Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-04 / 79. szám

t oldal 1963. április 4, esfit8rt5k Napi 3000 forint forgalom Szombaton kezdődtök a me­gyében a konzervvásárl ási he­tek. Április 27-ig az a vevő, aki egyszerre legalább 50 forint értékű konzervet vásárolt, ese­tenként az áruval együtt tom­bolajegyet is kap. Ha a vásárlás értéke meghaladja a 100 forin­tot, két tombolajegy a jutalom, A sorsolást Szegeden rende­zik a FÜSZÉRT központban, május 10-én. A kihúzott tombo­lajegyekkel 300, 200, 100 és 50 forintos vásárlási utalványokat lehet nyerni. A Bács-Kiskun megyei Élel­miszer-kiskereskedelmi Vállalat 14 üzlete vesz részt az akció­ban. Az üzletekben gazdag vá­lasztékban kaphatók a már jól ismert konzervek és a legújabb gyártmányok is Az eddigi jelentések szerint már az első napokban is gyors emelkedést mutat a forgalom. A kecskeméti Kossuth-boltban. az első napon alig haladta meg az 1000 forintot, ezután roha­mosan nőtt az érdeklődés, és tegnap már a délutáni órákban elérte a konzervek forgalma a 3000 forintot. Kecskemét• Zenei Hetek Tegnap Kecskemét zenei éle­tének vezetői megbeszélést tar­tottak a TIT székházában az áp­rilis 16 és május 20 között meg­rendezendő II. Kecskeméti Ze­nei Hetek előkészítéséről. A ze­nei hetek alkalmával négy nagy hangversenyt rendeznek. Megállapodtak a résztvevők abban is, hogy a Filharmónia jövő évi hangversenyei között több lesz az ifjúsági hangver­seny és szerepelni fog a mű­sorban egy modern zenei est is. A PÁRT TAGJA Ossinfen restellem mindig, ha így kell mondani, vagy le­írni: „egyszerű párttag”, „egy­szerű ember”. Ha párttagról van szó, mindjárt arra gondolok: ha kommuóista lett, éppen ab­ból következik, hogy messzebb lát, idejét, erejét nemcsak ön­magáért, hanem a közösségért is kész áldozni — azokért is, akik hazája határain túl még elnyo­másban élnek. A kommunista, ha kell, életét sem félti. És milyen az „egyszerű em­ber”? Van-e egyáltalán egysze­rű ember? Ha csak kicsit is bontogatjuk a „legszürkébbnek” látszó életét, váratlan meglepe­tésekre, mélységekre bukka­nunk. Fogadjuk most el az „egyszerű párttag” meghatáro­zást olyan elvtársakra, akikről nem szoktak ragyogó újságcikke­ket írni, dicséretüktől nem A FELADAT TELJESÍTVE A biztosító csoport. Nagy István golyószórós és Tóth László irányzóhelyettes a kutatócsoport előrehaladását fedezi tűz­fegyvereivel. Ami már nem gyakorlat, hanem harci feladat. Felföldi István te­repkutató a kutatópálcával egy, a második világháborúból visz- szamaradt tüzérségi gránátot ta­lált. kutatócsoport előtt, s már látták a zöldellő szántóföldeket. A munkásőrök a fárasztó gyakor­lat után teli tüdővel szívták ma­gukba a tavasz leheletét. — Állj!... Sorakozó! — hal­latszott a századparancsnok hangja. A tavaszi langymeleg szellő körbefonta a sorokba rendező­dött acélszürke egyenruhákat, végigcirógatta a zubbonyokat, és a kék munkásőrsapkákon az öt­ágú vörös csillagot GÉMES GÁBOR visszhangos a rádió, akiknek neve a tagnévsorban szerény­kedik ... Akiknek életéről csak elvtársai, munkatársai tudnak többet. Pillantsunk bele Lugosi István elvtárs életébe. 1926 óta dolgozik a kecskeméti zománc­ipari üzemben, s 1945 óta párt­tag. Illetve... Ne, mégse vág­junk az események elébe. Együtt jövünk el a ZIM párt­irodájából. Fürgén lépked mel­lettem az alacsony, törékeny alkatú ember. Jól ki kell lép­nem, hogy le ne maradjak. .Mi­kor életének emlékezetesebb fordulóit említi, rám néz, zöl­deskék szeméből is kiolvasha­tom, mit jelentenek ezek az ő számára. — Harmincban jó darabig nem volt munkám, Pesten ten­gődtem. Hús nélküli, filléres ebédre futotta csak. Reggelire pedig a habot kaptam a főnök kávéjáról. Örültem, hogy erre nem volt kiadásom. Szeptember elsején — szinte szándék nél­kül — vörös nyakkendőt kötöt­tem. Azért éreztem, hogy vala­minek kell történnie. Az And- rássy úton aznap zajlott le az a nagyszabású tüntetés ... Ak­kor tudtam meg, mi a kard- lap ... Aztán csak lett itthon is munka. 1943-ban már hadi­üzem voltunk, vasat nem kap tunk. Udvart köveztünk, gyü­mölcsfákat tisztogattunk... Mi­re a szovjet csapatok felsza­badították gyárunkat is, a né­metek ellopták gépeinket. 1944 novemberében teljesen össze­hányt, szétzilált üzemet láttunk viszont. Munkapadok felboro­gatva, szerszámos fiókok kirán­gatva, minden halomba szórva a műhely közepén ... Tízen kezdtünk a rendcsináláshoz ... Guberáltunk. Ez a kalapács Jós­káé volt, ez a fogó Pistáé... Negyvenötben már tudtunk kukoricadarálókat, szecskavágó­kat készíteni. A pénz nem so­kat ért, megegyeztünk a tulaj­donosokkal: ebből tíz közül há­rom a miénk, hét az övéké. A munkabérben kapott gépeket vittük a parasztoknak. Cserél­tük — élelemért... Ez sokáig nem mehetett. A fizetéssel min­dig baj volt később is... Mi párt- és szakszervezeti vezetők, bele-belenéztünk az üzleti köny­vekbe. Láttuk, mi a helyzet. Volt pénze a tőkésnek, csak bankokban őriztette. A munká­sok nem voltak fontosak... Hirtelen homlokához teszi ujjait, töpreng az idős munkás. — Mikor is volt pontosan?... Hiába, vénségére halványul az emlékezete az embernek... Már­cius végén volt — 1948-ban. Ép­pen az udvaron mentem át, mikor a portásfülkénél már többen is voltak, s odahívtak. Akkor értesültünk, hogy üze­münket államosították. Gyorsan tudattuk a munkásokkal is, úgy­hogy mikor egy-két nap múlva megjelent Hajdú László elv­társ, háta mögött már az új tu­lajdonosok tömege állt... Az volt a nagy pillanat, mikor mi, a párt, a szakszervezet, tehát a munkásosztály megbízottai, Hajdú elvtárssal megjelentünk Csonti Szabó József főmérnök­nél, aki a tőkés gyárvezetőség megbízottjaként igazgatta a gyá­rat. Sohasem felejtem el azt a kimondhatatlan érzést, mikor Hajdú László hangját hallottuk: — „Közlöm önnel, hogy a ma­gyar forradalmi munkásosztály nevében én veszem át a gyárat !” A főmérnök nagyon megren­dült, látszott, vonakodik, s nem hiszi, hogy ezt megtehetjük. Eközben mi, gyáriak — ismerve rafináltságukat —, az üzleti könyvekre tettük rá a kezün­ket. Nehogy az utolsó pillanat­ban elvihessék a bankokból — a mi pénzünket. Nem a főmér­nök gallérját akartuk mi elkap­ni. Sőt! Vele közöltük: „Ha mel­lénk áll, nyugodtan dolgozhat tovább.” Meg is értette, hogy ez most történelem. Haláláig üze­münkben működött... Ez volt a mi „második fel- szabadulásunk”. — És hogyan is volt, mikor a párttagsági könyvét megkapta? Megáll Lugosi elvtárs, fürkész az arcomon, aztán elmondja. — Negyvenötben léptem a pártba... De én párttag vol­tam 13 éves korom óta. Édes­apám a Tanácsköztársaság már­tírja, 1919. november 19-én éj­jel gyilkolta meg — harminc- hatodmagával a Héjjas-különít- mény ... Heten maradtunk ár­ván, én voltam a legnagyobb. Negyvenhat kilós apró gyerek. Azontúl én voltam a család- fenntartó. Párttag... Az a jó párttag, aki nem érzi tehernek, hogy másokért is él. Mit mondhatnék a pártmunkáról?... Nézze: 120-an dolgoztunk azelőtt a zo­máncipariban, ma kilencszázan. Mindig több lesz az ilyen mo­dern városnegyed, mint ez, itt, mellettük. Hogy egyre több munkás lakhat parkettás szo­bában, hogy szőnyegen jár ott­hon, és fotelből nézi a televíziót — ebben benne van az én fa­lujáró munkám, tsz-szervező agitációm, bizalmi bélyegeim, a röpgyűlések, felszólalásaim párt­napokon, no meg elsősorban a termelőmunkám... De erről ne egyszerű párttagot kérdezzen. T. I. Alekszandr Naszibov regénye 64. G otthard van Suttel Obersturm­bannführer, az ostburgi Abwehrstelle új vezetője latba vetette minden erejét, hogy fényt derítsen elődje, Holm & a kémelhárító másik két embe­re rejtélyes halálának körülmé­nyeire. A legjobb nyomozókat állították e feladatra. Parancsot adtak nekik, amelyben az is benne volt, hogy akik sikert tudnak felmutatni, előléptetés­re számíthatnak, és magas ki­tüntetésre, érdemrendre. Sepp Sefiert vezérőrnagy# Upitz főnöke nem vette igény­be a szállodát, amikor Karls- lustéba érkezett, noha egy luxus­lakosztályt foglaltak neki már napokkal előbb. A tábornok gépkocsija átsuhant a városon, s a nem messze levő erdős domb felé indult. A dombtetőt egy ódon kastély festői falai és csip­kés bástyái koronázták. A kastély tulajdonosa — egy berlini üzletember — Seifert jó barátja volt. s azon a napon, amikor a tábornok megérkezett, a kastély számtartója távirati úton utasítást kapott, hogy kel­lőképpen fogadja a magasran­gú vendéget és bocsássa a kas­télyt teljesen az ő rendelkezé­sére. A tábornokot természetesen nemcsak a számtartó fogadta, hanem a helyi titkos hivatal ve­zetői ás. a golyószóró halált hozó ólom­magokat zúdított az „ellenség­re”. Az erdő ritkulni kezdett a alatt. Már benn jártak az erdő­ben ... Felföldi István a kezé­ben levő hosszú vasbottal szinte centiméterről centiméterre szúr- kálta át a vastag avarszőnyeget. Egyszer csak koccant a vasból hegye. Az őszi falevelek között a gyakorlat feltételezésétől elté­rően, egy háborúból visszama­radt tüzérségi gránát feküdt... Űjabb jelzés, s ami ezután kö­vetkezett, már nem is gyakorlat, hanem igazi harci feladat volt A gránátot kiemelni a helyéről hatástalanítani! Ez is fegyelme­zetten, a szabályok előírásai sze­rint történt... A fiatal akácfák mellett, a földbe vájt gödör csak egész kö­zelről látszott. A benne fekvő munkásőrök egy bokor rejtése alatt biztosították a kutatócso­port előrenyomulását. Nagy Ist­ván irányzónak és Tóth László irányzóhelyettesnek a kutató- csoport előtti terepszakaszon a szeme. Egyetlen mozdulat sem kerülte el figyelmüket. S ha va­lami rendellenességet észleltek, A Kecskeméttől néhány kilo­méterre levő Törökfái névtelen erdő csendjét csak néha törte meg egy-egy ágroppanás, pedig s fák között emberek mozogtak. Acélszürke egyenruhájuk kivil­lant a zöld törpefenyők közül. Lassan, figyelmesen, zajtalanul közeledtek a tisztás felé. Kezük­ben lövésre tartott fegyverrel kutatták a terepet. A kecske­méti század kutatócsoportjának munkásőrei a földet, a bokro­kat, a fákat figyelték, keresték ez eldobált, elrejtett tárgyakat. A szakaszparancsnok, Koncz Bándor feltartotta a kezét. Egy szó sem hallatszott. A ku­tatócsoport munkásőrei tudták, a terepkutatók találtak valamit. Egy térkép került elő a fa tör­zséhez rejtve, rajta a „diver- záns” jelzései, objektumok, üze­mek, felrobbantandó épületek.,. A kitűzött feladat egyik feltéte­lét már teljesítette a kutatócso­port. Halkan roppantak a lehullott ágak, a munkásőrök bakancsai j Akcióban a kutatócsoport. A kecskeméti munkásor-század harci feladat végrehajtása közben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom