuláltak egy-egy siker után. Elhárított magától mindent, belül volt boldog. gonddal öltözködött, mint ” mindig. Cipőjét megtörölte egy száraz mezben, csomóra kötötte nyakkendőjét,' és fésülni kezdte nedves-ezüstös haját. Az utolsó volt, tovább nincs — gondolta. Rágyújtott, leült a keskeny padrá. Szerelését valaki már összecsomagolta, és betette a sportzsákba. Mindig így szokták. Udvariasak voltak a kedves kölykök. Szétnézett az öltözőben. — Az utolsó társai..., húszévesek ... A vékony, hosszú kapus,' — a mokány, fekete hátvéd, a szélvészgyors, cingár szélső, a nagy testű, lomha összekötő, — és ő — az öreg... A harminchét, éves. mindannyiuk apja... — a „nagy öcsi bácsi”. Nincs tovább, nem lehet tovább. Érzi, már lassú, nehezen fordul, s az utolsó harminc percet sem bírja. Sportszíve van, és az orvos is méltatlankodik emiatt. „Gyerekek” ... kezdi. — és hangja fátyolos: „Ez volt az utolsó meccsem, nem játszom többé. Köszönök nektek mindent, de az én időm is eljött és be kell fejezni.” Körülfogták szorosan, hangtalanul. Egy-egy kéz tévedt a vállára. Hátul, az öltöző sarkában valaki zavartan fújta az orrát. A cingár, szőke kis szélső szólalt meg csupán: „Köszönjük, Öcsi bácsi!” Kiindult az öltözőből, elment az alapvonalig és a kapufák felé nézett. Szórakozottan rugdosott egy göröngyöt a lábával, és új cigarettára gyújtott. Paksy István A KÉT HAJÓ S3. NAPJA HÉR, HOGY ÚTON KAN AZ INDIAI ÓCEÁNON a disco ven y meg érkézése után. HORGONYT EEISZEONI! HÁNY- AZ INDIAI OCEAN, 46° DÉU SZÉLES SÉG! POWTORIAKAT BEVONNI ! FORDULJUNK A LEGMAGASABB HEGYCSÚCS IRÁNYÁBA!
