Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-17 / 243. szám

Rovatvezető: Tóth László Öt nemzetközi nagymester a kecskeméti zónaversenyen A Nemzetközi Sakkszövetség leg­utóbbi kongresszusa az európai III. zóna minősítő versenyének meg­rendezésével a Magyar Sakkszövet­séget bízta meg. A szövetség a nemzetközi zónaverseny színhelyé­ül Kecskemét városát jelölte. A rendezés előkészítésére a na­pokban részletes megbeszélés volt dr. Varga Jenő elvtársnál, a me­gyei tanács vb elnökénél. A meg­beszélésen a szövetséget Gábor Zol­tán ügyvezető, Flórián Tibor fő­titkár és Schneider Miklós mester, elnökségi tag képviselték. Közöl­ték, hogy a küzdelemben való rész­vételre 17 versenyző szerzett jogo­sultságot. Végleges a következők részvétele: Bilek István, Szabó László, Pachman csehszlovák, Ma- tanovics jugoszláv és Tringov bol­gár nemzetközi nagymesterek, Dam- janovics jugoszláv, Hort csehszlo­vák, Clarke angol, Bhend svájci,: Georghiu román, Kuypers holland, Pietzsch keletnémet, Attard máltai, Jopen nyugatnémet mesterek. A lengyel, osztrák és albán szövet­ség még nem küldte el nevezését. A kecskeméti verseny részvevői az Aranyhoniok Szállóban kapnak elhelyezést és ellátást. A küzde­lem a Rákóczi út 3. szám alatti díszteremben kerül lebonyolításra, tehát ugyanott, ahol az 1927. évi nemzetközi verseny. A játszmákat mágneses demonstrációs táblákon mutatják a nézőknek. A versenyre számos sakkíró és szaktanácsadó is érkezik városunk­ba. Ezek a kísérők költségeiket maguk fizetik, a részvevők úti­költségét az egyes szövetségek fe­dezik. A versenyvezetői tisztet Elek Ferenc nemzetközi verseny­bíró tölti be. A kecskeméti zónaversenyen a jelenlegi forma szerint a legtöbb eséllyel indul L. Pachman cseh­szlovák nagymester, aki a most befejezett havannai versenyen ki­tűnően szerepelt és győzött az első díjas Korcsnoj nagymestér ellen is. E tartalmas játszmát adjuk mai ro­vatunkban. NIMZOINDIAÍ VÉDELEM Pachman Korcsnoj 1. d4, Hf6 2. c4, e€ 3. Hc3, Fb4 4. Vc2, dS 5, cd:, ed: 6. Fg5, h6 7. Ff6:, Vf6: 8. a3, Fc3:f 9. Vc3:, 0—0 10. e3, C6 11. Hf3, Hd7 Jobb Ff5. 12. Fe2, Be8 13. 0—0, bG Korcsnoj mindenáron nyerésre játszik. Hf8 vagy Ve7 teljes ki- egyenlítést nyújt. 14. BfCl!, Fb7 15. b4, Ve6 1«. Vb2, tS Meggyengíti a sötét királyállást.. 17. Fd3, g5 18. Bc3!, Vf6 19. a4!, g4 20. Hd2, f4 21. a5, Bad8 22. ab:, ab: 23. Ba7 Ez a bástya 17 lépésen át marad itt és erős nyomást fejt ki. 23.—, Bb8 24. Hfl, Hf8 25. Vc2, He6 26. Ff 5!, fe: 27. Fe6:f, Be«: 28. Be3:!, Be3: 29. He3: Minden világos tiszt aktív. Korcs­noj bonyolítással akarja menteni a helyzetet. 29.—, Vd4: 30. Vg6f, Vg7 31. Ve6f, Vfl 32. Vh6:, Be8 Ha 32. —, Ba8, akkor 33. Vg5t, Kf8 34. Ba8:, Fa8: 35. Vd8f, Ve8 36. Vb6: nyer. 33. Vg5f, Kf8 34. h3J, gh: 35. HfS! Döntő lépés. Fenyeget Hd6. 35.—, Beit 36. Kb2, Vc7f 37. g3, Be6 38. Hh6, Ke8 39. Vg8f, Kd7 40. Hf5 Sötét legalább bástyát veszít. 40. —, Be2 41. Bb7:!, sötét fel­adta, mert így vezérét veszti el. Pachman helyes lélektani elgon­dolásra építette a játszmát. Tudta, hogy Korcsnoj nyerésre játszik és az 5. cd: után előálló egyszerűbb állásban a nyerés forsziro zásával könnyen követhet el hibát. így is történt. A hiba az volt, hogy sötét a királyszárnyon támadást indított megfelelő erők nélkül. Lengyel újabb győzelme Enschedeben a sakkvilágbaj­noki zónaverseny 10. fordulóját bonyolították le. Lengyel Leven­te folytatta jó szereplését, újabb győzelmet aratott. A magyar versenyző jelenleg holtverseny­ben a második helyen áll. A verseny állása: Darga 7,5 pont, Penrose, Gli- gorics és Lengyel 7—7 pont. Megyénk sakkéletéből Kecskeméti VM—Pécsi Urán 6,51 5,5 Maróczy Kupa n. forduló, Kecs­kemét. A kecskeméti csapatból győ­zött: Nagy X., Körösi I., Tör- teli, Freitág. Döntetlenül ját­szott: Kádár, Szemző, Pápai, Balázs, Dudás. A bajnoki mér­kőzést a pécsiek Szemző szere­peltetése miatt megóvták. * ELSŐ OSZTÁLYÚ minősítő ver­seny kezdődik Baján a Spartacus SK Sportkör rendezésében. A ver­senyen tizenketten indulnak. * A DUNAVECSEI járási négy fős csapatbajnokság eredménye: Kun- szentmiklós 12, Dunavecse 11, Solt 8,5, Tass 6, Kunszentmiklós II. 2,5 ponttal. * KIBŐVÍTETT elnökségi ülést tart a Megyei Sakkszövetség Elnöksé­ge november 1-én. Ezen megyénk sakksport iának helyzetét tárgyalják meg. • A DUNAVECSEI járási sakkválo­gatott legutóbb Budapesten a Hon­véd III. csapatával játszott és attól 11,5—5,5. arányú vereséget szenve­dett. • SAKK-KLUB alakult Kecskeméten a városi művelődési házban. Rajz István tanár vezetésével harminc fiatal úttörő ismerkedik a sport­ággal. • KÖVETENDŐ példa! Csiszár Je­nő, a Kalocsai Járási Sakkszövet­ség elnöke rendszeres előadásokat és szimultánokat rendez a járás községeiben. • JÁNOSHALMÁN húsz részvevővel tartanak községi egyéni minősítő sakkversenyt. Ugyanakkor háziver­senyt rendeznek az általános is­kolában is. OOOOOOCXXXXXXXIOOOOOOCiOQOOOOOOOCOOl NAGY DIVAT a visszavonult lab­darúgók körében a memoárírás. Könyvet ír az angol Denis Law, az olasz Giorgio Ghezzi és a 15 éve Angliában élő német származású Bert Trautman. A NÉMET Szövetségi Köztársa­ságban, ahol most vezették be az egycsoportos országos bajnokságot, ezentúl minden mérkőzést szomba­ton délután, vagy este játszanak. KEDÉLYESEN fogta fel Raymon- do Saporta, a Real Maorid ismert vezetője Alfredo di Stefano cara- casi i.elrablását”. A játékos eltű­nésekor ezt mondta: Ez újabb re­kord a Real Madrid számára, mert Alfredo tov^fb volt őrizetben, mint öt évvel ezelőtt a híres autóver­senyző Juan Manuel Fangio.” És később még azt is hozzátette, mi­lyen remek fejezet lesz ez majd, amikor di Stefano megírja emlé­keit. . . „NEMZETKÖZI CSAPATA” van a kis belga FC Brugesnek. A játé­kosok között található a jugoszláv Zanetics, a kongói Essamba, a ka- tangai Kabeya, egy magyar játé­kos, Bárányi, s egy magyar tréner, bizonyos Scbwanner. Több ezer méteres hegy az alföld alatt Elkészült hazánk harmadkori térképe belül 3000 méter mélységben Hat filmfesztivál Az év végéig hat nemzetközi fesztiválon szerepelnek a ma­gyar filmművészet alkotásai. Az október 14-től 19-ig tartó mann- heimi nemzetközi filmfesztivá­lon a Budapest Filmstúdió öt rövidfilmjét mutatják be. Október 30 és november 12 között San Franciscóban rendez­nek nemzetközi rövid- és játék­film-fesztivált. Itt filmművésze­tünket csak kisfilmek képviselik. Az október végi londoni feszti­vál magyar versenyfilmje: A Vigyázat, mázolva! cimű rövid- film és a Holnaptól kezdve cí­mű rajzfilm. November 16 és 28 között Lip­csében rendeznek kisfilm-feszti- vált. Itt a negyedik magyar rö­vidfilmszemle fődíjával kitünte­tett Cigányokat, Gaál István rendező és Sóra Sándor opera­tőr alkotását mutatják be. Részt vesz a versenyben a Balaton 1962, a Szent Galleni kaland és a Falusi szimfónia című rövid­film is. A franciaországi Tours-ban november 28 és december 2 kö­zött a nemzetközi kisfilm-feszti- válon a Te, a Komp, a Nap másik fele, A puszta télen és A dal öröme cimű filmeket ve­títik. Az év utolsó nemzetközi film­seregszemléjére a kanadai Van­couverben kerül sor. A fesztivál rendező bizottságának kérésére az Angyalok földje, a Kertes házak utcája című játékfilmeket és a Szóról szóra című rövid­filmet küldik Kanadába. Október 17, csütörtök Baja Központi: Amíg az utol­só vendég elmegy. Baja Uránia: Korzikai testvérek, Kalocsa: Hogy állunk, fiatalember? Kecs­kemét Árpád: Itt lakik a szere­lem, Kecskemét Városi: A vér­díj, Kiskőrös: Szombat este cs vasárnap reggel, Kiskunfélegy­háza: Udvari bolond, Kiskunha­las: Párbeszéd. A kecskeméti MÉK kirendeltség férfi rakodó­munkásokat, valamint női ALMA- ÉS HAGYMA CSOMAGOLOK AT azonnal felvesz. Jelentkezés Kecskemét, Rákócziváros 15. sz. alatt. _____________9142 Használt bútort, ruhaneműt stb készpénzért is vásárolunk! Kecskemét, Nagykőrösi u. 22. sz. 9104 PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 36-19, 25-16. Belpolitikai rovat: 11-2*. Szerkesztő bizottság 19-3*. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér Itt. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj I hónapra 12 forint Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: ll-K. Iudex: »6(1. Igen érdekes, elsősorban a nyersanyagkutatás szempontjá­ból nagyon fontos, de a szak­kérdéseikben járatlanok számára is érdekes térképet szerkesztett dr. Kőrüssy László geológus, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt osztályvezetője. Térképe azt ábrázolja, hol milyen vastag üledékrétegek fe­dik hazánk harmadkori, tehát körülbelül 50—60 millió évvel ezelőtti felszíni alakulatait. Vagyis a térképen kirajzolódik, milyenek lennének hazánk dom­borzati viszonyai, ha eltávolí- tanánk az azóta lerakodott üle­dékrétegeket. A kép alapvetően különböz­nék a maitól, bár egyes vidéke­inken — például a Bakonyban, a Mecsekben, a Bükkben és a budai hegyekben — még ma is nagyjából az akkori felszínt tapossuk, viszont a Duna—Tisza köze nyugati és a Dunántúl ke­leti pereme ma már néhány száz méternyi üledékréteg alatt fek­szik, sőt a Kis-Alföld északi ré­szén. a Jászságban. Szeged kör­nyékén és a békési tájakon az akkori felszín ma már körül­A magyar filatelisták az évenként ismétlődő nagy ese­ményükre. a bélyegnapra ké­szülnek. Az idei bélyegnap al­kalmából. nyíló bélyegkiállitás ezúttal a szomszédos Ausztriá­val lesz kapcsolatos. A múlt év végén Becsben, az osztrák bé- Iveenap alkalmából rendezett kiállításon ugvanis kizárólag magyar bélyegeket mutattak be. Ennek „visszavágójaként” a bu­dapesti bélvegkiállításon a két ország legismertebb filatelistái SRETTSECIZETT, katonai szolgála­ténak eleget tett férfiakat kalku­látort beosztásban alkalmaz a Bács- Klskun megyei Nyomda Vállalat. ELADÓ beköltözhető családi ház. Debrecen, Oláh Károly utoa 24. sz. Érdeklődni ugyanott és Kecskemét, Losonca u. 17. 353j) MAHÖNIA minden mennyiségben kapható. Szentes, Wesselényi u. 2. Vidáéknál. _________ 9139 KŐ MŰVESEKET és kőművesek mellé segédmunkásokat azonnali belépéssel állandó budapesti mun­kára felveszünk. Munkásszállás van. Tanácsi Igazolás szükséges. Utazási költséget nem térítünk, csak kedvezményes Igazolást adunk. Jelentkezés: Április 4 Magasépítő és Szerelőipari Ktsz, Budapest. VIII., Auróra u. 23. sz. Munkaügy. _____________________________________9137 1100-AS SKODA személygépkocsi jó állapotban eladó. Hízót beszámítok. Izsák, klsizsáki Iskola. 9140 MINDENNEMŰ és méretű gumija- vltást garanciával vállalok. Czirják István gumijavító mester. Kecel, Erdő utca 5._____________________9141 NY UGDÍJAS építőipari szakmun­kásokat azonnal felveszünk teljes műszakban való foglalkoztatásra, — Fi/.etéskorlátozás nélkül, teljes nyugdíjának meghagyása mellett. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34. SBám.__________________________9146 A DÉL-MAGYAROHSZAOI Áram­szolgáltató Vállalat Kecskeméti Üzemvezetősége kecskeméti munka­helyre villanyszerelő szakmunkáso­kat, hálózatra segédmunkásokat és raktárt anyagkiadót felvesz. Jelent­kezés: Kecskemét, Csongrádi út 26. szám alatt. 9147 GÉPÍRNI tudó adminisztrátomőt ke­resünk időszaki munkára. Jelent­kezés személyesen: Kecskemét, Ka- da Elek utca 21. szám. 3587 LOTTÓN nyert 120-as harmonika eladó. Kecskemét, Szolnokihegy 43 Szabó Józsefné. 9107 HIRDETÉSEINK DÍJA: Apróhirdetések hétköznap szavanként 1 forint, vasárnap szavanként 2 forint Keretes hirdetések milliméterenként és hasábonkint hétköznap 2,50 forint, vasárnap 3,— forint. van. A rekordot azonban Dél­Zala tartja, amelynek 50—60 millió évvel ezelőtti felszíne azóta több mint négy kilomé­teres mélységbe süllyedt. Mivel a különböző területré­szeken különböző mértékű süly- lyedés következett be, egészen meglepő domborzati viszonyok alakultak ki ebben az elteme­tett világban. Az évmilliók alatt lezajlott, a szó eredeti értelmé­ben „mélyreható” változások ilyen megdöbbentő következmé­nyeit takarja a Nagy-Alföld ma már „tengereik vidéke” is. Pél­dául Térkövétől keletre egészen az országhatárig mélvségben egy 40—60 kilométer széles, jó 2000 méter magas hegyvonulat hú­zódik, amelyet még vagy 1000 méternyi üledék fed. A Duna— Tisza közének déli része, Ma­daras. Bácsalmás és Tompa kör­nyéke alatt szintén egy hason­lóan magas hegység rejtőzik, amelvnek csúcsait azonban már 400—500 méternyire a jelenlegi felszín alatt megtalálni. A Sü- kösd alatti magaslat nedig már 300 méternyire közelit! meg a mai felszínt. A harminchatodik hélyegnab uvdxy cf-rs. KV u.i irtriircii vctyivcfJ. összeáll ífásokkal jelennek meg témot. Aqróhirdetésels a közönség előtt. A nagy érdek­lődésre számot tartó esemény ok­tóber 25-én kezdődik a Magyar Bél vég gyűjt ők Országos Szövet­ségének Népköztársaság úti székhazában. A harminchatodik bélyegnap­ra egyébként a posta az utóbbi évek egyik legszebb bélveff^oro- 7atát adja ki. A négv értékből álló bélyegsorozat 11 színnyo­mással készül, s eredeti színek­ben ábrázolja a jácintot, a nár­ciszt, a tigrisliliomot és krizan­ELCSERÉLEM központon levő kecs­keméti másfél szobás, konyha, spájzos lakásomat hasonlóért. Bér­ház előnyben. ,,Bérház” jeligére a Kecskemiki Magyar Hirdetőbe. 9149 BÄCS-KISKUN megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat Járási kirendeltsége érettségizett ügyintézőt keres azonnali belépésre. Mezőgaz­dasági érettségivel és motorkerék­pár-vezetői jogosítvánnyal rendel­kezők előnyben. Jelentkezni: Kis­kunfélegyháza, Kossuth u. 6. sz. alatt. 9128 BÉL YEGG YÜJTEMÉNYT vásárolom. Hiánylistára magyart szállítok. Utó­lag fizetendő. Bélyegkereskedés, Szeged, Kelemen u. 3350 ÉPÍTŐIPARI SZAKMUNKÁSOKAT és 18 éven felüli férfi segédmun­kásokat a dolgozó kívánsága sze­rint állandó munkára, vagy meg­határozott időre azonnal felveszünk. Szállást és ebédet térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás szük­séges. É. M. Bács-Kiskun megyei Ál­lami Építőipari Vállalat, Kecskemét. Klapka utca 34.___________________9025 AZ ÉM. 44. sz Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munka­helyekre nyugdíjas kőműveseket fi­zetéskorlátozás nélkül (nyugdíj meghagyásával) az idevonatkozó új rendelet értelmében, továbbá kő­műveseket, építőipari könny Qgép- kezelőket és férfi segédmunkáso­kat. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést biztosítunk. Vidé­kieknek tanácsigazolás, szakmun­kásoknak szerszám szükséges. Mun­karuhát 6 hónapig nem adunk Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15.; fsz. Munkerőgaz- dálkodás. 8969 Olcsó almavasór CSAK OKTÓBER 31-IG a MÉK és az FMSZ szaküzleteiben. Étkezési piros alma 2,60 Ft Étkezési fehér alma 2,— Ft 9151

Next

/
Oldalképek
Tartalom