Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-08 / 5. szám

9. oldal

19«3. Jantór 8, kedd

A Pravda hétfői száma szerkesztőségi cikket közöl „Erősítsük a kommunista mozgalom egységét a béke és a szocializmus diadala érdekében” címmel. A két teljes oldalt betöltő cikk a béke megőrzésének problémáival foglalkozva leszögezi:

A SZOVJETUNIÓ, s a többi szocialista ország. külpolitikai tevékenységének, a kubai nép, a béke erői hősi harcának fő eredménye az elmúlt esztendőben az volt, hogy meghiúsult az agresszív amerikai imperialista körök gondosan előkészített Kuba elleni támadása. Elhárult az emberiség feje felől a termonukleáris világháború veszélye. Ismét bebizonyosodott, hogy a szocializmus és a béke erői abban a helyzetben vannak, hogy meg tudják. fékezni az imperialista agresszorokat.

A nemzetközi kommunista mozgalom nagyszerű sikereket ért. el. Mindenekelőtt azért, mert harcának minden szakaszában szentül megőrizte hűségét a marxizmus—laninizmus zászlajához, egész tevékenységében e győzelmes tanítást követte.

ÁMDE a nemzetközi kommunista mozgalom soraiban nagy sajnálatunkra olyan nézeteket terjesztenek, amelyeknek éle a marxizmus—leninizmus egész sor alaptétele ellen irányul, s amelyeknek célja a testvérpártok összeforrottságánalc aláásása. E dogmatikus, szakadár, a marxizmus—leninizmussal szemben mélyen ellenséges nézeteket a leg- nyiltabban az Albán Munkapárt vezetői hangoztatják.

Az SZKP XXII. kongresszusán, majd Bulgária, Magyarország, Olaszország és Csehszlovákia kommunista és munkáspártjainak kongresszusán a Kínai Kommunista Párt küldött„Erősítsük a kommunista mozgalom egységét a béke és a szocializmus diadala érdekében”

A Pravda szerkesztőségi cikke

sége azt állította, hogy hiba volt nyíltan bírálni az albán vezetők irányvonalát, és a testvérpártokra igyekezett hárítani a felelősséget a felmerült nézeteltérésekért. Ilyesmit állítani azonban egyértelmű azzal, hogy szembeszállnak a megcáfolhatatlan tényekkel, mentesítik a felelősség alól azokat, akik valóban harcot folytatnak a marxista— leninista pártok egységes vonala ellen.

Az SZKP XXII. kongresszusának szónoki emelvényén N. Sz. Hruscsov elvtárs kijelentette: „Osztjuk kínai barátaink nyugtalanságát, értékeljük az egység erősítésére irányuló gondoskodásukat. Ha a kínai elvtársak erőfeszítéseket óhajtanak tenni az Albán Munkapárt és a testvérpártok közötti kapcsolatok rendezésére, akkor aligha mozdíthatja elő bárki is jobban e feladat megoldását, mint a Kínai Kommunista Párt. Ez valóban hasznára válnék az Albán Munkapártnak, megfelelne a szocialista országok egész közössége érdekeinek.”

Sajnos, a helyzet nemcsak hogy nem javult, hanem rosszabbodott is. Az albán vezetők nyíltan szakítanak a kommunista mozgalommal, a marxizmus—le- ninizmussal, mind mélyebbre süllyednek a dogmatizmus, a szektásság és az elvakult nacionalizmus mocsarába, egyre szélesebb körben alkalmazzák a személyi kultusz marxizmustól idegein módszereit.

A helyes irányvonal

AZ A VITA, hogy milyen irányvonalat kövessen a kommunista mozgalom, nem elvont, hanem mély elvi vita, amelynek elsőrendű jelentősége van. A marxísták—lemnistáknak az a vonala, amelynek célja a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének megszilárdítása, a szocializmus gazdasági versenye a kapitalizmussal és e körülmények között a kommunizmus győzelmének biztosítása, sohasem látott vonzóerőt kölcsönöz mozgalmunknak, oldalára állítja a legszélesebb néptömegeket. Az a vonal viszont, amelyet a szektások és a dogmatikusok próbálnak erőszakolni, nem bízik a kommunizmus, a néptömegek erejében, nem hisz abban, hogy a szocializmus győzelemre juthat újabb országokban államok közötti háború nélkül, világháború nélkül.

KORUNK legfontosabb, legéletbevágóbb problémája a háború és béke kérdése. Az életben a kérdés így merül fel: vágy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése, vagy pusztító háború. Más kivezető út nincs.

Az albán veaetők, például Enver Hodzsa, azzal dicsekednek, hogy ők nem értenek egyet azokkal, akik szerint „a békés együttélés, a szocialista országok külpolitikájának fő irányvonala”. Ámde akkor mi a fő irányvonal? Tehát a háború? De ha így áll a dolog, akkor a kommunizmus, vagy a kapitalizmus győzelme kérdésének és e kérdés megoldásának ilyen megközelítése miben különbözik az imperialista kalandor körök álláspontjától?

A békés együttélés politikája

A dogmatikusak úgy állítják be a békés együttélést, hogy az „lemondás az imperializmus leleplezésére irányuló harcról”. Nem értik meg, hogy a verseny békés körülmények között az egyik rendkívül fontos szakasz abban a harcban, amelyet a szocializmus vív a kapitalizmus ellen. Ami pedig a dogmatikusok által az imperializmus ellen hirdetett harcot illeti, ez náluk csupán hangzatos leleplező frázisokban és szidalmakban nyilvánul meg. De vajon erre kell redukálni egy hatalmon levő marxista—leninista párt tevékenységét az imperializmus elleni harcban?

TÉNYLEGESEN harcolni az imperializmus ellen, védeni a békét, mindenképpen segíteni a világ felszabadító mozgalmának fejlődését a szocialista országok számára, elsősorban a következőket jelenti:

— Sikeresen fejleszteni a szocialista társadalmat, elsősorban következetesen előmozdítani a gazdasági életük fejlődését. Minél hatékonyabban fogják építeni gazdaságukat a szocialista országok, annál erősebbek lesznek gazdaságilag és politikailag, annál nagyobb lesz * befolyásuk a történelmi léi*

lődés irányára és ütemére, annál határozottabban és biztosabban védelmezhetik a békét;

— Szilárdan és kövekezetesen békeszeretö külpolitikát folytatni, amely gyengíti az imperializmus pilléreit, elősegíti a btkeerők összefogását és megkönnyíti a dolgozók és az elnyomott népek szabadság- és függetlenségi harcát; olyan politikát folytatni, amely a legcsekélyebb lehetőséget sem nyújtja a szocializmus ellenségeinek, hogy széthúzást szítsanak a béke, a demokrácia és a szocializmus erői között;

— A legnagyobb éberséget tanúsítani az imperializmussal szemben, mindenképpen gy ra- pítanj az egész szocialista tábor hatalmát és védelmi képességét, mindent megtenni a népek biztonságáért és a béke fenntartásáért;

— Erősíteni a testvéri barátságot és a szoros együttműködés szálait azokkal az ázsiai, afrikai, latin-amerikai államokkal, amelyek nemzeti függetlenségük kivívásáért, illetve megszilárdításáért küzdenek, segíteni és támogatni a nemzeti felszabadító mozgalmat;

— Minden vonalon előmozdítani és erősíteni a nemzetközi

munkásmozgalom valamennyi csapatának és szervezetének harcos szolidaritását.

Az emberiség jövőjének mintaképe

Az SZKP és más marxista- leninista pártok, amelyek szilárdan a nyilatkozat és a kiáltvány álláspontjára helyezkednek, ilyen hatékony harcot vívnak az imperializmus ellen.

A SZOCIALISTA országokban létrejön az egész emberiség jövőjének mintaképe. Országaink népednek éppen az a feladatuk, hogy minden cselekedetükkel egyre vonzóbbá tegyék ezt a példaképet.

„A kommunisták nemcsak abban látják történelmi küldetésüket — mondja a nyilatkozat —, hogy az egész világon megszüntessék a kizsákmányolást és a nyomort, és egyszer s mindenkorra kiküszöböljék bármely háború lehetőségét az emberi társadalom életéből, hanem abban is, hogy már a jelenlegi korszakban megszabadítsák az emberiséget az új világháború lidércétöL

A világ kommunista pártjai egész ei'ejüket és energiájukat e nagy történelmi küldetés megvalósításának szentelik.’’

A NÉPEK TUDJÁK, hogy a Szovjetunió aktív harca, hatalma döntő szerepet játszott abban, hogy sikerült elhárítani a világháborút, amelyet a harcias imperialista körök az utóbbi években többször is megpróbáltak kirobbantani.

Az élet igazolja politikánk helyességét

A cikk utal az elmúlt évek nagy nemzetközi válságaira, s a Szovjetunió szerepére a vitás kérdések megoldásában, a háborús tűzfészkek felszámolásában, majd így folytatja: Az élet, százmilliók gyakorlati hhrca igazolta, hogy a békés együttélés politikája összhangban van minden nép életbevágó érdekeivel. Bebizonyosodott, hogy a békés együttélés körülményei között kedvező lehetőségek támadnak az osztályharc kibontakozásához a tőkés országokban, a nemzeti felszabadító mozgalom, a demokratikus mozgalmak, a szocialista forradalmak kibontakozásához. Amikor a marxisták —leninisták azt mondják, van lehetőség a világháború megakadályozására, egy pillanatra sem felejtik el, hogy az imperializmus lényege, agresszív jellege nem változott.

A KOMMUNISTA MOZGALOM úgy véli, hogy ha az imperialisták háborút robbantanak ki, ez a korhadt kapitalista rendszer végleges pusztulását fogja jelenteni. Am a szocialista forradalomnak nincs szüksége arra, hogy atom- vagy hidrogénbombák törjenek számára utat. Meg lehet-e akadályozni a világháborút vagy sem, meg lehet-e szilárdítani a békét vagy sem, meg lehet-e valósítani az általános és teljes leszerelés programját és a néptömegeknek azt az ideálját, hogy hozzuk létre az igazságos társadalmat, „a fegyverek, hadseregek, háborúk nélküli világot”, vagy sem? Ezek elvi fontosságú kérdések.

Az emberiség sorsát a népek döntik el

A marxisták—leninisták úgy vélekedtek, és ma is az a véleményük, hogy az emberiség sorsát a néptömegek döntik el. Ezért nem tulajdonítanak abszolút, mindenható erőt a fegyvereknek, köztük a nukleáris fegyvereknek sem. Ám nem szabad a tömegek erejét mesterségesen szembeállítani a fegyverek erejével. A béke megvédésére, a világháború megakadályozására fel kell sorakoztatni minden erőt: a néptömegek harcát, a szocialista tábor védelmi erejét, a szocialista országok helyes külpolitikáját, amelynek szilárdnak, elvinek kell lennie, és ugyanakkor számolnia kell az erőviszonyokkal, hajlékonynak kell lennie, ami nem zárja ki — a körülményektől függően — sem azt a módszert, hogy „élesen az élessel szemben”; sem a tárgyalások módszerét. Csak a békeharc összes erői összes módszerei és formái a maguk teljességében adnak lehetőséget az új világháború megakadályozására.

Az SZKP úgy véli — mutat rá a Pravda cikke —, hogy a né- oek az igazi boldogságot csakis a szocializmus és a kommunizmus űtián tudiák elérni. A- SZKP, csakúgy mint az egész nemzetközi kommunista mozgalom, abból indul ki, hogy a munkásosztály és élesaoata — a marxista—leninista pártok — számára kívánatos lenne a szőri a lista forradalom békés úton való vésrehaitása. Ugyanekkor az SZKP változatlanul hangsúlyozza, hogy olyan helyzetben, amikor a kizsákmányoló osztályok erőszakhoz folyamodnak, szem előtt kell tartani a "zorializmusra való nem hőVó- áttérés lehetőségét, a fegyveres harc lehetőségét. N. Sz. Hruscsov elvtárs az SZKP XXIL

kongresszusán tartott beszámolójában megállapította: „Egyáltalán nincs kizárva, hogy a monopolista burzsoázia uralmának fenntartása érdekében a. legvégső, a legaljasabb eszközökhöz folyamodik.” Ilyen körülmények között Lenin szavai időszerűbbek, mint valaha: „A munkásosztálynak fel kell használnia a társadalmi tevékenység kivétel nélküli minden formáját vagy oldalát.” Készen kell állnia arra, hogy az egyik formát a leggyorsabban és legvá- ratlanabbul a másikkal váltsa fel. Persze, a forradálpn el- ' mélet csupán útbaigazítást adhat, ám annak megítélése, hogy egyik vagy másik ország proletariátusa a konkrét történelmi helyzetben a harc milyen formáit és módszereit válassza — magának minden ország proletariátusának, mindenekelőtt kommunista élcsapatának az ügye. Az a feltételezés, hogy lehetséges a szocialista forradalom minden időre és minden országra érvényes receptjenek feltalálása, és hogy e receptet rá lehet kényszeríteni az egyes országok konkrét viszonyai között működő testvérpártokra, csimán ártalmas dologgal való foglalkozás.

Következtetések

Milyen következtetés adódik e kérdések vizsgálata-- ból? A következtetés nyilvánvaló: a testvérpártok 1957. és 1900. évi tanácskozásán közösei! kidolgozott marxista—leninista stratégia és taktika következetes végrehajtása biztosítja a kommunisták, az összes forradalmi erők számára a döntő- győzelmet a békéért, a demokráciáért, a nemzeti felszabadulásért, a szocializmusért folyó harc frontján. Egyszersmind ez azt is jelenti, hogy napjainkban forradalmi ügyünk további sikereinek legfontosabb feltétele, hogy küzdenünk kell a kommunista világ harci fegyverének tompítására, gyengítésére irányuló minden kísérlet ellen.

Az SZKP mindig következe^ tesen harcolt és harcolni fog mind a revizionizmus, mind a dogmatizmus és szektásság ellen. Egyesek viszont egyoldalúan csupán a revizionizmus elleni harcot hangsúlyozzák, s méghozzá olykor az alkotó' marxizmus—leninizmust tüntetik fel „revizionizmusnak”, S ezzel nyilván zavart keltenek a kommunista mozgalomban. A Szovjetunió Kommunista Pártu ia, csakúgy, mint a többi marJ xista—leninista párt, internacionalista kötelességének tekinti) hogy szigorúan betartsa a moszkvai tanácskozásokon elfogadott okmányok tételeit, s hogy a kölcsönös kapcsolatold terén az említett okmányokba» lefektetett elveknek megfelelőé» járjon el.

ítélet

— A fene ebbe a kölyökbe! Nem bírok vele. Nem. Amióta az apja itthagyott, végképpen nem — mormogta magában az asszony és újból kotorászni kezdett, most már reménytelenül, inkább csak tehetetlenségében ,a pénztárca gyomrában...

— ... azt is telesirta...

~—N em nyúlkáltál a pénztárcámhoz?

— ... fiának a levél...

— Hagyd a fenébe azt a Hunyadi nemtudomkicsodát... Válaszolj, ha kérdezlek! — rivall rá most éles, majdhogynem rikácsoló hangon a fiúra. Már nem tud csandesen beszélni vele, már csak kiabálni, rikácsolni tud. ha hozzá szól. És sehogy- sem képes legyűrni magában a rettenetes és szégyentelen érzést: fél és irtózik a saját fiától. A tekintetétől. A titkos útjaitól. Az idegenségétől. Félhülye röhögésétől és furcsa, szinte sokszor érthetetlen szavaitól.

A fiú felkapta a fejét és ó&~

szehűzta vékony szemöldökét. Szemében inkább düh, mint riadtság.

— Nem hallod? A fene egyen meg! Már válaszra se méltatod az anyádat, nü?

— Mit akar tőlem? S nvért rikácsol itt? Nem vagyok süket. Hagyjon tanulni... Már tanulni sem hagy?! — vicsorgott a fiú és felugrott az asztal mellől. Nyurga, anyjánál magasabb, de horpadt mellű) vékony dongájú gyerek volt. Az anyja akaratlanul hátrahőkölt

—- Azt kérdeztem, miért

nyúlkáltál az erszényemben?

— Én? — kérdezte felháborodott arcot vágva a fiú, valami olyan nyegleséggel, hogy anyját még jobban elöntötte a méreg.

— Te, Igen, te... — ki bált a most már mindjobban belevö- rösödve. Nem, már nem tu dia fékezni magát, és megbánni se gyengeségét, lassan már csak gyűlölni tudja ezt a gyereket,

Az asszony beletúrt a

pénztárcájába. Idegesen és ugyanakkor értetlenül is. Egy pillanatig kinézett az ablakon, mintha az utcától várna tanácsot, hol a pénz, vagy éppen ott lebegne az ablaküveg mutatta négyszögben a százforintos, amely még délben megvolt, 8 most nincs. Még egyszer végiggondolta: nem, sehol sem váltotta fel a pénzj, volt annyi aprója, és nem is ránthatta ki tárcájából, mert az aprót másutt tartja. Akkor az erszénynek is el kellett volna vesznie.

Az asztalnál ott ült a fia. Feltűnően belemélyedt egy könyvbe, két csontos, kamasz keze valósággal satuba szorította homlokát és eltakarta szemét is, mintha az utcáról beszűrődő fény ellen védené....

— Szilágyi Erzsébet levelét megírta... — kántálta most hangosan ?. fiú, és az asszony Iá ü vélte, hogy njjai közül rá- sandít