Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-06 / 260. szám

9. »MaJ 1962. november 6, kedd mm Ülést tartott az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalrüL) rebató tényezők között meg kell említeni a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a Munkaügyi Minisztérium elvi irányító te­vékenységének fokozódását, s r.em utolsósorban azt, hogy a vállalati igazgatók nagy része a korábbinál felelősségteljeseb­ben jár el a dolgozókat legköz­vetlenebbül érintő munkaügyi kérdésekben. Ugyanakkor meg kell állapítani azt is, hogy még mindig találunk bürokratikus, erőszakos, mesterkélt intézkedé­seket, amelyekkel szemben nem egyszer állami eszközökkel kell fellépnünk. Szénási Géza hangsúlyozta" — Fokoznunk kell az igazság­szolgáltatási apparátusban dol­gozók eszmei-politikai nevelé­sé!. mert csak ilyen módon ér­hető el. hogy e szervek dolgozói képesek legyenek az egyes ügyek intézése során velük kapcsolat­ba került állampolgárok neve­lését is előmozdítani. — A törvényesség megszilár- dulását mutatja az is, hogy tovább csökken a® ügyészi szervekbe^ érkezett pana­szok száma. A legutóbbi or­szággyűlési beszámolóm óta mondotta — a csökkenés meghaladta a 10 százalékot. Külön meg kell említenem, hogy az ügyészi szervekhez beérke­zett panaszok közül mintegy 18 százalék volt olyan, amelyekben indokolt volt intézkedést tenni Ez egyben azt is jelenti, hogy a panaszok több mint 80 száza­léka körültekintő vizsgálat után is alaptalannak bizonyult. A továbbiakban Szénási Géza rámutatott, hogy a fiatalkorúak bűnözésének oka elsősorban a lélekromboló, rossz családi kör­nyezet. Nem kis szerepe van eb­ben az alkoholizmusnak is. Re­mélhető, hogy az alkoholizmus visszaszorítására a közelmúltban tett intézkedéseinknek ezen a téren is kellő hatásuk lesz. Rá­mutatott a szülők felelősségére, mint olyan tényezőre, amelynek a fiatalkorúak bűnözésében, il­letve bűnözésük megakadályo­zásában komoly szerepe van. Az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette a legfőbb ügyész beszámolóját, majd Ró­nai Sándor elnök emelkedett szólásra, összefoglalta az or­szággyűlés négyéves időszaká­nak tevéken ységét és az ülés­szakot bezárta. Péter Jánoa külügyminiszter elvtára nyilatkozata a Magyar Távirati Iroda munkatársának a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről KÉRDÉS: A külügyminiszter elvtárs parlament ülésén nyilatkozott arról, milyen fontos a jelenlegi nemzetközi helyzetben az indo­néz—magyar barátsági szerző­dés, mint a békés együttélés példája. Ha a nemzetközi hely­zetről beszélünk, akkor nem le­het figyelmen kívül hagyni azo­kat a nagyjelentőségű tárgyalá­sokat, amelyek jelenleg Kubá­ban folynak. Mi a véleménye Péter élvtársnak arról a hely­zetről, amelyet az amerikai ag­resszió alakított ki Kuba körül. FELELET: A Kubában és ezzel párhuza­mosan az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén, New York-ban folyó tárgyalásoktól azt várjuk, hogy a Kubai Köz­társaság és a Szovjetunió kormá­nyának javaslatai értelmében megállapodás jön létre a Kubai Köztársaság területi sérthetet­lenségének és függetlenségének garantálására, $ ezzel a háborús Tanácskozik a Boigár Kommunista Párt Vlü. kongresszusa Szófia, a bolgár főváros má’ napok óta az egész ország jö­vője szempontjából nagyjelen­tőségű esemény jegyében él. dolgozik. Hétfőn reggel 9 óra­kor a Bolgár Kommunista Párt központi bizottságának a város központjában levő székhaza kongresszusi termében közel ezer delegátus és kül­föld! vendég részvételével megnyílt a Bolgár Kommunista Párt VTII. kongresszusa, amely megvitatja a Bolgár Kommu­nista Párt űj gazdasági prog­ramját az 1961—80-as időszakra szóló, húszéves népgazdaság-fej­Jelentés a M ars— I. bolygóközi űrállomás útjáról MOSZKVA, fTASZSZ) A Mars—1, bolygóközi űrállo­más folytatja útját a Mars boly­gó felé November 3-án az űrál­lomással kétszer létesítettek rá- diőösszeköttetést. ellenőrizték az űrállomás különböző rendszerei­nek és egvségeinek működését, felmérték pályaelemeit, a Föld­től való távolságának és eltávo­lodás:' sebességének mértékét és a megfigyelési szöget. Az első két rádióösszeköttetés idején mért. pálvaetemek feldol­gozásának eredménvei azt mu­tatták. hogy a Mars—1. űrállo­más ténvleges nályasíkja a meg­adott határok között fekszik. A Szovjetunió csillagvizsgáló inté­zetei november 2-án lefényké­pezték a Mars—1. bolygóközi űr­állomást és az űrrakétát az éj­szakai égen. A fényképeken ezek az objektumok 14, illetve 13 nagyságrendű csillagként jelen­tek meg. November 4-én 12 órakor íma- gvar idő szerint 10 órakor) az űrállomás 915 000 kilométer tá­volságra volt a Földtől és má­sodpercenként négy kilométeres sebességgel távolodik tőle. A Mars—1. bolygóközi űrállomás­sal zavartalan a rádióösszekötte­tés. Az űrállomáson belül a hő­mérséklet 20—30 Celsius fok kö­zött mozog, a légnyomás megfe­lel 850 higanvmillimétemek, a napelemek kifogástalanul mű­ködnek. Ilteda japán miniszterc’nok Bonnban BONN. ÍTASZSZ) Hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Bonmba érkezett Ike- da japán miniszterelnök. Ikeda a nyugatnémet fővárosban tár­gyalást folytat majd Adenauer kancellárral. Erhard alkaneel- lárral, gazdaságügyi miniszter­rel és Schröder külügyminiszter­rel. Ezenkívül látogatást tesz Lübke elnöknél Sajtókommentárok szerint e tárgyalások során elsősorban a japán—nyugatnémet kereskedel­mi és gazdasági kapcsolatok ke­rülnek szóba, de megvitatják maid Japán és az Európai Közös Piac országai közötti viszony problémáit is. Ikeda miniszterelnök bonni lá­togatása során egyébként átte­kintik még a nemzetközi helyze­tet is. Hazautazott Moszkvából az NSZEP küldöttsége MOSZKVA Walter Ulbricht- nak. a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével hétfőn visszautazott Berlinbe az NSZEP külödttsége. A vendégeket a moszkvai repülőtéren Brezsnyev, Kozlov, Koszi gin és más hivata­los személyek búcsúztatták. Nem adják ki az 1382, ifi NebeMiékedíiat OSLO. (MTI) A norvég parlamentnek a No- bel-békedíj odaítélésével foglal­kozó bizottsága hétfőn közölte azt a döntését, hogy az 1962. évi Nobel-békedíjat nem adják ki. A díjjal járó pénzösszeggel a jö- ué évi díj Összegét növelik. A SSatfst hivatalosan nem indo- iMÍÉÉfc ................ " Eq v sportreüüIAgép zuhant Salzburgra BÉCS. (MTI) Vasárnap délután légi bomba­ként zuhant egy szárnyait vesz­tett osztárk sportrepülőgép a salzburgi Alpenstrasse egyik ga­rázsudvarára. A sportrepülőgép két utasa szörnyethalt. Az utóbbi két éven belül a va­sárnapi repülőg-szerencsétlenség aeg a harmadik Ausztriában, testtési távlati tervét. E húsz­éves terv fő célkitűzése a kommunista társadalom műszaki, anyagi bázisának megteremtése, a szocialista társadalom végle­ges felépítése lesz Bulgáriában. _A grandiózus terv napirendre tűzése a kongresszuson érthe­tően óriási érdeklődést váltott ki nemcsak Bulgáriában, ahol már két hónapja folyik a vita a terv felett, de külföldön is. A kongresszusra csaknem hetven testvérpárt küldte el képviselőit. A Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttsége Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével vesz részt a testvérpárt kongresszusán. A küldöttek egyhangúlag el­fogadták a kongresszus napi­rendjét Ezt követően Todor Zsivkov lépett a szónoki emel­vényre és megtartotta a köz­ponti bizottság beszámolóját veszély kiküszöbölésére. Az Egyesült Államok és egyes más amerikai országok területéről a Kubai Köztársaság ellen terve­zett invázió és fegyveres táma­dás rendkívül kiélezte a nem­zetközi helyzetet, s a háborús veszélyt még inkább fokozta az Egyesült Államok kormányának törvénytelen intézkedése, mély- lyel a Kubai Köztársaságot meg akarta fosztani az önvédelem jogától és lehetőségeitől. A Szov­jetunió kormányának a helyzet megoldására tett józan és bölcs javaslatai egyszerre nyújtanak védelmet a Kubai Köztársaság­nak és a nemzetközi békének. Ha az Egyesült Államok kormá­nya megadja azokat a garanciá­kat, amelyeket Kennedy elnök Hruscsov elvtárs javaslatára adott válaszában ország-világ előtt ígért: a feszültségek lé­nyeges enyhülése mellett kiala­kulhat a különböző rendszerű országok békés egymás mellett élésének elve alapján a Kubai Köztársaság és az Egyesült Ál­lamok viszonyának normalizálá­sa. A világ békeszerető közvé­leménye, amely a veszély na­gyon kritikus óráiban a Kubai Köztársaság védelmére megmoz­dult, azt várja, hogy a hős ku­bai nép szabadon folytathatja szocialista társadalma építését. KÉRDÉS: Amennyiben ebben a kérdés­ben a felvázolt alapokon meg­oldás születhetik, hogyan hat ez ki a többi nemzetközi problé­mák megoldására? FELELET: Ha a Kubai Köztársaság füg­getlenségének garantálására és a nemzetközi feszültség enyhíté­sére irányuló mostani tárgyalá­sok elérik a kívánt célt, ezzel kedvező nemzetközi politikai légkör alakulhat ki a mai idő­szerű egyéb nemzetközi kérdé­sek tárgyalások útján való ren­dezésére, ideértve az atomfegy­verek terjedésének megakadá­lyozására, a termonukleáris kí­sérletek megszüntetésére vonat­kozó javaslatokat, s kedvező le­hetőségek nyílnak, a külföldi ka­tonai támaszpontok felszámolá­sára, az általános és teljes le­szerelésre vonatkozó tárgyalások folytatásához, a német kérdés rendezéséhez is. KÉRDÉS: Péter elvtárs említette a kü­lönböző társadalmi rendszer) ál­lamok békés együttélését, mint a nemzetközi helyzet alakításá­nak egyik fontos tényezőjét A világ közvéleményét erősen fog­lalkoztatja a testvéri Kína és India vitája.; Mi erről az ön vé­leménye? FELELET: Bennünket testvéri kapcsola­tok fűznek a Kínai Népköztár­sasághoz, népéhez és kormányá­hoz, baráti kapcsolatok fejlőd­tek ki a Magyar Népköztársa­ság és az Indiai Köztársaság né­pe és kormánya között fa. Ért­hető aggodalmat kelt bennünk az a körülmény, hogy az évez­redes baráti és jó szomszédi vi­szonyban élő két nagy nép or­szágai határán konfliktusokra került sor. Olyan, problémák mi­att került szembe egymással a Kínai Népköztársaság és India, amelyek a gyarmatosítók által hátrahagyott áldatlan örökség­ből erednek. Ebből a konfliktus­ból azok az imperialista körök húznak hasznot, melyek éden következetesen küzd a Kínai Népköztársaság, s amelyek ag­resszív tervei ellen az Indiai Köztársaság is sokszor emelte fel szavát. Világosan látható, hogy ezek az imperialista kö­rök az egész határproblémát igyekeznek a két nagy szomszéd nép ellentéteinek további szítá­sára használni. Mi teljes biza­lommal tekintünk a Kínai Nép- köztársaság javaslataira, ame­lyek békés tárgyalások útján kí­vánják a problémákat rendezni, Kifejezem azt a reményemet, hogy az Indiai Köztársaság kor­mánya a Kínai Népköztársaság kormányának tárgyalásokra vo­natkozó javaslatait él tudja fo­gadni kiindulási alapul a békés tárgyalások megindításához. A „MARS-1" ÚTVONALA 1965 november 1-én a Szovjetunió­ban felbocsátották az első Mars-raké­tát. A „Mars—1” el­nevezésű. 893,5 kg súlyú önműködő bolygóközi állomást föld körüli pályára feljuttatott nehéz mesterséges holdról indították útjára a szovjet szakembe­rek. A Mars-rakéta feladata, hogy a Naprendszer — a Naptól való távol­ság tekintetében «=» negyedik bolygóját, a M arsot lefényké­pezze, a fényképe­ket a Főtere továb­bítsa, a világűrt hosszabb ideig ta­nulmányozza és a Földdel kozmikus rádióösszeköttetést létesítsen. A rakéta több mint í hóna­pos útja során mint- egy 500 millió kilo- méternyi utat tess meg a kozmoszban, hogy elérje a Mar- sot. A Mars 1,88 földi év — azaz 687 nap — alatt kerüli meg a Napot, mely­től átlagos távolsága 228 millió J szovjet tnterplanetáris rakéta kilométer (a Föld naptávolsága a szovjet tudósok és rakétaszak- 149 millió km). A legújabb! emberek nagyszerű munkájának újabb bizonyítéka.. Térkénünk a Mars-rakéta útvonalat ábrázol­ja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom