Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-11 / 238. szám

19«, október lij esfitSrifö 7, Több mezőgazdasági terményre szerződik a jövőben a MEK Ifcteáfás? Libanevelő társulás alakult Kiskunfélegyházán ŐÜ LÖS 6GTKRMES2JTÉSONK egyik fontos feladata, hogy az árut a lehető legkorábban és mi­nél nagyobb mennyiségben biz­tosítsuk. Ennek sikeres megol­dásával több kötelezettségünk­nek tudunk eleget tenni. A bosszú téli hónapok után vita­mindús zöldségféléket juttatunk a dolgozók asztalára, a kedve­zőbb exportlehetőségek követ­keztében emeljük az ország de­vizabevételét, és nem utolsósor­ban a magas primőrfelvásárlási árak jóval nagyobb jövedelem­be?; juttatják a termelőket. A primőrzöldség-termesztés azonban kockázattal jár. A gyön­ge palántákat a tavaszi fagyok, homokverések és más elemi csa­pások pusztíthatják el. E veszé­lyekkel számolva, a SZÖVOSZ elnöksége 1963. évre primőrter- melési programot dolgozott ki. Ennék keretében, abban az eset­ben, ha a palántát, vagy vető­magot a megállapodás szerinti időpontig a földbe helyezik, és fagykár következtében kipusz­tulnak. kockázatot vállalunk a palántára, vagy vetőmagra. Pa­radicsomra. őszi vetésű zöldbor­sóra és parajra a MÉK az el­múlt évben is vállalt kockáza­tot. Az 1963/63. évi szerződések­nél azonban tovább bővíti a cikklistát és kiterjeszti az ubor­kára, sárgadinnyére, korai kara­lábéra és a korai fejeskáposztá­ra is. Kockázatvállalásként ebben az évben jelentős összegeket fize­tett ki vállalatunk a termelő- rzövétkezőteknek. A Solti Kos­suth Tsz 48 000, a lászlófalvi Üj Tavasz 24 000, a fajszl Vörös Csillag 12000, a jánoshalmi Kos­suth Tsz pétiig 10 400 forinthoz jutott a paradicsompalánták ki­pusztulása miatt. A JÖVÖ ÉVI kockázatválla­lással paradicsomra 1200. ubor­kára 1500. zöldborsóra 630, sár­gadinnyére 1000. parajra 180, korai karalábra és fejeskáposz­tára pedig 1000—1000 forintot fizetünk holdanként abban az esetiben, ha a termelő betartja az előírt feltételeket és a nö­vényállomány a saját hibáján kívül pusztul el, téli, tavaszi fa­gyok következtében. A termelő­szövetkezetek mellett kiterjesz­tettük a programot a háztáji gazdaságokra is, ha az áruérté­kesítésük a termelőszövetkezet keretében történik. A KOCKÄZATVÄLLALÄS céljaira megyénk részére meg­határozott keret áll rendelkezés­re, ezért hasznos, ha a prog­ramban való részvételüket az érdekelteik minél előbb bejelen­tik. Horváth István Veszedelmes tűz ütött ki va­sárnap délben az Alpár és Ti- szaújfalu között elterülő takar­mányszérűn. amelyen mintegy 4000 mázsa szénát és szalmát tárolnak. Az árvíz és az aszályos esz­tendő után szinte pótolhatatlan értékű takarmány megmentésé­re nemcsak a félegyházi tűzoltó alosztályt riasztották, de ott küz­döttek a kecskeméti, szolnoki Október u-óBj oStMüklIes Baja Központi: Pirosbetfia hótkózna- pofc. Baja Uránia: Randevú Kop­penhágában. Kalocsa: Halál a cu- korszlgetm. Kecskemét Árpád: Lá­zadás. Kecskemét Városi: A két N. ót. Kiskunfélegyháza: AM átmegy a falon. Kiskörös: Egy házasság tör­ténete. Kiskunhalas: A kétéltű ember, OOOOOOOOOOOO® Közlemények Boga« Községi Tanács V. B. közhírré teszi, hogy október 14-én országos állat- és kira­kodóvásárt tart, amelyre vész­mentes helyről szabályszerű, egyneves járlaüevéllel minden állat felhajtható. 3204 * Gyászhír. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett fér­jem, Makra Imre elhunyt. Te­metése ma, csütörtökön délután fél 3 órakor a kecskeméti re­formátus temetőben lesz. A gyászoló család, 8153 állami tűzoltók, valamint az al­pári, tiszaújfalusi és a tiszakécs- kei önkéntes tűzoltóság tagjai is. A derékas munka eredménye­képpen megmentettek mintegy 3000 mázsa szénát, 500 mázsa szalmát, 170 oon forint értékben. A tűzkár 16 000 forint. Az elpusztult takarmány 20— 25 gazda tulajdona volt. Most történik annak megállapítása, hogy közülük 3d rendelkezett tűzbiztosítással, A tűz okainak felderítésére a vizsgálat folyik. Vasárnap ezenkívül még négy tűzhöz vonult ki a félegyházi tűzoltóság. Beavatkozásuk min­den esetben sikeres volt. kár alig keletkezett. Hétfőn délelőtt űjra riasztot­ták a félegyházi tűzoltókat, hogy újra ég az alpári szérű, de a nagy ^felkészültséggel kivonuló tűzoltóknak nem akadt dolga. A vasárnapi tűz maradványai füs­tölögtek, .a szérű őre locsolgatta azokat, T. M. Olcsóbb lett *s ÖNTÖTTFÉM­CSILLÁR! Keresse fel a szaküzlete­ket és tekintse meg a széles választékot. Már 80 Ft-ért is vásárolhat fémcsillárt! ______________________8118 Er edményesen hirdethet lapunkban ÉM. 42. sz. Építőipari Vál­lalat azonnali belépésre keres Ácsokat. Állványozókat, KUBIKOSOKAT és FÉRFI SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Munkásszállást biztosi- tank. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Vasúton Kőbánya-Alsón kell le­szállói. — Jelentkezés: hétfő, szerda, péntek, Bp. X., Gergely u. 8. Munka­ügyi osztályon. 8068 A Szolnok megyei Tanács V. B építési, közlekedési és vízügy! osztálya általános vagy építészmérnököket az 1222. kulcszámú mérnöki beosztásba felvesz, •Jelentkezés személyesen vagy írásban a Szolnok megyei Tanács V. B. titkársága személyzeti és továbbképzési csoportjánál. Életrajz, az eddigi működés megjelölésével, és felvtéel esetén erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget megtérítünk. 8030 Az Ágroker Vállalat felhívja a Bács-Kiskun megyei termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások és egyéb vásárlók ügyeimét, hagy a kővetkező napokon leltározás miatt az árukiadás szünetel. Műtrágya és növényvédőszer X. hó 16-tól X, hó 21-ig. Szeráru és csőváz X. hó 25-től X. hó 31-ig. Alkatrész XI. hó 1-től XI. hő 15-ig. Textil, bőr XL hó 21-től XI. hó 26-lg. Mezőgazdasági gép XII. hó l-től XII. hó 10-ig, Kérjük vásárlásaikat úgy irányítani, hogy a feat fel­sorolt napokon árut kiadni nem tudunk. 8146 Tűz pusztított az alpári közös szérűn Kiskunfélegyházáról és kör­nyékéről évente több mint száz­ezer májlibát értékesítenek. Az évtizedek alatt kialakult sajá­tos hizlalási eljárással az itt „előállított”, illetve meghizlalt libamáj egy-másfél kilogram­mot is nyom. Most a libaneve­lést is helyben végzik, eddig ugyanis a tömők a sovány li­bák nagy részét a szomszédos megyék, Szolnok, Csongrád ter­melőszövetkezeteiből vásárol­ták. A libanevelést Kiskunfél­egyháza és környéke termelő­szövetkezetei vállalták, s erre a célra megalakították a megye első libanevelő társulását. Ed­dig 14 közös gazdaság lépett a társulás tagjainak sorába. Az érdekelt termelőszövetke­zetek vezetői közül megválasz­tották az intéző bizottságot, amely kidolgozza, hogy milyen módon fogjanak hozzá a közös nagyüzemi libanevelő építésé­hez. A munkákat még “énben a?, évben megkezdik. A tervek sze­rint mesterséges legelővel kö­rülvett libatelepet létesítenek, amelyen 3—4 hetes korukig ne­velik a szárnyasokat, s innen viszik őket továbbnevelés vé­gett a közös gazdaságokba. Évente mintegy 40 ezer elő­nevelt libái:oz jutnak majd a termelőszövetkezetele Kezdemé­nyezésüket államunk is-segíti A libanevelő mellett épül fel a megye első libakeltető álló mása, amely jövő ősszél már üzemel. Tízmillió vak Egy Hannoverben megtartó* * kongresszuson közölték, hogy a világon jelenleg tízmillió vak ember él- A felszólalók elmon­dották, hogy Ceylon-szigetén a vakok 80 százaléka a rossz táp. iálkozás és az orvosi kezelés hiánya miatt vesztette el szeme- világát Jupiter a fáskamrában A hivatásos és az amatőr "+örténé- szeket évek óta fog­lalkoztatja az egyik legtitokzatosabb soproni lakó épület, a Fabricius ház hát­só. kétemeletes trak­tusa. amelynek fás­kamrái a gótikus íve­ket rejtegetett. Tit­kot rejtett az épü­let — mondogatták — de a táskámra börtönéhól csak nem szabadultak Id a gó­tikus maradványok. Nem lehetett ugyan­is a lakókat elköl­töztetni a házból, s így a fáslkamrát sem lehetett kitelepíteni. Az Országos Vü- XXJ Ä o r emlékfel ü svelőség vette kézbe az ügyet. Megkutatták a há­zat, s nyomában ta­lán egész Közép- Euróoa egyik leg­szebb gótikus pol­gári épületére buk­kantak. A pince, amely lovagterem­nek is beillik, góti­kus keresztből toza- tú, a második eme­leten egy nyolc gó­tikus ablaké díszte­rem található. A századokkal ezelőtt habarcsbörtönbe ágyazott boltozato­kat, középkort kő­ablakokat kiemel­ték, s ma már tel­jes szépségében vár- >00-000000000000 III ii deié ja csodáiéit ez. a?- épület. A soprocni múzeum itt helyezi el a régi római kő­teleteket. a kőtárak•. így a többi között. Jupiter, June és Mi­nerva szobrát. Jobb helyre nem is ke­rülhettek volna, hl szén ettől az épü lettel 50—60 «-»éter- nyire állták, vagy kétezer évvel ezelőtt a Scarbantla (Sop­ron romai neve) fő rumáin. A Jupiter szobor egyike a leg -; nagyobbaknak, amit valaha is az egyko­ri római birodalom területén találtak, x sok AZONNAL FELVESZÜNK kőműves, ács, szobafestő, villany­szerelő, vasbetonszerelő szakmun­kásokat, valamint 18 éven felüli férfi segédmunkásokat és kubikoso­kat. Tanácsi igazolás szükséges. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Azok a dolgozók, akik Bács-Kiskun megyében vagy Pest megye déli részén laknak, de nem itt dolgoznak, azok a „keresztbe utazás” csökkentésére vonatkozó ÉM-határozatra hivatkozva kérhetik áthelyezésüket vállalatunkhoz — népgazdasági érdekből. ÉM. Bács- Kiskun megyei Állami Építőipart Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 8147 ELVESZETT barna igazolványtartó, összes igazolványokkal. Kérjük a becsületes megtalálót jutassa visz- sza a károsult címére. Kecskemét. Bálái u. 8. 8143 SZOBA, konyhás. kamrás lakást ke­resek költségmegtérítéssel. „Sürgős” jeligére kecskeméti Magyar Hirdető­be; 8151 A BAJAI Villamosipari Gyár fel­vesz azonnali belépéssel technikust, vagy szakképzett normást. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. Baja, Kölcsey Ferenc u. 31. Reggel 7—15-ig óráig. 8133 SZÜRETELÖKÄBAK kölcsön feaphe tok. Kecskemét, öz utca 14. 815ft G—35 vontató és Diesel gépjármű­vek szerelésében gyakorlattal ren delkező szerelőket budapesti és vi­déki munkahelyekre felveszünk. Munkásszállás van, fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet: Buda ­pest, xvm„ Vecsési u. 18. alatt. 8117 AZ ÉM 44. Építőipari Vállalat Bu­dapestre felvesz kőműveseket: ácsokat, állványozókat, lakatosokat» vasbetonszerelőket; ÉM-vizsgával rendelkező könnyűgép-kezelőketj kubikosokat vegyes munkára és férfi segédmunkásokat, tanácsi iga­zolás és munkaruha szükséges. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Bpest. V..- Kossuth L tér 13-15. 7689 AZONNALI belépéssel felveszünk élelmiszeripari, vagy közgazdasági technikumot végzett, 3 éves gyakor­lattal rendelkező nőt. Felvételhez gápírási jártasság szükséges. Fize­tés megegyezés szerint. Lakást biz­tosítani nem tudunk, VPI felvétel esetén költséget térítünk. Kiskun­halas. Baromfifeldolgozó Vállalat, Állomás utca 7. 8073 DCTAVTA-SUPER Igényesnek eladó. Csengőd, önkiszolgáló bolt. 8091 Olcsóbb lett T Lehel hűtőszekrény Budapest világvevő rádió Szófia világvevő rádió Telepes rádió Normál hanglemez (egyes számok) 6400,— Ft helyett 5290,— Ft 2750,— Ft helyett 2400,— Ft 2180,— Ft helyett 1900,— Ft 1500,-, Ft helyett 900.— Ft 15,— Ft helyett 4,— Ft Kapható a nagy Állami Áruházban !

Next

/
Oldalképek
Tartalom