Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-04 / 79. szám
t oldal 1963. április 4, esfit8rt5k Napi 3000 forint forgalom Szombaton kezdődtök a megyében a konzervvásárl ási hetek. Április 27-ig az a vevő, aki egyszerre legalább 50 forint értékű konzervet vásárolt, esetenként az áruval együtt tombolajegyet is kap. Ha a vásárlás értéke meghaladja a 100 forintot, két tombolajegy a jutalom, A sorsolást Szegeden rendezik a FÜSZÉRT központban, május 10-én. A kihúzott tombolajegyekkel 300, 200, 100 és 50 forintos vásárlási utalványokat lehet nyerni. A Bács-Kiskun megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 14 üzlete vesz részt az akcióban. Az üzletekben gazdag választékban kaphatók a már jól ismert konzervek és a legújabb gyártmányok is Az eddigi jelentések szerint már az első napokban is gyors emelkedést mutat a forgalom. A kecskeméti Kossuth-boltban. az első napon alig haladta meg az 1000 forintot, ezután rohamosan nőtt az érdeklődés, és tegnap már a délutáni órákban elérte a konzervek forgalma a 3000 forintot. Kecskemét• Zenei Hetek Tegnap Kecskemét zenei életének vezetői megbeszélést tartottak a TIT székházában az április 16 és május 20 között megrendezendő II. Kecskeméti Zenei Hetek előkészítéséről. A zenei hetek alkalmával négy nagy hangversenyt rendeznek. Megállapodtak a résztvevők abban is, hogy a Filharmónia jövő évi hangversenyei között több lesz az ifjúsági hangverseny és szerepelni fog a műsorban egy modern zenei est is. A PÁRT TAGJA Ossinfen restellem mindig, ha így kell mondani, vagy leírni: „egyszerű párttag”, „egyszerű ember”. Ha párttagról van szó, mindjárt arra gondolok: ha kommuóista lett, éppen abból következik, hogy messzebb lát, idejét, erejét nemcsak önmagáért, hanem a közösségért is kész áldozni — azokért is, akik hazája határain túl még elnyomásban élnek. A kommunista, ha kell, életét sem félti. És milyen az „egyszerű ember”? Van-e egyáltalán egyszerű ember? Ha csak kicsit is bontogatjuk a „legszürkébbnek” látszó életét, váratlan meglepetésekre, mélységekre bukkanunk. Fogadjuk most el az „egyszerű párttag” meghatározást olyan elvtársakra, akikről nem szoktak ragyogó újságcikkeket írni, dicséretüktől nem A FELADAT TELJESÍTVE A biztosító csoport. Nagy István golyószórós és Tóth László irányzóhelyettes a kutatócsoport előrehaladását fedezi tűzfegyvereivel. Ami már nem gyakorlat, hanem harci feladat. Felföldi István terepkutató a kutatópálcával egy, a második világháborúból visz- szamaradt tüzérségi gránátot talált. kutatócsoport előtt, s már látták a zöldellő szántóföldeket. A munkásőrök a fárasztó gyakorlat után teli tüdővel szívták magukba a tavasz leheletét. — Állj!... Sorakozó! — hallatszott a századparancsnok hangja. A tavaszi langymeleg szellő körbefonta a sorokba rendeződött acélszürke egyenruhákat, végigcirógatta a zubbonyokat, és a kék munkásőrsapkákon az ötágú vörös csillagot GÉMES GÁBOR visszhangos a rádió, akiknek neve a tagnévsorban szerénykedik ... Akiknek életéről csak elvtársai, munkatársai tudnak többet. Pillantsunk bele Lugosi István elvtárs életébe. 1926 óta dolgozik a kecskeméti zománcipari üzemben, s 1945 óta párttag. Illetve... Ne, mégse vágjunk az események elébe. Együtt jövünk el a ZIM pártirodájából. Fürgén lépked mellettem az alacsony, törékeny alkatú ember. Jól ki kell lépnem, hogy le ne maradjak. .Mikor életének emlékezetesebb fordulóit említi, rám néz, zöldeskék szeméből is kiolvashatom, mit jelentenek ezek az ő számára. — Harmincban jó darabig nem volt munkám, Pesten tengődtem. Hús nélküli, filléres ebédre futotta csak. Reggelire pedig a habot kaptam a főnök kávéjáról. Örültem, hogy erre nem volt kiadásom. Szeptember elsején — szinte szándék nélkül — vörös nyakkendőt kötöttem. Azért éreztem, hogy valaminek kell történnie. Az And- rássy úton aznap zajlott le az a nagyszabású tüntetés ... Akkor tudtam meg, mi a kard- lap ... Aztán csak lett itthon is munka. 1943-ban már hadiüzem voltunk, vasat nem kap tunk. Udvart köveztünk, gyümölcsfákat tisztogattunk... Mire a szovjet csapatok felszabadították gyárunkat is, a németek ellopták gépeinket. 1944 novemberében teljesen összehányt, szétzilált üzemet láttunk viszont. Munkapadok felborogatva, szerszámos fiókok kirángatva, minden halomba szórva a műhely közepén ... Tízen kezdtünk a rendcsináláshoz ... Guberáltunk. Ez a kalapács Jóskáé volt, ez a fogó Pistáé... Negyvenötben már tudtunk kukoricadarálókat, szecskavágókat készíteni. A pénz nem sokat ért, megegyeztünk a tulajdonosokkal: ebből tíz közül három a miénk, hét az övéké. A munkabérben kapott gépeket vittük a parasztoknak. Cseréltük — élelemért... Ez sokáig nem mehetett. A fizetéssel mindig baj volt később is... Mi párt- és szakszervezeti vezetők, bele-belenéztünk az üzleti könyvekbe. Láttuk, mi a helyzet. Volt pénze a tőkésnek, csak bankokban őriztette. A munkások nem voltak fontosak... Hirtelen homlokához teszi ujjait, töpreng az idős munkás. — Mikor is volt pontosan?... Hiába, vénségére halványul az emlékezete az embernek... Március végén volt — 1948-ban. Éppen az udvaron mentem át, mikor a portásfülkénél már többen is voltak, s odahívtak. Akkor értesültünk, hogy üzemünket államosították. Gyorsan tudattuk a munkásokkal is, úgyhogy mikor egy-két nap múlva megjelent Hajdú László elvtárs, háta mögött már az új tulajdonosok tömege állt... Az volt a nagy pillanat, mikor mi, a párt, a szakszervezet, tehát a munkásosztály megbízottai, Hajdú elvtárssal megjelentünk Csonti Szabó József főmérnöknél, aki a tőkés gyárvezetőség megbízottjaként igazgatta a gyárat. Sohasem felejtem el azt a kimondhatatlan érzést, mikor Hajdú László hangját hallottuk: — „Közlöm önnel, hogy a magyar forradalmi munkásosztály nevében én veszem át a gyárat !” A főmérnök nagyon megrendült, látszott, vonakodik, s nem hiszi, hogy ezt megtehetjük. Eközben mi, gyáriak — ismerve rafináltságukat —, az üzleti könyvekre tettük rá a kezünket. Nehogy az utolsó pillanatban elvihessék a bankokból — a mi pénzünket. Nem a főmérnök gallérját akartuk mi elkapni. Sőt! Vele közöltük: „Ha mellénk áll, nyugodtan dolgozhat tovább.” Meg is értette, hogy ez most történelem. Haláláig üzemünkben működött... Ez volt a mi „második fel- szabadulásunk”. — És hogyan is volt, mikor a párttagsági könyvét megkapta? Megáll Lugosi elvtárs, fürkész az arcomon, aztán elmondja. — Negyvenötben léptem a pártba... De én párttag voltam 13 éves korom óta. Édesapám a Tanácsköztársaság mártírja, 1919. november 19-én éjjel gyilkolta meg — harminc- hatodmagával a Héjjas-különít- mény ... Heten maradtunk árván, én voltam a legnagyobb. Negyvenhat kilós apró gyerek. Azontúl én voltam a család- fenntartó. Párttag... Az a jó párttag, aki nem érzi tehernek, hogy másokért is él. Mit mondhatnék a pártmunkáról?... Nézze: 120-an dolgoztunk azelőtt a zománcipariban, ma kilencszázan. Mindig több lesz az ilyen modern városnegyed, mint ez, itt, mellettük. Hogy egyre több munkás lakhat parkettás szobában, hogy szőnyegen jár otthon, és fotelből nézi a televíziót — ebben benne van az én falujáró munkám, tsz-szervező agitációm, bizalmi bélyegeim, a röpgyűlések, felszólalásaim pártnapokon, no meg elsősorban a termelőmunkám... De erről ne egyszerű párttagot kérdezzen. T. I. Alekszandr Naszibov regénye 64. G otthard van Suttel Obersturmbannführer, az ostburgi Abwehrstelle új vezetője latba vetette minden erejét, hogy fényt derítsen elődje, Holm & a kémelhárító másik két embere rejtélyes halálának körülményeire. A legjobb nyomozókat állították e feladatra. Parancsot adtak nekik, amelyben az is benne volt, hogy akik sikert tudnak felmutatni, előléptetésre számíthatnak, és magas kitüntetésre, érdemrendre. Sepp Sefiert vezérőrnagy# Upitz főnöke nem vette igénybe a szállodát, amikor Karls- lustéba érkezett, noha egy luxuslakosztályt foglaltak neki már napokkal előbb. A tábornok gépkocsija átsuhant a városon, s a nem messze levő erdős domb felé indult. A dombtetőt egy ódon kastély festői falai és csipkés bástyái koronázták. A kastély tulajdonosa — egy berlini üzletember — Seifert jó barátja volt. s azon a napon, amikor a tábornok megérkezett, a kastély számtartója távirati úton utasítást kapott, hogy kellőképpen fogadja a magasrangú vendéget és bocsássa a kastélyt teljesen az ő rendelkezésére. A tábornokot természetesen nemcsak a számtartó fogadta, hanem a helyi titkos hivatal vezetői ás. a golyószóró halált hozó ólommagokat zúdított az „ellenségre”. Az erdő ritkulni kezdett a alatt. Már benn jártak az erdőben ... Felföldi István a kezében levő hosszú vasbottal szinte centiméterről centiméterre szúr- kálta át a vastag avarszőnyeget. Egyszer csak koccant a vasból hegye. Az őszi falevelek között a gyakorlat feltételezésétől eltérően, egy háborúból visszamaradt tüzérségi gránát feküdt... Űjabb jelzés, s ami ezután következett, már nem is gyakorlat, hanem igazi harci feladat volt A gránátot kiemelni a helyéről hatástalanítani! Ez is fegyelmezetten, a szabályok előírásai szerint történt... A fiatal akácfák mellett, a földbe vájt gödör csak egész közelről látszott. A benne fekvő munkásőrök egy bokor rejtése alatt biztosították a kutatócsoport előrenyomulását. Nagy István irányzónak és Tóth László irányzóhelyettesnek a kutató- csoport előtti terepszakaszon a szeme. Egyetlen mozdulat sem kerülte el figyelmüket. S ha valami rendellenességet észleltek, A Kecskeméttől néhány kilométerre levő Törökfái névtelen erdő csendjét csak néha törte meg egy-egy ágroppanás, pedig s fák között emberek mozogtak. Acélszürke egyenruhájuk kivillant a zöld törpefenyők közül. Lassan, figyelmesen, zajtalanul közeledtek a tisztás felé. Kezükben lövésre tartott fegyverrel kutatták a terepet. A kecskeméti század kutatócsoportjának munkásőrei a földet, a bokrokat, a fákat figyelték, keresték ez eldobált, elrejtett tárgyakat. A szakaszparancsnok, Koncz Bándor feltartotta a kezét. Egy szó sem hallatszott. A kutatócsoport munkásőrei tudták, a terepkutatók találtak valamit. Egy térkép került elő a fa törzséhez rejtve, rajta a „diver- záns” jelzései, objektumok, üzemek, felrobbantandó épületek.,. A kitűzött feladat egyik feltételét már teljesítette a kutatócsoport. Halkan roppantak a lehullott ágak, a munkásőrök bakancsai j Akcióban a kutatócsoport. A kecskeméti munkásor-század harci feladat végrehajtása közben.
