Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-05 / 103. szám
C oldás 1963. májas 5, vasárnap l_N N A P T A E 1963. májas 5, vasárnap. Névnap: Irén. Napkelte: 4 óra 22 perc. Napnyugta: 19 óra 1 perc. J — A KULTURÁLIS SEREGSZEMLE KERETEBEN májusban minden vasárnapra esik egy- egy nagyszabású rendezvény. Ma Kalocsán rendezik a szellemi vetélkedő megyei döntőjét. Du- navecsén a társastánc járási döntőjét, Baján a járási szavalóversenyt és a bábcsoportok bemutatóját. Alpáron tartják a félegyházi járás művészeti csoportjainak vetélkedőjét. Kecskeméten a járás úttörőcsapatai rendeznek művészeti bemutatót. Ezeken kívül a megye számos községében körzeti bemutatókat tartanak. — Kiváló címet és oklevelet nyert múlt évi eredményeiért a Mélykúti Földművesszövetkezet. Ez alkalommal a szövetkezet hat dolgozóját és négy egységét is kiváló címmel tüntették ki. (Tudósítónktól.)---------!---------------Bo tanikus kert as iskolában Soltvadkerten — megyénk egyik legmodernebb falusi általános iskolájában — botanikuskertet létesítettek a tanulók. A kis parkban hazánk összes fafajtáját összegyűjtik. Már százhúszféle facsemete fakad és a fenyőknek mintegy húsz változata díszíti a kertet. — Kitűnő eredményt érték el a hulladékgyűjtésben az idén az ÉiBékcsanádi Általános Iskola tanulói. Jutalomképpen meglátogatta őket Pataki Ferenc fejszámoló művész és műsort adott számukra. — Munkavédelmi betétlapot kaptak — a bajai járásban elsőnek — a felsőszentiváni Oj filet Termelőszövetkezet dolgozói. Ezt megelőzően balesetvédelmi oktatáson vettek részt. — KÜLFÖLDI FIATALOK barátsági klubja alakult néhány héttel ezelőtt Prágában. A klub feladata a külföldi és csehszlovák fiatalok barátságának erősítése, a Csehszlovákiában tanuló külföldi egyetemisták kölcsönös barátságának elősegítése. A klub ankéto- kat, tanulmányi kirándulásokat. kiállításokat és kulturális rendezvényeket szervez a fiatalok számára. — MA BECSBEN 700 közlekedési szakember gyűlik össze a világ számos országából a közlekedés nemzetközi szervezetének kongresszusára. — KEDDEN ESTE 7 órai kezdettel Kecskeméten a városi művelődési ház színháztermében (Komszomol tér 5.) hangversenyt tartanak a kecskeméti művésztanárok. /AŐfÁRÁ5 Várható időjárás vasárnap estig: Élénk szel. A nappali felmelegedés keleten gyengül, nyugaton kissé erősödik. Várható , legmagasabb nappali hőmérséklet ma keleten 15— 19, nyugaton 10—14 m — Befejezte 60 hold gyümölcsös telepítését a borotai Vörös Október Termelőszövetkezet, s most 20 holdon megkezdték a szőlő telepítését. — AZ ELMÚLT ÖT ÍVBEN a szlovákiai szakmunkások száma 80 ezerrel emelkedett. Ezen belül a szakiskolák 50 ezer szakembert. a főiskolák 9 000 szakembert képeztek. — Több mint félezer holdon termesztenek kerti magvat — nagyrészt exportra — a Kunfehértói Állami Gazdaságban. Retek- saláta és borsón kívül ánizs- és borsfűmagot is termelnek. — FRANCIAORSZÁGBAN 1954-tőü 1958-ig 4 ezer rákbeteget figyeltek meg. s arra a következtetésre jutottak, hogy az alkoholnak nagy szerepe van a rák keletkezésében. Egészségesek és betegek összehasonlító tanulmányozása nyilvánvalóvá tette, hogy a nyélvrák, a gégerák és a nyelőcső rákja szaros összefüggésben áll a betegek alkoholfogyasztásával. — NAGY SIKERREL MVTATTAK BE pénteken este a Kecskeméti Katona József Színházban Brecht Koldusoperáját. Az előadást számos fővárosi színházi szakember is megtekintette. Elismeréssel nyilatkoztak Udvaros Béla rendező, valamint a szereplők kitűnő munkájáról. A Koldusopera előadása iránt igen nagy az érdeklődés a vidéki színházak körében is. Tegnap a győri színház vezetőinek és művészeinek egy csoportja látogatott Kecskemétre. — A HOLE SERKENTŐEN HAT bizonyos állat- és növényfajták növekedésére. ezt bizonyítják a szovjet tudósok által végrehajtott kísérletek. A hólével itatott tyúkok 150 százalékkal több tojást tojtak, mint azok, amelyek a vízvezetékből kaptak inni. A hólével öntözött uborkák és retkek még egyszer olyan nagyra nőttek, mint a hagyományos módon kezeltek. A tudósok a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a hóié kevesebb i.nehéz vizet” tartalmaz a közönséges víznél. — Technikai okok miatt elmarad a Kecs- Keméti Állami Áruház .mára hirdetett szabadtéri divatbemutatója. A nagy érdeklődéssel várt bemutató későbbi időpontját még közölni fogjuk. — Két amerikai tengerész, Neumann és Batchelor kétéltű járművet szerkesztett vadászoknak, halászoknak. — A ,,Husky Duck” nevű különleges terepjárójuk óránként 30 kilométeres sebességgel halad szárazföldön, négy csomó sebességgel vízen. — A SZOVJET ME- ZÖGAZDASÁG fejlődésének tanulságai címmel Dávid Dezső agrbnómus tart előadást hétfőn délután 5 órai kezdettel a kiskunhalasi Vörös Szikra Termelőszövetkezet akadémiáján. — MÁSFÉL milliós BERUHÁZÁSSAL fedett gyógymedence épül az idén az egyre közkedveltebbé váló, nagy forgalmú kiskőrösi strandhoz. — Régi mozgalmi asszonyok találkozóját rendezi meg májusban a Baja városi nőtanács. Ezt követően megkezdik a bajai nőtanács történetének feldolgozását az alapítástól napjainkig* — A belgrádi Vuki- ca Mitrovic ének- és táncegyüttes ma Bácsalmás községbe látogat. t Lottó» tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: a 18. játékhéten még nem végleges megállapítás szerint öt- találatos szelvény nem volt. Négyes találatot 29 fogadó ért el, nyereményük egyenként 126 049 forint. Hármas találatot 3052 fogadó ért el, nyereményük egyenként 598 forint. 93 004 fogadónak volt két találata, nyereményük egyenként 19 forint 60 fillér; E* se kutya — Gazdáig ország vagyunk, már földikutyánk is van — mutatott az újsághírre egyik ifjú kollégánk. A hírt elolvasva dagadóbb nemzeti önérzettel végezzük dolgainkat A földikutya, ez a vakond nagyságú rágcsáló, Európa-szerte kipusztulóban van. Megnyugtatás tehát számunkra, hogy Hajdúbagos mellett védetté nyilvánították azt a területet, ahol e rágcsáló-fajta egyik telepére bukkantak. Van már alumíniumunk, földgázunk, hogy csak ezeket említsük újonnan gondozásba vett nemzeti kincseinkből, — de hogy földikutya állományunk felkarolása mennyire fogja öregbíteni hírnevünket a nagyvilágban, hirtelenében fel sem tudjuk mérni. Hajdúbagos e felfedezés révén éppen úgy bevonul a történelembe, mint Piripócs, vagy Kukutyin. Az IBUSZ mindenesetre készüljön fel az idegenforgalom újabb növekedésére. Biztosan özönlenek a világ minden sarkából a gyön- gédlelkű kutyabarátok, akik nem fogják sajnálni a valutát egy-egy jól sikerült földikutya- portréért. Lesznek dúsgazdag ínyencek, akik a Hajdúbagoson megépítendő reprezentatív étteremben a legfantasztikusabb árakat fizetik majd az ízletes földikutya-becsináltlevesért. Melyhpz ezúton is jó étvágyat kívánunk. (t) SOK AZ ELLENŐR — Megnézhetjük a bor pincéjüket-? M Mos.t aokhaJ érdekesebb a műtrágyázás, azt nearék megOrvosi rendelő társadalmi munkában Szombaton délelőtt meghitt ünnepségre került sor Kecskeméten, a Béke Tsz talfájai üzemegységénél. A Honvédkórház parancsnoka, orvosai és tiszti kara, valamint a tsz vezetői avatták fel új orvosi rendelőjüket. A rendelőt a Honvédkórház kezdeményezésére a tsz dolgozói társadalmi munkában építették, melyhez a szükséges egészségügyi felszerelési tárgyakat a Honvédkórház elfekvő, kiselejtezett anyagából biztosította. A Honvédkórház nevében dr. Losoncz Mihály, a kórház parancsnoka adta át a rendelőt a tsá dolgozóinak. Beszédében röviden ismertette azokat a körülményeket, melyek lehetővé tették — az országban elsőként — egy tsz egészségügyi intézmény megteremtését. A használaton kívül helyezett, elfekvő egészségügyi anyagokkal felszerelt tsz-rendelő létesítése a megyei és a Honvédkórház között létrejött versenymozgalom első állomása. Megvalósításához minden tsz-gazda személyesen is hozzájárult, úgy, hogy személyenként két munkaegységet ajánlott fel a rendelő építéséhez. így született meg a dolgozó parasztság és az értelmiség összefogásából a ma még egyedülálló intézmény. Sikeres működéséhez a Honvédkórház szakorvosai felajánlották, hogy gyakran felkeresik ezután is és szaktanácsokat adnak a körzeti orvos munkájához. A Béke Tsz tagságának nevében Harcsás István elnök mondott köszönetét a kórház parancsnokának és dolgozóinak, és ígéretet tett arra, hogy a rendelő mellé jövőre — szintén társadalmi összefogással — egy napközi otthont is fognak építeni. Végül Szabó László, a vöröskereszt megyei titkára átadta a megyei és városi vörös- kereszt ajándékát — egy hord- ágyat és elsősegély-nyújtásra alkalmas egészségügyi táskákat. Elutazott a magyar küldöttség az egészségügyi világszervezet közgyűlésére Magyarország csaknem egy évtizeden át nem volt tagja az Egészségügyi Világszervezetnek. Üjrabelépésünk óta első ízben vesz részt magyar delegáció a világszervezet közgyűlésén. — Szombat délelőtt dr. Simonovits Istvánnak, az egészségügyi miniszter első helyettesének vezetésével háromtagú küldöttség utazott Genfbe az Egészségügyi Világszervezet XVI. közgyűlésére. 4 tárgyalóteremből Rz italozásnak gyilkosság lett a vígé Zsúfolásig megtelt a kecskeméti megyei bíróság egyik tárgyalóterme, ahol egy tragikus kimenetelű összetűzés körülményeit .tisztázta a büntetőtanács. A hallgatók — hozzátartozók és a már kihallgatott tanúk — megvetéssel és ugyanakkor érdeklődéssel figyelik a vádlottak padján ülő tettest és hallgatják a megnyilatkozó tanúkat. Atkári Istvánt összeférhetetlen, bosszúálló embernek ismerték. A Kiskunfélegyházi Műanyagfeldolgozó Vállalatnál dolgozott mint portás. Az eset, ami miatt a vádlottak padjára került, szintén erre vezethető vissza. A múlt év nyarán ugyanis azt állította, hogy az egyik dolgozó, Takács István, ittasan jött munkába. Az orvos azonban az ellenkezőjét állapította meg, s azóta haragos viszony keletkezett a portás és Takács között. Egy alkalommal mindketten éjszakai műszakban dolgoztak, s mikor annak vége lett, több társukkal betértek egy közeli italboltba, majd kettesben hazafelé indultak. Útközben feljött a szó a nyáron történt ösz- szetűzésről, s az erősen ittas Takács arcul ütötte a portást* majd ott hagyta az úton, hazafelé indult. A féllábú portás azonban utána sietett, útközben elővette és kinyitotta a bicskáját, s rátámadt társára. Az védekezni próbált, de részben a meglepetés, részben alkoholos állapota ebben akadályozta. Atkári István a zsebkést markolatig a szerencsétlen ember nyakába döfte. Takács János a helyszínen meghalt Atkári a tárgyaláson konokul tagadni próbált, azonban a tanúk és a tények hamarosan felfedték bűnösségét A bíróság szándékos emberölés miatt nyolcévi szabadságvesztésre ítélte és ötévi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet még nem emelkedett jogerőre, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. —I —r lami nagyobb véredényt vághaa tott el Torp kése. Sok vért vesztett, azért éra ilyen gyengének Alekszandr Naszibov regénye 88. N éhány percig még pihent Ez az átkozott gyengeség ... Attól az egy combsebtől lenne az egész? Aszker mozdítani próbálta a beteg lábát. De a láb nem engedelmeskedett Megmerevedett. Aszker felvette a földről Torp kését amely ott havert mellette. Felvágta vele a nadrág szárát, s megnézte a sebet. Hosszú, mély vágást kapott. A dulakodás közben alaposan összeroncsolódott a seb széle. Egyhamar nem gyógyul be. Aztán megérintette kezével a sebet, amelyből még mindig erőteljesen szivárgott a vér. Aszker azonnal megértette: vamagát Óvatosan, hogy ne tegyen egyetlen felesleges mozdulatot sem, amely gyöngítheti, lecsatolta a nadrágszíjat, aztán ügy- gyel-bajjal körül tekerte a comb-: ján, a seb felett, majd a szíj alá dugta a kés nyelét, s néhányat csavart rajta, hogy jobban szorítson a kötés. Csillagokat látott a fájdalomtól, de legalább elállt a vérzés. Megint pihent egy kicsit. Amikor kifújta magát, eszébe jutott Torp pisztolya. Körülnézett maga mellett. Az út szélén feküdt a fénylő markolattá browning. Aszker utána nyúlt. Felemelte* megnézte, s beletette a pisztoly- táskájába. Utána hasra fordult* négykézlábra állt, s megpróbált kiegyenesedni. De most sem sikerült. A gyengeségtől megingott, s újra a földre zuhant. Egy kis idő múlva újból megpróbálkozott a felállásssal. Ez-