Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-09 / 185. szám

Egy esztendő alatt semmi sem változott Kevés a játszótér a megyeszékhelyen Ki ne emlékezne vissza gyer­mekkorának felejthetetlen élmé­nyeire, amikor az emelkedő nap sugaraitól fényes délelőttökön és az estébe hajló délutánokon olyan „csuda jókat” játszott az utcabeli gyerekekkel a házak előtti téren, vagy a faluvégi le­gelőn. A városiaknak sokkal ke­vesebb lehetőségük van arra, hogy kedvükre szaladgáljanak, sárkányt eresszenek, futballoz­zanak. Az itteni gyerekek a há­zak közé vannak szorítva, nagy a forgalom és nem lehet önfe­ledten ugrálni, fogócákázni, csak a játszótereken, — ahol van ilyen. Vajon Kecskemétnek van-e elegendő, jól felszerelt játszóte­re ahhoz, hogy a városban lakó kisfiúk és kislányok szabad ide­jükben kedvükre játszhassanak, szórakozhassanak? Mindjárt az elején meg kell mondanunk, hogy nincs elég. Egy esztendeje már írtunk érről, de sajnos, az­óta jóformán semmi sem válto­zott. Bírálatunknak alig volt fo­ganatja. Mindössze két játszó­teret találtunk, ami többé-ke- vésbé elfogadható. Az egyik a megyei tanács mögött a Katona József utca és az Erkel utca ke­reszteződésénél levő, amit nem­régiben szereltek fel hintákkal, a másik pedig a Temes téri, ahol — nem tudjuk kinek az öt­lete alapján — felállítottak egy úgynevezett mászót is. Ez a má­szó bonyolult vasszerkezet, elég magas ahhoz, hogy ha leesik ró­la a gyerek, eltörje kezét, vagy lábát. Agyrázkódásra már volt példa ezen a játszótéren. Jó len­ne leszerelni és elvinni ezt a „mászót”, még mielőtt súlyo­sabb balesetet nem okoz. Csak 11 óra után Közös fogyatékosságuk ezek­nek a „szabadtéri óvodáknak”, hogy a hintákat csak délelőtt tizenegy óra után teszik fel. Ad­dig a gyerekek sóvárogva jár­kálnak az állványok körül. Hét­főn pedig egész nap ezt csinál­ják, mert ezen a napon egy­általán nem lehet hintázni, a csősz bácsi — ahogy a gyerekek mondták — olyankor szabadna­pos. Külön kell beszélni az állo­máskertben levő játszótérről, mert úgy gondoljuk, hogy ez a legforgalmasabb és a legna­gyobb. Nemrégiben a tűző nap­ról elvitték a hintákat a vala­mivel megfelelőbb, hűvösebb helyre, a fák alá, ahol azonban esős időben megáll a víz, és egy hétig sem lehet használni a ját­szóteret. Amikor még a régi he­lyén volt — a „sivatagon” — sokáig működött egy forgó, amit igen nagy előszeretettel „üze­meltettek” a' gyerekek. A ve­szélytelen játékszer azonban el­romlott és elvitték javításra. Máig is készül. Hasonló a hely­zet a homokozóval is. Valami­kor volt abban homok, de fo­kozatosan elfogyott, s most már csak a rideg betonfalat találja ott a játékra éhes gyermekse­reg. földkupae és gaz A továbbiakban már csak ar­ról ejthetünk néhány szót, hol lehetne még játszóteret kialakí­tani. Elöljáróban megállapíthat­juk, hogy bizony elég sok he­lyen kellene, mert a gyerekek kénytelenek az utcán, járdá­kon, parkokban a „fűre lépni tilos” feliratú tábla mellett ját­szani. Az Országos Nevelőinté­zettel szemben a Budai fasor el­nevezésű utcában — ahol egy szál fa sincs — az úttestet tele rajzolva találtuk, ami kétség­telen jele annak, hogy itt ját­szanak a környékbeli fiúk, lá­nyok. A Hunyadivárosban az új épületek körül a hatalmas föld­hányásokat vastagon és buján benőtte a gaz. Gyönyörű játszó­teret lehetne itt felszerelni. Játszótér kellene a Piarista Gimnázium melletti park végé­be. Sóvárogva járkálnak a kör­nyékbeli gyerekek a kavicsos úton, birkóznak a füvön és ál­landó összetűzésbe kerülnek a parkőrrel. Sivárságával igen kellemetlen látványt nyújt a nevéhez is méltatlan módon elhanyagolt Hámán Kató tér. Nem nagy az egész és éppen ezért maguk az ott lakók is tehetnének vala­mit érte, hiszen saját lakóterü­letüket. otthonuk környékét ten­nék tisztábbá, egészségesebbé. Azok a szülők, akiknek gyerekei még „játszótéri korban” van­nak, egy-két nap alatt elfogad­ható gyermekbirodalmat vará­zsolhatnának a mostani kopár- ság helyére. De az sem lenne rossz ötlet, ha éppen a térrel szemben levő iskola vállalna védnökséget és füvesítené, vi­rágokat ültetne, esetleg kis me­dencét. sziklakertet alakítana ki, mellette pedig ott lenne a hinta, forgó és egyéb játékszer. Méltatlan a nevéhez Ugyanezt mondhatjuk él a Kuruc térről, azzal a kivétellel, hogy ott van fű és fa, de a ját­szótérnek csupán egyetlen meg­nyilvánulásával találkoztunk, a homokozó gödörrel, vagy me­dencével. A gyerekek itt is olyan ábrázattal járkáltak a serdülő fák alatt, mint akik keresnek valamit. Igen a játékot keresik. Természetesen ez nemcsak a szülők feladata lenne, bár az ő társadalmi munkájuk is igen sokat lendítene az ügvön. de a Kecskeméti Városi Tanács is többet törődhetne ilyen szem­pontból a jövő nemzedékkel. Meghálálná ezt a gondoskodást egy egészségesebb, edzettebb ge­neráció, a jövő munkás serege. Gál Sándor PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspári Bács-Klskun megyei Bizottsága is a megyei tanács lapja Főszerkesztő- Weither Dániel Kiadta; a Petőfi Népe t^apkladd Vállalat Pí;Ielőr kiadó- Meze! István Igazgat' Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi t*r 1 szám Szerkesztőségi t»lefonközpont: 26-19. 23-16. Kiadóhivatal! Kecskemét. SmbndsáE tér 1/a Telefon: 17-09 Teriesm * Magvat Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél telőfizetési 1fi ' hónapra I2 forint Bács-Klskun megvet Nyomda V Kecskema- . Telefon: I1-8S tndexi ts 963» A DOKKON Merőlegesen tűz ( nap. A bajai Du- ia-parton horgony- ó uszály nyitott msgyomrában szin- e izzik a vérszínű égla. Roppanva íajlik a lejtős desz- ;apalló, ahogy át- sikorognak rajta a alicskák egymás­dán. Élesen kiraj- olódnak a feszülő zmok a verejték­en fürdő széles há­jkon, megnagyob- odik, kidülled ürg­éből a szem, mire két mázsányi te­er partot ér. A fák alatt né- ány másodperc a ihenő. Arra elég supán, hogy az ív­ént hajló csigo- yáfc kiegyenesedje- ek, mély szippan- íssal levegőhöz ásson a tüdő. Az- ín indul a sor isszafelé. Szó Tit­án hallik, ez a junka nem tűri a ecsegést. Megvárom a kö- etkező fordulót, ztán kezet rázunk )ebreceni Béla bri- ádvezetővel. — Üljünk lg egy tic sit, legalább ad­dig is pihen — ajánlom. — Munka közben nem szabad — til­takozik. — Elké- nyesedik a láb, és aztán nehéz újra kezdeni. Biztosan igaza van. Ismeri a szak­ma minden forté­lyát, hiszen 25 éve löki a talicskát. El is nyütt azóta jó néhányat. — Az ember job­ban bírja, mint a csontkemény akác­fa — mondja ne­vetve. Hány éves lehet, számítgatom. Talán negyven. — Olyan fiatalon kezdte? — Még tizenöt éves sem voltam, a cimborám ugyan­annyi. Csikóztunk. Felváltva fogtuk magunkat a hámba, egyik húzta, a má­sik tolta a talics­kát. Nem sokáig. Az öregek ránk kia­báltak: nem szé- gyenlitek magato­kat? És mi szégyel- tük, mert a parton mosó lányok vissza sem szóltak, ha oda­>tíi kiáltottunk nekik valamit. Megpró­báltuk hát egyedül. Keserves volt. Az első éjszakán úgy fájt a hátam, hogy jajgattam. De mégis csak beletörtünk és attól kezdve, hogy egyedül álltunk a talicska mellé, fér­fi számba vettek bennünket a cim­borák is, meg a lá­nyok is. — Most nem lá­tok itt fiatalokat. Nincs utánpótlás? — Nincs, de nem is kell. Mire mi ki­öregszünk, addigra biztosan daru ra­kodik majd itt. Vagy még hama­rább is. A brigádvezető el­néz a part mellett sudarasodó jege­nyék felé. Az égbe­nyúló törzsek he­lyén talán már most is a hosszúkarú gép­óriásokat látja, és odaálmodja magát .az egyik vezérlő fülkébe, ahol le is lehet ülni munka közben, mert nem baj ha „elkényese- dik a láb”, Békés Dezső Moszkvai nyár 1. Reflektorfényben m A hőmérő higanyszála 31 ___fokot mutat. A Moszkva szá lló halijában bábeli hangza­var, egymás után érkeznek au­tóbuszok és autók, rajtuk sötét ruhába öltözött, komoly, szem­üveges úriemberek, a szivarzse­bük fölött jelvény, rajta a szó: „Pressza” (sajtó). A harmadik moszkvai filmfesztivál „teljes üzemmel” működik, pedig sza­bályos hétköznapi moszkvai életritmus pezseg az utcákon. A moszkvai ember megszokta a külföldieket egyébként is, jó né­hány más látnivaló, politikai ér­dekesség is vonzza az embere­ket. A filmküldöttségek tagjait azért rengetegen fotografálják — nemcsak hivatásos fotosok is. íme, két gyönyörű indonéz szí­nésznő. | a I Az indonéz színésznők is * I szívesen cserélnek jel­vényeket a moszkvaiakkal. Ap­ró kis hímzett táskáikból húzi- gálják elő a „cserepéldányokat”. De milyen nagy a csalódás! Én például nemrég kapott pompás japán békejelvényemért —amit egy amerikaival cseréltem, — a szikrázóan hófehér fogak moso­lya mellé egy francia ifjúsági jelvényt kaptam cserébe. Úgy látszik nemcsak a jelvények jár­nak körbe-körbe a gyűjtők kö­zött. I a I Anakronizmus! Napolec LU korabeli orosz katon: mundér, háttérben a Vörös t< pompás panorámája, mellettü mai ruhás moszkvaiak. A téréi a székegyesgyáház tövében a grandiózus új filmóriás: a „Há­ború és béke” felvételei foly­nak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom