Petőfi Népe, 1962. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

1962-12-13 / 291. szám

1085. december IS, csüi5rt5§ 5. «Mal Az egészségügyi középkáderek közel 70 százaléka vesz részt szakmai továbbképzésben Lengyel ájságsxerkesxtő Kecskeméten A SZAKSZERVEZETEK me­gyei székházéban tegnap dél­előtt rendezett tanácskozást az Egészségügyi Szakszervezet kö­zépkáder szakcsoportja. A ta­nácskozáson tapasztalatszerzés céljából részt vettek a Borsod, Szolnok, Tolna megyei egészség- ügyi szakszervezetek képvise­lői is. A rendtartással kapcsolatos fel­adatokról dr. Bacsó Károly fő­orvos, a megyei középkáder szakcsoport kétéves munkájáról Barabás Jánosné számolt be az értekezleten. A továbbképzéssel kapcsolatban Barabás Jánosné elmondotta, hogy míg az 1961/ 1962-es oktatási évben az egész­ségügyi középkáderek 52,4 szá­zaléka vett részt szakmai to­vábbképzésben, az idén már 68,4 százalékuk kezdte meg a tanu­lást. Ezenkívül munka melletti szaktanfolyamokon 247-en vesz­nek részt alapfokú képzésben. BESZÁMOLT arról ta. hogy az idén kísérletképpen a megyei kórház öt osztályán 50 résztve­vővel megkezd ödött a szalon ő- vérképzés. Ez egyelőre országo­san is mindössze négy megyé­ben folyik, s az idea tapasztala­toktól függően térnék át a kö­vetkező években a szakmai to­vábbképzés e speciális fajtájá­nak széleskörű élterjesztésére. Érdemes még megjegyezni, hogy a szakmai tanfolyamok mellett Elmulasztotta a s FORCZEK PÁL, szarik! lakos 1960. év tavaszán 21 hóid föld­jével belépett a tsz-be. Azonban nem dolgozott rendszeresen, in­kább elment segédmunkásnak Budapestre, a Söripari Vállalat­hoz. FELESÉGÉTŐL már évek Óta különváltan éL két kislányukat az anya gondozásában hagyta, azok eltartásához azonban nem járult hozzá. A járásbíróság 1960-ban havi 600 forint gyer­mektartásdíj fizetésére kötelez­te. Egy alkalommal levontak a Nem tehetne hét közben ? Bosszantó, s nem kevés pén­zébe kerülő gondja a kecske­méti Aranykalász Termelőszö­vetkezetnek, hogy a MÜNÖ­a középfokú képesítéssel ren­delkező egészségügyi dolgozók közéi 40 százaléka vesz részt politikai oktatásban. A SZAKCSOPORT a dol­gozók szakmai továbbképzése mellett figyelemmel kísérte és több vizsgálat alkalmával fel­mérte az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit is, s a vizsgálatok tapasztalatairól szántén számadásra került sor a tegnapi megbeszélésem A beszámolót követő sokol­dalú vita után újjáválasztották a középkáder szakcsoport veze­tőségét. Jubilálnak a tűzoltók Elkészült a bécsbokodi tűzol­tószertár, mélynek műszaki át­vételére kedden került sor. Van már tét,át helye a két évvel ez­előtt kapott gép jármű fecskendő­nek. Az új létesítmény 380 ezer forintos beruházási összegéhez a községfej lesztési alapból 180 ezer forinttal járult hozzá a he­lyi tanács. Ez is bizonyítja, hogy Bácsbokodon jelentőségének megfelelően törődnek az ön­kéntes tűzoltó testülettel, amely december 22-én emlékezik meg megalakulásának 50. évforduló­járól. Az új szertár ünnepélyes avatását ezzel a jubileummal kötik össze; [Süti kötelességet munkahelyén 600 forint tartás- díjat, akkor otthagyta a Söripari Vállalatot és alkalmi munkás­ként dolgozott a mezőgazdaság­ban. November 1-ig már 18 092 forintra szaporodott hátraléka. A kiskunfélegyházi városi és járási ügyészség visszaesőként elkövetett tartási kötelezettség elmulasztásának bűntettével vá­dolta. Az apa a tárgyaláson azzal védekezett, hogy keveset kere­sett, azért nem fizette a tartás­díjat. A két kislány: Magdolna és Éva azonban ettől az „atyai gondoskodástól” nem lakott jól. A TANÚK meghallgatása után megszületett az ítélet: a bíróság öt hónapi szabadságvesztésre ítélte Forczek Pált. aki ez idő alatt talán megtanulja, hogy ál­lamunk a szülőiknek elsőrendű feladatává teszi a családról, a gyerekekről való gondoskodást. T. M. Szerdán, dr. Lökős Zoltánnak, a Dél-Magyarország főszerkesz­tőjének kíséretében Stanislav Mojkowskl, a lődd Glós Robot- niczy főszerkesztője ellátogatott Kecskemétre a Petőfi Népe szer­kesztőségébe. A vendégeket Weither Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztője fo­gadta, akinek a társaságában megtekintették a Szőlészeti Ku­tató Intézet katonatelep) üzem­egységét, ahol dr. Szegedi Sán­dor tudományos kutató adott tá­jékoztatót az üzemegység mun­kájáról. Ezután a Kecskemét és Vidéke Földművesszövetkezet egyik korszerűsített szeszfőzdé­jében a világszerte kedvelt ba­rackpálinka előállításával is­merkedtek meg a vendégek. A lengyel lap főszerkesztője előreláthatólag a hét végéig ma­rad hazánkban. Kodály Zoltán kitüntetése A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa a Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány előterjesz­tésére Kodály Zoltán háromszo­ros Kossuth-díjas zeneszerzőnek 80. születésnapja alkalmából ki­emelkedő művészi munkássága elismeréséül a Magyar Névköz­társaság Érdemrendje kitünte­tést adományozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szerdán délben, a Parlament Munkácsy- termében nyújtotta át Kodály Zoltánnak. Az átadáson jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára, a Minisztertanács elnöke, Szirmai István, a Központi Bi­zottság titkára, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagjai — Ilkv Pál művelődésügyi minisz­ter, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Rusz- nyák István, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöke, Ná- dasdy Kálmán Kossuth-díjas ki­váló művész, az Operaház igaz­gatója, Sárai Tibor, a Magyar Zeneművészek Szövetségének fő­titkára és Szabó Ferenc, a Ma­gyar Zeneművészeti Főiskola igazgatója. A kitüntetés átadása után Dobi István fogadást adott Ko­dály Zoltán tiszteletére. SZER Vállalattól a hetenkénti műtrágya-szállítmány legtöbb­ször csak szombat délután vagy csak vasárnap érkezik meg a vasútállomásra. Ha szombaton késő délután „fut be”, erről a vasút hiába adna fel táviratot, a szövetke­zet már úgy sem kapná meg, mivel a külterületen levő iro­dájába este 6 óra után nem visznek ki sürgönyt. A szállít­mány tehát áll egy helyben, az alsópályaudvari rakodón, s asze­rint, hogy mennyi ideig veszte­gelt ott, a szövetkezetnek állás­pénzt kell fizetnie. Még számos, a szövetkezet szempontjából hátrányos követ­kezménye van ennek a hét végi, ■„ünnepi” műtrágya-szállításnak Például: egy embernek a figyelő szolgálat ellátása végett még va­sárnap is bent kell maradnia a szövetkezet központjának iro­dájában, nem beszélve arról, hogy az ilyenkor érkezett mű­trágya szállításáért, rakodásáért kétszeres értékű munkaegység jár. Emellett több szövetkezeti gazda szabad ideje is csorbát szenved; ezt az időt pihenéssel, tanulással is tölthetnék; Rendezni kellene végre ezt az állapotot. A MÜNÖSZER ne szombaton, vagy vasárnap, ha­nem lehetőleg hétköznap küldje a műtrágyát a szövetkezetnek. K. A. Majdnem megölte szomszédját Néhány nappal ezelőtt tartott helyszíni tárgyalást Kiskunna- lason a megyei bíróság. Rudics Sándor bácsszőlősi lakos ült a vádlottak padján, emberölés bűntettének kísérlete miatt. Rudics hosszabb ideje lakik a községben, s mindenki köteke­dő természetű, összeférhetetlen embernek ismeri, több szom­szédjával volt már kisebb-na- gyobb összetűzése. így volt ez ifj. Preisz Pál bácsszőlősi la­kossal is, akit alaptalanul ba­romfiak ellopásával gyanúsított, s ahányszor találkozott vele, fe­lelősségre vonta. Preisz kerülte a Rudiccsal való találkozást, mert ismerte annak kötekedő hajlamát. 1962. július 27-én a délutáni órákban Preisz motorkerékpár­ján a vádlott kukoricaföldje melletti dűlőúton haladt. A föld végénél állt Rudics Sándor, s amikor a motoros odaért, azt megállította, s ismét felelősség­re vonta, mondván, hogy mi­kor lesz már vége a tyúklopá­soknak. Vitatkozni kezdtek, köz­ben a vádlott felborította sér­tett motorját, s Preisz Pál a jár mű alá került. Rudics a nála levő szárvágókéssel több­szőr halántékon szúrta. Idő­közben felállít a sértett futni kezdett, majd elesett. A vádlott utolérte, s háromszor hátba- szúrta. Az egyik szúrás beha­tolt Preisz mellüregébe. Sérülé­seivel kórházba került, ahol több mint egy hónapig ápolták. A megyei bíróság bűnösnek mondta ki Rudics Sándort szán­dékos emberölés bűntettének kísérletében, ezért három évi és hathónapi szabadságvesztésre ítélte és öt évi időtartamra el­tiltotta a közügyek gyakorlásá­tól. Súlyosbító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott igen veszélyes eszközzel és fel­tűnő durvasággal támadta meg Preisz Pál sértettet. Az ítélet még nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbezett. O. F. A Tisza menti erdőkbe megérkeztek Észak-Európából a süvöltők. — A veréb nagy­ságú, díszes tollú madarak téli vendégek hazánkban, s most százával lepik el a Tisza menti kökény- és Aalagonyabokrokat. A madarak, ytfnint az erdei bok­rok termése elfogy, a környező községek, városok parkjait, ke­resik majd lei — Szívem, hót te is » családi pótlékra gondoltál?!... Szegő Gizi rajza EREDMÉNY NAPTAR 1962. december 1?, csütörtök Névnap: Luca. Napkelte: 7 óra 23 pere. Napnyugta: 15 óra 53 perc. • — ORSZÁGJÁRÓ TSZ-GAZ- DAK. A termelőszövetkezeti tar­gok biztosító és önsegélyző cso­portja tagjai közül az idén több mint 600-at küldött ingyenes ki­rándulásra megyénkből. A tsz- gazdák a fővároson kívül fel­keresték a történelmi nevezetes­ségű helyeket is. Jövőre, a ter­vek szerint, még ennél is több szövetkezeti tag ismerkedik majd az ország nevezetességeivel, üdü­lőhelyeivel. — A mai magyar filmmű­vészet problémáiról filmbe­mutatóval egybekötött elő­adást tart Homoródy József, a Filmtudományi Intézet mun­katársa péntek este hat óra­kor Baján, a József Attila M űvelődésd H áaban. — CSAKNEM 300 EZER NÍP- FRONTAKTIVISTA vesz részt * választások előkészítésében. Előzetes számítások szerint több mint 100 ezer .jelölő gyűlést ren­deznek az ország egyes vidé­kein a népfrontbizottságok. A dunaversei járás köz­ségi párttitkárainak tovább­képző tanfolyamát Dunaújvá­rosban tartják. A januárban sorra kerülő egyhetes oktatá­son a VIII. pártkongresszuson kitűzött feladatokat vitatják meg. —• Naponta 0—700# mázsa trágyát hordanak ki a földekre a bajai Lenin Termelőszövet­kezet gazdái. A közös gazda­ságban megkezdték a tavaszi magágyak előkészítését is. Cu­korrépa, kukorica alá már mos# kiszórják a műtrágyát A szonw szédos Micsurin Termelőszö­vetkezetben is mintegy 100 00# mázsa istállótrágya kihordásán kezdték meg. — A Duna-Artéri és a Kis­kunsági Erdőgazdaságban jóS bevált a K. L. A. jelű, szovjet? gyártmányú tuskókiemel őgép. Az SZ—100-as traktor hátsé hídjára szerelt géppel 40 000» kiló húzóerőt fejtenek ki füg- gőlages irányban. Hy módon é tuskókat szinte pillanatok rfatá szedik ki a földből Kecskeméti anyakönyvi hírek SZOLETTEK: Sánta Rozália (Otá& Mária). Káldi József (Aczéi Szab«1 Irén). Móczár Cecilia (Somodi MA- rta). Túrkevl-Nagy Mária (Nagy Dona). Lakatos Terézia (Taskovica Terézia). Bene Miklós (Bednártk Má­ria), Lénárt József (Balogh Mária)# Molnár Melinda (Kerekes Márta)# h«?8®«! ,EíZsé£et* (Som°gyl Erzsé­bet), Molnár Györgyike (Tóth Ho* na), Nagy Agnes (Dambl Ágnes)# Horváth Margit (Borbély Margit)» Bácsi Imre (Túri Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Török Sándor és Fazekas Ilona, Pulai Ist­ván és Martonics Piroska, Nagy László és Verdung Ilona. Szabd Sándor és Nyilas Mária, Dudog Pál és Crtnkóezi Mária. Gazdik János és Patus nona. Pataki Imre és Német Terézia, Főző József és Sós Mária, Kasza Sándor és Marozsí Irén. MEGHALTAK: Gyen es Bertalan 70 éves. Sánta Rozália 1 napos, Lénárt József 1 napos, Rácz István 63 éves# Bakacsl-Baranyl Istvánné Tóth Er­zsébet 73 éves, Medgyesl Istvánná Hunyadi Mária 64 éves. Molnár Arw pádné Kleftsch Ilona 70 éves, Tóthi Istvánné Szigeti Irén 86 éves kor* ban. f '/>őfÁ$Á; j Várható időjárás csütörtök e»áí tág: erősen felhős idő, éjjel ésK csütörtökön több helye» hava-J zás. ónoseső. A keleti és dels megyékben ködök. Élénkülő déléi keleti, déli, később megerősöd® nyugati szél. Várható legmaga-H sabb nappali hőmérséklet mí-J Duez 1# plusz mégy tok HSnfrnJ — A FALUVILLAMOSITAST Of— srápszertc befejezik a Jövő év n. fe­lében. A* idei terv 91 község villa­mosítását fata elő Ebből december 1-ig 85-öt kapcsoltak be a villany- hálózatba, s a még hátralevő hat községbe Is eljut karácsonyig a vil­lany. Jövőre már csak 17 község bekapcsolása marad; Zala, Szabolcs és Klajdú-Bihar megyében. — A KISK UNFÉLEG YHA 71 Lenin Termelőszövetkezet nö­vénytermesztő brigádjának tag­jai a napraforgótermesztésben elért kiváló eredményért 14 000 forint prémiumot kaptak. A bur­gonyatermesztők pedig 6—10 mázsa burgonyát vittek haza a többlettermésből. — HATVANEZER FORINT JUTALOM. A Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyárá­nak vezetősége a kongresszusi versenyben legjobb eredményt elért dolgozók között tíz hónap alatt mintegy hatvanezer forin­tot osztott ki jutalomként. — EBBEN AZ ÉVBEN eredetileg 5900 személygépkocsi behozatalát ter­vezték, ehelyett azonban majdnem 14 000 gépkocsi érkezik az év végéig. Jövőre 15 000 személygépkocsi Im­portját tervezi a kereskedelem. — AZ MSZMP VIII. KONG­RESSZUSÁNAK határozatairól és az ezekből adódó népfront­bizottsági feladatokról tanács­kozott a napokban a mélykúti népfrontbizottság. Megbeszélték a népfrontaktívák a mezőgaz­dasági szakmunkásképzéssel, valamint az ismeretterjesztés­sel kapcsolatos mozgalmi fel­adatokat is. Többek között Nagyváradi László bizottsági tag vállalta, hogy a télen tan­folyamot szervez és vezet a ter­melőszövetkezeti gépkezelők ré­szére. — MŰVELT MAGATARTÁS­RA NEVELÉS a családban cím­mel tart előadást ma délután négy órai kezdettel Weibl József művelődési előadó Kiskunfélegy­házán, a MÁV szakszervezeti székhazában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom