Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-23 / 300. szám
December 29-én kapcsolják be Kecskeméten az új Dominó-rendszerű vasúti biztosítóberendezést December 29-én kapcsolják be a kecskeméti MÁV-vasút- állomás Dominó-rendszerű biztosító berendezését. A MÁV Távközlő- és Biztosítóberendezés Építési Főnöksége történetében nem fordult még elő, hogy ilyen rövid idő alatt építsenek meg bonyolult berendezéseket. Október közepe táján kezdődött a szerelés, és ma már mind a forgalmi irodában elhelyezett vezérlőasztalon, mind a jelfogóterem vezetékein az utolsó áramköri próbákat végzik. Éjjel-nappal folyik a munka. Fiatal építésvezető, Földi Illés irányítja a rendkívül nagy pontosságot igénylő szereléseket, próbákat. Ez az első önálló munkája, miután hasonló létesítmények — mint legutóbb a komáromi is volt — üzembe helyezésénél igen eredményesen működött közre. Jó szervezőkészséggel, szerény emberi magatartásával teremtett gyümölcsöző kapcsolatokat a különböző szolgálati ágak között, így adott és nyújt most is lelkes segítséget a kivitelező műszaki és végrehajtó szolgálatnak a helyi forgalom, a pályafenntartás és a többi társszolgálat. Jelen van a munkálatoknál és részt vesz az irányításban Szathmári Zoltán, a MÁV Vas- j úttervező V. képviselője, a berendezés tervezője. A gyors tempójú munkára azért is került sor, mert a pályaudvar vágányrendezése következtében — az előző évben elkészült berendezéstervet módosítani kellett — s ez sok időt elvett a gyakorlati megvalósításig. A berendezés egységeit a telefongyár készítette. A következőkben azoknak a csoportvezetőknek, munkásoknak a nevét soroljuk fel, akikkel az üzemi próbák alkalmával a forgalmi irodában, vagy a jelfogóteremben találkoztunk. Vezetékek, kábelek tömegét kötik, áramköröket vizsgálnak, váltókat kapcsolnak próbaüzemelésre, hogy 29-én tökéletesen működjék a nálunk alkalmazott legkorszerűbb biztosítóberendezés. Frunyó Miklós, Máthé Józsefné, Nagy János, Kecskés József, Hegedűs Mihály, Kon- dats András. Földi Endre, Szabó Imre, Tóth József és rajtuk kívül sok kábel-, jelző-, belső és külső szerelő tevékenykedik még dicséretre méltó igyekezettel a modem létesítmény üzembe helyezésén, amely önműködően biztosítja a vonat- szerelvények balesetmentes irányítását, mozgatását. Uj biztosítási formát vezet be január elsejével az Állami Biztositó Az Állami Biztosító korszerű, új biztosítási formát dolgozott ki üzemi dolgozók részére, amely egyesíti az élet- és balesetbiztosítást, és díját, valamint szolgáltatásait a biztosított életkorától és munkakörétől függetlenül, egységesen állapították meg. A biztosításban résztvevő üzemi dolgozók csoportot alakítanak, és az egységes alapszabály szerint intézőbizottságot választanak, amely hivatva lesz a tagok biztosítási ügyeit intézni, szociális segélyt kiutalni a rendelkezésre álló kereten belül. A csoportos élet- és baleset- biztosításnak négy változata van. Havi 15 forint tagdíj ellenében az elhunyt tag hozzátartozója — aktív munkaviszony fennállása esetén — 10 ezer forint, egyébként háromezer forint térítésben részesül. Baleset következtében beálló halál esetén 25 ezer forintot kap a kedvezményezett. Ha mindkét szülő tagja a csoportnak, gyermekük elhalálozása esetén ezer forint temetkezési segély kerül kifizetésre. Balesetből származó teljes rokkantság esetén 25 ezer forint, tíz százaléknál magasabb rokkantságnál a 25 ezer forintnak annyi százaléka kerül kifizetésre, amilyen százalékos rokkantságot az orvos megállapított. Múló rokkantságnál 400 forint segély jár egyszer s mindenkorra. Magasabb tagdíjfizetés — havi 20, 25, vagy 30 forint — magasabb szolgáltatásokra jogosít és az alkalmazásban nem levő feleség elhalálozása esetén a a férj tényleges szolgálati idő alatt ötezer forint, egyébként 1500 forint temetkezési segélyben részesül. Évente több mint Sokfelé hasznos fogyasztási cikk készül a nyersbőrből. Bőriparunk behozatalra szorul nyersanyagból, ezért nagy jelentőségű, ha a hazai nyersbőr- gyűjtő vállalatok túlteljesítik a tervfeladatukat. A Pest—Bács-Kiskun—Nógrád megyei MÉH Vállalat területén öt szaktelep gondoskodik a nyersbőrök begyűjtéséről, — szakszerű kezeléséről és a népgazdaságunk részére történő átadásáról. Ez évben jól szervezett munkával a vadásztársaságoktól, egyéni kisállattenyész- tőktőL, földművesszövetkezeti szúróhelyekről, tsz-ekből és magánosoktól begyűjtött nyersbőrmennyiséggel a vállalat jelenféhniliió nvúlbor tűsen túlteljesítette éves tervfeladatát. A megyei MÉH szolgáltatja a legtöbb nyúl bőrt, évente körülbelül 550 ezer darabot, az országos begyűjtés mintegy 65 százalékát. A túlnyomó meny- nyiség ebből a kalapipar anyag- szükségletét fedezi, a többit pedig szőrmeárunak dolgozzák fel. Juhbőrökből — amiből a világhírű panofix bunda készül — 120 százalékra teljesítette begyűjtési tervét a vállalat. A kalap, a panofix bunda számottevő exportcikk, ezért a megyei MÉH eredményes gyűjtése jelentős hozzájárulás az exportigények kielégítéséhez. A Városi Tanács hómunkásokat felvess. Jelentkezés: Kecskemét, Nyíl utca 1. szám alatt, 9999 Eredményesen zárult a megyei gyümölcstermesztési verseny A helyezésekről döntött a növényvédelmi bizottság Tegnap tíéieiőtt &z idei gyümölcs- termelési verseny értékelésére ült össze Kecskeméten a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályán a megyei növényvédelmi bizottság. Suba Sándor megyei növényvédelmi felügyelő beszámolt a szántóföldek, a szőlők és a gyümölcsösök kártevői elleni küzdelem idei eredményeiről. Megállapította, hogy a közös gazdaságok ebben as évben SO millió forintot fordítottak növényvédelmi kiadásokra, g ennek révén 510 millió forint többletbevételre tettek szert. Ez azt jelenti, hogy egy forint ráfordítás 5,50 forintot eredményezett. Ugyanakkor megyénk mező- gazdaságában még az idén is 35 féle kártevő okozott jelentős veszteséget, ami összesen meghaladja a 70 millió forintot. A kiesések listájára írandó 1400 vagon gyümölcs, 113 vagon szőlő és több mint ezer vagon szántóföldi termény. Ebből következik, hogy a jövőben bőven van mit javítani a növényvédelem munkájában. Am máris eredményként könyvelhet ük el — hangoztatta —, hogy a közös gazdaságok előre meghatározott terv szerint végzik a növényvédelmet. Az idei gyümölcs- termesztésben tapasztalható kiemelkedő hozamok ennek köszönhetők. Évről évre javul a nagyüzemi permetezőgépekkel történő ellátás is. Ebben az évben a közös gazdaságok már 211 motor- és ló vontatási! permetezőgéppel vették fel a küzdelmet a kártevők ellen, de munkájukat nagyban segítette a Tassi Növényvédő Állomás 12 Rapidtox—D. gépe is. Ez a gépellátottság azonban korántsem elegendő, így jövőre a tsz-ek újabb 150 Rapidtox—II. és 40 darab S— 243 típusú gépet kapnak. Továbbra is nagy gond a szórványgyümöics- fák gazdaságos és szakszerű védelme, tekintve, hogy legalább másfél ezer Kiss Bálint-féle háti permetezőgépre lenne szükség. A nagyobb gyümölcsexportra történő ösztönzés végett az idén is 45 közős gazdaság nevezett be> a Földművelésügyi Minisztérium szervezésében, valamint a Külkereskedelmi Minisztérum és a SZÜ- VOSZ anyagi támogatásával megrendezett megyei gyümölcstermesztési versenybe. A feltételek között legalább 60 százalékos exportértékesítés — minimálisan tíz vagon meny- nyiségben — a pajzstetűtöl 95 és az egyéb kártevőktől 92 százalékos mentesség szerepelt. Az eredmények bizonyítják, hogy a vetélkedő gazdaságok komolyan vették a felhívást, s mindannyian a legjobb helyezéseket igyekeztek elérni. Végül ismertette a jutalmazásra leginkább esélyes közös gazdaságok gyümölcstermesztési eredményeit. Ennek alapján a növényvédelmi bizottság a következő helyezéseket állapította meg: 1. Lajos mi zsei Aranyhomok Tszcs. Jutalom: egy Rapidtox—II. gép. 2. Lajosmizsei Alma virág Tszcs. Jutalom: egy Rapidtox—IIL lóvontatás ú permetezőgép. 3. Kaskantyűi Kossuth Tsz. Jutalom ugyanaz, mint az előbbi. 4. Izsáki Sárfehér Tsz. Jutalom: egy SPP targoncás permetezőgép. 5. Kiskőrösi Szűcsi Szakszövetkezet. Jutalom ugyanaz, mint az előbbi. Az országos szilvatermesztési verseny feltételeit négy közös gazdaság teljesítette. Ezek részt vesznek az országos döntőben. Megyei szinten értékelésre került a földművesszövetkezeti növényvédő brigádok munkája is. A legjobb helyezést érte el Kuruez György brigádja a Kiskőrösi Földművesszövetkezetben. Több mint 8000 gazdával kötött megállapodást és tagjai a vállalt munkát kifogástalanul elvégezték. Ezenkívül tízezer forint jutalmat osztottak szét a növényvédelem szervezésében legtöbb igyekezetei tanúsított 17 járási és községi tanácsi vezető, illetve beosztott között. A gépek átadására előreláthatólag február első felében kerül sor. ELŐRELÁTÓ — Éltessem a menyasszonyi ruhát. Jól jön ez, ha elválunk.... Jó hír az autósoknak Az NDK-ba és Csehszlovákiába nem kell zöld kártyát váltani A külföldre távozó gépjárművek tulajdonosainak biztosítási bizonylatot, úgynevezett zöld kártyát kell váltanioik. Ez a belföldi szavatossági biztosítás ki- terjesztése, amelynek alapján a külföldön okozott károkat az illető ország biztosítója megtéríti. 1964. január 1-töl — az 1 Állami Biztosító most létrejött egyezményei alapján — a Német Demokratikus Köztársaságba és Csehszlovákiába távozó magyar- autósoknak nem kell a zöld kártyát kiváltani ok. A jövőben mindkét országban a ződés európai országok között. Az Állami Biztositó több európai országgal tárgyal hasonló egyezmény megkötéséről. Itthon minden belföldi, nem állami tulajdonban levő gépjármű üzembentartójának továbbra is ki kell váltania a kötelező szavatossági biztosítás befizetéséről szóló igazolást. Ennek díja január 1-től esedékes, amelyet január 31-ig pótlék- mentesen fizethetnek be a gépjármű-tulajdonosok. (MTI) A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: December 23-án, hétfőn este 7 órakor Hervé: N EBÁN CS VIRÁC. Operett 3 felvonásba!.. Somlay Artur bérlet. December 23-án, hétfőn: Baja Központi: —, Baja Uránia: A vérdíj, Kalocsa: Négy szerzetes, Kecskemét Árpád: A hosz- szú távfutó magányossága, Kecskemét Városi: Elektra, Kiskőrös: Arany ember, Kiskunfélegyháza: Nappali sötétség, Kiskunhalas: A benzinkút hercegnője. Apróhirdetések Kí:T db nagyméretű párnázott szék eladó. Kecskemét, Sztahanov u. 2/a. H. lépcső I. 8. 9974 BOR 25 literes téteteken felül kapható. Kecskemét, Öz u. 18. sz. 12666 KISEGÍTŐ portást azonnali belépésre felveszünk. Gazdasági ma- lom_________ 9993 ME ZŐGAZDASÁGI kovács elhelyezkedne tsz-be. Fizetés megegyezés szerint. „Lakás szükséges 102771” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 9997 HÁZTARTÁSI alkalmazottat azonnal felveszek. Kecskemét. Csóka utca 49 fb. 9996 KÉT szoba, konyhás, mellékhelyiséges ház eladó. Azonnal beköltözhető .Kecskemét, Zöldfa utca 51. (bejárásos). 9995 A Bács-Kiskun megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kellemes ünnepeket és eredményekben gazdag új esztendői kíván minden kedves ügyfelének. 9935 Géplakatos, esztergályos, hegesztő, mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat felvesz a Bajai Gépállomás. 9963 A Kecskeméti Konzervgyár építési csoportvezetőt és gépipari technikust keres. Követelmény technikusi végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél. 9932 gépjárművön feltüntetett H-be- tű és a rendszámtábla szolgál a biztosítás alapjául. így az autósok mentesülnek a „zöld kártya” díja alól, s kevesebb adminisztrációt kell lebonyolí- taniok külföldi útjuk előtt. Az NDK-val kötött megállapodás kölcsönös, s érdekessége, hogy az első ilyen kétoldalú saerKELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÜJESZTENDÖT KÍVÁNUNK valamennyi kisipari szövetkezet vezetőségének és dolgozóinak, továbbá kedves ügyfeleinknek. Kecskeméti Vegyes Ktsz vezetősége és dolgozói. 9992